Címke: NB II
Ismét kölcsön adta fiatal játékosát a Zalaegerszeg – HIVATALOS
A Zalaegerszeg megújította tehetséges labdarúgója szerződését, majd kölcsönbe irányította őt… (Photo by Claudio Villa/AC Milan…
Itt a vége: bejelentést tettek a Haladásról – HIVATALOS
Mint ismert, az elmúlt héten az MLSZ Licencadó bizottsága nem adott NB II-es indulási engedélyt…
NB II: ötszörös magyar válogatott támadó érkezését jelentette be a Gyirmót! – hivatalos
A magyar másodosztályban (Merkantil Bank Liga) szereplő Gyirmót FC Győr hivatalos közleményében tudatta, hogy szerződtették…
NB II: a másik élvonalbeli kiesőtől igazolt a Kisvárda – HIVATALOS
Tapasztalt középpályással erősítette meg a játékoskeretét az NB I-ből kieső Kisvárda csapata… (Photo by Laszlo…
Másik NB II-es csapatnál folytatja a Honvéd távozó védője – sajtóhír
Hazai sajtóinformációk szerint a Budapest Honvédtól távozó tapasztalt hátvéd egy másik fővárosi NB II-es klubnál…
Hosszabbított csapatával a korábbi magyar válogatott játékos – HIVATALOS
Bár a csapat nem élt az opciós jogával, mégis megtartotta a rutinos középpályást a következő…
Az MTK új típusú megállapodást jelentett be egy másik csapattal – HIVATALOS
Az MTK Budapest együttműködési megállapodást kötött a másodosztályú Budafok csapatával… (Photo By Stephen McCarthy/Sportsfile via…
Klopp hasonmását nevezte ki új edzőjének a PMFC – HIVATALOS
Régi ismerőst nevezett ki új vezetőedzőjének a másodosztályból való kiesése után a következő szezont csak…
NB I: szerb támadóval erősített az újonc – HIVATALOS
A magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) bajnokaként az első osztályba feljutó Nyíregyháza egy légiós…
A Honvéd megtartaná lejáró szerződésű játékosát, de NB I-es csapat is érdeklődik – sajtóhír
Hazai sajtóbeszámolók szerint nem tisztázódott, hogy mi lesz az egykori magyar válogatott középpályás sorsa… A…
Az NB II-ben folytatja a Puskás Akadémia kapusa – HIVATALOS
A magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) szereplő Budafok a minap több bejelentést tett… …
A Zalaegerszeg vette kölcsön a Puskás Akadémia fiatalját – HIVATALOS
Tovább formálódott a Zalaegerszeg kerete az előttünk álló idényre… A Zalaegerszegi TE hivatalos honlapján…
Átigazolási körkép – A nap legfontosabb hírei – Június 23.
Arsenal Érkezők: Nuno Tavares (Nottingham Forest – kölcsönből vissza), Kieran Tierney (Real Sociedad – kölcsönből vissza), Marquinhos (Fluminense – kölcsönből vissza)…
NB I: az újonchoz szerződött a Diósgyőr kapusa – HIVATALOS
Távozott a Diósgyőri VTK-tól a tehetséges fiatal kapus, és a továbbiakban a frissen feljutó Nyíregyházát…
A Vasasban folytatja a Haladástól távozó fiatal támadó – HIVATALOS
Tovább alakította játékoskeretét az NB II-ben szereplő Vasas a következő idényre… A Vasas hivatalos…
Új edzőket nevezhet ki a Honvéd – sajtóhír
Hazai sajtóinformációk szerint a másodosztályban szereplő Budapest Honvéd az utánpótláscsapatai élére ismert edzőket nevezhet ki……
A Honvédhoz szerződött az Újpest távozója – HIVATALOS
Az Újpest csapatától hét év után távozó szerb légiós a másodosztályú Budapest Honvédhoz írt alá……
Döntött vezetőedzője sorsáról a Honvéd – HIVATALOS
A magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) szereplő Budapest Honvéd bejelentést tett vezetőedzőjéről… Az…
Átigazolási körkép – A nap legfontosabb hírei – Június 19.
Arsenal Érkezők: Nuno Tavares (Nottingham Forest – kölcsönből vissza), Kieran Tierney (Real Sociedad – kölcsönből vissza), Marquinhos (Fluminense – kölcsönből vissza)…
NB II: Waltner Róbert az újonc vezetőedzője lesz – HIVATALOS
A magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) osztályozóin a feljutást egy évvel a kiesése után…



























