Felkészülés: Montenegró nem lassít

A montenegrói férfi válogatott a világ egyik legjobb klubcsapatával készül tovább. Mint ismeretes, Vladimir Gojkovics együttese második lett a világliga debreceni állomásán, ezzel pedig kivívta a jogot arra, hogy a szuperdöntőben szerepelhessen. Most pedig még egy gyakorláson vesz részt a válogatott, hiszen gőzerővel készül a február közepén esedékes olimpiai kvalifikációra. A tréningekre pedig a Pro […]

Read More

Rendhagyó helyszínen a hazai sikerekért

Alig három hét múlva, augusztus 21-én kezdődik az elmúlt évek legjelentősebb hazai ökölvívó eseménye, az AIBA Férfi és Női Ifjúsági Világbajnokság, amelyen 82 ország 447 versenyzője vesz részt. Ebből az alkalomból tartottak sajtótájékoztatót a vb szervezői a helyszínen, a speciális módon a boksz céljaira részben átalakított Duna Arénában. Bevezetőjében Bajkai István országgyűlési képviselő, az augusztus […]
Read More

Tizenkét magyar érem a junior uszonyosúszó Eb-n

Egy arany-, négy ezüst- és hét bronzéremmel zárta a magyar junior uszonyosúszó válogatott az Isztambulban megrendezett Európa-bajnokságot. Szabó Anita a korosztályos világcsúcs beállításával diadalmaskodott, Hamlin Dorothy pedig mind a négy ezüstből kivette a részét. Magyarország az eredménnyel az ötödik helyen zárt az éremtáblázaton.

 

A 14 fős magyar versenyzői küldöttség aranyérmét Szabó Anita szerezte, aki az 50 méteres uszonyos gyorsúszásban az első hely mellett a junior világcsúcs beállításának is örülhetett. A debreceni versenyző emellett – egyéniben és váltókban – szerzett még egy ezüst- és két bronzérmét.

Kiemelkedően teljesített Hamlin Dorothy is. A kaposváriak tehetsége uszonyos gyorson a 100, 200 és 400 méteres távon egyformán a második helyet szerezte meg, és hozzájárult a 4×100 mix váltó ezüstérméhez.

Az Eb-n a medencés számok négy versenynapját követően a zárónapon a nyíltvízi kategóriákat rendezték. Hazánkban ilyen versenyeket nem bonyolítanak le, ennek ellenére a 4×2000 méteres felszíni váltóban a Semostyán Róbert, Varga Jázmin, Hajnács Lili, Lengyeltóti Bence összetételű együttes a hetedik helyen végzett, a lányok 6000 méteres számában pedig Hajnács Lili kilencedik lett.

Ők hősök, hogy egyáltalán bevállalták a szereplést – mondta a nyíltvízi számokban indulókról Kókai Dávid csapatvezető, hozzátéve: a szakvezetők összességében teljesen elégedettek a magyarok Európa-bajnoki szereplésével.

„Maximálisan elégedettek lehetünk mind a megszerzett érmek számával, az pedig, amilyen képet a csapat mutatott, felülmúlta az előzetes elvárásokat. Dicséretes, hogy sikerült mind a három úszásnemben, uszonyos gyorsúszásban, búvárúszásban és felszíni úszásban is érmet nyerni. Viszont jól látszódtak azok a pontok is, ahol hiányoznak pici hajszálak, hogy a második helyeket aranyéremre lehessen váltani, a negyedik, ötödik, hatodik helyeket pedig dobogós helyekre. Nálunk a műhelyek szintjén kiváló munka zajlik, vannak olyan egyesületek, amelyek rendszeresen világklasszis versenyzőket tudnak kinevelni. Azt gondolom, hogy rendszerszinten viszont van még mit tanulnunk az olyan nemzetektől, amelyek rendre előttünk végeznek vagy nagyon sokat fejlődtek az utóbbi időben.” – értékelt Kókai Dávid.

Junior uszonyosúszó Európa-bajnokság, a magyar érmesek:

Lány 50 m uszonyos gyorsúszás: 1. Szabó Anita
Lány 100 m uszonyos gyorsúszás: 2. Hamlin Dorothy, 3. Szabó Anita
Lány 100 m búvárúszás: 3. Kiss Blanka
Fiú 200 m uszonyos gyorsúszás: 3. Lengyeltóti Bence
Lány 200 m uszonyos gyorsúszás: 2. Hamlin Dorothy, 3. Stadler Csenge
Fiú 400 m uszonyos gyorsúszás: 3. Lengyeltóti Bence
Lány 400 m uszonyos gyorsúszás: 2. Hamlin Dorothy, 3. Stadler Csenge
4×100 m uszonyos gyorsúszás mix váltó: 2. Magyarország (Kocsis Marcell, Kolonics Milán, Szabó Anita, Hamlin Dorothy)
4×100 m felszíni úszás lány váltó: 3. Magyarország (Kothencz Petra, Deme Dorka, Kiss Blanka, Szabó Anita)

Read More

Szeptemberben darts Európa-bajnokság lesz Budapesten

Szeptember végén újabb rangos világversenynek ad otthont Magyarország: 25. és 29. között rendezik meg Budapesten a dartsosok steel Európa-bajnokságát. Az esemény első sikere, hogy a WDF világszövetség 39 európai tagországa közül 38 nevezett: ilyen nagy részvételre még nem volt példa az Eb-k történetében.

