Osztrák győzelem az U25-ben

A Széchenyi István Emlékverseny programjának utolsó előtti versenyszáma az U25 korosztálynak kiírt döntő volt. A rendkívül nehéz 135 centiméteres alappályát mindössze négy lovas tudta hiba nélkül teljesíteni, így ők jutottak be az emelt magasságon tartott összevetésbe.

Kiélezett küzdelemben az elődöntőkben már egy első és egy második helyet elért Willie Fischer bizonyult a leggyorsabbnak. A korábbi osztrák utánpótlás válogatott vihette haza így a győztesenek járó díjat Dollárgirl-lel.

fischer-u25-dijatado

Éppen csak lemaradt a győzelemről Máris Sára, aki gyors hibátlan lovagolt az összevetésben is Cantus Clay-jel, de a páros most ezzel csak a második helyet tudta megszerezni.

700-marias-cantus

Harmadik helyen végzett a Füzér Gábor által felkészített Reisz Panna, aki múlt héten eredményesen képviselte hazánkat Lamprechtshausenben. Ezúttal a 8 éves Cirrust lovagolta.

700-reiz-cirrus

Negyedik lett Kiss Anett Natália és Caro Freddo, edzője Faluhelyi Ádám. Leggyorsabb négy hibapontos lovaglással Szladek Máté és Bherna az ötödik helyet tudták megszerezni. A döntő hatodik helyén pedig Lehotai Máté végzett Chaclandával.

A hírt, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.

Fotó: Hajdu Krisztina, Lovasfoto.hu

Read More

Ifj. Szabó Gábor már ötödik győzelménél tart

A Széchenyi István Emlékverseny utolsó napja a Bronze Tour döntőjével folytatódott. A Karádi László által épített 125 centiméteres hibaidős versenyszámban 41 lovas állt starthoz, ahol rendkívül izgalmas versengésben dőlt el a végső sorrend.

ifjszabogabor-timpexemlek0527

Ifj. Szabó Gábor a tegnapi győzelme után fantasztikusan lovagolt a fináléban is Timpex Emlékkel, hiszen ismét másodpercekkel volt gyorsabb, mint az őt követő aktuális amatőr bajnok Debreczeni Éva. Az Állatorvos Tudományi Kar színeiben versenyző lovashölgy egy magyar tenyésztésű kancát, Kerítőt lovagolta.

700-debreczeni

Mráz Tamás századmásodpercekre lemaradva, most a dobogó harmadik fokát tudta megszerezni Conte D’Oro Z nyergében.

pc-mrz

A korábbi számokban már helyezett lovasok ismét bizonyították gyorsaságukat, hiszen Krucsó Szabolcs lett a negyedik Centrummal, Szotyori Nagy Kristóf az ötödik Timpex Gótikával és Mráz Tamás a hatodik másik lovával, Larronnal.

A hírt a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.

Fotó: Hajdu Krisztina, Lovasfoto.hu

Read More

Máriás Sára háromszoros győzelme a fiatal lovak versenyszámában

Idén harmincegyedik alkalommal került megrendezésre a Széchenyi István Emlékverseny, melynek ezúttal is a Nemzeti Lovarda adott otthont. A vasárnap a 6-7 éves lovak döntőjével kezdődött, ahol 40 lovaglást láthattunk, akik közül tizennégyen jutottak be végül az összevetésbe.

Nem született meglepő eredmény, hiszen a mindkét elődöntőt magabiztosan fölénnyel nyerő Máriás Sára most sem talált legyőzőre. Saját tenyésztésű gesztenyepej kancájával, Medállal a versenyszám döntőjében is sikerült győzedelmeskednie.

mariassara-medall-donto

Második helyen a felnőtt válogatott tagja, Krucsó Szabolcs ért célba Caremossal. 

700krucso-caremos

Harmadik helyen egy szlovén páros végzett, Lidija Grum Adelita nyergében.

pc-lidija-grum

Hibátlanul lovagolt még az összevetésben Czékus Zoltán mindkét lovával, így Castroval a negyedik, Riccolával pedig az ötödik helyet sikerült megszereznie.

A leggyorsabb 4 hibapontos lovaglással pedig hatodik helyen végzett Burucs Barna egy magyar fajtájú lóval, a kisbéri-félvér Déva Dévallyal.

A hírt, a RiderLine médipartnere a RiderLine készítette.

