MVLSZ: változások a bizottságokban

általanos kép0123A Magyar Vízilabda Szövetség elnökségi ülésén négy új tisztségviselőt került kinevezésre az egyes bizottságok élére.  dr. Marosvári Attila, Mucskai Péter, Székely Balázs és Molnár Péter munkáját megköszönte Vári Attila elnök és a helyükre – az elnökség jóváhagyásával – új tisztségviselőket is megválasztották: Így lett dr. Ugrin Tamás a Versenyfelügyeleti Bizottság elnöke, Fodor Rajmund ezen bizottság titkára, dr. […]

Read More

Ő lehet a Magyar Vízilabda Szövetség új elnöke!

vizilabda altalanos02Kemény Dénes lemondása után, már most lehet tudni, ki válthatja az egykori sikerkapitányt.    Mint ismeretes, május végén Kemény Dénes bejelentette, lemond a Magyar Vízilabda elnöki tisztségéről. Az okot az egykori kapitány nem indokolta, de annyit azért elmondott, hogy “azt gondoltam, hogy az a leghelyesebb lépés, ha én szeptembertől nem folytatom”. Az utód nem is annyira […]

Read More

Új bejegyzés címe

Birkózó-vb – Korpásinak a világbajnokság az olimpia

Ismét Budapesten lenne világbajnok Korpási Bálint, aki számára talán még csapattársainál is nagyobb jelentősége van egy-egy birkózó vb-nek, mivel a BVSC kötöttfogásúja nem olimpiai súlycsoportban versenyez.

 „Nekem a vb az olimpia. Ráadásul, ha ez hazai környezetben van, akkor nem tehetek mást, minthogy kettőzött erővel készülök arra, hogy ismét dobogóra álljak” – nyilatkozta a 31 éves sportoló az MTI-nek.

 Az olimpiák közötti időszakban nem ritka, hogy a birkózók nem olimpiai súlycsoportokban, hanem a fogyasztás szempontjából számukra kedvezőbb nem ötkarikás kategóriákban versenyeznek, majd aztán a játékok közeledtével visszatérnek abba a súlyba, amely szerepel a játékok műsorán. Korpásinál ugyanakkor nem ez a helyzet.

 „Súlyom és magasságom nem teszi lehetővé, hogy olimpiai súlycsoportban lépjek szőnyegre, ezért nekem most a 72 kilósok között kell bizonyítanom” – jegyezte meg Korpási, akinek a karrierjében a nem olimpiai súlyok 2014-es bevezetése hozott áttörést. Addig ugyanis éppen azzal a problémával küzdött, hogy az akkori kategóriák közül a 74 kilóba „kicsi”, a 66-ba viszont túl „nagy” volt. Az első igazán nagy sikere a 2015-ös Európa Játékokon szerzett ezüstérme volt, 2016 óta pedig minden világversenyen dobogóra állhatott.

 Két éve az Eb-n harmadik, a decemberi, nem olimpiai súlycsoportok vb-jén első lett a magyar fővárosban, tavaly pedig éppen fordítva, a kontinensviadalt megnyerte, a világbajnokságon pedig bronzérmet szerzett. Korpási idén eddig tartja a sormintát, ugyanis – „páros év lévén” – az Eb-t bronzzal zárta.

 „Jó kis slusszpoén lenne, ha az Eb-bronz után egy vb-arany következne ősszel” – fogalmazott a magyar klasszis, aki a kötöttfogású válogatott tagjaihoz hasonlóan eltökélten készül az október 20. és 28. közötti budapesti világbajnokságra. – „Lesz olyan időszak a nyár elején, amikor majdnem minden hétvégén lakodalomban leszünk a feleségemmel, így a sok edzés mellett alkalom nyílik egy kis lazításra is. Többek között az ugyancsak válogatott Szabó Laci „fejét is bekötik majd”. – tette hozzá.

 https://budapestwrestling2018.com/

 

Read More

Nagy rangadó előtt: Eger – Fradi ÉLŐ stream-en!

