
Rövidpályás Eb: a korelnöknő, a címvédő és a fiatalok
Tizennyolc magyar úszó vesz részt a kedden rajtoló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon Otopeniben, köztük több fiatal kiválóság; ugyanakkor a két évvel…
Tizennyolc magyar úszó vesz részt a kedden rajtoló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon Otopeniben, köztük több fiatal kiválóság; ugyanakkor a két évvel…
Második alkalommal rendezték meg az Utánpótlás Rövidpályás Országos Bajnokságot, amely idén is óriási népszerűségnek örvendett, hiszen 68 egyesület 517 úszója…
A döntőben a magyar hajó szinte végig vezetett és a verseny honlapja szerint az olaszokat, a hollandokat, valamint a spanyolokat…
Az MLS-ben szereplő New England Revolution megerősítette, hogy az évad végeztével távozik a csapat meghatározó játékosa… (Photo by Andrew Katsampes/ISI…
Rasovszky Kristóf egymás után negyedszer nyerte meg a nyíltvízi Világkupa-sorozat összetett versenyét: a madeirai záróállomáson bronzérmesként ért célba, ezzel biztosította…
„Az utóbbi időben teljesen új jelenség, hogy jegyüzérek jelentek meg a válogatott mérkőzései körül. Néhány évvel ezelőtt még az volt…
Nemzetközi sajtóinformációk szerint az MLS-ben szereplő New England Revolution szemet vetett a Fluminense argentin gólzsákjára… (Photo by Buda Mendes/Getty Images)…
Óriási a tétje az évzáró nyíltvízi Világkupának Madeira partjainál: Rasovszky Kristóf zsinórban negyedszer nyerheti meg az összetettet, a többi magyar…
Szombaton sorsolják a jövő nyári németországi labdarúgó Európa-bajnokság csoportbeosztását, amely előtt a csapatokat a selejtezősorozatban elért eredményeik alapján hatosával kalapokba…
„Az utolsó pillanatban kaptunk gólt, ilyen előfordul, ez benne van a sportban, ezt el kell fogadnunk. A vereség ellenére büszke…
Marco Rossi együttese, amely veretlenül jutott ki a jövő évi, németországi kontinensviadalra, novemberben előbb 2-2-es döntetlent játszott Bulgária vendégeként, majd…
Lionel Messit nyilvánította a 21. század legjobb labdarúgójának a FourFourTwo nemzetközi futballmagazin. A legjobb ötben kapott helyet az FC Barcelona…
November 29. és december 02. között rendezik az Amerikai Nyílt Úszó Bajnokságot, azaz a U.S. Open-t az észak-karolinai Greensboro városában….
November 29. és december 2. között rendezik az Amerikai Nyílt Úszó Bajnokságot, azaz a U.S. Open-t az észak-karolinai Greensboro városában….
Az Eb-re kiadó 24 helyből 21 már gazdára talált, a teljes mezőny majd csak március végére alakul ki, amikor lezárul…
A junior Európa-bajnoki ezüstérmes, magyar bajnok, korosztályos csúcstartó és válogatott Ilyés Laura Vanda ellen felhozott doppingvádak alaptalanok – ma a…
24 magyar versenyző képviselte hazánkat az idei CECJM versenyén, amelyen összesen 34 érmet (16 arany-, 9 ezüst- és 9 bronzérmet)…
Az argentin sajtóban az elmúlt időszakban több lehetséges nevet is bedobták a Boca Juniors megüresedett kispadjának elfoglalására… (Photo by Daniel…
Megszólalt jövője kapcsán a Manchester United-től sokak szerint januárban biztosan távozó Donny Van de Beek. A holland középpályás szavai sem…
Az Inter Miami társtulajdonosai, David Beckham és a Mas-fivérek az angol The Times című lapnak adtak interjút a napokban, amelyben…