Fotó: Hajdu Krisztina, Lovasfoto.hu

Read More

Szász Sándor nyerte a Somlay Tamás Memorialt

A Széchenyi István Emlékverseny szombati napjának fénypontja a két éve elhunyt Somlay Tamás korábbi díjugrató magyar bajnokról elnevezett Silver Tour fináléja volt. A 33 starthoz állt lovas közül tizenhárman tudták hiba nélkül teljesíteni a 135 centiméteres magasságra kiírt alappályát, így összevetésben dőlt el a végső győzelem sorsa.

700szaszsandorsilver1

Bravúrosan gyors lovaglással egy mezőhegyesi születésű, de jelenleg Németországban élő lovas, Szász Sándor vihette haza a győztesnek járó serleget. A korábbi magyar válogatott és szövetségi kapitány Luftikus Boyt lovagolta.

Második helyen végzett 2017 felnőtt magyar bajnoka, Krucsó Szabolcs ezúttal Casilius nyergében.

700krucsoszabolcscasiliussilver2

A harmadik helyet az Egyesült Arab Emírségek színeiben lovagló hölgy, Nadia Abdul Aziz Taryam szerezte meg.

700nadiaabdulaziztaryamaskaria3silver3

Negyedik helyen holtverseny született. A német Steffen Hauter Erik Der Rotével és Szász Sándor másik lovával, Larini 12-vel lovagoltak azonos időt az összevetésben.

Hatodik helyen pedig az Airvent Lovasklub versenyzője, Babó Szilvia és szürke kancája, Susy De Malais végeztek.

A hírt a Magyar Lovas SZövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.

Fotó: Tokodi Tícia / Tic Photo

Read More

Kollér Péteré a VIP Tour döntője

Ifj. Szabó Gábor ismét első

A győztes széria most sem szakadt meg, hiszen negyedik startját váltotta győzelemre Ifj. Szabó Gábor. Ezúttal a 120 centiméteres Bronze Tourban remekelt szürke ménjével, Timpex Emlékkel. A tegnapi napon negyedik helyen végzett páros, Márki Zoltán és Hedda ezúttal a második helyet tudták megszerezni. A korábban szintén helyezett Cser Attila és For Magic végeztek a harmadik helyen.

700szabogabortimpexemlek

Kollár Péter volt a leggyorsabb a VIP Tour döntőjében

A VIP Tour 115 centiméteres fináléjában 24 lovas mérte össze tudását, akik közül kilencen tudták hiba nélkül teljesíteni a Karádi László által épített alappályát és összevetést egyaránt.

Közülük is a leggyorsabb a mindhárom napon hibátlanul lovagló Kollár Péter volt tíz éves sárga kancájával, Freyaval. Bölecz Virág is egyenletes teljesítmény nyújtott a hétvégén, hiszen az elődöntőkben elért dobogós helyezései után, most a döntőben is sikerült a második helyet elcsípnie Filiberttel. Harmadik helyen századmásodpercekkel lemaradva végzett Oláh Szabolcs és Eclipse.

700kollarpeterfreyas

A versenyszám további helyezéseit is magyar lovasok tudták megszerezni, ugyanis Szekeres Ágota negyedik, Unger Jázmin ötödik, Mezei Orsolya pedig hatodik lett a döntőben.

Magyar tenyésztésű lovak a 6-7 éves lovak versenyszámának dobogóján

Nem okozott meglepetést a 6-7 éves lovak versenyszámának végeredménye sem, hiszen az első nap győztes párosa, Máriás Sára és saját tenyésztésű kancája, Medáll most sem tudtak hibázni, így villámgyors lovaglással ismét elhozták az első helyezettnek járó serleget. Az utolsóként induló Técsy Attila végzett a második helyen, a Vincze László által tenyésztett pej ménnel, El Capitannal. Az Airvent Lovasklub színeiben versenyző Horváth Balázs lett a harmadik a Pataki Ménes saját tenyésztésű fiatal lovával, PM Banderas-szal.

700mariassara

A hírt a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a Riderline készítette.

Fotó: Tokodi Tícia / Tic Photo

Read More

Ifj. Szabó Gábor már harmadik győzelménél tart a Gróf Széchenyi István Emlékversenyen

Második napjával folytatódott a Gróf Széchenyi István Emlékverseny, ahol 110 centimétertől 140 centiméteres magasságig mérték össze tudásukat a lovasok. A Karádi László nemzetközi pályaépítő által tervezett pályákon egytől-egyig kiváló lovaglásokat láthattak a kilátogató nézők. A siker ezúttal sem maradt el, hiszen az öt versenyszámból négy esetében magyar győzelem született, amelyből hármat a nyíregyházi Timpex ménes által tenyészett lóval értek el.

