Péntektől vasárnapig Országos Tenyészverseny Kiskunhalason

Október 5 és 7 között, Kiskunhalason, a Hirling József Lovasparkban rendezik a XXXV. Tenyészversenyt, a lovak országos díjugrató bajnokságát. A nevezés lezárult, ami azt mutatja, hogy Magyarország legjobb díjugratói segítik a 4-5-6 éves és utánpótlás korú lovakat abban, hogy a tenyésztőknek, a felkészítőknek dicsőséget hozzanak. A háromnapos  kiskunhalasi verseny ad otthont az Öregfiúk magyar bajnokságának is.

PC-DSC 6205tenyesz3
 
Az alig két hónapja jelentős (400 millió forintos) kormányzati támogatással megújult Hirling József  Lovaspark ad otthont a XXXV. Tenyészversenynek. A lovak országos bajnokságán igazából a tenyésztők mérik fel milyen munkát végeztek az elmúlt években a díjugrató lovak nevelése, felkészítése terén. Ezúttal nem a lovasok, hanem a lovak kerülnek értékelésre, díjazásra. A nevezések alapján az első, pénteki versenynapon 174 startot regisztráltak a szervezők. A további versenynapokon történő részvételt már az eredmények függvényében veszik fontolóra a lovasok. A döntőket szombaton délután a 4 éves lovak kezdik.

PC-DSC 6157tenyesz3
 
A külön figyelmet és nagy közönség érdeklődést kiváltó Öregfiúk Bajnokságára is Kiskunhalason kerül sor. Már tucatnyi szenior korú díjugrató adta le jelentkezését a lovas show-ként is számon tartott eseményre. A veteránok döntője szombaton, koradélután várható. A háromnapos versenyre térítésmenet a belépés, az aréna területén büfé és étterem szolgáltatás lesz.

PC-DSC 6227tenyesz3
 
Főbb információk a versenyről:
 
Helyszín: Kiskunhalas, Hirling József Lovaspark,
Cím: 6400 Kiskunhalas,Fazekas Mihály utca 1.
 
Verseny díjazása:
 
4 éves lovak: Összdíj: 200 000 Ft a vonatkozó szabály szerint felosztva, minimum 6 helyre.
5 éves lovak: Összdíj: 1 000 000 Ft a vonatkozó szabály szerint felosztva, minimum 10 helyre.
6 éves lovak: Összdíj: 1 200 000 Ft a vonatkozó szabály szerint felosztva, minimum 10 helyre.
Utánpótlás lovak: Összdíj: 1 500 000 Ft a vonatkozó szabály szerint felosztva, minimum 10 helyre.

 

Írta: Kovács Iván

Read More

Timpex Bölcsészt saját háziorvosa kísérte a Lovas Világjátékokra

Míg szinte minden lovas fel tudja sorolni, mely díjugratók képviselték hazánkat a közelmúltban lezajlott Lovas Világjátékokon, azt csak kevesen tudják, hogy a lovak sikeres szereplésében milyen fontos szerepe van a csapat állatorvosának. Dr. Járos Ildikóval, Timpex Bölcsész háziorvosával és a magyar különítmény csapatállatorvosával beszélgettünk.

JarosIldiko-kiemelt

A Lovas Világjátékokon Horváth Balázs és Zordon, Krucsó Szabolcs és Chacco Blue II, valamint ifj. Szabó Gábor és Timpex Bölcsész képviselték a magyar színeket. Négylábú atlétáink egészségéről és top formájáról pedig Timpex Bölcsész „háziorvosa”, dr. Járos Ildikó gondoskodott az Észak-Karolinában megrendezett versenyen.

Dr. Járos Ildikó 2005 őszén diplomázott a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi karán, 13 éve foglalkozik lógyógyászattal saját praxisában és ennek keretein belül ő látja el a Timpex ménes lovait is. Lovas praxisa mellett időközben egzotikus szakállatorvos végzettséget szerzett, egy ideig a Nyíregyházi Állatpark lakóinak egészségéért is ő felelt, mint mondja, hatalmas kihívás egy állatkerti állatorvos munkája. Mint a Riderline megtudta, a lótartók és a vele dolgozó szakemberek egyaránt elismerik alapos, pontos munkájáért. Azonban nem kérdés, hogy az egyik legeredményesebb hazai ugróló „háziorvosaként” és a Lovas Világjátékokon induló magyar lovak csapatállatorvosaként hatalmas felelősség hárul, illetve hárult rá. Dr. Járos Ildikóval az amerikai utazás és a Lovas Világjátékokon való részvétel kihívásairól beszélgettünk.

A magyar csapatból Timpex Bölcsész volt a legrutinosabb utazó, hiszen neki nem ez volt az első amerikai kiruccanása: ifj. Szabó Gáborral 2017 tavaszán részt vett a díjugrató világkupa-sorozat Omahában megrendezett döntőjén. Dr. Járos Ildikó akkor a repülőtérig, illetve a repülőtérről haza kísérte legnevesebb négylábú páciensét. Ezúttal azonban változott a felállás: az utazás alatt a Timpex egyik kiváló lóápolója, Lapos Réka viselte gondját a magyar lovaknak, a helyszínen pedig dr. Járos Ildikó vette őket szárnyai alá. Munkája azonban már idehaza elkezdődött:

Egy ilyen rendezvény előtt az állatorvosnak rendkívül sok dolga van” – mondta el a Riderline kérdésére dr. Járos Ildikó. „Pontosan követni kell az adott rendezvény előírásait: megfelelő vakcinázás, vérvételek, parazitaellenes kezelés. Minden lónál egyedileg szükséges összeállítani a megfelelő takarmányozást a kiváló kondíció elérése céljából, ebben is segítségükre lehetünk a lovasoknak. Fontos, hogy a lovak erőnléte megfelelő legyen annak érdekében, hogy minél jobb állapotban érjenek ki a versenyre. Szerencsére mindegyik ló nyugodtan viselte az utazást. Kissé fáradtan, de kiváló állapotban érkeztek meg a Lovas Világjátékok helyszínére” – tudtuk meg dr. Járos Ildikótól, aki azt is elárulta, hogy a lovakat az időeltolódás egyáltalán nem viselte meg.

