Bíró Attila keretet hirdetett

BiroAttilaMTI012Kihirdette keretét a hollandok elleni keddi világliga-mérkőzésre Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A szakembernek azért kellett eddig várnia, mert az UVSE és a Dunaújváros szombaton még az Euroliga negyeddöntőjének első felvonásán volt érdekelt. “A hollandok a spanyolokkal szembeni hazai vereség miatt lépéshátrányba kerültek, nyilván azonnal megpróbálják ezt kijavítani. Egy kimondottan erős együttesről […]

Read More

Európa Kupa: a félidő után nem volt kérdés – a románok is kipipálva

Budapest, 2017. július 8.
Mezei Tamás (b) és a német Maurice Jüngling a BENU Kupa férfi felkészülési vízilabdatorna Magyarország - Németország mérkõzésén a budapesti Laky Károly Uszodában 2017. július 8-án.
MTI Fotó: Czagány BalázsAz elején belealudt a csapat a meccsbe, de a nagyszünet után hengerelt a válogatottunk a kecskeméti Európa Kupán. Az Európa Kupa második napján Románia ellen ugrott vízbe a magyar csapat. Az első napnál, amikor 16-5-re győztünk Grúzia ellen nehezebb találkozóra lehetett számítani. A románok az első a nyitányon a franciákat verte. A mai napona Bedő […]

Read More

Komjádi Kupa: Megvan az elődöntő mezőnye

általanos kép0123Lezajlott az utolsó negyeddöntő is, így kialakult a legjobb négy mezőnye a legrangosabb utánpótlás kupában.  A Fradi simán nyert a Kaposvár elleni visszavágón a Komjádi Kupában. Manhercz Krisztián nyolcat is vágott a hazaiaknál, így a zöld-fehér együttes kvalifikálta magát utolsóként a legjobb négy közé. Az elődöntőbe jutott csapatok így tehát: az UVSE, a Vasas, a […]

Read More

Verrasztó Dávid úszása aranyat és ezüstöt ért

Budapest, 2017. július 30.
Verrasztó Dávid a férfi 400 méteres vegyesúszás elõfutamában a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 30-án.
MTI Fotó: Illyés TiborEgy első és egy második hellyel nyitott Verrasztó Dávid az úszók Golden Tour elnevezésű franciaországi sorozatának első állomásán, Nizzában, pénteken. Az FTC versenyzője kedvenc távján, 400 méter vegyesen – amelyen kétszeres világbajnoki ezüstérmes és két Eb-arany birtokosa is egyben – másodperceket verve a mezőnyre 4:14.48 perccel nyert. Elindult 800 méteres gyorsúszásban is, amelyben összesítésben a […]

Read More

A spanyolokat legyőző játékosok a bő keretben

BiroAttilaMTI012Bíró Attila döntött. Íme, az oroszok elleni világliga keret. A női szövetségi kapitányunk bejelentette a harmadik fordulóra az oroszok elleni csapatát. Két játéknapot követően mind a négy csapatnak egy-egy győzelme és veresége, így egyformán három pontja van. A négy európai együttes közül az első három jut a selejtezőből a nyolcas szuperdöntőbe. Az oroszok elleni összecsapást követő […]

Read More

A 7. forduló játékosa: Aaron Younger

aaron youngerA férfi Ob I, 7. körében rangadót nyert a Szolnok a Fradi ellen az ausztrál vezérletével. Nagy meccset húzott be még novemberben a Szolnok, hiszen a Fradi verte 11-8-ra idegenben. Hathatós segytséget nyújtott ehhez Aaron Younger, aki négy találattal is megterhelte a “zöld-fehér” kaput. A Szolnok jelenleg hibátlan mérleggel vezeti az A-csoportot. Az ausztrál Younger […]

Read More

Teke BL – A nyolcaddöntők visszavágói következnek!

Mindkét magyar csapat bizakodva várja a szombati visszavágót a BL-ben. A nyolcaddöntő első mérkőzésén az Alabárdos Szeged a Split otthonában győzött 5-3-ra, míg a Zalaegerszegi TK a vendég Sankt Pöltent győzte le 8-0-ra.