Szlovák győzelem a VIP Tourban

A 110 centiméteren megrendezett VIP Tourban egy szlovák lovas hölgy bizonyult a leggyorsabbnak, mégpedig Katarina Brhlova, aki 23,05 századmásodperc alatt teljesítette a kétfázisos versenyszámot.

Második helyen végzett a tegnapi nap harmadik helyezett párosa, Bölecz Virág és Filibert. Kollár Péter javított, ezúttal a harmadik helyre tudott belovagolni Freya S-sel.

700brhlovakatarina

Magyar lovasok állhattak a Bronze Tour képzeletbeli dobogójára

Rendkívül izgalmas versenyt láthattak a nézők a Bronze Tour 120 centiméteres versenyszámában. A Karádi László által épített tizenegy ugrásos pályát mindössze egy tucat lovas tudta hibátlanul teljesíteni.

Közülük is a leggyorsabb a tegnapi nap Silver Tourjának ezüstérmese, Szotyori Nagy Kristóf, aki ezúttal egy aranyat zsebelhetett be. Lova a 8 éves pej kanca, Timpex Gótika.

Második és harmadik helyen két hölgy lovast üdvözölhettünk, Borbás Ildikó Fantát lovagolva lett második, szoros versenyben megelőzve a Blaskó Nikolett Armagedon S párost.

700szotyori

Máriás Sára az U25 kategória legjobbja

Az U25-ös versenyszám 130 centiméteres pályája nem okozott gondot fiatal lovasainknak. Máriás Sára ezúttal is feladta a leckét a mezőnynek, hiszen több mint 4 másodperc előnnyel ért célba Cantus Clay-jel a második helyezett Willi Fischer-hez képest. Harmadik helyen az édesapja által felkészített Szladek Máté végzett Bherna nevű lovával.

700marias-sara

Ifj. Szabó Gábor nem talált legyőzőre a Silver Tourban sem

Ifj. Szabó Gábornak jól indult a hétvégéje, hiszen a tegnapi Gold Tour győzelme után, most a Silver Tourban is egy első helyet vihetett haza. Lova ezúttal Timpex Fényév volt. Második helyen a tavalyi év amatőr bajnoka, Bandi Zsanett ért célba Ploonát lovagolva. Harmadik helyen pedig a szlovák színekben induló Radovan Sillo végzett.

700szabo-fenyev

Ifj. Szabó Gábor duplázott a Gould Tourban

A verseny harmadik győzelmét tudhatja magáénak Ifj. Szabó Gábor, aki a tegnapi eredményét megismételve ezúttal is az első helyet tudta megszerezni a Timpex Bölcsésszel a Gold Tourban. A

tegnapi harmadik helyezett páros, Constantin Cojocariu és Lancor lett a második. Harmadik helyen pedig a felnőtt magyar bajnokságban bronzérmes Reischl Márton végzett pej herétjével, Latinoval.

700szabo-bolcsesz

A hírt a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.

Fotó: Hajdu Krisztina, Lovasfoto.hu

 

Read More

Ifj. Szabó Gábor és Timpex Bölcsész győzelmével indult a Gróf Széchenyi István emlékverseny

Mától vette kezdetét a Gróf Széchenyi István Emlékverseny a Nemzeti Lovardában. A tavalyi évben a lovarda felújítása miatt elmaradt a verseny, de ez nem befolyásolta az idei rendezés sikerét, hiszen összesen 8 ország közel 100 lovasa méri össze tudását ezen a négynapos nemzetközi versenyen.

Magyar fölény a fiatal lovak versenyszámában

A 6-7 éves lovak versenyszámával kezdődött a csütörtöki nap 120-125 centiméteres magasságon. Abszolút hazai fölény mutatkozott, hiszen az eredménylista első 13 helyén magyar lovast üdvözölhettünk.

A versenyszám győztese a villámgyors lovaglásairól híres Máriás Sára lett saját tenyésztésű kancájával, Medállal. Második helyen végzett válogatott lovasunk, Krucsó Szabolcs és a korábbi kancavizsga győztes Juhász Réka által tenyészett Calliope. Harmadik helyen szintén egy magyar ló, a Vincze László által tenyésztett El Capitan, és Técsy Attila végeztek.

mariassara-medall700

Szlovák győzelem a Silver Tourban

A verseny a Silver Tour 130 centiméteres hibaidős számával folytatódott. A szlovák Martin Bulik Jr. bizonyult a leggyorsabbnak Kato Van T Goemanshof nevű lovával. Második helyen végzett Szotyori Nagy Kristóf és a Tárbály István által tenyészett Timpex Gótika. Harmadik pedig Mráz Tamás lett Conte D’Oro nyergében.

