Posted in Cikkek Sportbányászat

Rangos védnökök a budapesti kick-box vb mellett

Megvannak a novemberi budapesti kick-box világbajnokság fővédnökei. A vb szervező bizottságának tájékoztatása szerint a világversenynek három fővédnöke lesz. A tisztségeket Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár és Tarlós István, Budapest főpolgármestere vállalta.

 Minden idők legnagyobb kick-box világbajnokságának három védnöke is lesz Schmitt Pál, korábbi köztársasági elnök, Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője és Keszthelyi Erik, a Keszthelyi Holding tulajdonosa személyében.

 A november 6. és 11. között a BOK (volt Syma) Sportcsarnokban sorra kerülő világbajnokság sporttörténelmi lesz a kick-box történetében, hiszen korábban soha nem fordult elő, hogy az összes szakág vb-jét egy helyen és egy időben rendezzék.

 A hatalmas sportolói létszámot – várhatóan 60 ország közel 2000 versenyzőjét – felvonultató vb november 6-án, hétfőn délelőtt 10 órakor a megnyitó ünnepséggel kezdődik, majd megindulnak a selejtezők. Az egész héten át tartó küzdelmeket szombaton 19 órától látványos gála zárja kiemelt döntőkkel.

 A világbajnokság valamennyi napjára vásárolhatók már jegyek az eventim.hu online felületén: http://www.eventim.hu/hu/jegyek/wako-world-kickboxing-championships-budapest-bok-csarnok-volt-syma-474084/event.html

Elolvasom...
Posted in Vízisportok

Olasz Kupa: továbbjutott Telekivel a Savona

telekisavona01A magyar játékos új klubjával bejutott a következő körbe az olasz kupában Két csoportban zajlottak a küzdelmek az elmúlt hétvégén az olasz kupában. A Savona Teleki Andrással megnyerte az A-csoportot. Az olasz klub a Florentia, a Bogliasco, a Torino és a Triestet utasította maga mögé. A B-ben az Ortigia és a Posillipo jutott a következő […]

Elolvasom...
Posted in Lovassport

Régiós csapatbajnokságok

Minden eddigi rekordot megdöntve huszonkét csapat állt starthoz a Némethy Bertalan régiós csapatbajnokságon, Bábolnán. Sajnos a csapatverseny két napig tartott, hiszen Tenyei Tóth Attila bukása miatt (akinek ezúton kívánunk mielőbbi gyógyulást) a szombati felnőtt kategóriát vasárnapra kellett halasztani. A régiós csapatbajnokságban nyolc három vagy négy fős csapat hibátlanul teljesítette az alappályákat, amely után jöhetett vasárnap az összevetés. A FIAT Országos csapatbajnoki cím után, Fejér-megye tarolt a régióban is hiszen, II-es számú csapata Dr. Jármy Miklós vezetésével megszerezte az aranyérmet. A győztes csapatban három Jármy, Kinga, Tibor és Vince mellett, Sólyom Eszter nyakába akasztották az aranyérmet. Reischl Márton Latinóval az összevetés után, a második helyre hozta Fejér-megye I-es csapatát, míg a bronzérem az ifjúsági korú, Erdős Jázmin gyors összevetése után, a Sárfi Gábor által vezetett, Győr-Moson Sopron megye I-es csapatához került.

22156888 1528192607204078 1470813507 n

Fotó: Hajdu Krisztina

Szeptember utolsó napján, Ócsán, az Equina Lovasfarm pályáján a Tóth Béla régió csapatversenyében az érmekért izgalmas összevetést rendeztek. Csapatbajnok lett a pilisi Csilló Lovas Egyesület, melynek tagjai, Török Hanna Krisztina, Gál Balázs Milán, Koska Szabina és az összevetésben, leggyorsabb hibátlant lovagló, Csilló Balázs. A második és harmadik helyen két Pest-megyei csapat végzett, második lett a II-es számú, Kristóf Ferenc vezetésével, bronzérmes lett a III-as számú csapat, akinek alkalmi kapitánya, Sunyovszky Ferenc volt.

