Eredményeső

Szép magyar sikerekkel záródott a Wiener Neustadt-i díjugrató verseny. A Nagydíjban két magyar lovas tudta hibátlanul tejesíteni a 145 cm-es alappályát, az összevetésben már csak Horváth Balázs. Az Airvent Lovsclub lovasa a Pataki Ménesben tenyésztett, PM Dianával, így az előkelő ötödik helyen végzett, de a páros szombat este a derby versenyszámban is kitett magáért, a győztestől két századmásodperccel lemaradva a második helyet szerezte meg.

horvathbalazs pmdiana 600x400

Ifj. Szabó Gábor a Nagydíj összevetésében Timpex Bölcsésszel kettőt vert, de magyar bajnokunk most Ausztriában is kitett magáért, hiszen sárga ménjével, Timpex Hódolóval megnyerte az öt éves lovak döntőjét. Timpex Ben Hurral és Timpex Emlékkel is hozta az előkelő helyezéseket.James Wingrave a második napi nagykörben, saját tulajdonú kancájával, Quirosával ötvenegy indulóból, a hiba-idős, 145 cm-es versenyszámban a második helyen végzett, míg a fiatal lovak döntőjében Casino Golddal a negyedik helyen zárt. Burucs Barna Sir Winston C-vel, Krucsó Szabolcs Kórusz Attila lovaival, Chacco Blue II-vel és Vincentóval szállította az eredményeket.

vincento

Érdekesség hogy a vasárnapi kiskört A vasárnapi kiskört  teljesen kisajátították a magyar díjugratók, hiszen az eredményhirdetésen az első öt helyezett a mi lovasunk volt. Győzött Krucsó Szabolcs Vincentóval, második lett Horváth Balázs PM La Conta Z-vel, harmadik is Krucsó Szabolcs Larino Spiritóval, negyedik Budai Virág Litithyával és ötödik Ódor Enikő Jason Stathammel.

budai

Az Észak-németországi nemzetközi versenyen Dameban magyar tenyésztői siker született. A péntek 145 cm-es, összevetéses esti chmpionátusban Marcel Wegfahrttal Agropoint Cérnával az első helyet szerezte meg. A kilenc éves, Cardino apaságú szürke kancát a debreceni Agropoint Kft. tenyésztette és két évvel ezelőtt, Bábolnán tenyészversenyt is nyert ifj.Gombos Lászlóval.

cerna

Kitűnő talaj várta a hazai díjugratókat Hortobágyon. A Mátai Ménes fedeles lovardájában most találkozhattak a díjugratók először  ilyen nagyszerű környezettel. Az első napi legmagasabb versenyszámot a Nyíregyházi Főiskola lovasa, Técsy Attila, Márki Zoltán lovával, Con Corallal nyerte. Ezután a nagy számok Kovács Henriről szóltak. A kiválo érzékű, huszonöt éves lovas szombaton fedezőménjével, St Quel Exelanccel nyert. Vasárnap a Hortobágyi Nonprofit Kft. Nagydíjában négyen vetettek össze, Kovács Henri első lett a Rádiházi Ménes szürke Estikéjével,  második Quasto 4 apaságú, St Qual Exelenccel, harmadik helyet a jó formában lovagló Potocska Attila szerezte meg Con Linával.

stqual

Fotó: Szakál Delinke

 

Read More

Szabó Gáboré Ben Hurral a csütörtöki győzelem

Folytatódik az ausztriai Wiener Neustadtban a két hetes, nemzetközi, díjugrató versenysorozat. Ahogy egy héttel ezelőtt, Krucsó Szabolcs, tegnap ifj. Szabó Gábor Timpex Ben Hurral nyolcvankét indulóból megnyerte az első napi 135 cm-t.

benhur ezust

A nagykörben is a Timpexes, ifj. Szabó Gábor volt a legjobb magyar lovas, hiszen Timpex Bölcsésszel a hatodik helyen végzett. Ifj. Tóth László volt a legeredményesebb a kiskörben, második lett Faussztal, harmadik pedig Cossini nevű lovával. A fiatal lovak versenyszámában is jó pár magyar színekben versenyző 5, 6, 7 éves ló ugrott hibátlanul.

