Címke: loeb
Szolnoki válogatott
Többen is dupláztak a csütörtöktől vasárnapig Szolnokon rendezett ifjúsági és U23-as kajak-kenu válogatón. Az olimpiai és nem olimpiai számokban tartott viadal tétje, hogy (az első válogató eredményeivel összesítve) ki képviseli a magyar színeket a világ- és Európa-bajnokságon. UP-info • Első … Bővebben
Olimpia: Nagy megtiszteltetés érte a horvát válogatott kapust
Bő egy hónap múlva itt az olimpia, Joszip Pavicsra pedig nagy feladat vár Rióban. Joszip Pavicsot érte az a megtiszteltetés, hogy ő legyen a riói olimpiai megnyitón a horvátoknál a zászlóvivő. Szomszédunk 2012-ben megnyerte a londoni olimpiát, Pavics pedig ekkor szenzációs évet zárt, hiszen a FINA megválasztotta az év legjobbjának is. Most is jó formában van, […]
Az időskor szépsége
Ahogy telnek az évek, a test öregszik – ezen nem lehet változtatni. Azonban igenis sokat tehetünk ezért, hogy lassítsuk ezt a folyamatot, és minden életkorban ápoltak, a lehető legegészségesebbek legyünk.
A Diósgyőrnek rossz ómen a tizenegyes
Ha a DVTK eddig tizenegyesgólt rúgott az idényben, nem tudott nyerni. Lencse László immár öt csapat színeiben szerzett gólt az NB I-ben. A Békéscsaba 2004. november 6. óta először szerzett a fővárosban élvonalbeli bajnoki mérkőzésen pontot. Dusan Vasziljevics már az ötödik bajnoki góljánál tart a Ferencváros ellen. Érdekességek a 22. fordulóból.
80 milliós csomag a daganatos betegeknek
80 millió forint értékű Béres Csepp adományt adott át február 3-án Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke, a daganatos betegeket segítő, valamint a karitatív tevékenységet végző legnagyobb országos szervezetek vezetőinek.
Undorító fotók a cigis dobozon: valóban elrettent?
Rothadó fogak, daganatos tüdő és torok – egy friss kutatás szerint valóban le akar szokni, aki meglátja a félelmetes képeket.
Az Óbuda Sportolója Díj és Hidegkuti Nándor Emlékplakett odaítélésére várjuk a javaslatokat
Javaslatokat vár az önkormányzat az Óbuda Sportolója Díj és a Hidegkuti Nándor Emlékplakett idei díjazottjaira. Az ajánlásokat február 19-ig lehet leadni. Kérjük a tisztelt kerületi civil szervezeteket, valamint a sportegyesületeket, hogy az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata által alapított „Óbuda Sportolója Díj”-ra szíveskedjenek javaslatot … Folytatódik…. →
Ismét olasz csapattal Kubica
Váratlanul csapatot váltott Robert Kubica, és megerősítésre került, hogy a lengyel pilóta Ford Fiesta WRC-jét a BRC Racing Team fogja felkészíteni és szervizelni a Monte-Carlo Ralin.
Női válogatottunk ma javíthat – a 3. nap programja
A görögök ellen ugrik ma vízbe Bíró Attila csapata. A hellének ellen mindenképp győzni kell(ene). Fontos meccs lesz a csapat számára a görög elleni, hiszen, aki nyer, megkönnyítheti a dolgát az egyeneskieséses szakaszban. A görögökkel bő egy hete, az Univer Kupán játszott a válogatott, ahol három góllal győzött, tehát jó előjelekkel várja a találkozót. A […]
Benedek Tibor: Nem kell kétségbeesni
A görögök elleni Eb nyitány után Benedek Tibor higgadtan értékelt. Nagy Viktor rettentő ideges volt, Varga Dani a görög által ki nem kényszerített hibákról beszélt Benedek Tibor a magyar válogatott szövetségi kapitánya: Ez egy másik csapat, mint, amit a közönség láthatott az előző tornákon. Ez valóban egy harcos, rendezett csapat volt. Az emberelőnyeink is javultak, […]
Sainz: Vagyok olyan jó, mint Verstappen
A Toro Rosso fiatal spanyolja úgy véli, ő is nyújtott olyan meggyőző teljesítményt a 2015-ös F1-es szezon során, mint holland csapattársa. Sainz szerint őt is dicséri az, aki Verstappent méltatja.
Erről árulkodnak a kidülledő szemek
A pajzsmirigy betegségei nagyon sok kellemetlenséget és sajnos akár komoly problémát is okozhatnak a szervezetben. Sokszor a betegség olyan formát is ölt, amikor nem csak a hormontermeléssel, hanem a szerv megnagyobbodásával is számolni kell – ilyen a Basedow-kór is. A témában dr. Békési Gábor PhD, a Budai Endokrinközpont pajzsmirigy specialistája van a segítségünkre.
