Hosszú Katinkának az európai szakaszgyőzelem plusz 50 ezer dollárt ért

hosszu_01A Chartres-ban, Berlinben és az elmúlt hétvégén Moszkvában is a legjobb összteljesítményt nyújtó Hosszú Katinka plusz 50 ezer dollárt is kiérdemelt azzal, hogy a rövidpályás úszó világkupa első etapját, a három állomásból álló európai szakaszt megnyerte. A Rióban háromszoros olimpiai bajnok magyar úszó a FINA, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség által összesen több mint két […]

Read More

Rio 2016 – Bácsi Péter bronzéremért birkózhat!

Bácsi Péter kikapott az elődöntőben a kötöttfogásúak 75 kilogrammos súlycsoportjában a riói olimpia vasárnapi birkózónyitányán, így a folytatásban a bronzéremért küzdhet. A Ferencváros világ- és kétszeres Európa-bajnoka negyedik mérkőzésén három intése miatt 1-0-s vereséget szenvedett a négy évvel ezelőtt Londonban ötödik, a tavalyi világbajnokságon pedig ezüstérmes dán Mark Overgaard Madsentől.  

Read More

Rio 2016 – Bácsi elődöntős, éremért birkózhat!

Bácsi Péter bejutott az elődöntőbe a kötöttfogásúak 75 kilogrammos súlycsoportjában a riói olimpia vasárnapi birkózónyitányán. A Ferencváros világ- és kétszeres Európa-bajnoka harmadik mérkőzésén a tavalyi Európa Játékokon győztes, vb- és Eb-bronzérmes azeri Elvin Murszalijevet múlta felül az első három percben megszerzett 5-0-val, a másodikban már csak előnye őrzésére törekedett – sikerrel. A 33 éves magyar […]

Read More

Rio 2016 – Elődöntős a férfi párbajtőr-válogatott

Bejutott az elődöntőbe a magyar férfi párbajtőr-válogatott a riói olimpia vívóversenyeinek utolsó napján. Első mérkőzésén a dél-koreaiak ellen lépett pástra, és változatos ütközetben 45-42-re nyert. A döntőért a franciákkal kell majd megvívni 18.15-kor. Nehéz mérkőzésre számítottak a magyarok, és nem is tévedtek. A második és a harmadik asszó után még ők vezettek, de aztán sokáig […]

Read More

Rio 2016 – Péni 12., Sidi 34. összetettben

Péni István a 12., Sidi Péter pedig a 34. helyen végzett, így egyikük sem jutott be a döntőbe a kisöbű szabadpuska 3×40 lövéses számban vasárnap, a riói olimpia sportlövő versenyeinek zárónapján. Az ifjúsági olimpiai bajnok Péni a 120 lövéses alapversenyt 1172 körrel, míg Sidi, a szám 2010-es világbajnoka mindössze 1162-vel zárta. A nyolcas döntőbe jutáshoz […]

Read More

Rio 2016 – Bácsi újabb technikai tussal már a nyolc között

Bácsi Péter bejutott a negyeddöntőbe a kötöttfogásúak 75 kilogrammos súlycsoportjában a riói olimpia vasárnapi birkózónyitányán. A Ferencváros világ- és kétszeres Európa-bajnoka második mérkőzésén a bolgár Daniel Alekszandrovot is technikai tussal győzte le, azaz nyolcpontos előnyre tett szert. A meccs elején mindkét birkózót egyszer-egyszer figyelmeztette a bíró, aztán a második intést Bácsi kapta először, így neki […]

Read More