A versenyről további információk az alábbi linken: http://www.reitergebnisse.at/front_content.php?idcat=69

A hollandiai Kronebergben Matyi Bianka, az Észak-németországi Dammeban, pedig Krucsó Balázs lovagol nemzetközi díjugrató versenyen.

http://online.equipe.com/en/competitions/18498

http://www.equi-score.de/index.php?mod=mod_damme2016k

Magyarországon, Balástyán régiós versenyt rendeznek, de a főszerep most Hortobágyé. A Mátai Ménes felújított fedeles csarnokában, Szladek Róbert versenyigazgató és csapata várja a versenyző lovasokat.

fedeleshort

 

A versenyről élő közvetítés a RiderLine Tv-n látható: www.riderline.net

Read More

Rap és csapatépítés

Rendhagyó csapatépítő és közösségkovácsoló programot szervezett Kállai Ákos utánpótlás-kapitány és a szövetség a korosztályos öttusázóknak: néhány napig Tatán „drámatáborozott” a krém, ahol szituációs játékokon vettek részt a sportolók, és még rapszövegeket is írtak. reb • „A mi fiataljaink is jóban vannak, … Bővebben

Read More

MSLT Tenyésztők hétvégéje

MSLT

TENYÉSZTŐK HÉTVÉGÉJE / BREEDERS WEEKEND

Plakát magyar

Időpont: 2017. március 17-19.

Helyszín: Budapest, Kincsem Park

2017-ben ebben a bővített formájában harmadszorra kerül megrendezésre az MSLT legnagyobb rendezvénye, a nagysikerű Tenyésztők Hétvégéje. A Nemzeti Lovarda felújítása miatt új helyszínen, a Kincsem Parkban. A Kincsem Park impozáns környezettel, új, fedett és fűthető rendezvénysátorral, valamint felújított boxokkal várja majd a résztvevőket.

A rendezvénynek négy fő programja lesz:

– Sportló bírálói képzés

– Eladó sportlovak napja

– Ménkörung

– Fedezőmén bemutató

Újdonságként szerepel, egyben a pénteki szakmai nap programja lesz a sportló bírálói képzés, előadásokkal, elméleti és gyakorlati oktatással.

Az előző évekhez hasonlóan lehetőséget biztosítunk a magyarországi tenyésztők és tulajdonosok számára az eladásra szánt fiatal sportlovak szabadonugróban történő bemutatására. A tavalyi évben is sok ló talált új gazdára ezen a rendezvényen.

Fő program marad továbbra is a ménkiválasztás, valamint a már bizonyított fedezőmének bemutatója. A fedezőmén jelölteknél a nevezéshez kötelező lesz mellékelni az előírt orvosi vizsgálatokat. Az eladó lovaknál ez ajánlott. Az MSLT ménbíráló bizottságának munkáját az eddigi évekhez hasonlóan, továbbra is segíteni fogja egy ismert külföldi szakember.

A rendezvénnyel kapcsolatos összes információ és program megtalálható az egyesület honnlapján: www.mslt.hu valamint az esemény közösségi oldalán.

Nevezési feltételek az eladó napra:

Nevezhetnek lóútlevéllel rendelkező 3 és 7 éves kor közötti lovak. Külföldi útlevéllel rendelkező lovak esetében honosítás szükséges. Nevezni a www.mslt/rendezvények oldalon található nevezési lapon lehet, mely minden esetben a ló útlevelének másolatával érvényes.

Az eladó lovakról jó minőségű fénykép, video és leírás csatolható a nevezéshez. A nevezés ingyenes a magyar sportlovak számára, más fajták számára a bemutatás díja: 20.000 Ft boxdíjjal együtt. A tulajdonosnak, tartónak érvényes tagsági viszonnyal kell rendelkeznie az egyesületnél.

Nevezési feltételek a ménkörungra:

Nevezhetnek lóútlevéllel rendelkező mimimum 3 éves korú mének. Külföldi mén esetében honosítás szükséges. A nevezéshez csatolni kell a mén orvosi protokollját. A tulajdonosnak, tartónak érvényes tagsági viszonnyal kell rendelkeznie az egyesületnél. Nevezési díj: 20.000 Ft mely a boxdíjat tartalmazza.

Nevezési feltételek a fedezőmén bemutatóra:

A ménnek fedeztetési engedéllyel kell rendelkeznie a magyar sportló, vagy más külföldi fajtában. Nevezési díj: MSLT tagoknak ingyenes a bemutatás, nem tagoknak: 20.000 Ft

Nevezési határidő:

2017. február 1.