JarosIldiko-Timpex

A takarmányozás rendkívül fontos kérdés, hiszen a hosszú utazással, az ismeretlen helyszínnel és a versennyel járó stressz egyaránt megviselheti a lovak érzékeny emésztőrendszerét, ami nem csak a teljesítmény rovására mehet, de komoly egészségügyi problémát is okozhat. „Természetesen az útra, illetve a karanténba vittünk takarmányt, az ezt követő időszakra pedig a helyszínen rendeltünk meg azt, ami szükséges. A kint elérhető takarmányokról már korábban megkaptuk a listát, így mindenki választhatott, melyiket szeretné etetni lovával. Így a lovak időben átszoktak az esetlegesen új tápokra. Az utazás alatt probiotikummal segítettük a bélflórájuk stabilitását” – árulta el dr. Járos Ildikó.

A Lovas Világjátékokra érkező négylábú atléták a repülőutat követően 48 órára kötelezően karanténba kerültek a verseny helyszínén. Ez idő alatt ellenőrizték állategészségügyi státuszukat, illetve folyamatos megfigyelés alatt voltak, hogy bármilyen betegség tüneteit azonnal észleljék az állatorvosok. Ez alól a procedúra alól természetesen a magyar lovak sem kaptak felmentést.

A magyar lovak több napig tartó, megterhelő utazás után érkeztek a helyszínre, ahol jó néhány órányi időeltolódás, a Florence hurrikán, ismeretlen takarmány és egy idegen, folyton nyüzsgő versenyközpont várta őket. De vajon mit tehet a csapatállatorvos ebben a helyzetben annak érdekében, hogy a lovak csúcsformában léphessenek pályára?

JarosIldiko2

„A magyar csapat lovasai és lóápolói lovaik minden szokását, porcikáját, mozzanatát ismerik, így könnyen észlelik, ha a lovuknak valamire szüksége van. Amikor szükséges, vitaminokat, elektrolitokat illetve olyan kiegészítőket kaphatnak a lovak, amelyek alkotóelemei nincsenek rajta a FEI doppinglistáján. A lovasokkal, a lovak otthoni állatorvosaival egyeztetve közösen állítottuk össze az esetlegesen szükséges kiegészítőket. Mivel ez komoly csapatmunka, úgy gondolom, hogy rendkívül fontos volt az, hogy a lovak otthoni kezelő állatorvosaival konzultáljak. Ezúton is köszönöm dr. Jármy Miklós és dr. Kis János segítségét.” – mondta a magyar csapat állatorvosa.

A versenyhelyszín klímája is feladta a leckét a lovaknak és lovasoknak: Észak-Karolinában épp javában tartott a hurrikánszezon a Világjátékok ideje alatt, az időjárás gyakran volt rendkívül meleg és párás, ami nem csak kedvezőtlenül hat a lovak teljesítményére, de hamar hőgutához vezethet – ez volt az egyik oka annak, hogy a botrányba fulladt távlovas versenyt az utolsó kör során lefújták. A szervezők azonban igyekeztek a lehető legkellemesebbé tenni az istállókat: „A lovak elhelyezése megfelelő volt, bár a nagy meleg és a magas páratartalom nem tette számukra felhőtlenné az ott tartózkodást. De mivel induláskor otthon is nagyon meleg volt, így nekik ez nem volt nagy váltás. A szervezők minden bokszhoz biztosítottak ventilátort, ami sokat javított a lovak komfortérzetén.”

És hogy mi a feladata a csapatállatorvosnak a verseny ideje alatt? Sokkal több annál, mint hogy a nézőtérről buzdítsa védenceit: „A helyszínen tájékozódni kell a helyi követelményekről, amiben az elején sajnos elég nagy káosz volt. Fontos feladat a lovak lehető legjobb állapotban tartása, hogy top formában legyenek a verseny során.

Az állategészségügyi ellátásra kiválóan felkészültek a szervezők: a helyszínen rengeteg állatorvos állt rendelkezésre, természetesen éjjel is tartottak ügyeletet. A rendezvény helyszínén kialakítottak egy kis klinikát, ahol a laboratóriumi diagnosztikai, röntgen- és ultrahang vizsgálatok ingyen álltak rendelkezésre. Nagyobb probléma esetén a közeli lóklinika állatorvosai segítettek a megoldásban” – meséli dr. Járos Ildikó.

https://www.youtube.com/watch?v=bbuHaSfj36M&feature=youtu.be

Fontos kérdés, hogy milyen lehetőségei, eszközei vannak az állatorvosnak, hogy támogassa a lovakat a maximális teljesítmény elérésében egy ilyen fontos világversenyen: „Mind a lehetőségeket, mind az eszközöket a FEI pontosan szabályozza. Nagyon fontos, hogy ennek megfelelően, és amennyiben szükséges, megfelelő dokumentációval alkalmazzuk a kezeléseket.

A lovakat is alávetik doppingvizsgálatnak, ez a verseny ideje alatt bármikor megtehető. Nem vizsgálnak minden lovat, szúrópróba szerűen választanak.”