 

Takács László, a zalai klub elnöke elmondta, a nyolcaddöntő visszavágón igyekeznek mindenkinek lehetőséget adni. „Jól sikerült az első meccs, így mi ezt a BL-meccset a szegediek elleni rangadóra való felkészülésre is fel szeretnénk használni” – mondta a sportvezető.

Karsai Ferenc, a szegediek elnöke úgy fogalmazott, a csapat ezúttal is kemény csatára számít. „Tudtuk, hogy nem lesz sétagalopp a Split elleni párharc. A lényeg, hogy lépéselőnyben vagyunk, de nem dőlhetünk hátra. Szoros meccsre számítok” – emelte ki Karsai.

A nőknél a Rákoshegy csapata erőnyerő a Bajnokok Ligája első fordulójában. A vasutasok a Sankt Pölten (osztrák) – Celje (szlovén) párharc győztesével csapnak majd össze a második fordulóban.

Read More

Férfi Ob I/b: ismét győzött a KSI

2015 KSI-pecs02A Dunakanyar sem tudta megállítani a sporrtiskolásokat. A 12. fordulóból előrehozott mérkőzésen nyert a KSI együttese a Dunakanyar ellen. sportiskolások Hevesi és Bóbis góljaival 22-6-ra múlták felül ellenfelüket. Férfi Ob I/b, 12. forduló (előrehozott mérkőzés) KSI SE – Dunakanyar 22-6 (5-1, 6-2, 6-2, 5-1) Gólszerzők: Hevesi 5, Bóbis 4, Kósa 3, Schmölcz 3, Lantos 2, Tóth […]

Read More

Világkupát nyert a Zalaegerszeg, a Győr pedig aranyérmes lett az NBC Kupában!

Jól teljesítettek a magyar együttesek a nemzetközi teke csapatkupákban. A magyarok két aranyérmet szereztek, emellett két bronzérmet is begyűjtöttek. 

taekwondo uszonyosúszás búvárúszás akrobatikus rock and roll szumó Túraautó-világbajnokság

Aranyérmet szereztek a zalaegerszegiek a teke Világkupán. A Zalaegerszegi TK a csehországi Blanskóban megrendezett VK-n a döntőben a német Zerbst együttesét verték 5-3-ra. A nőknél a Rákoshegyi VSE indult a Világkupán, amely az ötödik helyet szerezte meg Csehországban.

Az NBC Kupában a nőknél magyar győzelem született: az Ipartechnika Győr SE ugyanis megnyerte a rangos nemzetközi viadalt. Ugyancsak a nőknél a Balatoni Vasas SE a 6. helyen zárt. A férfiaknál az NBC Kupában nem volt éremszerzés. A Répcelaki SE – tekeshop.hu a 7., a Győr – Szol TC pedig a 10. lett. Az NBC Kupát idén Münchenben rendezték meg.

Az Európa Kupában két bronzérmet szereztek a magyar csapatok a németországi Hirschauban. A férfiaknál az Alabárdos Szegedi TE, a nőknél pedig a ZTE-ZÁÉV TK lett harmadik.

Read More

Megvan a szerbek bivalyerős Universiade csapata!

dejanszavics01Rohamosan közeledik az Universiade, az eseményre a szerbek is keretet hirdettek. Olimpiai bajnokokkal, friss világliga-győztesekkel utaznak Tajvanra… Nagy nevek kerültek be a szerbek Universiade csapatába. Érdekesség, hogy a riválisunknál is, akárcsak nálunk a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya vezeti a gárdát. Dejan Szavics beválogatta – ősztől a Fradiban játszó – nem mellesleg olimpiai bajnok Nikola Jaksicsot, […]

Read More

Gergely István: Ez karácsony

gergely-istvanmtiA csoportgyőzelem után Gergely Istvánból törtek elő az emlékek, Benedek pedig a közönséget dicsérte.  Gergely István: Pár évvel ezelőtt azt gondoltam, hogy soha nem fogok vízbe menni, nemhogy vízilabdázni. Most pedig a Margitszigeten vízilabdázunk és világbajnokság is van, ezzel a csapattal ennyi néző előtt, ez karácsony. Állítólag 40 fölött hosszabb a regenerációs időszak, ez nem […]

Read More