Elhunyt az OSC legendája!

GyaszgyertyaTöbb mint 50 évig szolgálta az OSC-t, a klub a 2018-2019-es bajnoki első hazai meccsét neki ajánlja. Először az MTK-ban, majd a Fradi-ban végül az OSC-t szolgálta 56 évig Furman Jenő, aki augusztus 4-én hunyt el. Isten nyugosztalja! A Digi Sport néhány éve készített vele interjút:

Read More

Märcz Tamás: döcög valami

Debrecen, 2018. március 20.
Märcz Tamás szövetségi kapitány a vízilabda férfi világliga európai selejtezõjében játszott Magyarország - Hollandia mérkõzésén a Debreceni Sportuszodában 2018. március 20-án. Magyarország-Hollandia 13-1.
MTI Fotó: Czeglédi ZsoltMärcz Tamás, a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon szereplő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya azt szeretné, ha a játékosok végre hinnének magukban, mert csak így tudnak jobb teljesítményt nyújtani. A szakember a németek elleni 4-4-es döntetlent követően elmondta, azt tudták, hogy a németek keményen bele fognak állni a mérkőzésbe, éppen ezért ugyanezt várta a saját csapatától is, azonban […]

Read More

Alelnök lett a szerbek egykori világklasszisa

daniloikodinovics01kurirNagy változáson esik át a szerb vízilabda szövetség, most kiderült, hogy nagy névvel bővül az irányító testület. Fotó: kurir.rs Mint beszámoltunk róla, Viktor Jelenics egyedül indult az elnöki posztért, akit meg is választottak. Ezek után a szövetség első embere nem mást, mint Danilo Ikodinovicsot kért fel alelnöknek. Tetszik a felállás. Viktor Jelenics, Dejan Szavics és Jugoszláv […]

Read More

Bach szerint a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség követendő példa lehet a dopping elleni harcban

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a budapesti székhelyű Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) pozitív példáján keresztül arra ösztönzi a nemzetközi szövetségeket, hogy vonják meg a doppingbotrányba keveredett országoktól az olimpiai kvótákat, melyekkel a 2020-as tokiói nyári olimpiára kvalifikálhatnának. Dobos Imre, a hazai szövetség első embere támogatja a szigorításokat, Kulcsár Krisztián MOB-elnök pedig gratulál a magyar sportvezető által irányított nemzetközi szövetség elismeréséhez.

Read More

Magyar bronzérem a Linz Maratonon!

Kiváló magyar eredménnyel ért véget a Linz Maraton. Az ausztriai versenyen ugyanis Szekeresné dr. Bakonyi Fruzsina a harmadik helyen végzett – tudtuk meg Stépán Zsolttól, a Magyar Terep-Akadályfutó Szövetség elnökétől.

 

A magyar futó 2 óra, 50 perc és 35 másodperc alatt teljesítette a 42.195 kilométeres távot. Az aranyérmet a kenyai Eddah Jepkosgei szerezte meg honfitársa, Tecla Kirongo előtt. Az első tízben volt még egy magyar: Hornyák Zita az ötödik helyen végzett.

Eredmény:

Linz Maraton, nők

1.       Eddah Jepkosgei (Kenya)

2.       Tecla Kirongo (Kenya)

3.       Szekeresné dr. Bakonyi Fruzsina (Magyarország)

..5. Hornyák Zita (Magyarország)

Read More

Váradi Martináék ismét magyar bajnokok

Az Andrea Silvestri, Váradi Martina kettős megvédte magyar bajnoki címét. A latin táncos duó a Szigetszentmiklóson megrendezett magyar bajnokságon a döntőben a Hidi Balázs, Kis Violetta kettőst és a Suti András Zsolt, Tóth Katalin párost előzte meg. 

 

Andrea Silvestri és Váradi Martina komoly nemzetközi eredményekkel büszkélkedhet, a páros a világranglista hatodik helyezettje. Standardtáncokban Fodor Norbert Csanád és Vaszi Réka Beáta lett a magyar bajnok, megelőzve Hegyes Bertalan Jánost, Farkas Boglárkát, valamint Bencze Istvánt és Prozlik Annát.

A táncsport magyar bajnokságok jövő hétvégén folytatódnak Szigetszentmiklóson, akkor rendezik meg többek között a Hungarian Opent is.

Read More

LEN – Számos változás jöhet

általanos kép0123Ostiában a LEN (Európai Úszószövetség) megbeszélésén a női Euroliga sorsolás mellett néhány változást eszközöltek, ami érinti a közeljövőt. Az idén indított Európa Kupa küzdelemsorozatott oda-visszavágós rendeszerben bonyolítanak le jövőre, ezek után alakul ki a Final Eight, amelyből a legjobb négy együttes kvalifikál majd a Világliga Szuperdöntőjébe. Érdekességként 2019-ben vagy 2020-ban elindul az U15-ös Eb is, […]

Read More

Dabrowski Norbert: nem nagyon tudok most különösen mit mondani

Eger201801Az Eger trénere a BL-győztes legyőzése után, alig tudott megszólalni is. Fotó: egrivizilabda Nagy győzelmet aratott az Eger a BL 7. fordulójában, hiszen a Szolnok legyőzésével még szorosabbá tette a csoportot, hiszen 13 egységével a negyedik, ötödik helyen van. Dabrowski Norbert a Sport Tv-nek így nyilatkozott: Éhesek voltunk egész végig a győzelemre, a három pontra. […]

Read More

Férfi Ob I/b: ismét győzött a KSI

2015 KSI-pecs02A Dunakanyar sem tudta megállítani a sporrtiskolásokat. A 12. fordulóból előrehozott mérkőzésen nyert a KSI együttese a Dunakanyar ellen. sportiskolások Hevesi és Bóbis góljaival 22-6-ra múlták felül ellenfelüket. Férfi Ob I/b, 12. forduló (előrehozott mérkőzés) KSI SE – Dunakanyar 22-6 (5-1, 6-2, 6-2, 5-1) Gólszerzők: Hevesi 5, Bóbis 4, Kósa 3, Schmölcz 3, Lantos 2, Tóth […]

Read More

Orbán Viktor ma reggel Erdei Zsolttal tárgyalt az ökölvívásról

A sportág jövőjét érintő kérdésekről egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök Erdei Zsolttal, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnökével csütörtök délelőtt az Országházban. A megbeszélésen Erdei Zsolt bemutatta Orbán Viktornak Magyarország és a Kárpát-medence ökölvívósportág-fejlesztési koncepcióját és a sportág jövőjét érintő kérdéseket vitatták meg. Határozott célunk a sportág régi presztízsét visszaállítani és mérhetetlenül hálásak vagyunk, hogy kormányunk […]
Read More