Magyar érmek a jég-sárkányhajó vb-n

Egy arany és négy ezüstérmet nyertek a magyarok az első jég-sárkányhajó világbajnokságon, amelyet a kínai Duolunban rendezett a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség (IDBF) társult szervezete, az IIDBF. A januári versenyen 27 ország több mint 300 sportolója vett részt.

 

 

A hazánkat képviselő együttes gerincét a váci Dunai Sárkányok Klub sportolói adták. A csapat tagja volt a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnökségi tagja, Szabó Miklós, a váciak vezetője.

 

A világbajnokságon 4, 5 és 12 fős egységek versenyeztek 100 és 200 méteren. Bár a jég-sárkányhajózás technikája nagyban eltér a sárkányhajózástól, a magyar csapat itt is kiválóan szerepelt, sok esetben olyan rutinos jég-sárkányhajós csapatokat maguk mögé utasítva, mint a kanadaiak vagy a kínaiak.

 

A magyarok a 12 fős hajók mezőnyében 100 méteren első, 200 méteren a második helyen végeztek. Az ötfős hajók mezőnyében 100-on és 200-on is ezüstérmet szereztek, akárcsak a négyfős egységek 200 m-es versenyében.

 

A csapattagok elmondása szerint a legnagyobb kihívást a rettentő hideg jelentette. A versenynek helyt adó Belső-Mongóliában nem ritka a mínusz 30 fok alatti hőmérséklet, igen nagy a nap közbeni hőingadozás, valamint erős és hideg szél fúj Szibéria felől. Érdekesség, hogy az időjárás előrejelzés megadja a valós hőmérsékletet és a relatív hőérzetet is: ezek az ott tartózkodás első napjaiban mínusz 28 és mínusz 38 fok voltak. További nehézséget jelentett az 1500-2000 méteres tengerszint feletti magasságon tapasztalt oxigénhiány.

 

A világbajnokságot a város közepén lévő befagyott tó (Longze Lake) jegén rendezték. A szervezők kitettek magukért, színpompás nyitó és záró ceremónia foglalta keretbe a versenyt, az ünnepélyes eredményhirdetés után pedig jurta-partival zárult a vb.

Read More

Érdi Mária megnyerte az éremfutamot Miamiban

Összetettben negyedik lett!

Fantasztikus szereplés a Miamiban megrendezett Világkupán! Érdi Mária, aki utolsó éves U21-es, a felnőttek között megnyerte az éremfutamot a Laser Radial hajóosztályban, ezzel összetettben a negyedik helyen végzett – adta hírül a versenyző sajtócsapata.

A Miami Világkupa az év első rangos versenye. A viadalon Érdi a 9 futamból hármat megnyert, majd az éremfutamon sem talált legyőzőre. Az összetett aranyérmet a brit Alison Young szerezte meg.

 Érdi az eredményhirdetés után elmondta, összességében elégedetten zárta az év első nagyversenyét.

„Itt volt a hajóosztály krémje, fantasztikus volt ellenük versenyezni. Külön öröm, hogy a kilenc futamból hármat is megnyertem, és az, hogy egy gyengébb nap után is fel tudtam állni, és a verseny végére a legjobbat ki tudtam hozni magamból” – összegzett Érdi Mária, aki már Tokióra koncentrál. Célja, hogy minél előbb megszerezze az olimpiai kvótát, és ott a lehető legjobb eredményt érje el.

forrás: Érdi Mária Sajtószolgálat

Read More

Vad Lajos – A Honvéd és a saját nevemben is kikérem magunknak ezt az elbírálást

VadLajos01A Pécs elleni találkozó után a Honvéd trénere keményen bírált… Fotó: Honved-vizilabda.hu / archív Mint beszámoltunk róla, a Honvéd négy góllal kikapott Pécsen. A találkozó utáni sajtótájékoztatón, Vad Lajos a Kőér utcaiak vezetőedzője elmondta, évek óta fantasztikus munka folyik Pécsen, ma éltek is azzal a lehetőséggel, amit kaptak. A fair play az esélyegyenlőséget jelenti, negyvenöt […]

Read More

Újabb elődöntő

Sorozatban harmadik felnőttversenyén jutott elődöntőbe Gálfi Dalma (18): a sorozatterhelés és a kisebb lovaglóizom-sérülés komoly kihívást jelent, de fejben összeszedetten várja az elődöntőt az 50 ezer dollár összdíjazású viadalon, Japánban. reb • A 18 Gálfi Dalma az elmúlt három hétben … Bővebben

Read More

Szabó Gáboré Ben Hurral a csütörtöki győzelem

Folytatódik az ausztriai Wiener Neustadtban a két hetes, nemzetközi, díjugrató versenysorozat. Ahogy egy héttel ezelőtt, Krucsó Szabolcs, tegnap ifj. Szabó Gábor Timpex Ben Hurral nyolcvankét indulóból megnyerte az első napi 135 cm-t.

benhur ezust

A nagykörben is a Timpexes, ifj. Szabó Gábor volt a legjobb magyar lovas, hiszen Timpex Bölcsésszel a hatodik helyen végzett. Ifj. Tóth László volt a legeredményesebb a kiskörben, második lett Faussztal, harmadik pedig Cossini nevű lovával. A fiatal lovak versenyszámában is jó pár magyar színekben versenyző 5, 6, 7 éves ló ugrott hibátlanul.

A versenyről további információk az alábbi linken: http://www.reitergebnisse.at/front_content.php?idcat=69

A hollandiai Kronebergben Matyi Bianka, az Észak-németországi Dammeban, pedig Krucsó Balázs lovagol nemzetközi díjugrató versenyen.

http://online.equipe.com/en/competitions/18498

http://www.equi-score.de/index.php?mod=mod_damme2016k

Magyarországon, Balástyán régiós versenyt rendeznek, de a főszerep most Hortobágyé. A Mátai Ménes felújított fedeles csarnokában, Szladek Róbert versenyigazgató és csapata várja a versenyző lovasokat.

fedeleshort

 

A versenyről élő közvetítés a RiderLine Tv-n látható: www.riderline.net

Read More

Úszószövetségi vita – Bernek menedzsmentje szerint világnézeti és látásmódbeli különbség van

bernekA több sportolót, köztük a rövidpályás világ- és Európa-bajnok Bernek Pétert is képviselő Strongaa Management vezetői szerint elsősorban világnézeti és látásmódbeli különbség van a versenyzők és a Magyar Úszó Szövetség között. Csütörtökön a Sport TV Mai helyzet című műsorában a cég ügyvezetője, Kőrösparti Gábor és sportigazgatója, Tarpai Zoltán beszélt konkrétumokról, hozzátéve, hogy ez a konfliktus […]

Read More