A Lovas Világjátékok a lovassportok olimpiája, ahol a top lovak és top lovasok adnak találkozót egymásnak, és velük tartanak csapataik tagjai, a legkiválóbb állatorvosok, patkolókovácsok és lóápolók is. „Természetesen ez egy kiváló alkalom kapcsolatépítésre, és tapasztalatszerzésre. A kint lévő kollégák nagy része közvetlen és segítőkész volt, lehetett egymástól tanulni” – árulta el dr. Járos Ildikó.

JarosIldiko3

Köszönjük dr. Járos Ildikónak, hogy megosztotta velünk élményeit!

Ha szívesen meghallgatnád a Világjátékokat megjárt magyar lovasok, Horváth Balázs, Krucsó Szabolcs és ifj. Szabó Gábor élménybeszámolóját is, látogass el október ötödikén a kiskunhalasi Hirling József Lovasparkba:

Élménybeszámoló Tryonból, Szabi, Gabó és Balázs szemszögéből >>

Forrás: RiderLine

 

Read More

Összetartás, példamutatás!

Sikeres SOI Ifjúsági Világtalálkozón vettünk részt Bakuban!  45 ország 220 küldötte tanácskozott az azerbajdzsáni eseményen, melynek fő célja a Speciális Olimpia következő 50 évének megalapozása, egy igazán egyesített generáció aktiválása volt. A találkozón tiszteletét tette többek között Timothy Shriver SOI elnök és Nadia Comaneci olimpiai bajnok tornász is. A lelkes magyar csapatot Csernai Alexandra SO sportoló, […]

Read More

Indul a lovasedzők vizsgaszezonja

Október 10-ig lehet jelentkezni az edzői regisztrációs vizsgákra – hívja fel az érintettek figyelmét a Magyar Lovas Szövetség. A vizsgák helyszíne a kaposvári Pannon Lovasakadémia.

lovasedzo-kiemelt

A regisztrált edzővé válás feltétele a Magyar Lovassport Szövetség edzői licenc-vizsgájának eredményes teljesítése. A hivatalos versenyrendszerben rajtengedély-vizsgára kizárólag edző készíthet fel lovast. A Szövetség rendezvényein az ifjúsági korú, kezdő lovas vagy adott szakág versenyszabályzata által meghatározott kategóriájú lovas, illetve hajtó kizárólag a regisztrált edzőjével melegíthet.

Edzői regisztrációs vizsgára az jelentkezhet, aki újonnan szeretne edzőként a szövetségbe regisztrálni, vagy a jelenleg már meglévő edzői szintnél magasabb besorolást kapni, és rendelkezik az alább felsorolt szakmai végzettségek egyikével:

  • lovas sportoktató
  • lovas edző
  • lovas szakedző
  • okleveles lovas szakedző
  • lovaskultúra oktató
  • lovastanár és szervező (hippológus)
  • ménesgazda

Az edzői regisztrációs vizsgák a Magyar Lovassport Szövetség edzői és oktatási bizottságának szervezésében kerülnek megrendezésre a Kaposvári Egyetem Pannon Lovasakadémián október és március között. A jelentkezőkkel a vizsga időpontokat a Szövetség adminisztrációért felelős munkatársa egyezteti.

A vizsga két gyakorlati és két elméleti modulból áll. A vizsgákra való felkészüléshez a Magyar Lovassport Szövetség által kiadott Edzői Kézikönyv I-II. nyújt alapot.

További információ a Magyar Lovas Szövetség oldalán >>

Fotó: Talent Program

Forrás: RiderLine

Read More

Régiós finálék, megyei döntők

Szeptember utolsó hétvégéjén rendezik a 2018-as szabadtéri szezon további két régiós döntőjét. A Kelet-Magyarországot átölelő régió egyetlen olimpiai érmesünk, Platthy József nevének állít emléket. Az idén átadott szilvásváradi lovas stadionban erős mezőny állt össze, a felnőtt kategóriában a Tryoni Világjátékokról nem rég hazatérő, ifj. Szabó Gábor is starthoz áll.. A csapatverseny mellett, kezdő lovas, amatőr, ifjúsági és felnőtt kategóriákban hirdetnek bajnokot.

9f69834c2b52286f136e08fabd62f78b XL

A leghíresebb magyar lovas szakemberünk, Némethy Bertalanról elnevezett régió végső fináléja is a hétvége mésik nemzeti eseménye. Hét Dunántúli megye lovasai is nyeregbe szállnak Kaposvári Lovasakadémián, ahol a verseny része az ősz legnagyobb mezőgazdasági eseményének, a Kaposvári Állattenyésztési Napoknak.

kan 2017 logo

A hétvégén Mórahalmon, Csongrád-megyei, Békésen, Békés-megyei díjugrató döntőket rendeznek és a kecskeméti Airvent lovasclubban háromnapos régiós versennyel búcsúznak a szeptembertől.

Read More

Olimpikon lett Jármy Vince

A Fiatal Lovak Világbajnoksága után az október elején kezdődő Ifjúsági Olimpián képviseli hazánkat Jármy Vince, akivel az olimpiai eskü letételét követően beszélgettünk.

A MOM Kulturális Központban ünnepélyes keretek között letették az olimpiai esküt a 3. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokra készülő magyar sportolók. A 79 fős csapatot dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is köszöntötte. Az eskü szövegét korábbi és aktív olimpikon sportolók mondták elő videón keresztül.

„A mai naptól, amikor az olimpiai esküt leteszitek, olimpikonokká váltok” – jelentette ki Kulcsár Krisztián, aki elmondta, az ifjúsági olimpia több, mint egy multisport-rendezvény: más kultúrák megismeréséről, emberek, népek, nemzetek közti barátságok elmélyítéséről, az olimpiai eszme, a fair play és a tiszta sport megismertetéséről szól. „Álljatok helyt tiszta lelkiismerettel és érezzétek jól magatokat, élvezzétek az ifjúsági olimpiai minden percét. Nagyon sikeres szereplést, becsületes helytállást kívánok nektek. Vigyétek Magyarország jó hírét magatokkal – fogalmazott Kulcsár Krisztián.