Nevezés:

Postai úton: MSLT 1087 Budapest, Kerepesi út 7. Email: mslt@mslt.hu, sportlotenyesztok@gmail.com

Telefon: +36 20 4660466

Rovábbi részletek:

www.mslt.hu/tenyesztokhetvegeje

Read More

Vasárnapi díjugrató örömök

A müncheni CSI *** díjugrató verseny Nagydíja hazai sikert hozott. A győzelmet a német, Maximilian Schmid szerezte meg a Chacco Blue apaságú, tíz éves, herélttel, Chaconnal. A 160 cm-es versenyszámban Hugyecz Mariann Chacco-Boyjal egy nagyszerű, négy hibapontos pályát lovagolt, amivel a két német sztár, Marcus Ehning és Ludger Beerbaum mögött a tizennegyedik helyen zárt. 

hmarian

A Wiener Neustadt-i nemzetközi díjugrató verseny első heti Nagydíjára sem panaszkodhatunk, hiszen a versenyen végig hibátlanul ugró, Chacco Blue II, Krucsó Szabolccsal a harmadik helyen végzett. Szász Sándor Pippalottával hatodik, míg az összevetésben négy hibaponttal, Horváth Balázs PM Dianával a nyolcadik helyen zárt. A versenyen szép magyar eredmények születtek, részletes eredménylista:

http://www.reitergebnisse.at/front_content.php?idcat=69

chacco blue 2

Szarka Ferenc versenyigazgató csapata a zord időjárásaban is színvonalas országos minősítő versenyt rendezett Kaposváron. Már-már megszokott, hogy az Airvent Lovasclub lovasa, Marton András, mindig erős a Lovasakadémia csarnokában. Az elmúlt években többször tudta megnyerni a téli országos minősítők legnagyobb számát, amit most is PM Diamantinával vitt haza Kecskemétre. A 140 cm-es számban második lett ifjúsági válogatottunk, Hollé Sára  Dzsangóval, megelőzve a harmadik, Airventes, Babó Szilviát, aki a szürke PM Focust lovagolta.

fefe

 

Read More

Versenyek Münchentől Domaszékig

A  bécsújhelyi, Lake Arenában  a két hetes, nemzetközi versenysorozat jól kezdődik a magyar díjugratóknak. A verseny első napján már fel is csendült a magyar himnusz. Krucsó Szabolcs Chacco Boyjal, meg is nyerte a szinte szokásosnak mondható, 135 cm-es, hiba-idős középkörét. A harmincnyolc indulós, 145 cm-es nagykörben Horváth Balázs PM Dianával harmadik, míg a közel hatvan indulós kiskörben,  Szász Sándor is harmadikként zárt, Larini 12 nyergében.

http://www.reitergebnisse.at/front_content.php

KrucsoSzabolcs ChaccoBoy 02 Bw 18 StatutarstadtWr.Neustadt 140 SA CSI2ArenaNova chorsesportsphoto.eu

horvathb

Holnaptól az idei világkupa döntőn, első magyar díjugrató hölgyként lovagló, Hugyecz Mariann a müncheni CSI **** díjugrató versenyen próbál szerencsét.

http://eventcontent.hippoonline.de/1243/1243zeitplanDEU.htm?style=hippo

hugyecz

Az országos díjugrató versenysorozat a kaposvári Pannon Lovasakadémián folytatódik, ahol utoljára márciusban lovagolhattak a lovasok. A székesfehérvári Kunos Lovarda fedeles sorozatának második fordulóját rendezik a hétvége mindkét napján, míg a Duna másik oldalán, Hevesen és Domaszéken régiós fedeles versenyeken ugrathatnak a díjugratók.

 

Sok sikert a lovaknak és lovasoknak!

Read More

Végső búcsú Somlay Tamástól

Ma délután a budapesti Farkasréti temetőben barátai, tisztelői, pályatársai, tanítványai kísérték utolsó útjára az elmúlt évtizedek legnépszerűbb lovasát és lovas szakemberét.

IMG 2745

A temetési szertartást és az azt követő gyászmisét, Jelenits István, piarista szerzetes, Somlay Tamás egykori gimnáziumi tanára celebrálta.

IMG 2746

 

Koszoruk 093

Nyugodjon békében!

