Volt jobb…

A hosszú és fárasztó szezon utolsó jelentős utánpótlásversenyének utolsó napján tizenegyedik lett a Zs. Tóth Anna, Bruckmann Gergő alkotta mix váltó a kairói junior-világbajnokságon. Kállai Ákos szerint a két fiatal nem tudta kisegíteni egymást a hullámvölgyekből. reb • Zs. Tóth Anna … Bővebben

Read More

Csúcs remény a Nemzeti Vágtán

A hétvégén kilencedik alkalommal rendezik az ország legnagyobb lovas fesztiválját, a Nemzeti Vágtát. A Hősök Terén idén sem marad ki a díjugratás. A tervek szerint vasárnap 13:15-kor rendezik a magasugró versenyszámot. 2015-ben a kétszeres CSIO Nagydíj győztes lovas, ifj. Szabó Gábor Timpex Ben Hurral győzött, aki kísérletet tett a magyar rekord megdöntésére. 210 cm-t 2008-ban Krucsó Szabolcs a Papp László arénában triple baron ugrotta, Peronnal. Optimális időjárás esetén vasárnap a Hősök Terén veszélybe kerülhet a csúcs, hiszen több nevezett lovas jelezte, hogy rekordra tör.

A Nemzeti Vágtáról a Duna TV vasárnap 16 órától élőben ad közvetítést.

12036406 1042891769076114 4508650232378030839 n

Read More

Csoportelsőség, negyeddöntő

Harmadik csoportmérkőzését is sikerrel zárta a fiú U19-es vízilabda-válogatott az alpheni Európa-bajnokságon. Montenegró legyőzésével meglett a csoportelsőség és a negyeddöntőbe jutás. Pusztai Viola • A júliusi podgoricai felkészülési tornán simán nyertek a montenegróiak 11-6-ra a fiú U19-es vízilabda-válogatott ellen. Augusztusban … Bővebben

Read More

Három a győri igazság

Éremgazdag júliusi teljesítményének köszönhetően a Graboplast Győri Vízisport Egyesület kajak-kenu szakosztálya nyerte el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye” -díjat, s az azzal járó félmillió forintos sportszervásárlási utalványt. A győriek harmadszor végeztek … Bővebben

Read More

Ismét rekordot döntött a BVLSZ!

bvlszdonto01Szezonról szezonra egyre több csapat nevez be a Budapesti Vízilabda Szövetség által rendezett bajnokságokba. Ez idén sem volt másként, ismét rekordot döntött a BVLSZ.  A tavalyi évben 133 csapat választotta a Budapesti Vízilabda Szövetség (BVLSZ) által kiírt bajnokságokat, most ez a szám a százhatvanat is átlépte. Egészen pontosan 161 csapat nevezett. Pázmányi Gábor a BVLSZ elnöke […]

Read More

Rajtol az U19-es szezon

Térségi rangadó és fővárosi csata is lesz a junior bajnokság első játékhétvégéjén. A felnőttek után a fiatalokon az esély, hogy bizonyítsanak. Ettől a hétvégétől kezdve azokat a játékosokat láthatja a közönség a pályán, akik egyes csapatok meghatározó emberei lehetnek a …

Read more

Read More

Lesz, ami lesz

A négy közé jutás a cél, de reálisan látja a leány U19-es vízilabda-válogatott esélyeit a hollandiai Európa-bajnokságon Faragó Tamás szövetségi kapitány: a negyeddöntő elérése biztosnak tűnik, de a négy közé jutás már nagyon nehéz lesz. Pusztai Viola • Ahogy magyar … Bővebben

Read More

Rangos tornán vesz részt női junior válogatottunk

Európa Játékok - VízilabdaA szeptemberi junior Eb előtt, női válogatottunk Görögországba utazik egy rangos felkészülési tornára. Kiváló erőpróba lesz a lányok számára a görögországi phytia-i torna. A lányok a hétvégén megmérkőznek a házigazdákkal, a hollandokkal és az oroszokkal. Mint ismeretes a lányok a szeptemberi junior Eb-re készülnek, ahol a B-csoportba kaptak besorolást. Első körben négy együttes vár rájuk: […]

Read More

Rio 2016 – Sastin Marianna kikapott a selejtezőben

A 63 kilogrammosok között szereplő Sastin Marianna a selejtezőben kikapott a riói olimpia birkózóversenyeinek csütörtöki versenynapján, így már csak a vigaszági folytatásban reménykedhet. A 2013-ban 59 kilogrammban világbajnok, 2011-ben a 63 kilósoknál vb-második Sastin nem kapott könnyű sorsolást, a selejtezőben kellett kezdenie, ráadásul az orosz Inna Trazsukova ellen, aki az idei Eb-n hozzá hasonlóan bronzérmet […]

Read More

Rio 2016 – Kozák Danuta négyszeres olimpiai bajnok!

Kajak egyes 500 méteren Kozák Danuta hajóhosszal megnyerte a döntőt, ezzel négyszeres olimpiai bajnok lett!   Az immár négyszeres olimpiai bajnok kajakos a csütörtöki döntőben a mezőnnyel jött el a rajttól. Az elején a fehérorosz Marina Litvincsuk volt a leggyorsabb, bő fél hajóval a többiek előtt lapátolt. Mellette a 6-os pályán Kozák az ellenfelekénél nagyobb […]

Read More