
Magyar Kupa: a Paks búcsúzott, kilencet vágott a Fradi
Szerdán 29 mérkőzéssel folytatódott a Magyar Kupa 7. fordulója. Az élvonalbeli csapatok közül csak a Paks szenvedett vereséget, a többiek továbbjutottak.
Szerdán 29 mérkőzéssel folytatódott a Magyar Kupa 7. fordulója. Az élvonalbeli csapatok közül csak a Paks szenvedett vereséget, a többiek továbbjutottak.
Kedden három mérkőzést játszottak a Magyar Kupa 7. fordulójából, minden esetben másodosztályú csapatok jutottak tovább.
Kedden három, szerdán huszonkilenc mérkőzést rendeznek a Magyar Kupa 7. fordulójában, ahol ismét esély adódik néhány megyei osztályú csapat előtt, hogy élvonalbeli rivális ellen mutassa meg magát.
Az MLSZ megtartotta a Magyar Kupa 7. fordulójának sorsolását, a tét már a legjobb 32 közé jutás lesz a csapatok számára.
BringaSport – 2016.10.03 – Október 1-én egésznapos, napfényes kerékpáros versenynek adott otthont Törökbálint, ahol a Parakerékpáros Országos Bajnokság, valamint elit és utánpótlás magyar kupa futamok, illetve amatőr versenyszámok kerültek megrendezésre
Bár továbbjutott a Miskolc a Magyar Kupából, nagy árat kellett érte fizetnie… Az Eger mögött másodikként ment tovább a Miskolc a Magyar Kupából. A csoportjában a Vasast, a Kaposvárt és az UVSE II.-t előzte meg, azonban az öröm nem lehet felhőtlen, hiszen többen is kidőltek a sorból. Lukács Dorián csütörtökön sérült meg, így csak a […]
Varga Zsolt saját várakozásainál is jobban teljesített a Fradi a Magyar Kupában. A vezetőedző elégedetten nyugtázta a két nap látottakat, de jelezte, nagyon sok munka vár még rájuk. Veretlenül, hibátlan teljesítménnyel van ott a Fradi a legjobb nyolc között a Magyar Kupában. A Szentest, a Debrecent és a BVSC-t is magabiztosan verte a zöld-fehér gárda. Varga […]
Kialakult a legjobb nyolc mezőnye a férfi Magyar Kupában. A Szolnok, az Eger, az OSC és a Fradi hibátlanul vette az akadályt, mögöttük azonban szoros csata folyt a kiadó helyekért. A Magyar Kupa negyeddöntős csapatai: Szolnok, OSC, FTC, Eger, Miskolc, BVSC, Honvéd, Szeged A negyeddöntő (vaksorsolását) november 7-én tartják. – a mérkőzéseket november 26-án, míg a […]
A Debrecen a Szentest, míg a Fradi a BVSC-t verte a Magyar Kupa utolsó napján. A zöld-fehér alakulat hibátlanul vette a két napot, míg a vasutas együttes jobb gólkülönbséggel van ott a legjobb nyolcban a Debrecen előtt. Az első meccsen a Szentes tartotta magát egészen másfél negyedig, aztán a Debrecen fokozatosan kezdte átvenni az irányítást […]
Az OSC, a Szeged és a Fradi erőnyerőnek bizonyult. A Szolnok, az Eger, a Honvéd és a Miskolc is hibátlanul várja a szombatot. Az A-csoportban az Eger és a Miskolc sikerrel vette az első nap akadályait. A B-jelű ötösben is két hibátlan együttes van, a Szolnok és a Honvéd személyében. Gyakorlatilag a négy csapatnak kézzel […]
Új igazolásaival ellenállhatatlan volt a Fradi a Szentes ellen. Mitrovics hetet vágott, Varga Dani hárommal terhelte a Kurca-partiak kapuját. A Fradi-Szentes meccsel elrajtolt a Magyar Kupa a Szőnyi úton is. A zöld-fehérek vezetőedzője, türelmetlenül várta a kezdést, Varga Zsolt a találkozót megelőzően, így nyilatkozott a fradi.hu-nak: “…Kíváncsi vagyok, hogy ez az új Ferencváros mire képes, […]
Két napon át, négy csoportban, összesen tizennyolc csapattal startol a Magyar Kupa első felvonása. A hétvége után már tíz csapatnak búcsút intünk… Az összes férfi Ob I-es csapaton kívül, a Nagykanizsa és az UVSE II. nevezett még be a Magyar Kupába. Négy helyszínen fognak szinte egyszerre zajlani az események. Egy csoportból két csapat jut tovább […]
Szerdán 51 mérkőzést rendeznek a Magyar Kupa 6. fordulójában, amelyben a tét a legjobb 64 közé jutás.
Közeleg a hétvégi Magyar Kupa, a Nagykanizsa Ob I/b-s csapatként rendezője lesz a B-jelű csoportnak. A csapat szeretne becsülettel helyt állni. Gőzerővel készül a Nagykanizsa a hétvégére. Emlkézhetünk rá, nem is olyan régen felkészülési tornát nyert a csapat Szombathelyen, a gárda reméli, hogy a következő megmérettetésen, az Magyar Kupában is jól fog szerepelni, de a […]
Hamarosan kezdődik a Magyar Kupa és a bajnokság is. A férfi Ob I-es Pécs csapata kész a rajtra, hétvégén pedig komoly feladat előtt az együttes. Rendezője lesz a Magyar Kupa C-jelű csoportkörének a Pécs gárdája. Péntektől a házigazdákon kívül, az OSC, a Szeged és a KSI száll vízbe az Abay Nemes Oszkár uszodában a két […]
Szerdán 13 mérkőzést rendeznek a Magyar Kupa 6. fordulójából, ebből tizenegyet kora délután játszottak le. Az élvonalbeli csapatok mindegyike továbbjutott a következő fordulóba.
Szerdán 13 mérkőzést rendeznek a Magyar Kupa 6. fordulójából, ebből tizenegyet kora délután játszottak le. Az élvonalbeli csapatok mindegyike továbbjutott a következő fordulóba.
Szerdán 13 mérkőzést rendeznek a Magyar Kupa 6. fordulójából, az összes élvonalbeli együttes pályára lép.
A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette a 2016-2017-es Magyar Kupa-évad 6. fordulójának párosítását.
A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette a 2016-2017-es Magyar Kupa-évad 1. fordulójának párosítását.