A VulkánRun következik!

Szeptember 1-én Celldömölk ad otthont a VulkánRun elnevezésű viadalnak. A terepakadályfutó versenyre augusztus 15-éig várják a nevezéseket.

Lendvai Gábor főszervező elmondta, a VulkánRunt kezdőknek és haladóknak ajánlják.

„Egy ilyen versenyen lehetősége van bárkinek arra, hogy belekóstoljon ebbe a gyönyörű sportágba. A VulkánRun a Terepakadályfutó Szövetség (TEFUTSZ) kupafutama is lesz egyben, így a helyszínen a szövetség információs irodájával is találkozhatnak az érdeklődők” – nyilatkozta a főszervező, aki hangsúlyozta: érdemes leadni az előzetes nevezéseket, mert a helyszínen korlátozott számban lehet regisztrálni. Az előzetes nevezéseket augusztus 15-éig adhatják le a futók.

További információk és nevezés a verseny hivatalos honlapján találhatók.

Read More

Universiade: Kanada nagy falatnak bizonyult

Gurisatti Greta01Három góllal kikapott női válogatottunk az Universiade-n Kanada ellen.  Fotó: Dunaújváros Online / archív Már 3-0-ra is vezetett Kanada a mieink ellen az első negyedben az Universiade-n. Még ebben az etapban Szilágyi szépített és a harmadik negyedben 4-4-re feljöttünk. Ezek után a kanadaiak 7-4-re elhúztak és a három gólos különbség maradt a végig. A-csoport, 3. […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.