Címke: nap
Pintér már nem a Puskás Akadémia edzője – bejelentést tett a klub
Közös megegyezéssel távozik a Puskás Akadémia vezetőedzője, Pintér Attila és Szalai László, az akadémia utánpótlás szakmai igazgatója is.
Férfi Ob I/b: bajnok a KSI
A sportiskolásokat a következő szezonban ismét az első osztályban üdözölhetjük! (Fotó: ksipolo.com) Bár még egy mérkőzése hátra van a KSI-nek, már most bajnoknak mondhatja magát. A Vasas 13-5-ös legyőzése azt jelentette, hogy Horváth János fiai egy szezon után, a következőben ismét a legmagasabb osztályban játszhatnak. “Ezúton mondok köszönetet mindenkinek aki bármilyen formában hozzá járult ahhoz, hogy […]
Cservenka Róbert – az ember, az ökölvívó mögött

“Mindent megteszünk a pályán” – André Silva
Milan-Chievo 3-2.
Április 4-én pótolják a milánói derbit – HIVATALOS
Jelen pillanatban öt pont a különbség a tabellán az Inter és a Milan között.
Arsenal-Milan: Itt a piros-feketék utazó kerete
Csütörtök este rendezik a visszavágót az Emirates Stadionban.
Bíró Attila keretet hirdetett
Kihirdette keretét a hollandok elleni keddi világliga-mérkőzésre Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A szakembernek azért kellett eddig várnia, mert az UVSE és a Dunaújváros szombaton még az Euroliga negyeddöntőjének első felvonásán volt érdekelt. “A hollandok a spanyolokkal szembeni hazai vereség miatt lépéshátrányba kerültek, nyilván azonnal megpróbálják ezt kijavítani. Egy kimondottan erős együttesről […]
Európa Kupa: a félidő után nem volt kérdés – a románok is kipipálva
Az elején belealudt a csapat a meccsbe, de a nagyszünet után hengerelt a válogatottunk a kecskeméti Európa Kupán. Az Európa Kupa második napján Románia ellen ugrott vízbe a magyar csapat. Az első napnál, amikor 16-5-re győztünk Grúzia ellen nehezebb találkozóra lehetett számítani. A románok az első a nyitányon a franciákat verte. A mai napona Bedő […]
Komjádi Kupa: Megvan az elődöntő mezőnye
Lezajlott az utolsó negyeddöntő is, így kialakult a legjobb négy mezőnye a legrangosabb utánpótlás kupában. A Fradi simán nyert a Kaposvár elleni visszavágón a Komjádi Kupában. Manhercz Krisztián nyolcat is vágott a hazaiaknál, így a zöld-fehér együttes kvalifikálta magát utolsóként a legjobb négy közé. Az elődöntőbe jutott csapatok így tehát: az UVSE, a Vasas, a […]
Verrasztó Dávid úszása aranyat és ezüstöt ért
Egy első és egy második hellyel nyitott Verrasztó Dávid az úszók Golden Tour elnevezésű franciaországi sorozatának első állomásán, Nizzában, pénteken. Az FTC versenyzője kedvenc távján, 400 méter vegyesen – amelyen kétszeres világbajnoki ezüstérmes és két Eb-arany birtokosa is egyben – másodperceket verve a mezőnyre 4:14.48 perccel nyert. Elindult 800 méteres gyorsúszásban is, amelyben összesítésben a […]
A spanyolokat legyőző játékosok a bő keretben
Bíró Attila döntött. Íme, az oroszok elleni világliga keret. A női szövetségi kapitányunk bejelentette a harmadik fordulóra az oroszok elleni csapatát. Két játéknapot követően mind a négy csapatnak egy-egy győzelme és veresége, így egyformán három pontja van. A négy európai együttes közül az első három jut a selejtezőből a nyolcas szuperdöntőbe. Az oroszok elleni összecsapást követő […]
A 7. forduló játékosa: Aaron Younger
A férfi Ob I, 7. körében rangadót nyert a Szolnok a Fradi ellen az ausztrál vezérletével. Nagy meccset húzott be még novemberben a Szolnok, hiszen a Fradi verte 11-8-ra idegenben. Hathatós segytséget nyújtott ehhez Aaron Younger, aki négy találattal is megterhelte a “zöld-fehér” kaput. A Szolnok jelenleg hibátlan mérleggel vezeti az A-csoportot. Az ausztrál Younger […]
Teke BL – A nyolcaddöntők visszavágói következnek!
Mindkét magyar csapat bizakodva várja a szombati visszavágót a BL-ben. A nyolcaddöntő első mérkőzésén az Alabárdos Szeged a Split otthonában győzött 5-3-ra, míg a Zalaegerszegi TK a vendég Sankt Pöltent győzte le 8-0-ra.

