liga
A védekezésünk végig parádés volt – A főszereplők véleménye a görög verés után
Zalánki Gergő és Manhercz Krisztián is Nagy Viktort emelt ki. Vámos Márton szinte előre megjósolta azt, hogy mennyivel verjük a görögöket, még Gór-Nagy Miklós már játszaná a finálét. Gór-Nagy Miklós a mixed zone-ban: Védekezésünk végig parádés volt, a második félidő szenzációs lett, felúszni sem bírtak.Ez egy nagyon jó csapat, nagyon bízunk egymásban, visszük egymást előre […]
Kizárták a 4×100 méteres magyar vegyes vegyesváltót, amerikai világcsúcs
Ugyan nyolcadik idővel bejutott volna a döntőbe, de rossz váltás miatt kizárták a Balog Gábor, Gyurta Dániel, Szilágyi Liliána, Jakabos Zsuzsanna összeállítású 4×100 méteres magyar vegyes vegyesváltót szerdán a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon. Az 5-ös pályán úszó magyaroktól háton Balog az első helyen adta át a képzeletbeli stafétát Gyurtának, aki legalább három testhossznyira növelte az […]
NSL: öt csapat csatázik a négyes döntőért
Hétvégén a harmadik fordulóval folytatódott a Nemzeti Strandlabdarúgó Liga, az NSL küzdelemsorozata Siófokon.
Vizes vb – Bronzérmes a 4×100 méteres férfi gyorsváltó
Bronzérmet nyert a Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd összeállítású 4×100 méteres férfi gyorsváltó az úszó-világbajnokságon a Duna Arénában vasárnap, megszerezve Magyarország első érmét a 17. vizes vb-n. A kvartettben Kozma Dominik első emberként 48.26-ra javította a délelőtt felállított 48.61 másodperces országos csúcsát, míg a négyes is új nemzeti rekordot ért el 3:11.99 […]
Julio Maglione maradt a FINA elnöke
Újabb négy évig az uruguayi Dr. Julio C. Maglione irányítja a FINA-t, miután a budapesti kongresszuson 258-77 arányban győzött az elnökválasztáson az olasz Paolo Barellivel szemben. Gyárfás Tamás újabb négy éven át a FINA Bureau tagja lesz.
Vizes vb – Megvan női válogatottunk negyeddöntőbeli ellenfele
Habkönnyed sikert aratott Kanada válogatottja Új-Zéland ellen a nyolcaddöntőben, így Bíró Attila csapata hétfőn a juharlevelesekkel játszik a vb-n. Hozta a papírformát a kanadai válogatott, hiszen 16-3-ra győzött az új-zélandiak ellen a csapat. A gárda legeredményesebbje Joelle Bekhazi volt a maga négy góljával. A tizenháromgólos siker, azt is jelenti, hogy hétfőn 20.30-tól immár az elődöntőbejutás […]
II. OMV-Kupa: U20-as válogatottunk bekezdett
Horkai György csapata, nem akármilyen győzelemmel kezdett a szombathelyi utánpótlás tornán. Csacsovszky Erik és Burián Gergő vezetésével kilenc góllal vertük az ausztrálokat a torna nyitányán. Érdekesség, hogy a második és a harmadik negyedben nem engedtünk gólt ellenfelünknek, a két etapot 7-0-ra nyertük. Ma a szerbek jönnek. A II. OMV-Kupa 1. napján: Magyarország-Ausztrália 14-5 (4-1, 3-0, […]
Csoportgyőztes és negyeddöntős a női vízilabda-válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott bejutott a negyeddöntőbe miután 10-8-ra legyőzte a hollandokat, s ezzel százszázalékos teljesítménnyel végzett a C jelű négyes élén.
Európa Liga: Hazai döntetlennel jutott tovább a Videoton
A Videoton 1–1-es döntetlent játszott az észt Nömme Kaljuval a felcsúti Pancho Arénában az Európa Liga-selejtező második fordulójának visszavágóján. A székesfehérváriak 4–1-es összesítéssel jutottak tovább.
Grátz Vilmos: „Nem is gondoltam volna, hogy ennyi új tehetség érkezik!”
Az elmúlt hétvégén a budapesti Angyalföldi Sportközpontban tartott nyílt toborzót a magyar amerikaifutball válogatott. Hamarosan elkezdődik a felkészülés nemzeti csapatunk számára, hiszen ősszel egy Szlovákia elleni edzőmeccs vár a címeres mez tagjaira. Grátz Vilmos szövetségi kapitány és a szakmai stáb …
Hollandia is behódolt – Csoportgyőztes és negyeddöntős női válogatottunk a vb-n!