eger2017LenartmartonKét nagy rangadót is rendeznek a férfi Ob I-ben, az egyiket élőben is láthatjuk. Fotó: egri vízilabda.hu Az Eger-Fradi meccset ezúttal a Líceum TV jóvoltából mi is megtekinthetjük, ami az egriek facebook oldalán lesz elérhető 17.50-től. A férfi Ob I., középszakaszának második fordulójának programja illetve eredménye:  ContiTech Szeged – AVUS 8-13 (2-4, 1-3, 3-4, 2-2) Szilvasán 2, […]

Read More

Komplex sportdiagnosztika Debrecenben

Komplex sportdiagnosztikai felméréssel kezdődött a téli alapozási időszak a debreceni Kontent-DKSI 32 sportolója számára.  A debreceni Sportdiagnosztikai Életmód és Terápiás Központ, az ország legújabb és legmodernebb  központja a Debreceni Egyetem szakmai és tulajdonosi hátterével működik. A vizsgálatsorozat kardiológiai kivizsgálással kezdődött, amely alapján eldönthető, hogy a sportoló alkalmas-e arra, hogy biztonsággal, kardiológiai szempontból kockázat nélkül terhelhető …

Read More

A Balkán Kupa következik

Igazán nem panaszkodhatnak női öklözőink, folyamatos a foglalkoztatottság végig az év során. A következő uticél Szófia, ahol az ifjúsági Balkán kupát rendezik október 18 és 22 között. A következő versenyzők kapnak lehetőséget: Kondákor Emilia Villás Veronika Budai Vivien Petrovics Gabriella Juhász Adrienn Edzők: Kovács Mária Ancsin Katalin Bíró: Béki Piroska  
Read More

Pázmányi Gábor lemondott az MVLSZ elnökségi tagságáról!

BVLSZ01Azonnali hatállyal mondott le tisztségéről Pázmányi Gábor, honlapunknak most indokolta döntését. Fotó: vizipolo.hu / archív – Azt a hírt olvastuk az mvlsz.hu-n, hogy lemondott a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségi tagságáról. Gondolom, ha ott megjelent a hír akkor igaz. Igaz? Pázmányi Gábor: Igaz. – Valaki eljuttatta nekünk a lemondó levelét, ami azért egy kicsit részletesebb. Közzétehetjük? […]

Read More

Kemény Dénes értékelte a válogatottaink nyári szereplését

Kemeny DenesMTI01A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, a pozítivumokról és a hiányérzetéről is beszélt. Kemény Dénes a szövetség oldalán elmondta: Felnőtt, főiskolai, junior és ifi szinten is világverseny volt a nyáron, ebből négyről éremmel tértek haza csapataink – azt gondolom, ez értékelendő produkció. Persze mi házon belül kritizálhatjuk, hogy nincs benne arany, de kérem, emelje fel a kezét […]

Read More

Vb esélyek: Kemény Dénes kitűzte az alapelvárást válogatottainkkal szemben

Margitszigetatado01A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke elmondta, mi az alapvető cél a válogatottaink számára a júliusi budapesti világbajnokságon. Pénteken sajtótájékozató keretében beszélt Kemény Dénes arról, mik az elvárások a július 14-én kezdődő vb-vel kapcsolatban két válogatottunktól. “A férfiaknál a szerbek, a nőknél az amerikaiak a legesélyesebbek, de a magyar vízilabda-válogatottak mindig minden meccsen győzni akarnak. A […]

Read More

A Szerencsejáték Zrt. főszponzorként segíti a magyar vízilabdát

Kemeny DenesMTI01A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) főszponzori megállapodást kötött a Szerencsejáték Zrt.-vel. A megállapodás részleteiről Kemény Dénes, az MVLSZ elnöke az MTI-nek annyit árult el, hogy egyéves szerződésről van szó, anyagilag pedig a szövetség legmagasabb főszponzori támogatását jelenti. Zsiga Marcell, a Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója elmondta, hogy már az előző idényben is hozzájárultak a […]

