Címke: miért
Rio 2016 – Cseh László döntős 100 méter pillangón
Cseh László negyedik idővel jutott a nyolcas fináléba a 100 méter pillangó elődöntőjéből a riói olimpia csütörtöki versenynapján. Az első ötkarikás aranyérmére hajtó 30 éves úszó – előfutamos idejétől öt századdal elmaradva – 51.57 másodperccel elsőként csapott célba a futamában, amelyben tőle egy századdal maradt el minden idők legeredményesebb olimpikonja, a 22 aranyával rekorder amerikai […]
Rio 2016 – Michael Phelps a 22. olimpiai aranyát is megnyerte
Michael Phelps a 22. ötkarikás aranyérmét is megnyerte: a riói olimpia úszóversenyeinek csütörtöki napján 200 méter vegyesen diadalmaskodott. Az amerikai úszófenomén ebben a számban sorozatban negyedszer győzött, ráadásul ezúttal hatalmas fölénnyel, közel két másodperces előnnyel. A mostani játékokon negyedszer állhat fel a dobogó legmagasabb fokára, így eddig ő legeredményesebb sportoló Rióban is. Ezt megelőzően 200 […]
Cseh László újra döntőben, Hosszú Katinka negyedik riói aranyáért úszhat
Cseh László és Hosszú Katinka is élt a lehetőséggel, és utolsó riói egyéni számukban döntőbe jutottak: előbbi 100 m pillangón, utóbbi 200 m háton.
Rio 2016 – Éremtáblázat 08.10. Szerda
A riói olimpia összesített éremtáblázata a szerdai versenynap után:
Rio 2016 – Hibátlanra sikerült Hidvégi Vid pódiumedzése
Hibátlanra sikerült a tornász Hidvégi Vid csütörtöki pódiumedzése a Rio de Janeiró-i olimpián. A magyar szövetség (MATSZ) beszámolója szerint a londoni olimpián nyolcadik Hidvégi az edzőjével, Laufer Bélával modellezte a versenyt. “Bemelegített, majd ült, kivárta azt az időt, amíg lemegy a talajgyakorlat, majd jött egy fogás a lovon, és utána hibátlanul mutatta be a […]
Kiss Norbi szerelmével és Hófehérkével készül a Szigetre
Vitorlázás, strandolás, kirándulás után Kiss Norbi és kedvese Márti közös szerelmüknek az állatvédelemnek hódolnak a sorsdöntő augusztus végi hungaroringi kamion EB futam előtti pihenő időben.
Tizenöt éves profi
Az U16-os válogatott húzóembere, Fazekas Máté ötéves szerződést kötött a német Ratiopharm Ulm gárdájával, amelyből az utolsó kettő már a felnőttegyüttesre vonatkozik. UP-info • Ötéves szerződést írt alá a Ratiopharm Ulm csapatával az U16-os válogatott centere, Fazekas Máté, aki meglehetősen fiatalon … Bővebben
Musacchio napokon belül a Milan játékosa lehet
A SportItalia szerint a Milan megegyezett a személyes feltételekben a Villarreal argentin hátvédjével, Mateo Musacchióval….
Küzdelmes gála
Az első félidő küzdelmes játékot hozott, a másodikban azonban 33-22-vel bedarálta Angolát a magyar női kézilabda-válogatott a moszkvai junior-világbajnokság csoportmeccsén. Így két siker, négy pont birtokában várja a szerdai, Montenegró elleni összecsapást. reb • Az angolai játékosok első labdaérintéseiből egyértelművé … Bővebben
Raikkönen kicsit csalódott, Arrivabene választ vár a Pirellitől
A Ferrari számára keserédesen alakult az F1-es Osztrák Nagydíj: Sebastian Vettel defekt miatt adta fel a versenyt, Kimi Raikkönen viszont az utolsó körben ért fel a dobogó harmadik fokára.