Takács László, a zalai klub elnöke elmondta, a nyolcaddöntő visszavágón igyekeznek mindenkinek lehetőséget adni. „Jól sikerült az első meccs, így mi ezt a BL-meccset a szegediek elleni rangadóra való felkészülésre is fel szeretnénk használni” – mondta a sportvezető.
Karsai Ferenc, a szegediek elnöke úgy fogalmazott, a csapat ezúttal is kemény csatára számít. „Tudtuk, hogy nem lesz sétagalopp a Split elleni párharc. A lényeg, hogy lépéselőnyben vagyunk, de nem dőlhetünk hátra. Szoros meccsre számítok” – emelte ki Karsai.
A nőknél a Rákoshegy csapata erőnyerő a Bajnokok Ligája első fordulójában. A vasutasok a Sankt Pölten (osztrák) – Celje (szlovén) párharc győztesével csapnak majd össze a második fordulóban.
Férfi Ob I/b: ismét győzött a KSI
A Dunakanyar sem tudta megállítani a sporrtiskolásokat. A 12. fordulóból előrehozott mérkőzésen nyert a KSI együttese a Dunakanyar ellen. sportiskolások Hevesi és Bóbis góljaival 22-6-ra múlták felül ellenfelüket. Férfi Ob I/b, 12. forduló (előrehozott mérkőzés) KSI SE – Dunakanyar 22-6 (5-1, 6-2, 6-2, 5-1) Gólszerzők: Hevesi 5, Bóbis 4, Kósa 3, Schmölcz 3, Lantos 2, Tóth […]
Világkupát nyert a Zalaegerszeg, a Győr pedig aranyérmes lett az NBC Kupában!
Jól teljesítettek a magyar együttesek a nemzetközi teke csapatkupákban. A magyarok két aranyérmet szereztek, emellett két bronzérmet is begyűjtöttek.

Aranyérmet szereztek a zalaegerszegiek a teke Világkupán. A Zalaegerszegi TK a csehországi Blanskóban megrendezett VK-n a döntőben a német Zerbst együttesét verték 5-3-ra. A nőknél a Rákoshegyi VSE indult a Világkupán, amely az ötödik helyet szerezte meg Csehországban.
Az NBC Kupában a nőknél magyar győzelem született: az Ipartechnika Győr SE ugyanis megnyerte a rangos nemzetközi viadalt. Ugyancsak a nőknél a Balatoni Vasas SE a 6. helyen zárt. A férfiaknál az NBC Kupában nem volt éremszerzés. A Répcelaki SE – tekeshop.hu a 7., a Győr – Szol TC pedig a 10. lett. Az NBC Kupát idén Münchenben rendezték meg.
Az Európa Kupában két bronzérmet szereztek a magyar csapatok a németországi Hirschauban. A férfiaknál az Alabárdos Szegedi TE, a nőknél pedig a ZTE-ZÁÉV TK lett harmadik.
U17: keddtől a Syrenka Kupán szerepel a válogatott
A Telki Kupa után ismét egy patinás nemzetközi viadalon vesz részt az Eb-selejtezőre készülő U17-es válogatott.
BREAKING! Sebastian Vettel 3 éves szerződést kötött a Ferrarival.
Elfogadta a 3 éves szerződést Vettel. => Bejelentésre került, hogy Vettel elfogadta a Ferrari 3…
Belga Nagydíj 3. szabadedzés RAIKKÖNEN nyerte a 3. szabadedzést!
Spa Francorchamps 3. szabadedzés. Kimi menetel a pole felé! => ⏰ #QUALI STARTS IN…
EB döntőben az U16-os lány kosárlabda válogatott, Tóth Benedek bronzérmes a vb-n
A győri EYOF-on ezüstérmet szerzett U16-os lány kosárlabda válogatott 63-45-re legyőzte Lettország csapatát a bourges-i U16-os Európa-bajnokság elődöntőjében. Ezzel Mészárosné Kovács Andrea csapata bejutott a szombat esti fináléba, ahol a házigazda Franciaország lesz az ellenfél.
Megvan a szerbek bivalyerős Universiade csapata!
Rohamosan közeledik az Universiade, az eseményre a szerbek is keretet hirdettek. Olimpiai bajnokokkal, friss világliga-győztesekkel utaznak Tajvanra… Nagy nevek kerültek be a szerbek Universiade csapatába. Érdekesség, hogy a riválisunknál is, akárcsak nálunk a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya vezeti a gárdát. Dejan Szavics beválogatta – ősztől a Fradiban játszó – nem mellesleg olimpiai bajnok Nikola Jaksicsot, […]

























