Magyar válogatott
DAC: Újra megműtötték Kalmárt – lehet, hogy csak 2022-ben tér vissza
A magyar válogatott játékos újabb operációját követően a kórházi ágyról tett közzé képet a DAC klubhonlapja.
Rossi: „Szinte lehetetlen feladat vár ránk az Eb-n”, Szalai Attila: „Sikerült a következő szintre lépnem”
A szövetségi kapitány kiemelte, az új kerettagok bizonyították, hogy méltók a válogatott meghívóra. A Fenerbahce légiósa úgy látja, sikeres féléven van túl, még akkor is, ha a klubjával nem sikerült elérni a kitűzött célt.
Gera Zoltán a 2021-es Eb-n is ott lesz a válogatottal
Az öt évvel ezelőtt kontinenstorna egyik hőse ezúttal Marco Rossi segítőjeként kap szerepet a részben hazai rendezésű Eb-n.
Válogatott: Már most távozott új csapatához Rossi egyik segítője – újabb légiós csatlakozott a kerethez
Mozgalmasan telt a férfi A-válogatott szerdai napja. Gazdag Dániel csatlakozott a Telkiben készülő csapathoz, Giovanni Costantino pedig – akit kedden neveztek ki az MTK Budapest új vezetőedzőjének – távozott a nemzeti együttes stábjából, így már a klubcsapatával tudja elkezdeni a nyári felkészülést.
A válogatottba visszatérő Bogdán: „A csapat sok mindenen ment keresztül, amiből kimaradtam” – speciális Eb-re számít
Már Telkiben készül a magyar válogatott a részben budapesti rendezésű Eb-re. A keddi edzés előtt Bogdán Ádám arról beszélt a sajtónak, miként élte meg az újbóli meghívását és milyennek tartja a csapatot.
Csányi az Eb-ről: „Ronaldo egyértelműen visszaesett, remélem, hogy nem lesz majd csalódás a vége”
Csányi Sándor szerint a magyar válogatott okozott már meglepetéseket és erre akár a nyári Európa-bajnokság legnehezebb csoportjában is képes lehet majd.
Mbappé, Ronaldo, Joao Félix? Gulácsi szerint pótolni lehet a nagyobb tudást – interjú
Már az újságárusoknál is kapható a FUTBALL-EB 2021 Magazin, amely a közelgő labdarúgó Európa-bajnokságot hivatott beharangozni. A lap középpontjában természetesen a magyar válogatott áll, és a számos érdekes cikk, valamint elemzés mellett Gulácsi Péterrel, a magyar válogatott kapusával is olvashatunk egy exkluzív interjút. Ebből közlünk részletet.
Rossi kemény válaszai Dzsudzsákról és a keretről: „Soha nem voltam, vagyok és leszek nagyarcú”
Így válaszolt Marco Rossi szövetségi kapitány az újságírói kérdésekre, miután kihirdette a magyar válogatott bő keretét a nyári Európa-bajnokságra.
Szoboszlai Eb-szereplése kérdéses: Itt van Rossi bővített kerete – a névsor
Marco Rossi szövetségi kapitány, illetve az MLSZ csütörtökön kihirdette a magyar válogatott egyelőre bő, 30 fős keretét a nyári, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra.
Válogatott: Dzsudzsák után egy másik 2016-os Eb-szereplő is bejelentkezett Rossi csapatába
Lang Ádám, az Omonia Nicosia labdarúgója friss ciprusi bajnokként bízik abban, hogy bekerül Marco Rossi Európa-bajnoki keretébe, melyet csütörtökön hoz nyilvánosságra a szövetségi kapitány.
Dzsudzsák nem fog üvölteni: A bő Eb-keret legnagyobb győztesei és vesztesei
Többnyire a papírformát hozta a magyar válogatott csütörötkön bejelentett bő Eb-keretének névsora, de volt néhány meglepetés is. Az öt év után visszatérő Bogdántól az MTK-ban berobbanó Schönön át addig a Dzsudzsákig, aki nagyon szeretett volna még egy kontinenstornán szerepelni – de nem fog. Győztesek és vesztesek a kerethirdetés után.
Bogdán öt év után a válogatottban: „Az élet teljesen meglepő dolgokat tud produkálni”
A nemzeti csapatba 2016 tavasza után visszatérő ferencvárosi Bogdán Ádám titkon remélte, hogy befér majd a 30 fős bő Eb-keret négy kapusa közé. Így is lett.
Dzsudzsák a válogatottságról: „Bátran ki merem jelenteni: igen, tudnék segíteni!” – óriásit üvöltene, ha mehetne az Eb-re
A 108-szoros válogatott játékos úgy érzi, a 2016-os Eb előtti szakaszban volt ennyire jó állapotban és ennyire motivált.
Újabb rossz hírt kaphat Rossi: Kidőlt az egyik védője
Sérülése miatt nem lehet megjósolni, mikor játszhat újra Kecskés Ákos, a svájci élvonalbeli Lugano magyar válogatott hátvédje.
Válogatott: Kalmárt újra meg kell műteni – lehet, hogy 2021-ben már nem játszhat
A jövő héten ismét megműthetik Kalmár Zsolt válogatott labdarúgót, akinek a térde március 31-én az Andorra-Magyarország világbajnoki selejtezőn sérült meg súlyosan.
Váratlan húzás: Még három magyar játékos esélyt kaphat az Eb-szereplésre
Sajtóhírek szerint a szokásosnál bővebbek lehetnek a válogatott keretek a június 11-én kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságon.
A magyar válogatott támadó az Eb-ről: „Örülni csak akkor fogok, ha már ott leszek”
A magyar válogatott előző három vb-selejtezőjéről sérülés miatt hiányzó Holender Filip büszke volt a csapatra Lengyelország, San Marino és Andorra ellen.
Angliából jelentkezett be egy játékos a magyar válogatottba
Nagyszüleinek köszönhetően a magyar vagy az ukrán válogatottban is játszhatna Callum Styles, aki PL-csapatok figyelmét is felkeltette már.