Szoros verseny az U25-ben

A fiatal lovasok versenyszámában szoros versenyben az osztrák Willi Fischer tudott győzedelmeskedni Dollargirl 16 hátán. Őt követte a román színekben versenyző Constantin Cojocariu Elena-val. Harmadik helyen pedig egy német hölgy végzett, Sabine Bachmeier és Lacos 5. A legeredményesebb magyar lovas a Bencsik József által felkészített Rell Adrián volt, aki a negyedik helyett tudta Charterrel megszerezni.

willifischer700

Magyar himnusz a Gold Tourban

A nap legmagasabb versenyszámában, a 140 centiméterre kiírt Gold Tourban is magyar lovasnak szólt a himnusz. A CSOI győztes páros Ifj. Szabó Gábor és Timpex Bölcsész ezúttal sem talált legyőzőre. Bölcsésznek ez volt az első startja 2018-ban, amit rögtön győzelemre is tudtak váltani.

Második helyen a szlovák Andrej Holly a magyar tulajdonú Quintana-val, harmadikon pedig a Romániát képviselő Constantin Cojocariu végzett.

A szám további helyezettjei egytől-egyik hazai lovasok voltak. Negyedik helyen szólították Faluhelyi Ádámot Cariba Dammal, ötödiken egy bábolnai versenyzőt, Szentirmai Pétert és Concordia HB-t, végül pedig hatodik helyen Mráz Tamást és H-C.S.R. Centert.

szabogabo700

Villámgyors lovaglások a VIP Tourban

És a nap zárásaként a VIP Tourban az ifjúsági és amatőrök lovasok kaphat lehetőséget összemérni tudásukat 110 centiméteres magasságon.

A versenyszám győztese magabiztos lovaglással Pesti Klaudia lett H-Escudar nyergében. Alig lemaradva végzett mögötte Oláh Szabolcs és Eclipse. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig egy kiskunhalasi hölgy, Bölecz Virág Ráhel állhatott fel.

pestiklaudiahescudar700

A hírt, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.


Fotó: Hajdu Krisztina, Lovasfoto.hu és Tokodi Tícia, Tic Photo

Read More

Egy év szünet után ismét Gróf Széchenyi Emlékverseny

Négy versenynappal és 18 versenyszámmal várja a hazai és külföldi lovasokat a Gróf Széchenyi István Emlékverseny (CSI2*CSIYhCSI-U25) a Nemzeti Lovardában május 24-27. között.



dijugrato szechenyi 2018.05.24-27

Vasárnap délután a magyar lovasokért a CSI2* Gróf Széchenyi Memorial Grand Prix 145 centiméteres, kétfordulós versenyszámban izgulhatunk.

 A verseny egy igazán különleges alkalomnak állít emléket: 1914. május 23-án rendezte első hivatalos díjugrató versenyét a Budapesti Lovas Klub (BLK) elődje, a Budapesti Lovassport Egylet a Tattersallban. Ezért minden évben a május 23-ához legközelebb eső hétvégén kerül megrendezésre ez a verseny.



Minden információ a versenyről: https://www.nemzetilovarda.hu/events/grof-szechenyi-istvan-csi/

Read More

Fantasztikus eredményözön az egész utánpótlás válogatottól

Szombat este a fiatal lovas csapatunk nagyszerű második helyezése után tovább tudták lovasaink a sikereket fokozni. A gyermek válogatottunk még vasárnap a Nemzetek Díjában, a nagyon erős kilenc csapatból álló mezőnyben az értékes negyedik helyen végzett. A magyar válogatott legjobbja, Törő Csongor Chacco Boyjal, hibátlanul és négy hibaponttal lovagolt.

markus-saurugg-diadalai-babolnan-7

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Csapatunk mindhárom további tagja hozzátett a végeredményhez, Zólyomi Emma Viadorral (6-4), Budai Liza Lenardo H-val(4-4), Kiss Lizanna Elianával(0-15). A 13-14 éves gyerekek akik még igazán, nem is rendelkezhetnek rutinnal és tapasztalattal a nemzetközi porondon, a hétfői, 130 cm-es nagydíjban is érett lovaglásokat mutatva bizonyították, hogy van helyük a mezőnyben. Az ötvenhét indulóból a győzelmet, a holland Ter Haar Sanne Aldhersszel szerezte meg, míg második helyen Törő Csongor végzett, ezúttal Chacco nyergében. A versenyszámban két magyar lovas zárt még a helyezettek között, a tizenhárom éves Tóth Balázs Arianával és az alappályán egy hibaponttal lovagló, Budai Liza és Leonardo H.