22207214 10203894714046018 233069126 n

Fotó: Gál Ildikó

 Olimpiai bronzérmesünk, Platthy József nevét viselő régió csapatfináléjában nem született meglepetés. Hatvani Lajos által vezetett Szabolcs-Szatmár-Bereg megye I-es csapata nyerni tudott. A négy fős kvartett tagjai, a kezdő lovas, Krusóczki Anikó, az ifjúsági, Hubai István és Kovács Ádám, és a felnőtt, ifj. Szabó Gábor. Második helyen Szladek Róbert által vezetett, Hajdú-Bihar megye I-es alakulata, míg a bronzérem a házigazdáknál, a Juhász Tibor által vezetett, Heves-megyénél maradt. 

Elolvasom...
Posted in Magyar foci

OTP Bank Bozsik-program: 900 gyermek nyitotta meg a tanévet Telkiben

A hűvös, szeles idő ellenére remek hangulatban telt az OTP Bank Bozsik-program tanévindító fesztiválja.

Elolvasom...
Posted in Vízisportok

Egri-siker Tatabányán

egerfelkeszulesitornagyoztes01Dabrowski Norbert csapata nyerte a tatabányai felkészülési tornát.  Fotó: egrivizilabda.hu / facebook Háromból három meccset nyert meg az Eger együttese Tatabányán. A házigazdákat, a Miskolcot, és a BVSC verte a hevesi együttes. A tatabányai Jó Szerencsét torna eredményei: ZF-Eger-MKB-Euroleasing-BVSC-Zugló 14-4 (2-0, 3-1, 4-0, 5-3) Gólszerzők: Vlahopulosz 3, Avramovics 2, Hosnyánszky 2, Kovács Gergő 2, Sz. Raszovics […]

Elolvasom...
Posted in Külföldi foci

Milan-Udinese: Montella kijelölte keretét

Ma délután 15:00-kor Milan-Udinese a Serie A-ban.

Elolvasom...
Posted in Külföldi foci

Súlyos vereségbe szaladt bele a Milan a Lazio ellen

Lazio-Milan 4-1.

Elolvasom...
Posted in Magyar foci

Páros jubileum: Andó-Szabó Sándor – 200, Albert István 250

A játékvezető és az asszisztens is pályafutása fontos állomásához érkezett.

Elolvasom...
Posted in Magyar foci

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

Elolvasom...
Posted in Külföldi foci

Bonucci szerint megkezdődött a fejlődés útja

Leonardo Bonucci, a Milan csapatkapitánya úgy véli, a Cagliari elleni győzelem elengedhetetlen volt ahhoz, hogy…

Elolvasom...
Posted in Külföldi foci

Montella: “Cutrone kiérdemelte a helyét a kezdőben”

Vincenzo Montella, a csapat vezetőedzője részben elégedett volt a Shkendija elleni visszavágó után, amelyet a…

Elolvasom...
Posted in Vízisportok

Győzelemmel mutatkozott be női junior válogatottunk!

omvkupa2017A lányok első áldozata Horvátország volt. Martfűn, az OMV-Kupán készül a szeptemberi voloszi vb-re női junior válogatottunk. Petrovics Mátyás lányai az első napon Horvátországot győzték le. Vályi Vanda ötöt hintett, de Kuna és Mchunu is négyszer-négyszer volt eredményes. A másik mérkőzésen viszont az U18-as válogatottunk kikapott, Ausztrália nyolc góllal is jobb volt. OMV-Kupa (Martfű) 1. […]

Elolvasom...
Posted in Fogyatékkal élők sportja

A DESPERADO IS FELLÉP AZ EKS-NAPON

Ha Gábor Bernadettként, Bodnár Zsoltként és Zolnai Andrásként mutatnánk be hármójukat, nem biztos, hogy ismernénk őket. Bettiként, Zsoltiként és Zoy!-ként talán. Desperadoként pedig egészen biztosan. Az együttes ötszörös arany és kétszeres platinalemezes. Sokan dúdolják dalaikat: Rajtad múlik, Ég veled, Táncolj, Szomorú alkalom. 1998-ban alakultak, jövőre lesznek 20 évesek. Debrecenből járják az országot-világot. Kitartásuk, emberségük, alázatuk […]

