Címke: NEKA
Minden a jövőn múlik
Kötelező, de korántsem egyszerű sikert arattak a fiú kézilabdázók, akik megnyerték a Várnában rendezett B csoportos ifjúsági Európa-bajnokságot. Imre Vilmos elsősorban a csapat koncentráltságára büszke, és reméli, hogy a következő évadban már a felnőttek között erősödhetnek a fiatalok. reb • … Bővebben
Balatoni főszezon
Bármelyik korosztályos és felnőtt bajnokságban indult, szinte mindenütt nyert a Nemzeti Kézilabda Akadémia aktuális csapata. A hazai szövetség döntése nyomán és támogatásával három éve létrehozott, az utánpótlás-nevelés fellegvárának szánt balatonboglári bázis legsikeresebb idénye után az ügyvezető Mocsai Tamással vontunk mérleget. … Bővebben
Jel, de nem garancia
Az egy hónappal ezelőtti, Ferencváros elleni kiütéses siker billentette a Nemzeti Kézilabda Akadémia felé a mérleg nyelvét, amely az ifjúsági után a juniorbajnokságot is megnyerte a lányok között. A siker értékéről és sok más aspektusról az egyik edzővel, ifjabb Kiss … Bővebben
OTP Bank Liga: nincs meglepetéscsapat a dobogón
A Ferencváros, a Videoton FC és a DVSC-Teva végzett az OTP Bank Liga 2015–2016-os idényének első három helyén. Ebben nincsen semmi meglepetés.
Modern anyukáknak köszönhető szabadidőautók
2005 óta négyszeresére nőtt Európában az SUV-k értékesítése, és e modellek népszerűségének köszönhetően a növekedés tovább folytatódik, méghozzá néhány, meglepőnek tűnő vásárlói csoport színre lépésével – derült ki egy nemrégiben elvégzett felmérésből.
Pünkösdi rangadókkal kecsegtet a HFL
Dehogy úszott el!
A legnagyobb riválistól elszenvedett vereség miatt már októberben temette az ifjúsági bajnokságot a csapatkapitány Pásztor Noémi, de aztán nem volt ok az aggodalomra, hiszen a Nemzeti Kézilabda Akadémia leánycsapata jóval a befejezés előtt megszerezte az elsőséget. reb • A szurkolók … Bővebben
Maradt cél az arany után
Az ifjúsági bajnoki cím már a zsebben, de egyelőre nem arra, hanem a hátralévő négy meccsre és a felnőtt NB II-es versengésre gondolnak – állítja Mikita Bence, a Nemzeti Kézilabda Akadémia fiúcsapatának 19 éves kapitánya. reb • Amint arról beszámoltunk, … Bővebben
Majdnem NEKA-dupla
A női junior-kézilabdabajnokságban az utolsó mérkőzésen dőlt el, hogy a Ferencváros csapata nyeri a rájátszást, a ifjúságiak között azonban már korábban biztossá vált, hogy az előző szezonhoz hasonlóan a Nemzeti Kézilabda Akadémia bizonyul a legjobbnak. reb • Szinte előzetesbe nyúlik az … Bővebben
Kirepült az első fecske
Edzője, Hajdu János örül, hogy Hornyák Bernadett lett az első, aki a Nemzeti Kézilabda Akadémiát élvonalbeli felnőttklub kedvéért elhagyja. Éppen a 18 éves kézilabdázó születésnapján jelentették be, hogy a következő szezont Dunaújvárosban kezdi meg. reb • A Nemzeti Kézilabda Akadémia … Bővebben
Sebek, sikerek
A 15 éves Schatzl Natalie is kivette a részét a Magyar Kupában a NEKA majdnem-bravúrjából. A kézilabdázást a nővére hatására kezdő balszélső mindig is imádta a csapatszellemet, valamint a sebeket és a lila foltokat, így nem is volt kérdés: pályán … Bővebben
Luca új világa
A 16 éves Pankotai Luca élete első válogatott meccsén szerepelt néhány napja, a norvég juniorok ellen. A Nemzeti Kézilabda Akadémiára Mohácsról került irányító a pályán kicsit sem látszott lámpalázasnak, pedig izgult. reb • Nagyszerű, 35-29-es győzelmet aratott felkészülési meccsen a leány … Bővebben
Egyet hátra, kettőt előre
A 18 éves Monori Orsolya egy évre kölcsönbe került a Nemzeti Kézilabda Akadémiára. Így ugyan az idén nem szerepel az élvonalban, viszont minden adott ahhoz, hogy a személyre szabott felkészüléssel és rehabilitációval végképp a múlté legyen az a fránya keresztszalag-szakadás. reb • … Bővebben




