33097377 1899009646827927 8703305248824885248 n

A legnépesebb mezőny az ifjúságiaknál állt össze az igen nehézre épített 140 cm-es CSIO nagydíjban. A hat fős összevetésben három lovas maradt hibátlan. A hatvankilenc indulóból, a győztes az angol Fernyhough Joe Calcourt Quicktimmal, míg a tavalyi lamprechtshauseni ifjúsági CSIO nagydíj második helyezését megismételve, Szuhai Péter került az ezüstérmes pozícióba, ezúttal egy másik szürkével East Winddel. Az ifjúsági nagydíjban helyezettek között zárt még az alappályán egy hibapontos eredményével, a még csak 15 éves Janik Anna a pej, Back Home nyergében.

ob33

Szívmelengető érzést hozott a vasárnap este a lamprechstahuseni arénában, hiszen teljes magyar sikerrel záródott az U25-ös korosztály , 145 cm-es összevetéses nagydíja, ami egyben kvalifikációs versenye is volt a több mint egy évtizede létező, Europen Youngster Cup versenysorozatnak. A versenyszám nehézségét mutatja, hogy a tíz nemzet, negyvenegy lovasából mindösszesen négyen tudtak hibapont nélkül célba érni. Az összevetés azonban minden képzeletet felülmúlt, hiszen az első három helyen csak magyar lovas végzett. A győzelmet Hollé Sára Dzsangóval szerezte meg, aki ezzel kvalifikációs helyet nyert a decemberi salzburgi világkupán megrendezésre kerülő döntőre.

32983277 1899794636749428 6655579371690000384 n

A 20 éves, hévízi lovasnő, mindösszesen tizennyolc századmásodperccel előzte meg, a Lamprechsthausenben mindig eredményes, Vándor Zsófiát és Quintuszt. Harmadik lett az izomszakadással lovagló, ifj. Lázár Zoltán, hűséges kancájával, Lacrima Di Feliciával. A versenyszám eredményéhez hozzá tartozik, hogy két négy hibapontos lovasunk, hatodik és hetedik helyen végzett Szuhai Péter Turbo Breakerrel és Mráz Tamás Spartacusszal.

33100552 10156222287340185 418292766242504704 n

A CSIO zárásaként rendezett fiatal lovas nagydíjban sem maradt el a magyar helyezés, az utolsó ugrásnál beszedett, négy hibaponttal Enjoy nyergében Markó Rebeka a tizedik helyen zárt.

30581918 1693376347394247 8912487728613532455 n

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

 

Ifj. Kövy András utánpótlás szövetségi kapitány válogatottja a Pünkösdi Ünnepekkor kiváló eredményekkel örvendeztette meg a díjugrató sportunkat.A verseny eredményekből most láthattuk, hogy ismét van egy generáció, amely a korábbi évek szép sikereit eléri, sőt most felül is múlta.

Read More

Virág dupla hibátlanjával második a magyar válogatott

Az ausztriai lamprechtshauseni CSIO második napján először az ifjúsági korosztály Nemzetek Díjával kezdődtek a csapatversenyek. Első lovasunk Szuhai Péter East Winddel egy vízbe lépéssel és egy verőhibával nyolc hibaponttal kezdett. Szarka Éva Tony Montanával, Markó Sándor Adjely el Rex-szel a mai napon nem tudott hozzátenni a magyar csapat jó szerepléséhez, ami azt jelentette, hogy a tizenegy válogatottból nem jutottunk a második fordulóba. A magyar siker azonban az ifjúsági csapatversenyben sem maradt el, hiszen Franz Madl által épített, 140 cm-es, nehéz pályájából mindösszesen két hibátlan pálya született, közte Jármy Vince és kancája, Quirosa.

jarmy 1

Délután a fiatal lovas korosztállyal folytatódott a csapatverseny, amely meghozta a magyar díjugrató sport ez évi eddigi legnagyobb díjugrató sikerét. Az egész mezőny egyik legjobbja, Weinhardt Virág volt Chiclanával, aki mindkét fordulóban hibapont nélkül lovagolt. A magyar válogatott további tagjai, Markó Rebeka Enjoyjal, Hollé Sára Clintusszal, ifj. Lázár Zoltán Katyusával jó pályákat teljesítve hozzá tettek, ahhoz, hogy a házigazda Ausztria mögött a magyar válogatott az értékes második helyen legyen díjazva az eredményhirdetésen.

babolnai-grand-prix-ismet-szuhai-gyulae-de-a-sorozat-hose-weinhardt-virag-2

Az Europen Youngster Cup U25-ös versenyszámában, tegnapi napon a legjobbunk, harmadik helyezésével, Mráz Tamás H.CS.R Centerrel, ma pedig Vándor Zsófia Quintusszal negyedik és Chacco Bellával ötödik helyen végzett.

