MOL Fehérvár FC
Az olaszok szerint megvan a megegyezés: Válogatott csatárt igazol a Vidi – sajtóhír
Olaszországi sajtóhírek szerint megszületett a megállapodás a Vicenza és a MOL Fehérvár FC között Lamin Jallow ügyében.
Komoly sérüléshullám a Vidinél: Közel egycsapatnyi játékos dőlt már ki – részletek
Hét játékosát is kénytelen nélkülözni a MOL Fehérvár FC sérülés miatt, Nyári Patrik viszont már teljes értékű edzésmunkát végez.
A Vidi új sportigazgatója: „Sokat kell dolgoznunk azért, hogy ismét versenyképesek legyünk” – Sallói 20 éve erre a feladatra várt
Sallói István a bemutatkozó interjújában agresszív átigazolási politikáról, 8-10 új játékos érkezéséről és átmeneti időszakról is beszélt.
Vidi: Bejelentették Kovács Zoltán utódját, megvan az új sportigazgató – hivatalos
Sallói játékosként összesen 150 tétmeccsen lépett pályára piros-kékben és 40 gólt szerzett, ezúttal sportigazgatóként tért vissza Fehérvárra.
1-2 éven belül válogatott lenne a Vidi új igazolása: „Az én játékom nem a cselezésről híres, mégis a jól cselező futballisták játékát kedvelem a legjobban”
Messi és Neymar játékát nézi a legszívesebben a MOL Fehérvár FC új igazolása, Szendrei Norbert, akinek az álma, hogy bemutatkozhasson a felnőtt válogatottban.
Vidi: Olaszországból igazolhatnak válogatott csatárt – sajtóhír
Olaszországi sajtóhírek szerint a MOL Fehérvár FC-ben folytathatja pályafutását Lamin Jallow, a Serie B-ben szereplő Vicenze gambiai válogatott csatára.
A román sajtó ugyanazt a játékost hozta hírbe a Vidivel és a Puskás Akadémiával
Romániában azt írják, hogy két NB I-es csapat is érdeklődik a Dinamo Bukarest gólerős szélsője iránt.
Vidi: Korábbi NB I-es légiós is a kiszemeltek között
Honlapunk úgy tudja, hogy a magyar élvonalbeli tapasztalattal rendelkező Khaly Thiam szerződtetése is felmerült a fehérváriaknál.
Már hivatalos: A Vidi a Honvéd utánpótlás-válogatott középpályásával erősített
Hivatalossá vált, amit a csakfoci.hu korábban már előre jelzett: Szendrei Norbert a MOL Fehérvár FC-ben folytatja pályafutását.
Jelentős változás a Vidinél a kupabúcsú után: Távozik a klubtól a sportigazgató – hivatalos
A MOL Fehérvár FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy az Ararat Yerevan elleni kiesés után felajánlotta lemondását Kovács Zoltán sportigazgató, amelyet klub vezetése elfogadott.
Megerősítve: A PL-csapat megvette és kölcsön is adta a Vidi magyar védőjét – hivatalos
A Wolverhampton megvásárolta Bolla Bendegúz játékjogát és kölcsönadta a védőt a svájci Grasshoppersnek.
Nikolics nem kertelt a Vidi kupakiesése után: „Ez volt a klubnál a legdurvább vereségem”
A MOL Fehérvár FC csapatkapitánya szerint nem érdemeltek továbbjutást és vállalniuk kell a felelősséget a vereség miatt.
Magyar játékossal erősödhet a Vidi: Az NB I-es rivális nagy értéke érkezhet
A csakfoci.hu úgy tudja, hogy nagy valószínűség szerint a fehérváriaknál folytatja pályafutását a Budapest Honvéd saját nevelésű játékosa, Szendrei Norbert.
Konferencia Liga: Szabics egy nagyon kellemetlen ellenfelet akar legyőzni – az örmény edző szerint nincs esélyese a meccsnek
A MOL Fehérvár FC-nek a hazai 1-1 után idegenben kell kiharcolnia a továbbjutást az örmény Ararat Yerevan ellen. Szabics Imre elmondta, mindez hogy sikerülhet.
Fájdalmasan korán ért véget a Vidi európai kupaszereplése – Örményországban estek ki
A hazai 1-1 után Örményországban 2-0-ra kikapott a MOL Fehérvár az Ararat Jereván ellen csütörtökön, így már az első fordulóban elbúcsúzott Európától és a Konferencia Ligától az NB I bronzérmese.
Vidi: Megvan, melyik Premier League-csapatba igazol a távozó Eb-kerettag védő
A csakfoci.hu információi szerint eldőlt, hogy Bolla Bendegúz a Premier League-ben szereplő Wolverhampton Wanderes csapatánál folytatja pályafutását.
Állítják: Újabb magyar válogatott játékos vinnének Szalai Attila mellé – ő a kiszemelt
Sajtóhírek szerint egy fehérvári focista keltette fel a Fenerbahce figyelmét, a törökök ráadául épp egy hiányposzton erősítenének.
EKL: A bombagólok meccsén a Vidi nem bírt az örmény csapattal
Marcel Heister 84. percben szerzett bombagóljára Pobulic hasonlóan nagy góllal egyenlíteni tudott, így a Vidi 1-1-es döntetlent játszott az örmény Ararat Jereván ellen az EKL-selejtező 1. fordulójában.
Vidi: Visszatér a válogatott kapus – győzelemre készül a Konferencia-ligában
Szabics Imre vezetőedző a klub szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a MOL Fehérvár FC felkészülten várja az örmény Ararat Jereván elleni párharcot a Konferencia-liga selejtezőjének első fordulójában.