„Az iskolapadban és a versenypályán is példaértékkel helyt álltok. A következő generációk tagjai majd olyanok akarnak lenni, mint a Buenos Airesbe utazó csapat tagjai” – mondta dr. Szabó Tünde.

A harmadik nyári ifjúsági olimpia több mint 4000 sportoló részvételével 12 napon át tart majd. A fiatalok 32 sportágban, 286 versenyszám összesen 1250 érméért fognak megküzdeni. Buenos Airesben 20 sportágban összesen 79 magyar sportoló képviseli Magyarországot, a díjugrató versenyeken pedig Jármy Vincének drukkolhatunk majd.

ifi olimpia esku

A Fiatal Lovak Világbajnokságáról az Ifjúsági Olimpiára

Jármy Vince a gimnázium utolsó évét végzi, emellett pedig sorra szerzi a jobbnál jobb helyezéseket a díjugrató versenyeken. Legutóbb a Fiatal Lovak Világbajnokságán ért el történelmi sikert JB Koronaőrrel, most pedig korosztályának olimpiáján képviseli majd hazánkat.

Az Ifjúsági Olimpiára Weinhardt Virág szerzett kvótát hazánknak a 2017-es utánpótlás Európa-bajnokságon elért hatodik helyezésével, de mivel ő azóta már kinőtt a korosztályból, a megmérettetésen már nem indulhatott. Az utolsó ifjúsági évét töltő Jármy Vince számára egy korszak stílusos lezárása lehet a Buenos Airesben megrendezésre kerülő versenyen való szereplés.

A magyar csapat október másodikán indul útnak, Vincét édesanyja, Jármy Kata kíséri majd, aki Krucsó Ferenc mellett edzője is a fiatal lovasnak. JB Koronaőr azonban itthon marad, tudtuk meg Jármy Vincétől, aki elmondta, az Ifjúsági Olimpián az öttusa versenyekhez hasonlóan sorsolt lovakkal indulnak a versenyzők, emiatt a pályák a nemzetközi ifi kategóriában megszokottnál valamivel alacsonyabbak, 125-130 centiméter magasságúak lesznek.

Vince nem csak egyéni lovasként indul, hanem tagja az európai csapatnak is – azt azonban még nem tudja, hogy korosztályából vajon mely lovasok lesznek majd csapattársai. „Kis szerencse is kell hozzá, viszont az előző két ifi olimpián az európai csapat nyert, az európai lovasok általában erősen szerepelnek” – mondta Jármy Vince a Riderline-nak.

Kérdésünkre azt is elárulta, hogy rendkívül elégedett volt JB Koronaőr szereplésével a Fiatal Lovak Világbajnokságán, különösen mivel „elég nehéz pálya volt, utólag azt nyilatkozták többen is, hogy kétcsillagos nemzetközi nagydíj szintje volt”.

Ha pedig szóba került a pálya nehézsége, nem mehettünk el szó nélkül az épp most zajló Lovas Világjátékok eseményei mellett sem. „Nem volt sok időm közvetítést nézni, de a magyar lovasok miatt oda kapcsoltam” – árulta el Vince. „Meglepett, hogy 160 centiméternél is magasabb volt a pálya. Sok ló gondolkozott az akadályok előtt. Nehéz, fárasztó pálya volt, kevés hibátlan is született.”

Bár Vince egyelőre az Ifjúsági Olimpián való szereplésre koncentrál, elárulta, hogy célja a felnőtt magyar válogatottba való bekerülés, ha pedig lesz arra alkalmas lova, akkor akár a Világjátékokon vagy az Olimpián való szereplés. Persze a tanulást sem hanyagolja el, hiszen a következő lépés az érettségi, majd a gödöllői Szent István Egyetem.

https://www.youtube.com/watch?v=EE70anrM0OY#action=share

Forrás: Magyar Olimpiai Bizottság

Fotó: Sportfot, MOB/Szalmás Péter

 

Read More

Bábolna földjében nyugodhat Pettkó-Szandtner Tibor

A Magyarországi Arablótenyésztők Egyesülete elnökének kezdeményezésére, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok igazgatójának támogatásával Pettkó-Szandtner Tibor lótenyésztési főigazgató, a Bábolnai Ménes egykori parancsnoka, valamint hitvese, Pettkó-Szandtner Margit hamvait Bábolnán helyezik végső nyugalomra.

pettko-szoborkiemelt

A gyászszertartásra 2018. szeptember 29-én szombaton, katonai tiszteletadás mellett kerül sor Bábolnán, a Ménesbirtok előtti parkban, az egykori ménesparancsnok támogatásával épült protestáns templom előtt. Az esemény fővédnökei dr. Nagy István agrárminiszter és dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter.

Program:

  • 10.30 A templom ólomüveg ablakának felszentelése
  • 11.00 Temetési szertartás
  • 12.30 A tarsolygyűjteményről készült fotókiállítás megnyitója
  • Állófogadás
  • 14.00 Ünnepi közgyűlés és konferencia a Kamaraszínházban
  • 16.00 Méneslátogatás

 

Pettko-Szandtner-meghivo

Pettkó-Szandtner Tibor élete és munkássága

Pettkó-Szandtner Tibor 1886-ban született Bazinban. A pozsonyi iskola elvégzése után a Georgikonban tanult lótenyésztést. Tanulmányai elvégzése után több ménesnél, 1920. és 1927. között pedig Bábolnán is szolgált, ekkor még Hajnyi Arthur parancsnoksága alatt. Ebben az időben kezdett el szakfolyóiratok számára cikkeket írni a fogathajtás helyes technikájáról.

