
Francia védőt igazolt a Dunaszerdahely – HIVATALOS
A szlovák bajnokságban (Niké Liga) szereplő FC DAC 1904 együttese egy komoly nyugat-európai tapasztalattal rendelkező játékost szerződtetett… Az FC…
A szlovák bajnokságban (Niké Liga) szereplő FC DAC 1904 együttese egy komoly nyugat-európai tapasztalattal rendelkező játékost szerződtetett… Az FC…
Mihók Attila és Cseh Sándor együttesének nem lesz könnyű dolga, hiszen a papírforma szerint a negyeddöntőben az olimpiai bajnok Egyesült…
A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) tavaszi újrakezdése előtt a tavalyi ezüstérmes Kecskeméti TE fontos bejelentést tett vezetőedzőjéről… A…
A magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) a feljutásért küzdő ETO FC Győr régi-új kapusa leigazolását jelentette be… Az…
[embedded content] A mérkőzés összefoglalója alább megtekinthető. A felvételből kiderül, a Nyíregyháza tizenegyesét először védte az Altach kapusa, de a…
„Keresünk magunk mellé egy hasonlóan ambiciózus, kreatív és lelkes üzlettársat, akivel közösen tudjuk elérni céljainkat” – áll a felhívásban, amelyre…
A 2024-es párizsi nyári olimpiára épülő olimpiai falu a Párizs melletti Saint-Denisben 2023. augusztus 24-én. A koronavírus-járvány miatt egy évvel…
Angol és török beszámolók egybehangzóan állítják, hogy a török Trabzonspor játékosa lehet a januári átigazolási időszak alatt Mohamed Elneny. A…
A brazil Gremio korábbi klasszisa, mint azt többször megírtuk már mis is, az Inter Miami egyik, ha nem a legfőbb…
Sajtóhírek szerint továbbra is élénken keresi a minden bizonnyal az év végével, szerződése lejártával távozó Javier Hernández utódját az Los…
A Budafok labdarúgó csapata nem átszállójegyért érkezett az NB I-be.
The post Nem átszállójegyért jött a Budafok az élvonalba appeared first on JochaPress.
A tervek szerint ősszel kiállítást szervez közösen az óbudai Árpád Gimnázium és a Magyar Edzők Társasága Iglói Mihályról, az iskola híres tanáráról.
The post Nívós ünnepség lesz, méltó Náci bácsi emlékéhez! appeared first on JochaPress.
Fischer Pál néhány éves „tengés-lengés” után öt éve talált vissza a Ferencvároshoz.
The post Fischer Pál öt éve tért vissza a Ferencvároshoz appeared first on JochaPress.
Dr. Szabó „Torony” Attila Ráckevén új kenusgeneráció kinevelésén fáradozik.
The post Dr. Szabó „Torony” Attila: a fejlődés útja a folyamatos tanulás appeared first on JochaPress.
Gyulay Zsolt Verőcén vonult karanténba.
The post Újrakezdés Verőcén, szárazon és vízen appeared first on JochaPress.
Shane Tusup versenyzői nem estek pánikba.
The post Shane Tusup: a legrosszabból a legjobbat kihozni appeared first on JochaPress.
Székely Éva éppen egy esztendeje adott interjút a JochaPressnek.
The post Székely Évától is el kell búcsúznunk appeared first on JochaPress.
A kétszeres olimpiai bajnok Vereckei Ákos Szerbiában kapott komoly lehetőséget.
The post Szerbiában végre megmutathatja! appeared first on JochaPress.
Horváth Gábor Kopasz Bálinttól sokat vár a szegedi világbajnokságon..
The post Horváth Gábor nélkül nem volt négyes appeared first on JochaPress.
Berkes Ferenc az előkelő 5. helyen végzett a szkopjei egyéni sakk Európa-bajnokságon.
The post Berkes Ferenc ismét 2700 pont fölé készül appeared first on JochaPress.