 

Read More

Szuhai uralom a szilvásváradi premieren

Az Állami Ménesgazdaság fejlesztésének eredményeképp, Szilvásváradon elkészültek az országban egyedülálló  fedett lovardák, amelyeket a díjugratók már birtokba is vehettek. Abay Pál, a versenybíróság elnöke a három napon közel 500 startot regisztrált. Zárásként rendezték a legmagasabb, 135 cm-es versenyszámot, ahol az Unyatinszki József által épített alappályát heten, az összevetést hárman tudták hibátlanul teljesíteni. A győzelmet, Hevesy Barna tanítványa, a miskolci Gyula Farm színeiben versenyző, Szuhai Péter szerezte meg Ludwiggal, megelőzve nagybátyját, Szuhai Gyulát aki Druid  HH Z-t lovagolta.

szuhai peti

A harmadik helyen, a Timpex Ménes fedezőménjével, Timpex Apoleónnal a korábbi kétszeres felnőtt magyar bajnok, Sáringer Ferenc zárt. A pénteki nagy számot az Airventes, Horváth Balázs nyerte a Casall apaságú, PM Caselloval, míg szombaton a ceglédi Faluhelyi Ádám szerezte meg az első helyet, villámgyors kancájával, La Belle Z-el. A középkört Técsy Attila a nyolc éves, Clear Girllel uralta, hiszen szombaton és vasárnap első lett, míg pénteken a kisteleki Czékus Zoltán mögött a második helyen végzett.

Fotó: Nagy Zsófia Fanni Fotó

Read More

Célkeresztben Szilvásvárad

A Bükk hegység lábánál péntektől vasárnapig rendezik az idei fedettpályás szezon második országos díjugrató minősítő versenyét. A Szilvásváradi lovarda felújításának első ütemének eredményeképpen elkészültek a fedeles lovardák, így Állami Ménesünk ismét bekapcsolódhat a sport vérkeringésébe.

IMG 2710

A rendeszerváltás óta nem rendeztek Heves megyében országos díjugrató versenyt, most azonban egy új korszak veheti kezdetét, hiszen eddig a lipicai lóról, a fogathajtásról és a turizmusról híres Szilvásvárad a díjugratásban is bizonyítani szeretne.

IMG 2707

 

A három napos verseny legmagasabb versenyszámát, a 135 cm-es, összevetéses számot vasárnap délután befejezésként fogják rendezni.

Az országos minősítő versenyt a RiderLine Online Tv élőben fogja közvetíteni.

Read More

Horváth Balázs legyőzhetetlen hazai pályán

Október utolsó napjaiban már meg is kezdődött az országos díjugrató fedettpályás szezon. Az első kvalifikációs versenyt a kecskeméti Airvent Lovasclub megújult fedett csarnokaiban rendezték meg. A három napos eseményen szép számú résztvevő jelezte versenyzői kedvét. A verseny három legmagasabb számában, „egyhangú” siker született. A hazai lovasklub versenyzője, Horváth Balázs nem talált legyőzőre. A legmagasabb kategóriában első nap, szoros küzdelemmel, második nap meggyőző fölénnyel nyert kancájával, PM La Conta Z-vel Horváth Balázs.

14886166 1199731666716842 560666348 n

Vasárnap este a hat összevetős, 135 cm-es versenyszámban, Horváth Balázs PM Dianával tovább növelte győzelmeinek számát.

 

14874853 1199731623383513 1442656090 n

A második versenynapon első ízben jelentek meg a Magyar Antidopping Csoport képviselői díjugrató versenyen, akik több dopping mintát vettek. A jövőben a nemzeti versenyeinken ez a szervezet végzi a doppingpróbákat, amire számítani lehet.

antidoppingh

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

Országos minősítő versenyek új és megújult helyszíneken

A 2016-os fedettpályás szezon első felében négy helyszínen, összesen hat országos minősítő versenyen indulhatnak díjugratóink. Lássuk, melyik helyszín mit kínál!

Kecskemét – Airvent

SZERVEZÉS ÉS LOVASPÁLYÁK

A több évtizedes versenyszervezői tapasztalattal rendelkező Pataki Ménes csapata komoly beruházással készült a kezdődő szezonra: mostantól új, külön csarnokban lévő melegítőpályával várja a díjugratókat, melynek mérete 42 x 20 méter. A versenypálya területe így 72 x 33 méterre nőtt, amelynek melegítőpálya felőli végén 2 db, összesen 150 fő befogadására alkalmas tribün is helyet kapott. Az előmelegítésre természetesen a szabadtéri négy évszakos lovaspálya is használható.