Verstappen bátran ellentmond Hamiltonnak
A háromszoros F1-es bajnok nyíltan kritizálta társait azért, mert szót emeltek a „veszélyes” rázókövek ellen – Max Verstappen szenvedett a leginkább, de nem érdekli Hamilton véleménye.
Csúszik az előszerződés aláírása a kínaiakkal
A várakozásokkal ellenben mégsem a jövőhét csütörtökön írja alá a Fininvest és a kínai konzorcium…
Korai volt a Red Bull döntése Kvjatról
Franz Tost arról az időszakról beszélt, amikor a Red Bull megtudta, hogy Sebastian Vettel elhagyja a csapatot a Ferrari kedvéért. Ekkor egy gyors döntést kellett hoznia a csapatnak.
Műugrás: Kormos Villő indulhat az olimpián
Biztossá vált Kormos Villő műugró részvétele az augusztusi, riói olimpián. Kormos edzője, Haász Katalin pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy megkapták a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség (FINA) értesítését az olimpiai kvótáról, ezzel hivatalossá vált a 27 éves műugró indulása. A februári, riói világkupán Kormos nem került a 18 közé – a 21. helyen végzett […]
A kétszeres bajnok kapus
Bányai Márk a fejlődése érdekében váltott egyesületet a szezon előtt, és egyáltalán nem bánta meg, hogy a KSI-be igazolt. A 17 éves vízilabdakapus az ifjúsági és a serdülőcsapattal is bajnoki címet ünnepelhetett. Pusztai Viola • Mint a vízilabdázók többsége, Bányai … Bővebben
Jumping Rope Fitness! Minden ami kötél!
A gyerek kötélugrásról: Valamikor 50 évvel ezelőtt kezdték ismét használni az USA-ban ezt a nagyon régi sporteszközt, az ugrókötelet, a szív- és keringési szervrendszer megbetegedéseinek rekreációjaként. E rekreációs program keretében hívták életre a régi-új sporteszközt, az ugrókötelet, s találták ki … Folytatódik…. →
Vásárhelyi előrajt
Jó eredményekkel rajtolt el az országos ifjúsági úszóbajnokság Hódmezővásárhelyen. A két nap híján egy hónap múlva ugyanitt kezdődő korosztályos kontinensviadal leendő legjobbjai ezúttal is nagyot alakítottak. reb • Alig egy hónap múlva már a kontinens korosztályos úszóelitjét fogadja a különböző … Bővebben
Úszás: Hosszú Katinka három aranya és egy ezüstje
Hosszú Katinka három arany- és egy ezüstérmet nyert a Mare Nostrum elnevezésű nemzetközi úszóverseny-sorozat franciaországi állomásának szerdai versenynapján. A viadal honlapja szerint a Canet-en-Roussillon városában zajló versenyen a Vasas kiválósága elõször 50, majd 200 méter háton diadalmaskodott. A rövidebb távon 28.07 másodperc alatt csapott célba, így mindössze nyolc századdal maradt el országos csúcsától (27.99 másodperc), […]
Elképzelni a lehetetlent – Babó, a bajnokok bajnoka
Mayer Barbara idén lesz tizennyolc éves, de már rutinos versenyzőnek számít a speciális olimpikonok között. Több Téli (rövidpályás gyorskorcsolyában) és Nyári Világjátékokon (görkorcsolyában) is részt vett már. Most a 2017-es Speciális Olimpia Téli Világjátékaira készül gőzerővel. Babó, ahogy édesanya hívja, Vecsésen él családjával, csodaszép környezetben. Érmeivel és a különböző elismerésekkel tele van a szobája. Barbira […]
Elveszett Európa-bajnokság
A magyar korosztályos karateválogatott nem utazik el a visszalépések miatt komolytalanná lett, regionális Európa-bajnokságra. De a fiatalok így sem maradnak nyári versenyek nélkül. Lakner Gábor • Hétvégén a törökországi İzmitben rendezik meg a 14. regionális karate Európa-bajnokságot,. De magyar versenyzők … Bővebben

