 

Ez az első alkalom, hogy a Magyar Darts Szövetség felnőtt Európa-bajnokságot bonyolíthat le. A kontinensviadal rendezési jogát 2016 őszén ítélte oda hazánknak a WDF.

Magyarország korábban két alkalommal volt házigazdája korosztályos világversenynek: 2013-ban Keszthelyen, 2016-ban pedig Budapesten zajlott le ifi Eb. Utóbbi sikeres megrendezése nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a kontinens legjobbjai most ősszel a magyar fővárosban mérhetik össze tudásukat.

Az Európa-bajnokság helyszíne a MOM Sportközpont lesz, fővédnöke pedig Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár.

A dartsban két szakágat különböztetnek meg a tábla és a nyilak anyagától függően. A budapesti Eb-n is látható steel dartsban a játékosok fémhegyű nyíllal dobnak egy növényi rostokból készült táblára, míg a soft dartsban automata gépekre játszanak műanyag hegyű nyilakkal.

Read More

Bolgár siker a legnehezebb körben

A Kiskunhalasi Országos Minősítő Díjugrató Verseny és Grand Prix második napján hat versenyszámot és 198 startot látott a közönség a megújult Hirling József Lovaspark zöld gyepén. A nap legnehezebb 140 cm-es pályáján bolgár siker született, ahol Angel Niagolov, Chaccothago nyergében győzött (címképen, fotó Hajdu Krisztina). A halasi lovasok a tegnapihoz képest visszafogottabb eredményeket értek el.

Délelőtt remek, napsütéses időben teltek a versenyek, délután egy rövid zápor jelentett néhány lovasnak zavaró körülményt, de lényegesen nem befolyásolta az időjárás változása az eseményeket.

A nap első száma, az öt éves lovak 110 cm-es versenye a tegnapihoz hasonlóan kettős Kovács Henri sikert hozott. Tambourno-val és Tam Tam-mal első és második helyet ért el a Morris Lovas SE sportolója.

kovcshtambourino

120 cm-es ifjúsági számot Kovács Ádám (Timpex Nyíregyháza LK) Timpex Emlékkel nyerte. A szintén 120 cm-es WVI Holding, amatőr GP kvalifikációs, kétfázisos, megszakítás nélküli versenyszámban, a többszörös amatőr magyar bajnok, Debreczeni Éva Kerítővel nyert.  Az Állatorvos-tudományi Kar TLC lovasa hibátlanul és a leggyorsabban vette az akadályokat társával, a 12 éves sárga kancával.

debreczenikert

Egy 120 cm-es pályán folyt a 6 éves lovak versenyszáma, amelyen a Sándor Lovasfarm sportolója, Sándor Balázs Douglas nevű lován nyerte a lovak stílusversenyét. A nap ötödik körében, a 130 cm-es nyitott számban, Szotyori Nagy Kristóf (Porsper LK) Timpex Glóriával végzett az élen. A szám egyben az U 25-ös Grand Prix kvalifikáció köreként is szerepelt. Az ifjúsági kategóriában, a Colonado Lovasiskola SE sportolója, Janik Anna Costa Brava nyergében vehette át az első helyezettnek járó díjat.

szotyori

A nap legmegterhelőbb, utolsó versenyszáma, a 140 cm magas akadályokkal nehezített, nyitott kör, egyben a felnőtt GP minősülésre is lehetőség adott. A kétfázisos, megszakítás nélküli számot egy bolgár lovas, Angel Niagolov Chaccothago-val (címképen) hozta az első helyen.

angelniagolovcim

A halasi lovasok, a tegnapi három elsőség után ma kevésbé domináltak, nem szereztek érmes helyezést, de a hátralévő két napon még biztos megörvendeztetik a helyi lovasbarátokat, mert több kategóriában és versenyszámban is nyeregbe szállnak.

Holnap reggel 9 órától folytatódnak a megméretések a lovasparkban. Hét versenyszámban, 190 startot láthatnak a kilátogatók és ismét lesz lehetőség több kategóriában is Grand Prix minősülésre. A helyi gasztronómia különlegességeit továbbra is a Sóstó Csárda étteremsátra kínálja. Az eseményre ingyenes a belépés.

Teljes eredménylisták: http://www.dijugratas.hu/#/Event/Info?eventId=9813&competitionId=10

Forrás: www.halasmedia.hu

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

Sok ismerős – Íme, a montenegrói csapat az Eb-re

montenegrobarcelonacsapat01Vladimir Gojkovics szűkített keretén, a montenegrói kapitány a világliga győzelem után, ismét nagy tettre készülhet csapatával.  Az utolsó pillanatokig kivárt a montenegrói kapitány a csapatkijelöléssel az Eb-re. Három változás is van a Világliga-győztes együtteshez képest, Slaven Kandics, Stefan Vidovics, Bojan Banicsevics helyett Milos Scepanovics, Uros Csucskovics, Aleksandar Radovics kereült be a csapatba. Ismerős név lehet Deasko […]

Read More

Naptárat elő – Íme, ez vár ránk júliusban

vizilabda altalanos02Jön a nyár leginkább várt eseménye. Ha július, akkor Európa-bajnokság. Idén Barcelona ad otthont a viadalnak, ami július közepén kezdődik és két hétig tart. Előtte, még itthon láthatjuk a fiúkat a BENU Kupán. A júliusi legfőbb események: 2018. július 5-7.: – BENU Kupa (Budapest) 2018. július 14-28.: – Európa-bajnokság (Barcelona)

Read More