Címke: kiss
Vettel Verstappent hibáztatja az ütközésért
A Red Bull pilótája és a két Ferrari már az első kanyarban tönkretette egymás versenyét: míg a holland szerint a maranellóiak versenyzői hibáztak, Vettel úgy véli, Verstappen volt túl vakmerő.
Rosberg Hamiltont dicsérte a dobogón
A német természetesen örült karrierje első spái sikerének, de elismeréssel beszélt csapattársa felzárkózásáról is, miközben a show-t a pódiuminterjúk során Ricciardo és Webber kettőse vitte el.
Elfogadható vereség
Kikapott a németektől az U19-es leány röplabda-válogatott a magyar-szlovák közös rendezésű junior Európa-bajnokság nyitónapján. A Győrött rendezett találkozón a 3-1-es vereség ellenére helytállt Horváth András csapata, a kapitány szerint nincs ok panaszra. Majer Dániel • Vereséggel kezdett a leány U19-es … Bővebben
U18-as Vb: Vereség a nyitányon
Két góllal kikapott U18-as válogatottunk a podgoricai vb nyitányán Montenegrótól. A mérkőzésen végig vezetett a házigazda, végül 16-14-re győzött. Az első negyedben 1-1 után Saveljics majd Ukropina találataira nem volt válasz, azaz csak Nagy Ádám tudott rá felelni, így 4-2 volt az állás. A második nyolc percben Vadovics góljával 4-3-ra feljöttünk, de ezután jött két […]
Remek helytállás
A harmadik harmad feléig remekül tartotta magát a magyar U18-as jégkorong-válogatott a szlovákok ellen az Olimpiai Reménységek Versenyén. A meccs vége azonban nem sikerült jól, az ellenfél 4-1-re nyert. Pusztai Viola • A szlovákok néhány hónappal korábban még az U17-es … Bővebben
Küzdőkedv: ötös
Második mérkőzésén vesztesen hagyta el a jeget az U18-as jégkorong-válogatott a Tüskecsarnokban zajló Olimpiai Reménységek Versenyén: 5-3-ra kapott ki a fehéroroszoktól. Pusztai Viola • Csoda, hogy Vértes Nátán első gólja után majd kiugrott a bőréből, annyira örült? Mégiscsak a fehéroroszok … Bővebben
Patrik Urban „hazatért”
Patrik Urban a jégkorong-világelithez tartozó Svédországban nőtt fel, lett elsőosztályú játékos, majd edző, de a békéscsabai nagymamánál töltött vakációkon megtanult magyarul. Az általa kidolgozott utánpótlás-nevelési módszert most a magyar fiataloknak is átadná. Pusztai Viola • Ha valaki Patrik Urbannal beszélget, … Bővebben
Újra itthon
Keresztury Erik öt év után tér vissza oda, ahol elkezdett jégkorongozni. Bár a 20 éves játékos a MAC Budapest MOL Liga-csapatával a Tüskecsarnokban játssza majd a meccseit, jó emlékeket őriz a Kisstadionban töltött évekről. Pusztai Viola • Valami véget ért. … Bővebben
Gyurta Dániel sokkal nyugodtabb, mint a londoni olimpia előtt
Dacára annak, hogy a FINA idei világranglistáján 2:10.84 perces, idényelejinek nevezhető eredménnyel a nem éppen előkelő 42. helyet foglalja el a 200 méteres mellúszók között, nyugodtan és kellő önbizalommal készül a riói megmérettetésre az olimpiai címvédő Gyurta Dániel. A Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának nyilatkozó háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok edzőivel együtt időben levonta a következtetéseket a tavalyi kazanyi világbajnokságon történtekből, és most is úgy gondolja: jobb, hogy ott lett harmadik, mint hogy az idei „rangadón” kellene egy bronzéremmel beérnie.
Strandkézilabda: egy biztos és egy remélt Világjátékok kvóta
A múlt heti margitszigeti strandkézilabda világbajnokságon egyaránt a negyedik helyen végeztek válogatottaink. A helyezéssel a magyar férfi együttes kijutott a jövő évi Világjátékokra, míg a női nemzeti csapat jelenleg elsőszámú tartalék a nem olimpiai sportágak legnagyobb multisport-eseményére.

A férfi válogatott nyolc esztendő után lehet ott ismét a Világjátékokon. A 2009-es tajvani eseményen a magyarok az előkelő ezüstérmes helyen végeztek.
Érdekesség, hogy a női válogatott a 2013-as, Caliban megrendezett Világjátékokon úgy vehetett részt, hogy a kvalifikációkat követően csak elsőszámú tartalék volt – akárcsak most. A négy évvel ezelőtti kolumbiai tornán végül egy visszalépés miatt ott lehettek a nők, akik éltek is a lehetőséggel, és a brazilok mögött a második helyen végeztek.