1931-ben írta legjelentősebb művét A magyar kocsizás címmel, amit ma is gyakran forgatnak a fogathajtók. 1932-ben vette át a világháború nyomait még magán viselő bábolnai ménes parancsnoki tisztét. Minden erejével a ménes megújításán, a rossz állapotú épületek felújításán fáradozott, de neki köszönheti Bábolna városa a református templomot is, amelynek oldalán márványtáblát avattak emlékére. 
Pettkó-Szandtner Tibor a ménes értékét 
Kohailan Zaid, az egyik utolsó, még nomád tenyésztőknél született csikómegvásárlásával is növelte. Az arab telivér és a Shagya-arab fajták eredményeit is folyamatosan javította. Egy évvel később Bábolna Európában már a legjelentősebb arab ménesek sorába tartozott.

1943-ban tábornokká léptették elő és ekkor már a Földművelésügyi Minisztériumban az egész ország lótenyésztéséért volt felelős. 1944-ben a front és a szovjet tankok közeledtével Pettkó-Szandtner Tibor kapcsolatait kihasználva a tenyészállomány válogatott egyedeit Bergstettenbe menekítette abban a hitben, hogy így megmentheti a ménes értékes génállományát. 1947 után csere útján több közülük visszatérhetett Bábolnára.

Az amerikai csapatok megbízhatatlannak minősítették Pettkó-Szandtner Tibort, így nem kapott munkát, haza pedig nem térhetett, mert hazaárulás (a lovak külföldre szöktetése) miatt hadbíróság elé került volna. 

Mohamed Taher pasa, az egyiptomi Királyi Földművelésügyi Társaság elnökének meghívása Egyiptomba utazott, ugyanis felkérték egyiptomi Kafr-Farouk királyi ménes vezetőjének. A pasa egy korábbi bábolnai látogatásán ismerkedett meg Pettkó-Szandtner Tiborral. Itt 1949. után új tenyésztési módot vezetett be, mely mind a ménest, mind magát Pettkó-Szandtnert világhírűvé tette. Tíz évig állt a ménes élén, és az állományt olyan szintre hozta, hogy komoly európai kereslet alakult ki az egyiptomi lovak iránt.

Pettkó-Szandtner Tibor élete alkonyán visszatért Európába, és régi barátja, Lajos bajor királyi herceg fogadta be. Élete utolsó időszakát a herceg tulajdonában álló a sárvári ménes lovai között töltötte. 1961 januárjában hunyt el, Starnbergben helyezték nyugalomra.

Babolna-templom-emlektabla

Bábolna református templomának oldalán márványtáblát avattak emlékére

Forrás: Wikipedia

Fotó: Hajdu Krisztina, Lovasfotó.hu

 

Read More

Az első női díjugrató, aki a Világjátékokon lett világbajnok

Simone Blum beírta magát a történelembe: a Lovas Világjátékok történetében elsőként nyert női lovasként díjugrató világbajnoki címet.

SimoneBlum-WEG.kiemelt

A németek fiatal tehetsége, Simone Blum beírta magát a díjugrató sport történelmébe, amikor verőhiba nélkül teljesítette a díjugrató döntőt Tryonban, ezzel első nőként egyéni aranyérmet nyerve a Lovas Világjátékok történetében.

A rendkívül izgalmas döntőben Simone Blum két fantasztikus pályát lovagolva kivételes kancájával, DSP Alice-szel, esélyt sem hagyott riválisainak. Egyedüli párosként teljesítették végig verőhiba nélkül a világbajnokság összes pályáját, így tetemes fölénnyel utasították maguk mögé a közel 130 fős mezőnyt.

42362271 562670070833595 6547700320179322880 n

A fiatal, mindössze 29 éves hölgy idén megnyerte a Német Bajnokságot, ezzel kiérdemelve a jogot a tryoni indulásra, viszont ilyen eredményre senki sem számított. Ez volt ez első nagy nemzetközi bajnoksága, ami nem is végződhetett volna jobban.

https://www.youtube.com/watch?v=Ib8bJfQaKYg

Budapesti CSIO nagydíjának győztese, az osztrák Max Kühner szinte végig a második helyen vezette a bajnokságot, de az utolsó pályán két verőhibát vétve lecsúszott az ezüstérmes helyről, így Martin Fuchs lépett a helyébe Clooney-val, a bronzérmet pedig a szintén svájci Steve Guerdat vehette át Biancával.

Egyéni végeredmények:

  1. DSP Alice – Simone Blum (GER)
  2. Clooney – Martin Fuchs (SUI)
  3. Bianca – Steve Guerdat (SUI)
  4. Clinta – McLain Ward (USA)
  5. Admara – Carlos Enrique Lopez Lizarazo (COL)
  6. Chardonnay – Max Kühner (AUT)
  7. Irenice Horta – Lorenzo de Luca (ITA)
  8. Cold Play – Fredrik Jönsson (SWE)
  9. Timon d’Aure – Alexis Deroubaix (FRA)
  10. Zeremonie – Laura Kraut (USA)
Read More

Drámai holtverseny után, Egyesült Államoké a csapat világbajnoki cím

A modern díjugratás történetében még sohasem fordult elő, hogy a vadászugratás tört számai és a kétfordulós Nemzetek Díja után századra pontegyenlőség alakuljon ki két csapat között. 2018-ban a tryoni Trust Arénában most ennek is eljött az ideje, hiszen Svédország és az Egyesült Államok 20,59 hibaponttal zárt tizenkét pálya után.A bronzérmet a vadászugratás után, még csak a nyolcadik helyen álló mindig erős Németország szerezte meg. Egy végletekig izgalmas összevetés kövekezett, ahol a svédek első lovasa, Henrik van Eckermann Mary Louval meg is adta az alaphangot. Mindkét csapat azonos ponteredménnyel végzett, hiszen az egy kieső négy hibapont mellett megvolt a három hibátlan, de az utolsónak lovagló, McLain Ward csodálatos kancájával, Clintával két másodperces előnnyel megnyerte a hazai közönség előtt az Egyesült Államoknak az aranyérmet.

