Harmincnégy sportág versenyzőit díjazta az NVESZ

A 2017-es kimagasló teljesítményük elismeréseképpen 34 sportág 59 férfi és női versenyzőjét, illetve csapatát díjazta keddi évértékelőjén a Nemzeti Versenysport Szövetség. Dr. Mészáros János elnök minden várakozást felülmúlónak nevezte az NVESZ első évét, amely során a sportolók 33 világbajnoki és 38 Európa-bajnoki elsőséget szereztek.

 

A díjazottak között voltak a wroclawi Világjátékok aranyérmesei, akárcsak a nagy sikerrel lebonyolított hazai világversenyeken – köztük a kick-box, a szkander és a horgász világbajnokságon, illetve a kendo Eb-n – remeklő magyar sportolók.

Sárfalvi Péter, az EMMI sportért felelős helyettes államtitkára kiválónak nevezte a Nemzeti Versenysport Szövetség 2017-ben végzett munkáját, és hangsúlyozta: az NVESZ sportágai komoly elismerést vívtak ki maguknak. A helyettes államtitkár kiemelte, a Világjátékokon kívül rangos hazai rendezésű világversenyek sora bizonyította, hogy komoly potenciál van a magyar sport e területén.

A 2016 decemberében – a MOB-ból kiválva – önálló köztestületként megalakult Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke, Dr. Mészáros János köszöntőjében elmondta: 2017-ben lerakták az alapokat, az NVESZ működésének első esztendejét pedig minden várakozást felülmúlónak nevezte.

A Nemzeti Versenysport Szövetség elsődleges célja az volt, hogy a sportágaik a világversenyein és kiemelten a Világjátékokon minél sikeresebbek legyenek. A wroclawi megmérettetésre mindenki kettőzött erővel készült, az NVESZ pedig, miközben a megalakulás nehézségeivel küzdött, de igyekezett biztosítani a hátteret. Végül a hat arany-, négy ezüst- és négy bronzéremmel sporttörténelmet írtak a magyarok, de 2021-ben az egyesült államokbeli Birminghamben szeretnék ezt is felülmúlni.

Az NVESZ elnyerte az ENGSO (Európai Nem-kormányzati Sportszervezetek Szervezete) titkárságát, míg több sportvezető fontos nemzetközi poszthoz jutott. A szkander szövetség elnökét, Csabai Attilát és a sárkányhajósok első emberét, Járosi Pétert alelnökének választotta sportága világszövetsége. A kick-boxos Király István az európai szervezet alelnöke, az MNASZ-t irányító Oláh Gyárfás a FIA offroad bizottság elnöke lett, legutóbb pedig az aerobikos Hegyi Dórát választották a Nemzetközi Torna Szövetség sportolói bizottságába.

Bóné Zoltán, az NVESZ főtitkára elmondta, hogy a Nemzeti Versenysport Szövetséghez tartozó ötven sportág hazai rendezésű világ- és nemzetközi versenyei 2017-ben több mint százezer külföldi vendéget vonzottak hazánkba, ami a sportértéken túl komoly hasznot jelent a magyar gazdaságnak és a költségvetésnek is. Megjegyezte: ezen a területen is további előrelépés várható 2018-ban, hiszen Magyarországon kerül sor egyebek mellett a sárkányhajó klub legénység világbajnokságra, a darts és a kungfu Európa-bajnokságra, valamint a latin táncok Eb-jét és a standard formációs vb-t is hazánkban rendezik.

Az eseményen immár harmadik alkalommal adták át a dr. Leyrer Richárdról elnevezett sportvezetői díjat is, amelyet Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke kapta.

 

A 2017-es eredményükért díjazottak:

Magyar Búvár Szakszövetség: Kanyó Dénes Világjátékok 1., Senánszky Petra Világjátékok 2×1., Eb 1.

Magyar Darts Szövetség: Ihász Veronika-Horváth Klaudia Eb 1.

