Címke: látott
Interjú a bajnokkal – Bernáth Attila a kontinens legjobbja

Musacchio: “Bonucci a világ egyik legjobb védője”
Mateo Musacchio, a klub nyári szerzeménye elmondása szerint nagyon boldog a Milanban. A 26 éves…
Elutazott Universiade válogatottunk
Útra kelt női Universiade válogatottunk, de még nem Tajvan a célállomás a csapat számára. „Sanghajba utazunk, ahol a helyi csapattal két héten keresztül készülünk közösen. Ez egy meghívásos részvétel, örömmel fogadtuk el. A keret világbajnokságon részt vevő két játékosa, Gurisatti Gréta és Szilágyi Dorottya, illetve Bíró Attila, valamint Horváth Ákos masszőr 10-én utazik ki, s […]
Rövidpályás úszó vk – Hosszú Katinka Budapest után már Moszkvában versenyez
Vasárnap még Budapesten a vb-n versenyzett a Duna Aréna ötvenes medencéjében, kedden és szerdán viszont már Moszkvában, 25 méteren ússza a hosszokat Hosszú Katinka, aki a rövidpályás világkupa első állomásán szerepel az orosz fővárosban. A háromszoros olimpiai és immár hétszeres világbajnok a viadal honlapjának adatai szerint 100 méteres hátúszásban, 200 méter pillangón, továbbá 100 és […]
A Renault a bolondját járatja velünk
Egyszer szeptember elejére, majd szeptember végére tették a bejelentés időpontját, most már nem is tudni, mikor lesz végleges a 2017-es pilótafelállás – tényleg ennyire bizonytalanok a Renault-nál?
Merkantil Bank Liga: pontvesztéssel kezdtek a bajnokaspiránsok
A Puskás Akadémia, a Nyíregyháza, a Békéscsaba és a ZTE sem tudott nyerni a másodosztály nyitányán.
Vettel elárulta, miért mondott ellent a Ferrarinak
A német F1-es pilóta ellentmondott csapatának, amikor hamarabb be akarták hívni utolsó kiállására – a négyszeres világbajnok a futam után elmondta, hogy miért történt így.
Kubica újra pályaversenyen indul!
Hosszú idő után először ismét pályaversenyen vesz részt a lengyel ex F1-es pilóta, Robert Kubica, aki az elmúlt két szezonban kevés sikerrel a rali-világbajnokság mezőnyében szerepelt.
Kaposvár: Az építkezés éve volt
Az alsóházban eddig az összes meccsét megnyerte az együttes, így a negyedik helyen tanyázik. A csapat játékos-edzője, a háromszoros olimpiai bajnok Szécsi Zoltán reméli, minél több pontot tudnak gyűjteni a hátralévő fordulókban és jövőre merészebb célokért küzdhetnek. Hibátlan eddig a Kaposvár a középszakaszban, hiszen a Pécs csapatát valamint a KSI-t verték. Az alsóházban négy pontra […]