Horváth Gabriella, a Magyar Kézilabda Szövetség strandkézilabda albizottságának elnöke kijelentette: ezúttal is mindent elkövetnek majd, hogy a nők is ott legyenek jövő nyáron Wroclawban.
„Azért is pályáztunk a világbajnokság megrendezésére, hogy ezzel is a lehető legjobb körülményeket biztosítsuk a válogatottainknak a Világjátékokra történő kvalifikációra. A célkitűzés is az volt, hogy kivívjuk az indulási jogot Wroclawban. A férfiak szereplésének nagyon örülünk, már csak azért is, mert igencsak kiegyensúlyozott a mezőny náluk. A lányok eredménye kicsit csalódást keltő, tőlük előzetesen döntőt várt mindenki, de tudni kell, hogy nagyon erős volt a mezőny, amiben benne van a némileg szerényebb szereplés. Nem jó, hogy nem sikerült közvetlenül kivívniuk a Világjátékok-részvételt, de meg fogjuk próbálni, lobbizni fogunk, hogy ott lehessenek ők is. Elképzelhető, hogy valakinek vissza kell majd mondania a szereplést, és akkor a helyükre tudunk lépni.”
A nem olimpia sportágak legnagyobb megmérettetését, a Világjátékokat az olimpiákhoz hasonlóan négy évenként rendezik meg, mindig az aktuális nyári játékokat követő esztendőben. Fotó: http://keziszovetseg.hu/
A szerbek nagyon készülnek a Benedek-csapat ellen
Csütörtökön összecsap egymással a magyar és a szerb válogatott. Nagy ütközet lesz, különleges helyszínen. Mint tegnap beszámoltunk róla, a Benedek-csapat ezen a héten a felkészülés egyik legfontosabb állomásához érkezik. Szerbiába utazik a válogatott, hogy együtt kétkapuzzon Dejan Szavics együttesével. Régen nem találkozott egymással a két csapat, utoljára a 2014-es budapesti Eb-n. A kontinenstornán kétszer is összefutott […]
Pjaca kezében a döntés: Milan vagy Juventus
Két olasz klub versenyez Dinamo Zagreb horvát támadója, Marko Pjaca megszerzéséért, aki hamarosan meghozza a…
Max még kölyök, Stroll sokkal érettebb
A következő kanadai F1-es csillagot látja Lance Strollban a Mercedes csapatfőnöke, aki nem csak apja pénze miatt közeledik a királykategória felé – és szerinte jóval érettebb Max Verstappennél.
Minden szinten szinte minden – egy kis ABT
Ahogy a vásárlók, úgy a tuningműhelyek is imádják a Volkswagen középkategóriás modelljét. Persze az ABT is teljeskörű szolgáltatást kínál a Passat számára.
2016/17: Buszos utazás az első hazai bajnoki meccsre
Új idény, új út: meccs, tenger, dolce vita!
Szabó Krisztián győzött és vezeti az Európa-bajnokságot
Egy híján maximális ponttal távozott Szabó Krisztián Lydden Hillből, a Super 1600-as Európa-bajnokság második állomásáról. A magyar versenyző a döntőben idei első, ralikrosszos pályafutása második győzelmét szerezte.
Hatos lottó, négy nyertes
Nyitrán megtartották a nyári szlovák, magyar közös rendezésű leány U19-es röplabda Európa-bajnokság sorsolását. A magyar válogatott – amely Győrött játssza a csoportmérkőzéseket – nehéz csoportba került. UP-info • A nyitrai városházán tartották meg a nyári szlovák, magyar közös rendezésű leány … Bővebben
Az elődöntő négyese
Kialakult az U17-es Európa-bajnokság elődöntőinek párosítása, a szombati negyeddöntők után vasárnap újabb két találkozón vált teljessé a továbbjutók névsora. Spanyolország és Hollandia egyaránt 1-0-s győzelemmel jutott a legjobb négy közé. Majer Dániel • A szombati két mérkőzést követően vasárnap újabb … Bővebben
Kialakult a Világliga szuperdöntőjének mezőnye
Az Interkontinentális tornát az Egyesült Államok nyerte, a döntőben megfordítva a találkozót Ausztrália ellen. A helyosztók után azt is kiderült, mely csapatok lesznek ott a kínai szuperdöntőben. Yokohamában megtartották az Interkontinentális selejtezőt. Érdekesség, hogy a hat együttesből csak egy nem kvalifikált a szuperdöntőre, hiszen az első négy együttesen kívül Kína – a házigazda jogán – […]
Lélekápoló érem
Cho Taeun Sándor még mindig bosszús amiatt, hogy fizikálisan nem bírta az elődöntőt az U23-as vívó Európa-bajnokságon. A szezon végén jött sikerek azonban jót tettek a lelkének, visszaigazolást kapott, hogy a kemény munka kifizetődik. Pusztai Viola • Bár konkrét célokat … Bővebben



