2018-04-29-1276-mclain ward and clinta by sportfot

Eredménylista:http://www.longinestiming.com/#!/equestrian/2018/1587/html/en/longinestiming/resultlist_J2T.html

A magyar lovasoknak már csütörtökön véget ért a Világbajnokság. Az első napi vadászugratásban kitűnően lovagoltak fiaink, de Horvát Balázs lován, Zordonon, csapatállatorvosunk, Dr. Jaros Ildikó sérülést állapított meg ezért a páros nem tudta folytatni a versenyt. A csütörtöki nem túl fair pálya a magyar lovasokon is kifogott, Krucsó Szabolcs Chacco Blue II-vel hibázott a vizesároknál, a kombinációnál és az utolsó 170 cm-es meredeknél, így 22,06 hibaponttal összesítve a 124 indulóból a 75. helyen zárt.

42195062 2205911432814135 6353762910174445568 n

A vadászugratásban legjobb magyar teljesítményt elérő, ifj. Szabó Gábor huszonnégy hibaponttal ért célba, amely után ennyi 27,54 hibaponttal a 92. helyre került.

42196425 1344980732298582 2868708480628293632 n

A magyar díjugrató válogatott lovasaira azonban most is büszkék vagyunk, hiszen eljutottak a tengeren túlra és lovas tudásukkal bionyították, hogy van helyünk a világ legjobbjai között.

A döntőt az Eurosport 1 holnap 17.30 kor és 18.30 kor közvetíti.

Read More

Régiós finálék Tamásiban és a Nemzeti Lovardában, megyei döntők Bábolnán

Eljött a régiós finálék ideje.Ezen a hétvégén négy régióból két helyen rendezik a döntőket. Tamásiban Máchánszky Gyula (http://lovaglotanar.mlap.hu/html/18747710/render) emlékét, a Nemzeti Lovardában Tóth Béla ( http://lovaglotanar.mlap.hu/html/18747704/render )

M600

nevét viseli a régiós finálé, ahol négy egyéni kategóriában, kezdő lovas, ifjúsági, amatőr, felnőtt és a csapatbajnokságban hirdetnek győzteseket. A Díjugató Szakág kiemelten támogatja a finálékat, ahol a felnőtt kategória pénzdíja mind a négy helyszínen hatszázezer fotint lesz.

toth bela mellszobra

A Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok sem marad ki a hétvégén a versenynaptárból, ezúttal pénteken és szombaton Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyei döntőjét rendezik, majd vasárnap a szezon utolsó rajtengedély vizsgájára kerül sor.

A RiderLine Online Tv élőben közvetíti a bábolnai és a Tóth Béla regionális döntőt.

Read More

Világbajnoki mezőnyben a magyar fiúk

Magyarországtól hat óra időeltolódással a vadászugratással kezdődött a díjugrató Világbajnokság az Egyesült Államokban. A győzelmet az utolsó előttinekinduló,svácji Steve Guerdat szerezte meg a svéd tenyésztésű, Biancával. A 124 fős mezőny különösen szoros versenyt hozott, hiszen az első és az ötvenedik lovas tíz másodpercen belül végzett. Nagyszerűen lovagoltak a magyar lovasok, jó képet mutattak a világbajnoki mezőnyben.

42126825 865517880321888 7288131606605201408 n

Krucsó Szabolcs Chacco Blue II-vel és Horváth Balázs Zordonnal szinte ugyanúgy teljesítettek, egy minimális vízbelépési hibával két különböző kombináció „A” eleménél hibáztak. Az első kvilifikációs versenyszám legjobb magyar lovaglását, ifj. Szabó Gábor mutatta be, aki a magyar tenyésztésű, Timpex Bölcsésszel nyolcvan másodperc alatt lovagolta le a 155 cm-es pályát. A nyíregyházi lovas a kettesugrás meredekénél egyet hibázva, kis különbséggel maradt le a mai nap legjobbjaitól.

Gratulálunk fiúk!

A második kvalifikácós versenyszámot csütörtökön 20 órától az Eurosport közvetíti.

Eredménylista:

http://www.longinestiming.com/#!/equestrian/2018/1587/html/en/longinestiming/resultlist_J1.html

Read More

Faluhelyi Ádám és Olivia hibátlan, JB Koronaőr és Jármy Vince a VB döntőjében

Jármy Vince és JB Koronaőr már biztosan ott lesz a döntőben Lanakenben, a Fiatal Lovak Világbajnokságán a hétéves lovak mezőnyében. Faluhelyi Ádám és Olivia egy elegáns hibátlannal zárta a második versenynapot.

Jármy Vince és JB Koronaőr a pálya elején ugyan hibázott pénteken a Fiatal Lovak Világbajnokságán, de négy hibapontos teljesítményük és csütörtöki hibátlan szereplésük elég volt ahhoz, hogy bekerüljenek a kategória döntőjébe.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=9&v=hKqdrKpTyh4

Faluhelyi Ádám és Olivia a pénteki versenynapon hibátlanul teljesítették a pályát, de peches csütörtöki szereplésük után ez sajnos nem volt elég a döntőbe jutáshoz.

Olivia2-kiemelt

A Fiatal Lovak Világbajnokságán idén 49 ország 789 lova mutatkozik be. Hazánkból négy lovas öt fiatal lóval érkezett a helyszínre: Faluhelyi Ádám Oliviát és Verduchát lovagolja, Jármy Vince JB KoronaőrLehotai Máté Lican, Técsy Attila pedig Cirado nevű lovát hozta a Világbajnokságra.

