Címke: kuckát
Rekord és magyar siker a HaBaWaBa utánpótlás tornán
Ismét nagy sikert ér el az olaszországi utánpótlás torna, ahol magyar siker is született. Rekordot döntött a HaBaWaBa utánpótlás vízilabda torna. Immár tizedik éve Lignanoba Sabbiadoro-n randevúznak a legfiatalabbak. Idén 132 csapat, 14 országból 1500 játékosa küzd meg egymással. Érdekesség, hogy az U13-as korosztályban két magyar csapat vívta a döntőt, hiszen a Tatabánya a Fradival […]
Úszás: pályázni lehet a MÚSZ főtitkári pozíciójára
A Magyar Úszószövetség pályázati kiírás útján kívánja betölteni a megüresedett főtitkári pozíciót. A Magyar Úszószövetség újonnan megválasztott elnöke, dr. Bienerth Gusztáv a szerdai elnökségi ülést követően bejelentette, Szántó Éva lemondását követően pályázat útján kívánják betölteni a főtitkári pozíciót. A MÚSZ elnöksége az előterjesztést jóváhagyta, a pályázati kiírás pedig el is készült – olvasható a szövetség […]
A második Buda Open következik
Jön a II. Buda Open! A rangos nemzetközi táncversenyt április 29-én és 30-án rendezik meg Budaörsön. A verseny tavaly debütált nagy sikerrel, akkor az összes kategóriában közel 400 páros vett részt. A szervezők célja, hogy a tavalyihoz hasonló mezőny szórakoztassa a városi sportcsarnok közönségét Budaörsön.

„Összeállt a pontozók listája, a két nap alatt 15 országból érkeznek a zsűri tagjai. A nevezést is megnyitottuk, már egy-két magyar páros regisztrált is, de van nevezés például Norvégiából is. A jegyárusítás februárban indul” – mondta Szedlay Gyöngyi a verseny egyik főszervezője a Buda Open sajtócsapatának.
A szervezők információi szerint a Buda Openre ellátogatnak más sportágak kiválóságai is. „Idén Világjátékokat rendeznek, amely a nem olimpiai sportágak – így többek között a táncsport – seregszemléje. A terveink szerint a Buda Openen több nem olimpiai sportág versenyzője is ott lesz nézőként, ezzel mi is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy minél többen szurkoljanak a magyaroknak a Világjátékokon, de természetesen az ötkarikás sportágak kiválóságaival is találkozhatnak a nézők, no meg sok-sok fantasztikus táncossal ” – hangsúlyozta Sándor Zoltán, a szervező bizottság vezetője.
A Mercedest meglepték a műszaki problémák
Hiába bizonyult eddig ismét az F1-es mezőny leggyorsabbjának a világbajnoki címvédő alakulat autója, a megbízhatóságával adódtak gondok. Toto Wolff elismerte: ez még őket is váratlanul érte.