32873684 10156217539795185 894083604001325056 n

A gyermek korosztály reggeli pontszámgyűjtő versenyszámában is szép magyar siker született, győzött Törő Csongor Chacco Boyjal, megelőzve Tóth Balázst és Elsa Camparit.

letöltés

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Vasárnap 10 órakor kilenc csapat áll starthoz a gyermek Nemzetek Díja versenyszámában. Ifj. Kövy András utánpótlás szövetségi kapitány a hetes startszámot húzta a gyermek válogatottnak, akik holnap Zólyomi Emma-Viador, Budai Liza-Leonardo, Kiss Lizanna-Eliana és Törő Csongor Chacco Boy összeállításban lovagolnak a piros-fehér-zöld színekért.

 

Read More

Törő-Markó-Weinhardt a nap legjobbjai Lamprechtshausenben

Salzburg melletti Lamprechtshausenben több mint egy évtizede, Pünkösdkor rendezik a három utánpótlás korosztály CSIO versenyét. A magyar válogatott szinte kezdetek óta résztvevője a Nemzetek Díja versenynek, ahol idén talán minden korábbi évhez képest erősebb mezőny áltt össze. Közép-és Nyugat-Európa lovasai mellett ezúttal a Skandináv országok és Nagy-Britannia csapata is teljes létszámmal a startnál. Az első nap mindhárom korosztály számára kiírt, kvilifákciós versenyszámokban az első tízbe is tudtak magyar lovasok kerülni. A gyermek korosztály, 115 cm-es versenyszámában, Törő Csongor Chacco Boyjal az ötödik helyen, az ifjúságiak 135 cm-es, kétfázisos versenyszámában, közel 100 indulóból, Markó Sándor Adjely El Rex-szel a nagyon előkelő negyedik helyen, a fiatal lovasok 140 cm-es számában Weinhardt Virág hibátlan pályával, Chiclanával a kilencedik helyen zárt.

pc-02-toro-csongor-chacco-boyD4B0189D-765C-6C1E-C2A7-BE629ED33FF5

13775381 634612113381099 4551813716763326486 n

babolnai-grand-prix-ismet-szuhai-gyulae-de-a-sorozat-hose-weinhardt-virag-2

Szombaton rendezik az ifjúsági és a fiatal lovasok Nemzetek Díját, amely minden évebn különleges izgalmakat hoz a díjugrató sport kedvelőinek. Az ifjúsági korosztályban ifj. Kövy András egy lány és három fiú lovassal áll starthoz. Szarka Éva-Tony Montana, Jármy Vince-Quirosa, Szuhai Péter-East Wind és Markó Sándor Adjely Rex. Fiatal lovasoknál Markó Rebeka-Enjoy, Weinhardt Virág-Chiclana, Hollé Sára-Clintus és ifj. Lázár Zoltán-Katyusa összeállítású csapat lovagol a Nemzetek Díja versenyszámban.

 

Start-és eredménylisták: https://www.equi-score.de/index.php?mod=mod_lamprechtshausen2018c

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

Szladek Máté győzelmével zárult a szilvásváradi megnyitó

A Szilvásváradon újonnan elkészült Lipicai lovasközpont, egyszerre két szakág lovasainak rendezett versenyt az elmúlt hétvégén. Az építkezési munkálatok befejeződtek, így a díjugratók Magyarország jelenlegi legnagyobb lovas arénájában mérték össze tudásukat, a kétnapos regionális díjugrató verseny keretei között, amely egy kiválóan sikerült tesztverseny volt az egy hónap múlva megrendezésre kerülő GP forduló előtt.

32266787 2113007758713836 3954498555476967424 o

A verseny kiváló körülmények között zajlott, egészen a felkészítő versenyszámoktól, a 125 centiméteres magasságig válogathattak a Platthy József régió lovasai. A két nap alatt több mint 300 startot bonyolított le a Bencsik József vezette versenybíróság.

