Ünnepnap Szerbiában!

gocic-nikicA szerbek nagyon készülnek a péntekre. 1900 jegy kelt el  Zsivko Gocics és Slobodan Nikics búcsúmeccsére, december 23-án Belgrádban lesz. Az esemény sajtótájékoztatóján kijelentették, hogy a jegyárbevétel jótékony célokra megy el. A két sztár a 15 éves válogatottságuk során 55 érmet szereztek. Zsivko Gocics 362 mérkőzésen játszott, 207 gólt lőtt és 26 medáliát nyert, míg Slobodan Nikics […]

Read More

Úszószövetségi vita – Cseh a MÚSZ vizsgálóbizottságában, Czene is állást foglalt

musz01Az olimpiai ezüstérmes, világbajnok Cseh László is tagja annak a bizottságnak, amely a versenyzők gondjait igyekszik feltárni az elmúlt napok történései nyomán, s amelynek összetételét pénteken hozta nyilvánosságra a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége. Közben Czene Attila is Gyárfás Tamás szövetségi elnökkel szemben foglalt állást. A MÚSZ Facebook-oldalán olvasható bejegyzés alapján az elnökségi tag úszó […]

Read More

Reformok útján háromszoros olimpiai bajnokunk

molnartamas01Molnár Tamás szerint a a vízilabda-társadalom ereje az egységben rejlik. Az MVLSZ alelnöke reformokat is sürget. „Remélem, hogy ez az egység az előttünk álló négy évben is kitart, hogy a ránk váró feladatokat együttes erővel valósíthassuk meg” – fogalmazott az Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) új alelnöke az Inforadio-nak. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó közel nyolc […]

Read More