Címke: Magyarország
A PSG a címvédésért, az Arsenal az első sikerért lép pályára a Puskás Arénában
Abban a szakértők túlnyomó többsége egyetért, hogy mind a francia, mind pedig az angol együttes…
Telegdi Attila lett a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség új elnöke
A pénteki, zártkörű tisztújító közgyűlésen az előző elnök, Kósa Lajos – aki tizenöt éven át…
Visszavonul az olimpiai bronzérmes és Európa-bajnok Jászapáti Petra
„Az első világkupáim 2014-ben, Ázsiában voltak, és a mai napig érzem a motivációt és tüzet,…
Merlieré a nyitóetap, Kárpáti a legjobb magyar
A rajtnak Gyula, azon belül az előző napi csapatbemutatónak is a helyszínéül szolgáló terület adott…
Három magyar futamgyőztes és egy kieső a délutáni programban
Ezúttal hat szám küzdelmei kezdődtek el, de mivel mindegyikben óriási mezőny nevezett, a döntőbe egyik…
Betlehem Dávid a világ legjobbja szeretne lenni
Az FTC versenyzője többek között erről beszélt Berkesi Juditnak az M4 Sport oldalán pénteken megjelent…
A Magyar Sport Napját ünnepelte a MOB
A MOB honlapja felidézte, hogy a Magyar Sport Napját 2000 óta ünneplik a Szabadság téren,…
Elhunyt Fazekas László 92-szeres válogatott labdarúgó
A hír a Royal Antwerp hivatalos közösségi oldalán jelent meg, az egykori olimpiai bajnok ugyanis…
Douchev-Janics Natasa lánya is indul Szegeden
A 43 éves ex-kajakos több mint két éve az üzbég válogatottnál dolgozik edzőként, férje, Andrian…
A Ferencváros legyőzésével a Győr az első döntős
Török Bódog Magyar Kupa, elődöntő: Győri Audi ETO KC – FTC-Rail Cargo Hungaria 32-28 (17-15)…
Bulega sporttörténeti győzelmet aratott a Balatonnál
A Ducati gyári csapatának versenyzője sorozatban a 14. futamán diadalmaskodott, ezzel rekorderré lépett elő az…
Egy levegővel a csúcsra tört Törőcsik Zsófia
A magyar sportoló sajtós csapatának beszámolója szerint a 37 éves versenyző – aki múlt héten…
Minden kérelmet elfogadott az elsőfokú licencadó bizottság
Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint az elsőfokú licencadó bizottság második ülésére nem kerül sor, mivel…
Csikós triplázott, Fejes legyőzte Adolfot, kikapott a Nádas, Tótka duó
A zárónap első döntőjében érdekes volt a „leosztás”, Nádas ugyanis tavaly Kuruczcal lett aranyérmes a…
Négyen pályáznak a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöki tisztségére
A 66 éves sportvezető, aki a magyar sport leghosszabb ideje regnáló szakszövetségi vezetője, márciusban közölte,…
Papírforma győzelmek a második napon
Női K-1 1000 méteren tavaly Csikós Zsóka győzött a válogatón, majd az idény során világ-…
Lecsúszott a főtábláról Udvardy Panna
A világranglistán 78. helyezett Udvardy a főtáblára jutásért az olasz Tyra Caterina Granttel (262.) csapott…
Pozitív lett egy magyar kerékpáros doppingtesztje
A hazai szövetség (MKSZ) pénteken számolt be a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) által közzétett hivatalos…
Világsztárok érkeznek a Nemzeti Atlétikai Központba
A két sztárversenyző a nemzetközi szövetség (WA) gyerekatlétikai programjának nagykövete. Ez egy olyan kezdeményezés, amely…
Negyeddöntőbe jutott a Stollár–Fernandez páros
A magyar, kanadai kettős magabiztosan, két szettben, egy óra alatt győzte le hétfőn a Csiang…



