Fotó: Sportfot

Forrás: RiderLine

Read More

Díjugratás országszerte

Számtalan esemény vár a díjugrató sportunkra a hosszú hétvégén. Péntektől a kecskeméti Airvent lovasklubban ismét háromnapos országos díjugrató minősítő versenyt rendeznek, melyet a RiderLine Online Tv élőben közvetít.

riderlinelogo1

Három hónapos szünet után, Ócsán díjugrató rajtengedélyvizsgát rendeznek, míg Vas- és Veszprém-megye Ajkán, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nyírbátorban megyei döntőt rendez.

A GYEPOSZ Tápiószentmártonban és a Magyar Póni Klub Szövetsége Balatnvilágoson rendezi éves fináléját.

Vasűrnap a tizenegyedik Nemzeti Vágtán a díjugratás ismét helyet kap a Hősök Terén.

Információk: www.vagta.hu

 vagtalogo400

Read More

Úton a csapat a tyroni Világbajnokságra

Már vasárnap a Horse Trans Cargo www.horsetrans.hu és az Interhorse Kft. www.interhorsetruck.eu támogatásával elindultak lovaink a belgiumi Liege reptere felé. Szeptember 13-án Timpex Bölcsész, Zordon, Chacco Blue II a tervek szerint repülőre száll, hogy eljusson az Egyesült Államokba, hogy Magyarországot képviselje a nyolcadik világjátékokon.

https://www.youtube.com/watch?v=kYr5IbT5oQU

A program szerint szeptember 17-én kerül sor az állatorvosi felvezetésre, és másnap 18-án, ifj. Szabó Gábor, Horváth Balázs és Krucsó Szabolcs a tréning számban már nyeregbe is száll.

39018518 1779120605517586 5850814861059031040 n

1990-ben Stockholmban rendezték az első világjátékokat, ahol a Nemzetközi Lovas Szövetség összes szakága teret kap. Azóta négy évente kerül sor a kiemelt versenyre, amely lovassportunk talán legnagyobb ünnepe. Európán kívűl másodszor rendeznek világjátékokat, díjugratásban magyar csapat másodszor áll starthoz. 1990-ben Stockholmban, 1994-ben Hagában nem volt díjugrató, majd 1998-ban Hevesy Barnabás és Túri József képviselte hazánkat. Eddigi legjobb magyar teljesítmény is ehez a világjátékokhoz tartozik, hiszen Túri József Epona Supervillel a döntő mindkét fordulójában hibátlanul lovagolt, így hatodik helyen végzett.

https://www.youtube.com/watch?v=glB7tElTe2E

2002-ben a spanyolországi Jeresben ismét nem volt lovasunk, de 2006-ban Aachenben James Wingrave Agropoint Calirával és Pirik Zsolt Havannával nagyszerűen helytállt lovassportunk Mekkájában. 2010-ben ugyanúgy mint most, három fős csapatunk lovagolhatott amerikai földrészen Hugyecz Mariann Cash, Kovács Henri Real Deal és a vadászugratásban csodálatos harmadik helyet elérő, Szász Sándor Goldwinggal.

https://www.youtube.com/watch?v=W3A0uzTUBrs

Az elmúlt világbajnokságon, franciaországi Caenban startnál a most is induló ifj. Szabó Gábor volt Timpex Centtel és ifj. Tóth László Istivel. A 2018-as tyroni Világbajnokságon sérülések miatt három fős csapatunk lesz, akik igazán megérdemlik, hogy szorítsunk értük. Ezen a világbajnokságon talán nincsenek kiemelkedő favoritok, de az már eldőlt, hogy a Nemzetközi Lovas Szövetség vitatott döntése alapján, először nem lesz az egyéni címekért körbe lovaglás.

A tyroni díjugartó program: https://www.fei.org/events/fei-world-equestrian-games-tryon/discipline/jumping

Eurosport közvetítések Szebényi Dániel szakkommentálásával:

Szeptember 16. 21.00 Eurosport 1

Szeptember 19. 21.30 Eurosport 1

Szeptember 20. 09.30 Eurosport 2

Szeptember 20. 15.00 Eurosport 2

Szeptember 20. 19.00 Eurosport2

Szeptember 20. 21.30 Eurosport 1

Szeptember 21. 13.00 Eurosport 2

Szeptember 21. 15.00 Eurosport 2

Szeptember 21. 18.00 Eurosport 2

Szeptember 21. 21.00 Eurosport 1

Szeptember 22. 09.30 Eurosport2

Szeptember 21. 13.30 Eurosport 2

Szeptember 21. 17.17 Eurosport 2

Szeptember 23. 17.30 Eurosport 1

Read More

Negyedik helyezett a magyar gyermek válogatott a finálék fináléjában

A belgiumi Opglabbeekben győzelemnek örülhetett a hazai közönség, hiszen a gyermek korosztály Nemzetek Díja fináléjának utolsó körében nem hibáztak a belga gyerekek, így hibátlannal otthon maradt a győzelmi trófea. Négy hibaponttal Franciaország végzett a második helyen és tizenhat hibaponttal Hollandia lett harmadik. Janik AttIla által vezetett magyar csapatban mai nap Zólyomi Emma Arianeval és Tóth Balázs Elsa Camparival elért négy hibapontjaival voltak a legjobbjaink.

PC-03 zólyomi viador

 

PC-tóth b

Kiss Lizanna Quipara Z-el pedig tizenkét hibaponttal lovagolt,

PC-kiss lizanna

így összesítve húsz hibaponttal negyedik helyre kerültünk az eredménylistán. A bronzérem karnyújtásnyira volt, de csapatunk záró lovasa, Törő Csongor Chaccoval hiába ugratott verőhiba nélkül, egy akadály kimaradt, így a kizárás sorsára jutott.