Elolvasom...
Posted in Vízisportok

Férfi Ob I: Négy érkező Pécsett

pecs20170821Gőzerővel készül a Pécs az őszi rajtra, cél a középmezőny a mecskaljaiaknál. Fotó: PVSK /facebook A klub hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy Szatmári Kristófot Szolnokról, Zerinváry Lórándot a KSI-ből (mindketten a junior vb-negyedik helyezett válogatott tagjai), Chilkó Mártont Szegedről, Sebestyén Balázst pedig a Tatabányától igazolták Pécsre. Lukács Gergely, az ob I előző szezonjában 12. helyen végzett […]

Elolvasom...
Posted in Magyar foci

OTP Bank Liga: Hajrágóllal nyert a Honvéd Mezőkövesden

Mezőkövesd Zsóry FC-Budapest Honvéd 1-2 (0-1) Gólszerzők: Baracskai (72.), illetve Baráth (22.), Kabangu (94.) A hazaiak kezdték aktívabban a mérkőzést, de negyedóra elteltével átvette az irányítást a bajnokcsapat, amely egy szögletet követően meg is szerezte a vezetést. A folytatásban is a fővárosiak voltak veszélyesebbek, de a mezőkövesdieknek is akadt egy-két helyzete. A második félidő Honvéd-rohamokkal […]

Elolvasom...
Posted in MOB

Baji Balázs bejutott a világbajnokság fináléjába

Futamában elsőként került a 110 gátfutás hétfő esti döntőjébe Baji Balázs a londoni világbajnokságon. Ideje 13.23mp a negyedik legjobb a döntőbe jutott atléták között.

Elolvasom...
Posted in csakfoci.hu

Videó: A Chelsea kapusa is kihagyta a 11-est – az Arsenal lett szuper

Az Arsenal nyerte a vasárnapi Community Shield-döntőt, azaz az angol szuperkupát, miután 11-esekkel 4-2-re legyőzte a bajnok Chelsea-t a Wembley-ben.

Elolvasom...
Posted in Külföldi foci

Plizzarit egy évre kölcsönadta a klub – hivatalos

Az olasz másodosztályban szereplő Ternana a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a soron következő szezonra…

Elolvasom...
Posted in Cikkek

Tigers-Crushers döntő lesz az aranyért

A Nyíregyháza simán, a Szombathely nagy izgalmak után jutott a Berény Sport Divízió II. fináléjában. Kétség kívül a harmadosztály négy legerősebb csapata mérkőzött meg a döntőért. A négy együttesben közös pont volt, hogy a Divízió II. legjobb védelmeivel rendelkeztek. Viszont …

Read more

Elolvasom...
Posted in Cikkek Sportbányászat

Mórádi megnyerte a kick-box US Opent!

Mórádi Zsoltot a tengerentúlon sem tudták megállítani. Nyolc világbajnoki aranyával a kick-box sportág legeredményesebb versenyzője az amerikai nyílt bajnokságon indult, ahol a súlycsoportját és a Grand Champion kategóriát is megnyerte.

 

A csepeli Halker-Király Team versenyzője az őszi hazai rendezésű világbajnokságra való felkészülési programjába iktatta be az orlandói viadalt, amely az amerikai kontinens legrangosabb versenye. A 84 kilogrammos kategóriában Mórádi magabiztos győzelmet aratott, a súlycsoportgyőzteseknek kiírt versenyt, azaz a Grand Champion kategóriát pedig a döntőben technikai fölénnyel elért győzelemmel fejezte be.

Remek zárása volt ez a szezonnak számomra. Csúcsra tudtam járatni magam a versenyszezon végén is, ami jó előjelnek számít az év hátralévő részére. Nagyon jól sikerült a formaidőzítés. Hasznos állomás volt ez a verseny a budapesti kick-box világbajnokságra való felkészülésben” – mondta Mórádi Zsolt az eredményhirdetés után.

Érdekesség, hogy a Grand Champion viadal döntőjét a Night of Champions gála programjának főmérkőzésén tartották meg, amelyet élőben közvetített az ESPN egyik csatornája.

Elolvasom...