Kétgólos sikert aratott női válogatottunk a csoport zárótalálkozóján a holland csapat ellen a vb-n. Folytatás hétfőn… Káprázatos volt megint a hangulat, mint mindig. A mai meccsen nekünk a csoportgyőzelemhez elég lett volna egy döntetlen is. Az első negyedben rendre futottunk az eredmény után. Először Meggens, majd ismerősünk, Van der Sloot talált be, de rendre érkezett […]
De Sciglio 12 millió euróért a Juventusé – hivatalos
A Juventus a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Milan olasz válogatott védőjét. Mint…
“Vannak dolgok, amiben javulnunk kell” – Montella
Vincenzo Montella a Dortmund elleni felkészülési mérkőzés után Franck Kessiét dicsérte, emellett beszélt az új…
Vizes vb – Érett a meglepetés az orosz-horvát meccsen, hozták a kötelezőt a szerbek
Majdnem borult a papírforma a délelőtt utolsó meccsén, hiszen az orosz csapat megnehezítette a horvátok dolgát. A címvédőnek nem okozott gondot a spanyol válogatott, a görögök simán, az ausztrálok nehezen győztek. Nem várt nehézségbe ütköztek a horvátok az oroszok ellen a vb-n. Lisunovék a nagyszünetben 6-4-re is mentek, míg a harmdik nyolc percben beindult Ivica […]
HIVATALOS: Bonucci 42 millió euróért a Milané
A Serie A holtszezonjának egyik legérdekesebb átigazolását jelentették be: Leonardo Bonucci, a címvédő Juventus labdarúgócsapatának…
Megvan a vb első meglepetése: Montenegró nem bírt a kanadaiakkal
Az utolsó negyedben vesztette el a fonalat Montenegró csapata Kanada ellen. A második játéknapig kellett várni az első meglepetésre a vb-n. A Montenegró ugyanis csak döntetlent játszott a kanadaiakkkal. Az utolsó negyedben 8-4-re is vezettek Drasko Brguljanék, innen produkáltak 4-0-ás etapot a juharlevelesek. Érdekesség, hogy Marko Petkovics sem tudott segíteni új válogatottján, az ex-miskolci játékos […]
A Milan érdeklődik a Bayern fiatal középpályása iránt
A Milan élénken érdeklődik a Bayern München 19 esztendős Európa-bajnok portugál középpályása, Renato Sanches iránt….
Bábolnai Grand Prix ismét Szuhai Gyuláé, de a sorozat hőse Weinhardt Virág
Megteltek a lelátók a Bábolnai Ménesbirtok pályáján a vasárnap délutáni felnőtt Grand Prix-re. Majdnem negyven lovas kvalifikálódott a másfél millió forint összdíjazású, 150 cm-es idei harmadik Grand Prix állomásra.
A tizenhárom számozott akadályból, három kettes ugrásból álló alappályát jobbnál, jobb lovaglások követték, de végül a több négy hibapontos alappálya mellett, három hibátlan lovaglást láthattunk. Az összevetés ismét szép sportélményt hozott, hiszen a lovasok továbbra is hibátlanok maradtak és egyre jobb időeredményt értek el. A győzelmet a miskolci, Gyula Farm lovasa, Szuhai Gyula szerezte meg, új lovával, a magyar tenyésztésű, Stauffenberg apaságú Le Royallal, akivel nagy tempóban, szűk fordulóval, pontosan lovagolva megérdemelten győzött.
Szuhai Gyula pár évvel ezelőtt, korábbi lovával, Dr. Oklunddal már nyert Bábolnán nagydíjat, ezért ő is a duplázók táborába került. Második helyre a mezőny legfiatalabb lovasnője, a még csak 18 éves Weinhardt Virág került, aki az U25 Grand Prix győzelem után pár órával, Chiclanával is bizonyította tehetségét.
Harmadik helyen felnőtt válogatottunk oszlopos tagja, Krucsó Szabolcs végzett a nagy képességű fedezőménnel, Chacco Blue II-vel. A négy hibapontos lovasok között az időeredmény döntött. Negyedik Técsy Attila Clear Girllel, megelőzve az idei sorozat mindhárom Grand Prix-n helyezett Fazekas Istvánt és Waltert.
Hatodik helyen a jó formát mutató, nyírségi Kis Zsolt végzett, hű társával Carneróval. 2017. évi Grand Prix sorozat hőse teljesen megérdemelten a kiskunhalasi, Európa-bajnokunk Weinhardt Virág, aki tizenhat ponttal büszkén vehette át, Haál Gábor ménesigazgatótól és Szotyori Nagy Kristóf szakági elnöktől a győzelemmel járó serleget.
A sorozat második helyezettje is egy fiatal hölgy, a balatonvilágosi Grand Prix győztese, Vándor Zsófia tizennégy ponttal. A harmadik is egy kiskunhalasi lovas szerezte meg, Fazekas István, aki a sorozat legkiegyensúlyozottabb teljesítményét lovagolta.
Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu