Horváth János: nagyon akartuk ezt a győzelmet!

IMG_1302Nagyot küzdött U18-as válogatottunk az Egyesült Államok ellen. Horváth János a győzelem után, alig talált a szavakat. Fotó: Nagy Olívia Nagyon boldog vagyok! Nem tudom megmondani az okát, de valahogy ennek az amerikai együttesnek a stílusa nem fekszik nekünk. – mondta az mvlsz.hu-nak, hozzátette: Annyi helyzetet dolgoztunk ki a mérkőzés során, hogy már hamarabb el […]

Read More

Orbán Viktor a Nemzetközi Úszószövetség vezetőivel tárgyalt

Budapest, 2018. április 27.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Orbán Viktor miniszterelnök (j4) fogadja a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) vezetõit a Parlamentben 2018. április 27-én. Mellette Julio C. Maglione, a FINA elnöke (b4), Cornel Marculescu, a szövetség általános igazgatója (j2), Huszain al-Muszalam elsõ alelnök (b2), Sam Ramsamy, második alelnök (b3), Paolo Barelli, alelnök (j3), Pere Miro, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság igazgató-helyettese (b), valamint Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke, Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) örökös tiszteletbeli elnöke (hátul, b-j) és Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke (j).
MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Botár GergelyOrbán Viktor miniszterelnök pénteken az Országházban látta vendégül a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) vezetőit, Julio C. Maglione elnököt és Cornel Marculescu ügyvezető igazgatót valamint Kemény Dénes is. A világkonferencián a sportág fejlődési lehetőségeit, kihívásait tekintik át, de szó lesz a szabályrendszer modernizációjáról is. A miniszterelnökkel folytatott beszélgetésen – melyen részt vett Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai […]

Read More

Munkába állt az OSC volt mestere!

© Unger TamásImmár új munkahelyén, a hét elején megbeszélést tartott új klubjának elnökével az újbudaiak volt edzője. Fotó: aligator.hu Mint beszámoltunk róla, Vincze Balázs Szombathelyen folytatja munkáját. Az OSC volt mestere a szombathelyi klub szakmai igazgatója lett. – Nem újkeletű a kapcsolatom a szombathelyi klubbal, már az alapítástól, 2004-től ilyen-olyan formában segítem az AVUS-t – mondta Vincze […]

Read More