14800823 10210825655055292 150390855 n

A versenyek szervezéséről és lebonyolításáról Pataki Mihály és Pataki-Csete Dorottya vezetésével profi, bejáratott stáb gondoskodik.

14812967 10210825656535329 893218655 o

ISTÁLLÓK ÉS PARKOLÁS

A mobilboxok, amelyeket Balatonvilágosról már ismerhetnek a hazai díjugratók, közvetlenül a melegítőpálya mellé, új vízelvezetéssel ellátott területre kerültek. Parkolásra a telep területén, őrzött helyen van lehetőség.

ÉTKEZÉS ÉS SZÁLLÁS

Az étkeztetésről a már jól ismert, kimagasló színvonalú Nani Büfé és Lovasétterem gondoskodik. A naponta frissülő menü mellett változatos ital- és desszertkínálat is várja az éhes versenyzőket.

Kecskemét városa sokféle szálláslehetőséggel rendelkezik, a turista szállótól a négycsillagos hotelig.

MEGKÖZELÍTÉS

Az ország közepén található Pataki Ménes mindössze öt percre fekszik az M5-ös autópálya Kecskemét-Centrum lehajtójától.

 

Szilvásvárad

SZERVEZÉS ÉS LOVASPÁLYÁK

A szilvásváradi turistaparadicsom szívében található, évszázados hagyományokra visszatekintő lipicai ménes létesítményei nagyszabású állami beruházás keretében újulnak meg. Elsőként a téli versenyszezont kiszolgáló fedettpályás csarnokok készültek el, amelyek most nyílnak meg a nagyközönség előtt. A két oldalon is lelátókkal övezett, természetes, szórt fényt is bőségesen kapó versenypálya lovaglófelülete 70 x 30 méter, a közvetlenül mellette elhelyezkedő melegítőpálya mérete 62 x 24 méter.

14786968 10210825648855137 18709447 o

A verseny szervezését a fogathajtó versenyekben és bajnokságokban már magas szintű tapasztalattal rendelkező Szilvásváradi Lovas Sport Klub végzi Dallos Andor és Radeczky Dániel vezetésével, valamint Erdélyi Magdolna díjugrató szaktanácsadásával.

14795683 10210825649015141 1312839370 o

ISTÁLLÓK ÉS PARKOLÁS

Szilvásváradon három különböző típusú istálló várja a sportlovakat. 15 db kőbox található a versenypálya oldalában, valamint 18 db hagyományos, fából készült, 270 x 280 cm-es, kedvezményes áron igénybe vehető mobilbox is rendelkezésre áll. Ezen felül a Horsebox Kft. által telepített 3 x 3 méteres, szilárd burkolatra felépített istállók bérelhetők ki a rendezvények idején. Az összes istálló közvetlenül a lovaspályák mellett található.

A kiépített kamionparkoló a lovaspályáktól kb. 500 méterre helyezkedik el. A külső pályák és az azt körülvevő infrastruktúra most zajló építése miatt a versenypályák körül átmenetileg korlátozott a parkolási lehetőség

ÉTKEZÉS ÉS SZÁLLÁS

A versenypálya mellett lovasbüfé üzemel. A helyszín 500 méteres körzetében 6 különböző étterem várja meleg étellel a versenyzőket és hozzátartozókat.

Szilvásváradon számtalan különböző szálláslehetőség található, az egyszerű igényektől a luxusig.

MEGKÖZELÍTÉS

A Bükk-fennsíkon található Szilvásvárad 28 km-re található Egertől, a 25-ös főúton közelíthető meg. Az útvonalon közvetlenül Szilvásvárad előtt található a komoly iparterülettel rendelkező Bélapátfalva, így kamionok és teherautók folyamatosan közlekednek errefelé, szélsőséges időjárási viszonyok esetén az utakat megfelelően takarítják. Szilvásváradot a lószállítók akadálytalanul közelítik meg nemzetközi fogathajtó versenyeken.

Hortobágy – Mátai Ménes

SZERVEZÉS ÉS LOVASPÁLYÁK

Az idén 50. alkalommal megrendezett, országos népszerűségnek örvendő Hortobágyi Lovasnapok szervezőcsapata Szladek Róbert vezetésével a téli szezonban is várja a díjugratókat. Az igényesen felújított hatalmas fedett lovarda a 66 x 23 méteres versenypályát, valamint az 55 x 25 méteres melegítőpályát is magába foglalja. Ezeket nagyméretű lelátó választja el egymástól.