Több csapat közül válogathat Mick Schumacher
Lehetséges, hogy a 16 éves pilóta Németországban és Olaszországban is versenyezni fog 2016-ban: a pletykák szerint egy Ferrarival szoros kapcsolatot ápoló istállóhoz szerződhet le.
Nyílt díjugrató pályaépítő továbbképzések és fórumok 2016
Ingyenes és nyitott minden érdeklődő lovas szakember számára!
Választható alkalmak:
2016. január 16-17. Bábolna – Ménesbirtok
2016. január 26-27. Budapest – Nemzeti Lovarda
A tanfolyamot vezeti: Erdélyi Magdolna DSZ elnökségi tag és pályaépítő referens
A tanfolyamok kétnaposak, tematikájuk és tananyaguk megegyezik. Részvétel a tanfolyamok egyikén az alábbiak szerint:
1. nap
Témakörök:
* aktuális szabályváltozások (közös előadás a versenybírókkal)
* fő irányvonalak a pályaépítésben
* pályarajz készítés közös értékeléssel, videó elemzések, gyakorlati esetek
Részvevők:
Előírt minden, már listán lévő nemzeti és nemzetközi szintű pályaépítő számára.
Előírt minden kezdő pályaépítő számára.
2. nap
Témakörök:
* pótló előadás azoknak a pályaépítőknek, akik az első nap a bírói oktatáson vettek részt
* pályarajz készítés közös értékeléssel, videó elemzések, gyakorlati esetek
* vizsga a feljebb minősülő vagy 2015-ben inaktív pályaépítők számára
Részvevők:
Előírt minden olyan, már listán lévő nemzeti és nemzetközi szintű pályaépítő számára, aki egyben versenybíró is, és aki a tanfolyam első napján a bírói oktatáson vett részt.
Előírt minden, vizsgázni kívánó pályaépítő számára.
Kezdés mindkét nap: 09:00
Befejezés: kb. 16:30
A zökkenőmentes megrendezés érdekében ELŐZETES REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES. helyszínmegjelöléssel a dijugratas@lovasszovetseg.hu címen. Kérjük a regisztrációban jelezni, amennyiben a pályaépítő magasabb minősítésért kíván vizsgázni. A korábban aktív, de a 2015-ös pályaépítői listán nem szereplő, 2016-ban listára kerülni kívánó pályaépítők számára a vizsga kötelező.
FONTOS TUDNIVALÓK
* Minden részvevő hozzon magával a kézi pályatervezéshez szükséges eszközöket. A rajzokat ceruzával célszerű elkészíteni.
* Kérem, hogy minden, a pályaépítésben aktív kolléga készüljön fel egy szabadon választott gyakorlati esetből, ami az általa épített valamely versenyen történt a 2015-ös szezon során. Az eset lehet olyan nem várt, különleges vagy bármilyen szempontból érdekes szituáció, versenyszám, stb., ami tanulságos lehet a kollégák számára, és érdemes arra, hogy nyíltan megbeszéljük. Az eseteket pályarajz, eredménylista és/vagy videó, illetve bármilyen egyéb dokumentáció vagy személyes elmesélés alapján tárgyaljuk majd. A tanfolyam során minden pályaépítő a saját esetét ismerteti és vezeti fel. A témakör kiválasztásával és feldolgozásával kapcsolatban szívesen nyújtok segítséget az alábbi telefonszámon: Erdélyi Magdolna 06 30 862 8904 vagy equime.design@gmail.com

Gabriel elégedetlen, távozni akar Nápolyból
Gabriel, a Napoli kölcsönjátékosa távozási kérelmet nyújtott be a vezetőség felé. A 23 éves kapus…
X. Volvo Kupa: Kikaptunk a spanyoloktól is
A második napon is vereséget szenvedett a Benedek-csapat a Volvo Kupán. A mérkőzés elején a spanyol válogatott dominált a mieink ellen, és hiába jöttünk vissza a végén, két góllal kikapott a csapat. A tegnapi olaszok elleni vereség után, ma mindenképp javítani szeretett volna a válogatott. A mérkőzést jól kezdtük, hiszen Erdélyi már az első percben […]
Kupa Kanadából
Hibátlan teljesítménnyel nyerte meg az U16-os jégkorong-válogatott a kanadai tornát. A döntőben 5-1-re múlta felül a Vancouver A1 T-Birds csapatát. UP-info • „Nem mindennap történik ilyen az emberrel” – Seregély Máté szavai tökéletesen jellemzik mindazt, amit az U16-os jégkorong-válogatott tagjai … Bővebben
























