Nagydíjak magyar sikerekkel

Pünkösd hétfő a Nagydíjak napja volt az utánpótlás CSIO-n Lamprechtshausenben. A gyermek kategóriában két lovasunk jutott az összevetésbe, ahol továbbra sem tudtak hibázni, így Alasztics Aliz Charnevállal harmadik és Horváth Márkó Rádiháza Csicsergőssel negyedik helyet szerzett. Ebben a kategóriában egy verőhibával lovagolt az alappályán Bognár Dóra Pianóval. Az ifjúsági lovasok fő versenyszámával folytatódott a verseny,ahol hatvanhat induló állt starthoz és kilenc hibátlan teljesítmény született. Nagyszerű, érett lovaglásokat mutatott be Lehotai Máté, aki a bomba formában lévő, kilenc éves Princszel nem tudott hibázni, így az előkelő ötödik helyre került.

prince

Az alappályán a tizenöt éves Sólyom Sára Cashhel tudott még négy hibaponttal menni, aki szombat este nyerte a vadászugratást. A csapatverseny legjobbja, Jármy Vince négy hibaponttal ért célba kancjával, Niagarával, akivel szintén Európa-bajnoki minősülést szerzett. A fiatal lovasoknál a tavalyi Nagydíj győztesünk, Vándor Zsófia idén is jeleskedett. A European Youngster Cup 145 cm-es, összevetéses versenyszámában Agropoint Cavistóval harmadik helyen végzett, ugyanúgy mint az első napon ifj. Lázár Zoltán Katyusával.

vándor

 Gratulálunk a teljes utánpótlás válogatottnak, akik ezen a négy napon kitűnő lovaglásokkal ismét emlékezetes sikereket szereztek a magyar díjugrató sportnak!

Read More

Marci hibátlan napja

Szita Márton remekelt az asztalitenisz World Tour-versenysorozat budapesti állomásán. A húsz éves játékos bravúros győzelmeket aratva jutott a felnőttek mezőnyében a főtáblára. A tizenhét éves Bruckner Máté párosban Nagy Krisztiánnal az oldalán egy körre van a nyolcaddöntőtől. Pusztai Viola • … Bővebben

Read More

Benedek Tibor: Biztos voltam a döntőben, még az utolsó negyed elején is

benedektibormti02A szövetségi kapitány természetesen csalódott. A döntő és az olimpiai kvóta sem jött össze, legjobban az utóbbi fáj Benedeknek. Benedek Tibor: Biztos voltam benne még a negyedik negyed elején is, hogy megnyerhetjük a meccset. Nagyon jó volt a védekezésünk. Sokszor képtelenek voltak feltörni a zónánkat. Sajnos volt egy lefordulás gól, amit kaptunk illetve kihagytunk egy […]

Read More