14055772 10210825647775110 1861808280 n

ISTÁLLÓK ÉS PARKOLÁS

A mobil istállóövezet a lovaspályák közvetlen szomszédságában található, a 20 darab saját mobilbox mellett a Horsebox Kft. 3 x 3 méteres szürke istállói várják az ugrólovakat.

A lószállítók az istállók és a lovaglócsarnok közelében kapnak helyet, a személyautók a Nyerges Presszó és az Epona Hotel parkolójában helyezhetők el.

ÉTKEZÉS ÉS SZÁLLÁS

A lovaglócsarnokban kis büfé működik, a nézők bejáratánál hortobágyi specialitásokat is árusító mozgó étterem található. Természetesen a legendás Nyerges Presszó is nyitva tart a rendezvény alatt.

Hortobágyon számos, a téli szezonban is üzemelő panzió és vendégszoba található, ezek fellelhetők az interneten. Érdemes a helyszínen lévő diákszállásokat is áttekinteni.

MEGKÖZELÍTÉS

Hortobágy a mindig jól járható 33-as főúton található. Megközelíthető az M3-as autópálya füzesabonyi vagy az M35-ös autópálya balmazújvárosi vagy debreceni lehajtója felől is.

 

Szöveg: Erdélyi Magdolna

Read More

Somlay Tamás temetése

Somlay Tamást a római katolikus egyház szertartása szerint, a Farkasréti temetőben, 2016 november 8-án a 14.30- kor kezdődő ravatalozást követően helyezzük örök nyugalomra.
Tamás lelki üdvéért tartott szentmisére a temetés után a Farkasréti Mindenszentek Plébánián kerül sor.

 

SomlayTamas
Emléke bennünk örökké él!

A gyászoló hozzátartozók, barátok, egykori osztálytársak.
Az elhunytat a Magyar Lovassport Szövetség és a Budapesti Lovas Klub saját halottjának tekinti.

Read More

ifj. Szabó Gábor és Timpex Bölcsész tiszteletére Lengyelországban is szólt a magyar himnusz

A lengyelországi Lesznoban folytatódott a Közép-kelet európai díjugrató világkupa sorozat. A három napos versenyen a legnagyobb sikert ifj. Szabó Gábor érte el. Szombat este a 145 cm-es, világranglista pontot adó nagykörben,61 indulóból és 16 összevetőből egyedül tudott 11 éves, sárga kancájával, Timpex Bölcsésszel, harminc másodpercen belül lovagolni, ami a győzelmet jelentette számára.

szabó gábpr

Ifj. Szabó Gábor világ nagyságokat tudott legyőzni, hiszen mögötte végzett a legutóbbi Európa- és világbajnoki csapat arany érmes, holland Jur Vrielinget és a német, Andre Thiemet, aki tavaly az Egyesült Államokban egy millió dolláros nagydíjat és 2011-ben hamburgi ugró derbyt nyert. A vasárnapi világkupa versenyszámban a lengyelek sztárja, Jaroslaw Skrzyczynski végzett az első helyen, hatodik lett, az összevetésben négy hibaponttal lovagló, magyar- angol James Wingrave, saját tulajdonú, pej kancájával, Quirosával, míg ifj. Szabó Gábor Timpex Bölcsésszel, megismételve múlt heti litvániai eredményét, a kilencedik helyen zárt.

james wi

A versenyen Hugyecz Mariann kisebb versenyszámokban, Chacco-Boyjal, míg CSIO nagydíj győztesünk, a Timpex Ménes lovaival Gerlével, Benhurral és Ezüsttel ért még el helyezéseket.

lesznó

Fotó: Swiat Koni

Read More

Új szezon indul a TALENT programban

 

Október 14-én, Bábolnán három szakág lovasai felvételiztek a Talent Programba. 

Mindhárom szakág két-két korosztályban hirdetett felvételt. 

