Címke: KSI
Retro – Hatvan éve is a Mercedes dominált
Kettős Mercedes-siker, a harmadik helyen egy Ferrari – bármelyik mai verseny eredménye lehetne ez, de Hamilton és Rosberg helyett Fangiónak és Mossnak hívták a versenyzőket, akik az eredményt az 1955-ös Belga Nagydíjon elérték.
Szaladni kell a korral
Állandó rovatunk mai vendége, dr. Hetényi Antal nem cáfolja, hogy a müncheni olimpián szerzett ötödik helyét a sportági köztudat a magyar cselgáncs megmentéseként tartja számon. Az egykori, népszerű Tozsó a szakma egyik bölcse lett, és noha kissé már háttérbe húzódott, … Bővebben
KSI–BVSC a döntőben
A KSI SE és a BVSC-Zugló jutott a fiú ifjúsági vízilabda-bajnokság döntőjébe. Előbbi az elődöntőben a ZF-Egert viszonylag simán győzte le, utóbbi nagy küzdelemben múlta felül az UVSE-t. Pusztai Viola • „Balu kaphat este desszertet” – konstatálta a KSI SE … Bővebben
Jótékony rekordünnep
Huszonhat óra, azaz 1560 perc az új magyar rekord a leghosszabb kézilabda-foglalkozás kategóriában: a KSI gáláján 42 csapat nagyjából ötszáz részvevője lépett pályára a mérkőzésen, amellyel a fővárosi egyesület kézilabda-szakosztályának ötödik születésnapját ünnepelték rendhagyó módon. UP-info • Ünnep és gála. … Bővebben
Zárás előtt az alapszakasz
Maradtak még nyitott kérdések a fiú ifjúsági vízilabda-bajnokságban, amelyekre csak kedd este kapunk választ. Az azonban már biztos, hogy a KSI és az UVSE mellett az Eger is biztosította a helyét a négyes döntőben az FTC elleni győzelmével. Pusztai Viola … Bővebben
Újabb lépés a négy felé
A BVSC-Zugló az UVSE után a KSI-t is legyőzte a fiú ifjúsági vízilabda-bajnokságban. Az Eger nehezen nyert a Honvéd ellen, a négyes döntőért csatározók közül a Vasas hozta a kötelezőt a Szolnok ellen. Pusztai Viola • Ha televíziós mérkőzés a … Bővebben
A riválisok nem hisznek a McLarennek
A hétvégét megelőző nyilatkozataiban a legjobb karosszériával rendelkező F1-es csapatok közé, a Ferrari elé sorolta magát a McLaren. Az ellenfelek szerint a nagy következtetések előtt inkább bizonyítaniuk kellene.
Gyermekbajnok a KSI
Bár az utolsó mérkőzésén kikapott a KSI a nagy rivális BVSC-től, egy fordulóval a fiúk vízilabda-gyermekbajnokságának a vége előtt megszerezte a bajnoki címet. Az edzők természetesen nem úszták meg szárazon… Pusztai Viola • Jó volt látni, ahogy a BVSC-Zugló gyermekcsapatának … Bővebben
Tizenhét másodperc – újra
Bár az igazi izgalmak majd a négyes döntőben jönnek, a fiú ifjúsági vízilabda-bajnokság alapszakaszának utolsó két fordulója sem ígérkezik unalmasnak. Nem is beszélve a Vasas és a BVSC márciusi mérkőzésének utolsó tizenhét másodpercéről. Pusztai Viola • Bár a fiú ifjúsági … Bővebben
Márciusi tizenhét másodperc újrajátszása
Bár az igazi izgalmak majd a négyes döntőben jönnek, a fiú ifjúsági vízilabda-bajnokság alapszakaszának utolsó két fordulója sem ígérkezik unalmasnak. Nem is beszélve a Vasas és a BVSC márciusi mérkőzésének utolsó tizenhét másodpercéről. Pusztai Viola • Bár a fiú ifjúsági … Bővebben
Édes győzelem
Finom sütikkel melegítettek a KSI ifjúsági játékosai az Eger elleni rangadóra a fiú korosztályos vízilabda-bajnokságban. Nemcsak ők, de a kisebbek is elhozták a három pontot a hevesi megyeszékhelyről. Pusztai Viola • „Kellemes kis hely, rengeteg süti volt, de csak mértékkel … Bővebben
Grosjean: Monacóban mindig otthon érzem magam
Romain Grosjean, a Haas pilótája nyilatkozott a Monacói Nagydíj előtt a pályáról és a csapat elvárásairól. A francia versenyző arról beszélt, miért különleges számára a következő versenyhelyszín.
