Görbics Gábor profi kick-box Európa-bajnok lett

Sikerrel szállt ringbe a kick-box világszervezet, a WAKO profi Európa-bajnoki címéért Görbics Gábor. A Franciaországban megrendezett full-contact szabályrendszerű összecsapáson egyhangú pontozással győzött a hazaiak versenyzője, Allan Berube ellen. A Titán KBSE klasszisa a diadallal eddigi karrierje egyik legnagyobb eredményét érte el.

 

A találkozót a 66.8 kg-os súlycsoportban azt követően  írták ki, hogy megüresedett a profi Európa-bajnoki cím. Az Yvetot városában megrendezett gála főmérkőzésén parázs hangulatú összecsapást láthatott a közönség, amelyik végig űzte-hajtotta kedvencét.

„Nagyon ügyes srác volt a francia, de Gábor hangsúlyosabbakat talált” – számolt be a küzdelemről Görbics edzője, Juhász Gábor. – „Igazából az utolsó menetig fej-fej mellett haladtak, de a tizediket sikerült jól meghajtani, az billentette a mi javunkra a pontozást. Nagyon örülünk az Európa-bajnoki övnek és szeptember környékére tervezzük majd a címvédést.”

A szakember szerint ez Görbics Gábor pályafutásának egyik legkiemelkedőbb eredménye, amelyhez csak a Küzdősport Világjátékokon (World Combat Games) elért korábbi győzelme mérhető.

Read More

A Fradi nyerte a Somóczi Kupát!

somoczikupafradi201701Veretlenül húzta be a zöld-fehér együttes a Somóczi Kupát. Fotó: FTC Vízilabda / facebook Öt csapat részvételével rendezték meg a 2004 vagy később születettek számára a Budapesti Vízilabda Szövetség gondozásában a Somóczi Kupát. A küzdelmek két napon át tartottak. A legtöbb izgalom az FTC-BVSC mérkőzésen volt, ahol egyetlen góllal győzött a Nyéki Balázs, Katonás Gergő […]

Read More

Nem bírt az Eger a Barcelonetával

egererdelyi2016Nem sikerült jól az Eger barcelonai túrája. A mérkőzésen a katalán csapat négy góllal jobbnak bizonyult. A mérkőzésen elején Erdélyi révén még vezetett az Eger, ám után Munarriz duplájával megfordította a katalán csapat a meccset. Sőt, a második nyolc percben ismét a spanyol játékos volt eredményes, így már 3-1 volt az állás. Azonban az Eger […]

Read More

Nincs már papírforma

Remekül kezdődött a 2017-es év a magyar jégkorongban. A leány U18-as válogatott negyedik helyen végzett a divízió I/A csoportos világbajnokságon. STJ • A budapesti torna tapasztalatairól kérdeztük Kolbenheyer Zsuzsannát, a Magyar- és a Nemzetközi Jégkorong Szövetség elnökségének tagját. – Erre … Bővebben

Read More

Az átigazolás kiigazítása

Az évad kezdetén új átigazolási szabályok léptek érvénybe a futballutánpótlásban. Az MLSZ bevezette az úgynevezett működésiköltség-térítést: nemcsak a profi szerződést aláíró játékosok után kell a korábbi klubjait kifizetni, hanem a legtöbb esetben a még amatőr státusú fiatalok átigazolása esetén is. … Bővebben

Read More