Read More

Kemény Dénes: nem mi vagyunk a legesélyesebbek

Kemeny DenesMTI01A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, egy interjúban fejtette ki a nyári vizes vb-n, milyen esélyei lehetnek a női illetve a férfi válogatottunknak. “Azt ki lehet jelenteni, hogy fiúk és a lányok is éremesélyesek. Nem mi vagyunk a legesélyesebbek, de Budapesten a közönség nagy erőt adhat, ezért is fontos megjegyeznem, hogy az esély nem egyenlő a […]

Read More

Már októberben nagy változás jöhet a Magyar Vízilabda Szövetségben

vizilabda altalanos02Október végén sok mindenre választ kaphatunk. Tisztújító Közgyűlést tart a Magyar Vízilabda Szövetség október 22-én. Mint ismertes itt dönthetnek például az elnök személyéről is valamint itt állhat fel az új elnökség is. Oldalunk úgy tudja, hogy Kemény Dénesnek – a jelenleg elnöknek – nem lesz kihívója, de az elnökségi tagok között  lehet változások. Az új elnökség […]

Read More

Elnökségi ülés – Elfogadták a kapitányi beszámolókat

vizilabda altalanos02A Magyar Vízilabda Szövetség elnökségi ülést tartott, ahol Benedek Tibor és Bíró Attila is értékelte a nyári “csalódást keltő” olimpiai szereplést.  A férfiválogatottunk jövőjét illetően egy meglepő hírünk is van… Négy beszámolót hallgatott meg az elnökség – amit előtte írásos formában is elkészítettek a szakemberek – a felnőtt kapitányok mellett a két utánpótlás szakvezető is értékelte […]

Read More

Megindult a fegyelmi eljárás a meccseire fogadott bíró ellen

Magyar Vízilabda-szövetség (MVLSZ) fegyelmi bizottsága kedden megkezdte a fegyelmi eljárást Horváth Csaba játékvezető ellen, aki több alkalommal is az általa vezetett meccsekre fogadott az előző idényben. Mint ismeretes Horváth Csaba ellen fegyelmi eljárást kezdeményeztek, miután bebizonyosodott, hogy saját meccseire fogadott. „A mai napra kitűzött tárgyaláson a Bizottság teljes létszámban képviselte magát, és megjelent Horváth Csaba […]

Read More

Súlyos etikai vétség – Fegyelmi eljárás indult egy játékvezető ellen

Fegyelmi eljárás indult egy OB I-es játékvezető ellen, miután a tavalyi  szezonban több által vezetett meccsre fogadott. A Magyar Vízilabda Szövetség felé idén júliusban jelezte a Szerencsejáték Zrt, hogy az egyik Ob I-es játékvezető az általa vezetett mérkőzésekre fogadásokat kötött. Az ilyen esetek kiküszöbölésére az MVLSZ és a Szerencsejáték Zrt. együttműködési megállapodást kötött. – áll […]

Read More

Bíró Attila az új női szövetségi kapitány!

A Magyar Vízilabda-szövetség megtartotta elnökségi ülését, ahol új női szövetségi kapitányt választott a testület. Ezek alapján Merész Andrást, Bíró Attila váltja.  Bíró Attilát választotta meg a Magyar Vízilabda-szövetség női kapitánynak. A szakvezető Új-Zélandról tér haza, hogy a női nemzeti együttest először az Eb-n, majd – remélhetőleg – az olimpián irányítsa. Az új kapitány dolgozott már […]

Read More

Bíró Attila az új női szövetségi kapitány! – nyilatkozattal

A Magyar Vízilabda-szövetség megtartotta elnökségi ülését, ahol új női szövetségi kapitányt választott a testület. Ezek alapján Merész Andrást, Bíró Attila váltja.  Bíró Attilát választotta meg a Magyar Vízilabda-szövetség női kapitánynak. A szakvezető Új-Zélandról tér haza, hogy a női nemzeti együttest először az Eb-n, majd – remélhetőleg – az olimpián irányítsa. Az új kapitány dolgozott már […]

Read More