Férfi Ob I: osztályozót játszhat a Tatabánya, kiesett a KSI
A mindent eldöntő harmadik mérkőzést behúzta a Tatabánya a KSI ellen. Az újonc így a 15. helyen végzett és várhatja az osztályozót, míg a sportiskolások kiestek az Ob I-ből. Nagy tétje volt a Tatabánya-KSI mérkőzésnek, amelyik csapat veszít kiesett az OB I-ből. Érdekesen alakult a párharc eddig, hiszen mindkét csapat hazai pályán hibázott. A mai […]
Biztos a cél?
Azt hitte, elrontották a számolást, amikor kiderült, hogy döntőbe jutott a suhli junior Világ Kupa-versenyen. A 17 éves Forrási Boglárka eleve hajlamos kételkedni a képességeiben, de azt az egyre hangsúlyosabb mentális felkészülés és a jó eredmény mindinkább felülírja. reb • A … Bővebben
Fokozódnak az izgalmak
Amellett, hogy a fiú vízilabdautánpótlás-bajnokság hétvégi eredményeit összegezzük, három fordulóval az alapszakasz vége előtt körképet adunk arról, mi várható a folytatásban. Érdemes figyelni a fiatalokra, izgalmas végjáték ígérkezik mindhárom korosztályos bajnokságban. Pusztai Viola • Gyorsan pörögnek az események a fiú … Bővebben
Hirtelen halál után győzött a Tatabánya
Egy végletekig kiélezett meccsen győzött a Tatabánya a KSI ellen. Sikerével a bányász kiharcolta a harmadik, mindent eldöntő találkozót. Kőkemény meccsre volt kilátás a KSI-Tatabánya meccsen, hiszen ha az újonc vereséget szenved kiesett az OB I-ből, míg ha nyer harmadik találkozóra kerül sor. Az első negyedben 1-1- állt az eredményjelzőn, egészen az utolsó másodpercig, mikor […]
A hatok menetelése
Az FTC mindhárom vízilabdautánpótlás-bajnokságban legyőzte a hétközi forduló rangadóján a Szentest. A mérkőzések többségében nyertek az esélyesek, a Kaposvár azonban az ifjúságiak és a serdülők között is elkapta a Tatabányát. Pusztai Viola • Sokat nem pihenhettek a korosztályos vízilabdázók, hiszen … Bővebben
Születésnapi KSI-gála
Rekorddöntésre készül a KSI Kézilabda Akadémia az ötödik születésnapja tiszteletére. Május 29-30-án 26 órás meccset szervez a sportág egyik fővárosi fellegvárában, az Elektromos Csarnokban. UP-info • A Központi Sportiskola 2011-ben hozta létre a kézilabda-szakosztályát, hogy olyan műhelyt alakítson ki, amely jelentős … Bővebben
Ezüstös Krisztián
Bár aranyéremre készült, a dobogó második fokára állhatott fel Tóth Krisztián (90 kg) a cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs felnőtt Európa-bajnokságán Kazanyban. A KSI 21 éves klasszisa ipponnal kapott ki a fináléban a grúz Varlam Lipartelianitól. MTI/UP-info • Akárcsak pénteken, szombaton is volt … Bővebben
Túl a tizenkilencediken
Fontos meccset nyert meg a négy közé kerülés szempontjából a Vasas a Szentes ellen a fiú ifjúsági vízilabda-bajnokságban. Az FTC csupán a negyedik negyedben fordította meg a meccset a sereghajtó Kaposvár ellen a 19. fordulóban. Pusztai Viola • Nem született … Bővebben



