A felvételizők létszáma az elmúlt évekhez képest valamivel alacsonyabb volt, összesen huszonnyolc lovaglást értékelt az edzői kar, de ami általánosságban elmondható, hogy az évről-évre egyre erősödő mezőnynek és a tavalyi évhez képest megemelt felvételi követelményszintnek köszönhetően a bejutás nem volt könnyű a lovasok számára.
Az edzők kiemelkedő lovaglásokat láttak, több „régi” Talentes is visszatért, és jöttek rajtuk kívül új, igazán ígéretesnek tűnő vizsgázók is. A most bejutott lovasok a tavaszi záróvizsga eredményes lovasaival együtt vesznek majd részt a képzésben.
Az új Talent szezon még ősszel kezdetét veszi edzőtáborok, egyéni edzések, valamint elméleti képzés formájában.
A sikeresen vizsgázóknak ezúttal gratulál a Talent Program teljes edzői kara!

 
A sikeresen vizsgázók névsora a Díjugrató szakágban:
 
I.korcsoport II.korcsoport
Dömötör Doren Alasztics Alíz
Hóman Gréta Bognár Dóra
Pataki Anna Dorottya Gátfalvi Kíra
Plavecz Szabrina Gráf Edina Nikoletta
Priegl Edina Kovács Roland
Sólyom Bori Luca Lehotai Máté
Mészáros Marcell
Sólyom Sára

 

14628198 1185974104759265 410002184 n  14658412 1185972671426075 1192656204 n  14694926 1185972641426078 1523927206 n

14694767 1185973754759300 1296602559 n  14694808 1185972688092740 913573705 n  14741794 1185972924759383 138720403 n

Read More

Világkupa pontok Litvániából, szép eredmények Ebreichsdorfban

Először vállalta magyar lovas, hogy Litvániáig utazik egy nemzetközi díjugrató versenyre. Ifj. Szabó Gábor folytatta idei kimagasló teljesítményét, négy lóval, nyolc helyezéssel zárt.

gerle 2

Sialuiai város sportcsarnokában rendezett világkupa versenyszámban, Timpex Bölcsésszel, négy hibaponttal  több mint harminc indulóból, pontszerző kilencedik helyen végzett. CSIO hősünk további helyezéseit a Timpex Ménes lovaival, Benhurral, Ezüsttel és a 6 éves Gerlével érte el. Folytatás jövő héten a lengyelországi lesznoi világkupán.

benhur ezust

 

A korábbi mammut mezőnyök után most jóval kevesebben neveztek az ebreichsdorfi CSI díjugrató versenyre. A magyar lovasokban azonban a rendezők nem csalódhattak, hiszen az indulók egy harmadát piros-fehér-zöld színek képviselték. A 145 cm-es Nagydíjban harminc lovasból, tíz magyar állt starthoz. A győztes, a német Jörne Sprehe lett Stakki’s Jumperrel. Az utánpótlás válogatottunk női tagjai szerezték a legkiemelkedőbb eredményeinket. Ötödik helyen végzett, Vándor Zsófia Quintussal , míg az első napi nagykörös negyedik helyezése után,  a 17 éves Weinhardt Virég Chiclanával hetedik lett a 24.600 euró összdíjazású versenyszámban. Gyermek Európa-bajnokunk edzője, Füzér Gábor Le Royallal és Gombos László Bukfenccel négy hibaponttal is befért a pénz szerző helyre. A szombat esti derbyben, Tóth László Istivel lett a második ahol,  a Sáripusztai  Ménes lovasa Gombos László, ezúttal Admirálissal és  Hollé Sára Clintusszal is a helyezettek között zárt. 

 

A versenyen sok-sok szép magyar eredmény született, részletes eredménylista :

http://www.magnaracino.at/reitsport-eventdetails/events/16157.html

Read More

Elhunyt Somlay Tamás

Szomorú hír érkezett. 65 éves korában elhunyt Somlay Tamás. A kivételes ember, akinek édesapja a Római Olimpián lovagolt, egész életét a lovak világának szentelte. A ’70-es évektől napjainkig a sport szereplője volt, több Nemzetek Díjában képviselte hazánkat. A Budapesti Lovasklub színeiben csapat aranyérmeket és 1985-ben, Fernando nyergében egyéni magyar bajnoki címet szerzett.

Páratlan érzékű emberként mindenhol szerették, műveltségével, humorával, szaktudásával kiemelt elismertséget szerzett, személyiségében pótolhatatlan lovast veszítettünk el, akinek emlékét örökké megőrizzük!

Nyugodjék békében!

14696760 1183699961653346 2031205132 n

Fotó: Jocha Károly

 

Read More