Magyar Erőemelő Szövetség: Szabó Ágnes vb 1., Eb 2×1.

Magyar Élet és Vízimentő Szakszövetség: 4×50 m-es váltó Eb 2.

Magyar Gószövetség: Pocsai Rita Eb 3.

Magyar Hullámlovas és Kitesurf Sportági Szakszövetség: Hasulyo Bruno vb 1.

Magyar Íjász Szövetség: Kakas István Világjátékok 1., Molnár Ferenc világbajnokság 1.

Magyar Jet-Ski Szövetség: Kasza György vb 2×1., vb 2., Eb 1., Gerencsér Olivér Eb 1., junior vb 2.

Magyar Kajak-kenu Szövetség: Kövér Márton vb 1., Eb 2., Kiszli Vanda vb 2., Eb 3., Kiszli Vanda-Mihalik Sára vb 1.

Magyar Karate Szakszövetség: Tadissi Yves Martial Világjátékok 6., Eb 5.

Magyar Kendo, Iaido és Jodo Szövetség: Bota Norbert Eb 3., férfi csapat Eb 3., női csapat Eb 3.

Magyar Kézilabda Szövetség: férfi strandkézilabda válogatott Világjátékok 4., Eb 4.

Magyar Kick-box Szakszövetség: Veres Roland vb 4×1., dr. Busa Gabriella vb 2×1. pointfighting válogatott vb 1.

Magyar Kutyasport Szövetség: Hummel Zoltán Eb 1., Varga Zoltánné Eb 2.

Magyar Lábtenisz Szövetség: Lepsényi Boglárka vb 1., páros vb 2., Pál Kőrösi Evelin páros vb 2.

Magyar Lábtoll-labda szövetség: Herczeg Gábor vk 1., Kunics Réka vk 1.

Magyar Minigolf és Footgolf Országos Sportági Szakszövetség: Szatmáriné Baráth Krisztina hallássérült vb 3.

Magyar Modellező Szövetség: ifj. Csóka László vb 2×2. Ócsai Dávid junior vb 2.

Magyar Motorcsónak Szövetség: Bodor Péter Eb 1., vb 2.

Magyar Motorsport Szövetség: Horváth Lajos Eb 1.

Magyar Muaythai Országos Sportági Szakszövetség: Grónai Sándor vb 1., Schwéger Tímea vb 1.

Magyar Nemzeti Autósport Szövetség: Michelisz Norbert vb 2.

Magyar Országos Görkorcsolyázó Sportági Szakszövetség: Gardi Dominika junior Eb 3.

Magyar Országos Horgász Szövetség: Gurisatti Gyula vb 1., Kovács Hajnalka vb 3., női csapat vb 3.

Magyar Rádióamatőr Szövetség: László Károly Eb 1., Molnár Léna vb 1.

Magyar Repülő Szövetség: Tóth Ferenc Világjátékok 1., vb 1.

Magyar Sárkányhajó Szövetség: Junior Open és Junior Mix csapat vb 1., 4×2., 3.

Magyar Sport Ju-jitsu Szövetség: Szűcs Kristóf Világjátékok 1., 2.

Magyar Sumo Szakszövetség: Molnár Tamás U21 Eb 1., Sárkány Vivien Eb 3., U21 Eb 3.

Magyar Szkander Szakszövetség: Kőváriné Ivánfi Brigitta Eb 2×1., vb 2., Barzsó Henrietta vb 3.

Magyar TáncSport Szakszövetség: Andrea Silvestri Világjátékok 4., Váradi Martina Világjátékok 4., Szupergirls Eb 1., vb 2.

Magyar Testépítő és Fitnesz Szövetség: Békefi Brigitta vb 3.

Magyar Torna Szövetség: Bali Dániel Világjátékok 2., 3., Eb 1., Hegyi Dóra Világjátékok 2., 2×3. Eb 2., aerobik csoport Világjátékok 3.

Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség: Kovács Róbert Goldsteig Ultrarace 1.

Read More