PC-vip törő csongor- chacco

Két hibaponttal mögöttünk Nagy-Britannia végzett az ötödik, és Svájc ahatodik helyen.

Gratulálunk a kiváló helyezéshez gyermek válogatottunknak, akik idén különösen eredményes szabadtéri szezont lovagoltak az Európa-bajnoki csapat ötödik helyezés, a somorjai Nemzetek Díja győzelem és a mai negyedik helyezésre is büszkék vagyunk!

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

Gyermek válogatottunk a Nemzetek Díja finálé végső döntőjébe lovagolt

A Nemzetközi Lovas Szövetség első alkalommal rendezett a felnőtt kategóriához hasonló Nemzetek Díja fináléját a belgiumi Opglabbeekben az utánpótlás korosztályok számára. A magyar gyermek válogatott is minősült, akiket ezúttal Janik Attila vezetett. A CSIO versenyen ma délben rendezték az első fordulót. A tíz kvilifikált csapatból kilencen álltak starthoz és hat csapat juthatott be a vasárnapi második fordulóba, amely a finálét jelenti. Válogatottunk első lovasa, Zólyomi Emma nagyszerűen lovagolta Arianét, és négy hibaponttal kezdett. Friss országos bajnokunk, Kiss Lizanna Quipara Z-tel öt hibaponttal folytatta, majd fiaink, Tóth Balázs Elsa Camparival és Törő Csongor Chaccóval hibátlant lovagolt.

20180415 babolna zolyomi

PC-kiss lizanna

PC-tóth-b

 

PC-törő

Négy hibapontos összteljesítménnyel csapatunk az ötödik helyen kezdheti meg Franciaország, Belgium, Svácj és Hollandia mögött a vasárnapi nagy döntőt.

Gratulálunk a gyermek válogatottnak!

Start-és eredménylisták: https://online.equipe.com/nl/competitions/26762

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

 

Read More

Megérkeztek az első lovak a Világjátékok helyszínére

A történelem legnagyobb volumenű légi lószállítása zajlik: 6 kontinens 70 országból összesen 550 ló érkezik a Lovas Világjátékok helyszínére, az észak-karolinai Tryonba.

WEG-legi-kiemelt

„Ez a történelem legnagyobb légi lószállítása, amit volumenét tekintve csak a háborús idők lószállításaihoz lehet hasonlítani, és hasonlóképpen katonai precizitást kíván” – mondta Ingmar De Vos, a FEI elnöke. „A lovak élsportolók, akik nem csak rendkívül értékesek, de csúcskondícióban kell megérkezniük, hasonlóan, mint lovasaiknak.”

A Világjátékokra érkező lovak szállítását az Emirates SkyCargo végzi, a cég világvezető a prémium lovak légi szállítása terén. A rendkívül összetett logisztikát a Peden Bloodstock és a The Dutta Corp koordinálta.

Az első járat lovai egy speciálisan kialakított Boeing 777-es gépen utaztak, kifejezetten a légi lószállítás céljaira kialakított konténerekben.

A raktérben egymástól függetlenül temperálható, légkondicionált zónákban helyezik el a konténereket.

Tryo18M1348
Igencsak súlyos a szállítmány, hiszen a könnyebb reining és távlovak 450 kilogrammot, a jól megtermett voltizslovak pedig akár 840 kilogrammot is nyomhatnak. A lovakkal együtt utazott természetesen felszerelésük is, tehát minden, amire csak a Világjátékok ideje alatt szükség lehet: nyergek, kantárak, lótakarók, ápolóeszközök, talicskák, vasvillák, patkók. A repülőgép mindemellett 51 tonna takarmányt, és lovanként 20 liter vizet is szállított.
A lovakat szállító 23 repülőgép Liège-ből (Belgium), Dubajból, valamint 11 dél-amerikai városból (többek között Buenos Airesből, Sao Paolo-ból and Montevideo-ból) száll fel. A járatok egy része az észak-karolinai Greenville-Spartanburg Nemzetközi Repülőtéren landol, de lesznek gépek, amelyek a floridai Miamiba érkeznek majd.
A repülőtérről lószállító kamionokkal viszik tovább a versenyek főszereplőit a Lovas Világjátékok helyszínére, a Tryon International Equestrian Centerbe.

Az 550 légi úton érkező ló mellett 270 négylábú atléta közúton érkezik majd a Világjátékokra.

A Lovas Világjátékok szeptember 11-23. között zajlik, a lovassport nyolc szakágának (díjlovaglás, díjugratás, military, fogathajtás, lovastorna, reining, távlovaglás, para-díjlovaglás) világbajnoksága, ahol a lovasok a 2020-as tokiói olimpiára és paralimpiára is minősülhetnek.

Magyar lovasok a Világjátékokon

Lovas Világjátékokon magyar díjugratóknak és lovastornászoknak is drukkolhatunk majd. A díjugratók közül Horváth Balázs, Krucsó Szabolcs és ifj. Szabó Gábor képviselik majd a magyar színeket. Lovaik vasárnap indulnak útnak, gépük Belgiumból száll majd fel. A magyar lovak szállítását az Inter Horse Truck és a Horse Trans Cargotámogatta.

Szintén ott lesz Tryonban favorit lovastornászunk, Bence Balázs, aki egyéniben indul majd. A hölgyek közül Németh Blanka és Somogyi Eszter egyéniben, Németh Blanka és Pakot Anna pedig párosban szerepelnek majd. A magyar lovastornászok egy, a helyszínen bérelt lovon mutatják majd be programjaikat.

 

 

 

 

Read More