Barka Emese az első magyar női Európa-bajnok

Az 57 kilós Barka Emese lett a magyar birkózósport első női Európa-bajnoka, miután győzött a bukaresti kontinensviadal pénteki döntőjében. A csepeli versenyző 4-2-re múlta felül az ukrán Tetjana Kitet, így a 2007-es, a 2013-as, a 2017-es és a tavalyi bronzérem után ezúttal aranyat nyert. Egyúttal a magyar csapat harmadik dobogós helyezését érte el a román […]

Read More

Rio 2016 – Vitorlás rajt hétfőn magyar pontszerző reményekkel

Mind az öt egyszemélyes hajóosztályban lesz induló a riói olimpia vitorlásversenyein, közülük a hétfői rajton négyen is vízre szállnak a Dicsőség Jachtkikötőben. Az elmúlt két olimpiához képest nagyobb létszámú csapatból Berecz Zsombor a pontszerzést tűzte ki célul. Hétfőn Vadnai Benjámin (Laser Standard), Érdi Mária (Laser Radial), valamint a szörfös Gádorfalvi Áron és Cholnoky Sára lesz […]

Read More

Rio 2016 – Gyurta Dániel szerint világcsúcs kell az aranyéremhez

Gyurta Dániel szerint világcsúccsal lehet majd megnyerni a 200 méteres mellúszást a riói olimpián. A szám címvédője, háromszoros világbajnoka pénteken az M4 Sportnak elmondta, véleménye szerint 2:07 perc alatti időeredmény kell a győzelemhez a brazil metropoliszban. “Két-három ember képes lehet erre, én is azért dolgozom minden nap, hogy nekem is menjen” – nyilatkozta a 27 […]

Read More

Rio 2016 – Horváth Dávid mégis indulhat, 36 fős a magyar úszócsapat!

Mégis indulhat a riói olimpián az úszó Horváth Dávid – tájékoztatta pénteken Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke az MTI-t. A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) először július 6-án tájékoztatta arról a MÚSZ-t, hogy lehetőséget ad a 20 éves junior világbajnoki ezüstérmesnek, akinek csak B-szintje volt 200 méter mellen. Múlt pénteken a […]

Read More

Rio 2016 – A magyar nevezettek névsora

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) kedden 158 sportoló nevezést küldte el a riói ötkarikás játékok szervezőinek. A névsor: ——— ASZTALITENISZ (3) Lovas Petra Póta Georgina Pattantyús Ádám ATLÉTIKA (19) Baji Balázs (110 m gát) Csere Gáspár (maratoni futás) Erdélyi Zsófia (maratoni futás) Helebrandt Máté (20 km-es gyaloglás) Józsa Gábor (maratoni futás) Kovács Barbara (20 km-es […]

Read More

Rio 2016 – Jelenleg 160 a magyar indulók száma

A jelenlegi állás szerint 160 magyar versenyző indul a riói olimpián, ez a szám azonban még nem végleges. A hétvégén dőlt el, hogy az úszócsapat 36 fős lesz. További négy versenyző teljesítette ugyan az olimpiai induláshoz szükséges A-szintet, de ők nem utazhatnak Rióba, mert egy számban egy nemzetből legfeljebb ketten állhatnak rajtkőre és övék volt […]

Read More

Rio 2016 – Az eddigi legnagyobb létszámú magyar úszócsapat indul – Íme a teljes lista

Az eddigi legnagyobb létszámú, 36 tagú magyar úszócsapat vesz részt a riói olimpián. A Margitszigeten tartott sajtótájékoztatón Hargitay András szövetségi kapitány arról számolt be, hogy az elmúlt öt játékokon folyamatosan növekedett a létszám, ugyanis Sydneyben 22, Athénban 27, Pekingben 30, Londonban 31 magyar úszó állt rajthoz. A magyar szövetség (MÚSZ) minden versenyző esetében jelezte, hogy […]

Read More

Rio 2016 – Megkezdődött a magyar formaruhák kiosztása – Képek

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombat reggel megkezdte a formaruhák kiosztását riói játékokra utazó sportolóknak a Syma Csarnokban. Siklós Erik, a MOB kommunikációs igazgatója arról tájékoztatta az MTI-t, hogy reggel 8 óra óta tart a ruhaosztás, a Szegeden készülő kajakos olimpiai bajnok, Janics Natasa azonban soron kívül, már pénteken átvehette öltözékét. “Az elsők között érkezett […]

Read More

Rio 2016 olimpiai kvóta: Jelenleg 153 a magyar indulók száma

Az ökölvívó Bacskai Balázs csütörtökön kvótát szerzett a 69 kilogrammosok mezőnyében, a műugró Kormos Villő pedig a szabad kvóták egyikét kapta meg, így a jelenlegi állás szerint 153 magyar sportoló indulhat a riói olimpián. Kvótát ennél nyolccal többen, 161-an gyűjtöttek, de több sportágban és versenyszámban a maximálisan indíthatónál többen is szerezhetnek kvalifikációt a játékokra. A […]

Read More

Rio 2016 – Akár nagyobb is lehet a londoninál a magyar csapat

A riói magyar csapat létszáma elérheti vagy meg is haladhatja a londoniét – fejezte ki reményét Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a Magyar Telekommal közösen az olimpia nemzetközi napján, csütörtökön tartott sajtótájékoztatón, amelyen a cég többek között bemutatta új támogatottjait. A MOB-elnök emlékeztetett rá, hogy 20-22 sportágban lehet magyar induló, és összességében […]

Read More