A vasárnapi nap legmagasabb versenyszámát, egyszeri összevetés után a Mátai Ménes versenyzője, Szladek Máté nyerte Hámor nevű 7 éves ménjével, második és harmadik helyen Kovács Roland végzett Rádiháza Hont és Remember Me de Ganad nevű lovaival.

32387266 2113008315380447 7649004001584742400 o

Szilvásváradon a díjugratók legközelebb június 15-17.-én vehetik újból birtokba az arénát, a GRAND PRIX versenysorozat harmadik fordulója alkalmából, amelyet a RiderLine élőben közvetít.

32440500 2113007288713883 2364598376571338752 o

 

Fotó: Nagy Zsófia Fanni

Read More

Máté Istvánnak van oka az ünneplésre

Szép számú közönség és Digi Tv kamerái előtt tizenöt páros állt starthoz a 2018-as szabadtéri szezon második felnőtt kecskeméti Grand Prix-ben. A másfél millió Forint összdíjazású, 150 cm-es, Grand Prix-ben, három lovas tudta lelovagolni, Erdélyi Magdolna nemzetközi pályaépítő sportszakember pályáját.

PC-01felnőtt csoport

Az összevetés nagy izgalmakat hozott, a lovasok sorra egymást múlták felül. A Morris Lovasklub tehetsége Kovács Henri Azealia nevű kancájával egy verőhibát vétett a barna okszernél, így ezúttal a harmadik helyen végzett. Az eddigi összes kecskeméti Grand Prix győztese, a hazai Airvent Lovasklub első számú lovasa, Horváth Balázs ezúttal is bebizonyította, hogy rá mindig lehet számítani. Az ötszörös magyar bajnok első alkalommal lovagolta 150 cm-es pályán, nyolc éves sárga kancáját PM Chaccerát, akivel az összevetésben sem hibázott, végül a képzeletbeli dobogó második fokára állhatott fel.

PC-02 horváth chaccera

A díjugratásban, mint oly sokszor bebizonyosodott, hogy „utolsókból lesznek az elsők”, hiszen a harmadiknak induló, 34 éves Máté István talán pályafutása eddigi legnagyobb sikerét elérve, a leggyorsabb összevetéssel megnyerte a kecskeméti Grand Prix-t.

PC-01eredmény

A győztes lovas, a Szombati Gábor tulajdonában lévő, pej Casus Bibendit lovagolta, amely latin kifejezés jelentése, „ok az ivásra”, amit a tehetséges Hajdú-bihari lovas, most igazán betarthat.

PC-01 máthé casus b

Az egyetlen négy hibapontos teljesítménnyel negyedik helyet ért el, az izsáki Heibl Ágnes Balerinával. Ötödik és hatodik helyen a két öt hibapontos páros végzett, kiskunhalasi Füzér Gábor Je T’Aime és a miskolci Szuhai Gyula Agropoint Cassiloc.

A Grand Prix sorozat június 15-17 között Szilvásváradon folytatódik.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

Szász Sándoré az Ebreichsdorfi Nagydíj, Hugyecz Mariann negyedik Münchenben

A közel három évtizede Dél-Németországban élő, korábbi mezőhegyesi, Szász Sándor ismét bebizonyította, hogy a legeslegjobb lovasok közé tartozik. A 2010-es Kentucky Világbajnokság vadászugratásának harmadik helyezettje, a Landprinz apaságú, Lorenzojával megnyerte a 145 cm-es Longines világranglista pontot adó Magna Racino Nagydíjat.

32336738 1275369325931097 547529354381361152 n

Ezzel egy időben, Münchenben, bajor tartomány díjugrató nagydíjában is született egy nagyszerű magyar eredmény. A háromcsillagos CSI, 160 cm-es, kétfordulós nagydíját, a francia Penelope Leprevost nyerte Vancouver de Lanlore nevű lovával. A magyar színeket képviselő, Hugyecz Mariann Chacco Boyjal a két fordulóban, egy hibapontos összteljesítménnyel a negyedik helyen végzett.

hugyecz2

Szász Sándor és Hugyecz Mariann vasárnapi teljesítménye kimagasló siker.

Start-és eredménylisták: http://www.magnaracino.at/reitsport-eventdetails/events/18190.html

http://reitturniere-live.de/2018/muenchen/c4_result.html

Gratulálunk!

Read More

Nincs meglepetés, Weinhardt, Burucs előtt megnyerte a kecskeméti U25-ös Grand Prix-t

Tavaly rendeztek először az U25-ös korosztálynak Grand Prix sorozatot. Vasárnap délután Kecskeméten a tavalyi három forduló egy-egy győztese, Weinhardt Virág és Burucs Barna tudta a 140 cm-es alappályát hiba nélkül lelovagolni.

