Címke: labdát
A gólörömök mesterei
A művészek szeretik kimutatni érzéseiket, ez pedig a futballpálya Di Caprióival sincsen másképp. A játékosoknak az önkifejezésre a legjobb esélye a gólokat követő mámoros pillanatokban akad, amikor minden szem rájuk szegeződik. Vannak, akik az öklüket rázzák, vannak akik táncolnak, és vannak, akik mögöttes tartalommal töltik meg unorthodox mozdulataikat. Következzenek hát a véleményközlő ünneplés műfajának legkiemelkedőbb […]
Íme, világbajnok kapusunk legemlékezetesebb meccsei
Nagy Viktor négy találkozót emelt ki, amik számára a legkevesebbek eddigi pályafutása során. Instagram oldalán lehet kérdeni Nagy Viktortól, ő pedig készségesen válaszol a rajongóknak. Most, a legemlékezetesebb meccsek voltak terítéken. Nagy Viktor így ír az elsőről, 16 éves voltam, amikor a BVSC-ben a Vasassal játszottunk az elődöntőben. A 3. negyedben Gerendás György megpofozott, majd […]
A legjobb nyolc között folytathatja szombaton a magyar RG csapat
Kitűnő helyen zárta a magyar ritmikus gimnasztika-válogatott az első napot a budapesti Európa-bajnokságon: a kombinált csapatversenyben (ebbe a junior kéziszercsapat és a felnőtt egyéni versenyzők eredményei is beszámítanak) Magyarország a 8. pozícióban áll.