PC-5968

 

PC-01weinh bognár jen cor

Az összevetés első indulójaként a kiskunhalasi Európa-bajnokunk, Bognár Jen Corral, gyors hibátlannal fel is adta a „leckét”, amit a Lovasakadémia színeiben lovagló, Burucs Barna a szürke Casallinóval ezúttal nem tudott „megfejteni”, hiszen hibázott a rövidített pályán.

PC-01burucs casallino

Hat lovas lovagolt négy hibaponttal, akik között az időeredmény döntött a további helyekről. Harmadik lett a mezőhegyesi, ifj. Szász Attila, édesapjától megörökölt, holland tenyésztésű kancával, Zeldával.

PC-03 szász zelda

Negyedik lett a békéscsabai Kentaur Lovas Egylet talentje, Plavecz Szabrina Aktussal, megelőzve az ifjúsági bajnoki cím védőjét, Jármy Vincét, aki a még csak hét éves JB Koronaőrt lovagolta. A hatodik helyet érő időeredményt a Veszprém megyei, Somló Térség Egyesület lovasnője, Unger Fanni érte el Annával.

A felnőtt Grand Prixről a Digi Sport 1 műsorán 22.40-kor közvetítést ad.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

Fantasztikus eredmények Ebreichsdorfból

A Magna Racino lovas objektumban rendezett nemzetközi, díjugrató verseny számtalan magyar sikert hozott. A gyermekek között győzelmet Tóth Balázs ért el, a felnőtt versenyszámokban pedig a Timpex Ménes lovasa, ifj. Szabó Gábor a helyezések mellett háromszor is első lett, amiért szólhatott a magyar Himnusz.

32294324 1822417774491600 6387463491321593856 n

32233948 2092777974293109 978430731560681472 n

A Gold Tour versenyszámokban Matyi Bianka, Varga Balázs és Szász Sándor dominált, akik rendre az élmezőnyben végeztek, míg az U25-ös kategóriában Vándor Zsófia és Mráz Tamás hozott szép eredményeket a magyar díjugratásnak.

32332382 10156203807250185 3770001157171183616 n

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

Kelemen Zsolté a kecskeméti Horze Grand Prix

A jövő heti ausztriai CSIO verseny miatt viszonylag kevés lovas állt starthoz a Horze lovasáruház által támogatott 125 cm-es gyermek Grand Prix versenyen, Kecskeméten. Egyetlen hibátlan teljesítményt egy orgoványi fiú tudott bemutatni.

PC-kelemen zs gizi

Az eredményhirdetéskor Pataki Mihály versenyigazgató és Szotyori Nagy Kristóf szakági elnöktől, Kelemen Zsolt vehette át a győztesnek járó fődíjat, akit Fábián István edz és lova, a hűséges, pej, kanca Gizi.

PC-01 kelemen

Második és harmadik helyen négy hibapontos teljesítményekkel, a Sukorói lovasközpont lovasnője, Zólyomi Emma végzett, aki Sós Attila tanítványa, Rádiháza Csacsacsát és Viadort lovagolta.

PC-02 zólyomi csacs

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

Favorit győzelem a kecskeméti amatőr Grand Prix-ben

2018. második díjugrató Grand Prix fordulóját, a kecskeméti Airvent Lovasclubban rendezték. A verőfényes napsütésben a legnépesebb mezőny a WVI Holding által támogatott amatőr Grand Prixben állt össze.

PC-PC-PC-amatőr csoport

Kilenc lovas teljesítette a 120 cm-es alappályát hibapont nélkül, amely után egy izgalmas összevetés következett. Erdélyi Magdolna nemzetközi pályaépítőnk rövidített pályáján már csak négy lovas tudott hibapont nélkül maradni. A szoros versenyben győzött a többszörös amatőr bajnok Debreczeni Éva Kerítővel, akit Göttler Vilmos készített fel és az Állatoros Tudományi Kar színeiben versenyez.

PC-PC-PC-01 debr ker02

Huszonhat századmásodperccel maradt le a győztestől, a Hétdombi lovasklub lovasa, Simon Máté, így második lett a szürke, Canabisszal.

PC-PC-PC-02 simon canabis sz

Harmadik a Castilia Kft. színeiben lovagló, Reisz Fanni Carynával, míg negyedik helyen egy Csongrád-megyei lovas hölgy, Szakál Delinke végzett a Morris Lovasklub színeiben Quintero nyergében.

PC-PC-PC-03 reisz caryna szak

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More