Élen az Eger – Nézőszámok az alapszakasz után

egernezok2019Élre állt az Eger, második a Szolnok illetve a Miskolc, sereghajtó a KSI. Összegeztük a nézőszámokat az alapszakasz végeztével. Fotó: egri vízilabda / facebook Mint ahogy az elmúlt szezonokban is szokásunk volt, most is megnéztük a nézőszámokat, hogyan állnak az alapszakasz után a férfi Ob I-ben. Ami az átlagnézőszámot illeti, kicsivel kevesebb mint 250 néző járt ki egy-egy […]

Read More

Egy órát sem tölthetett szüleivel Budapesten a magyar pilóta

A túraautós-viadalok közül a TCR-kategóriájú szériákban szinte egyáltalán nem, de még a GT-sorozatban is csak a kifejezetten nagy presztízzsel bíró viadalokra jellemző, hogy a pilóták az egyes versenyeken megnyerhető pontokon és kupákon kívül komoly díjakért ülnek a volán mögé.

 

Keszthelyi Vivien számára ilyen volt tavaly a TT Cup, a hamarosan induló Audi R8 Cup összetett bajnoka pedig egy, a sorozatban is használt R8-assal térhet majd haza. Az autó utcai változatának értéke is meghaladja a 70 millió forintot.

       

Mindez azt jelenti, hogy a bajnoki címmel járó komoly szakmai elismerés mellett – hisz kiegyenlített technikai feltételek mellett küzdenek majd a pilóták – egy rendkívül értékes nyeremény is vár a győztesre.

       

Keszthelyi Vivien számára ugyanakkor továbbra is a folyamatos tanulás és fejlődés a legfontosabb feladat, ugyanis ebben a sorozatban szerepelni már önmagában is rendkívül nagy kihívás. Ráadásul 17 évesen a világ legfiatalabb női pilótájaként lesz egy hátsókerék-meghajtású GT-széria résztvevője. Egyelőre még azt sem lehet tudni hivatalosan, hogy kik állnak fel a rajtrácsa, ugyanis a promóter egészen a jövő heti hockenheimi nyitóhétvégéig szeretné titokban tartani a résztvevők teljes névsorát.

       

Keszthelyi Vivien mögött rendkívül kemény hetek állnak, azt követően ugyanis, hogy Budapesten óriási érdeklődés mellett bejelentették az R8 Cupban való szereplését, folyamatosan külföldön tartózkodott. Hétfőn tért haza Magyarországra, de szüleivel még egy órát sem tölthetett együtt, amikor a német gyártól érkezett a hír, miszerint azonnal vissza kell térnie Hockenheimbe további hivatalos közös tréningekre. Többek között az ilyen nem várt események miatt is döntött úgy néhány hónappal korábban a debreceni születésű pilóta menedzsmentje és az Audi, hogy a versenyző ne egy ázsiai sorozatban folytassa pályafutását, annak ellenére, hogy karrierje során az eddigi legkomolyabb megkeresése érkezett.

       

Az R8 Cup május elején Németországban, Hockenheimben rajtol el, ezt követi a Lausitzring, a harmadik versenyhétvégén, júniusban érkezik Magyarországra, majd Anglia és Olaszország következik, a szezonzáróra pedig a Nürburgringen kerül majd sor.

Read More

Új időszámítás veszi kezdetét a birkózásban

Kiss készül a csodára, Lőrincz Tamás a sportág felemelkedését várja

 

A magyar birkózó-válogatott tagjai hamarosan megkezdik a küzdelmeket az Eb-n, de számukra az év versenye az októberi világbajnokság lesz, amelyet Budapest rendez meg. Kiss Balázs szerint az Eb jó lehetőség arra, hogy az új szabályokat tesztelhessék, Lőrincz Tamás pedig a hazai vb pozitív hatásait taglalta. Gulyás István szerint ezzel az Eb-vel – a szabálymódosítások miatt – új időszámítás veszi kezdetét a birkózásban.

 

 

Kiss Balázs készül a csodára. A 97 kilogrammos kötöttfogású világbajnok hazai rendezésű vb-n már szerzett érmet, ezt idén is megismételné. „A 2013-as világbajnokságon, Budapesten bronzérmes lettem. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy hazai közönség, a szülők, a barátok előtt birkózhattam, és akkor bronzérmet szereztem. Öt évvel ezelőtt egy óriási gödörből tértem vissza. Most is ilyen csodát szeretnék átélni” – mondta a magyar klasszis, aki hozzátette: nem sok olyan élsportoló van, akinek megadatik kétszer is az, hogy hazai környezetben szerepeljen. „Én részese akarok lenni a csodának, és az akkori eredménnyel is megelégednék” – jegyezte meg Kiss Balázs. A világbajnok kitért az április 30-án kezdődő oroszországi Európa-bajnokságra is. „Remek lehetőség arra, hogy az új szabályokat világversenyen tesztelhessük. Többek között a súlycsoportokat határozták meg másképp, és újdonság az is, hogy a mérlegelés az adott versenynap van” – tette hozzá Kiss.

 

Lőrincz Tamás a sportág szempontjából kulcsfontosságúnak tartja az őszi budapesti világbajnokságot. „Persze ilyenkor minden birkózó a saját felkészülésére koncentrál, és megpróbál majd mindent megtenni a sikerért, de ne feledjük el, hogy ennek a sportágnak a hazai jövőjéért is felelősek vagyunk. Most a figyelem középpontjába kerül a birkózás. Sok szurkolóra, érdeklődőre számítunk, és felemelő érzés ebben a tudatban készülni” – mondta az olimpiai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok magyar birkózó.

 

A szabadfogásúak már Vlagyikavkazból jelentkeztek. Gulyás István szövetségi kapitány elmondta, ezzel az Eb-vel új időszámítás kezdődik a sportágban. „Bevezették a verseny napján végrehajtandó mérlegelést. Ilyen utoljára harminc éve volt. A cél az, hogy az európai mezőnyt alaposan feltérképezzük. Ezen a héten még csúcsterhelést kapnak a srácok, majd elutazunk a kontinensbajnokság helyszínére, Kaszpijszkba” – mondta Gulyás István.

 

A magyar birkózó válogatott huszonegy fővel vesz részt az április 30-án kezdődő Európa-bajnokságon. A kaszpijszki kontinensbajnokságon a kötöttfogású mezőnyben kilenc, a szabadfogásban hét magyar indul, míg a nőknél öt birkózóért szoríthatunk.

 

A mindhárom szakág legjobbjait felvonultató birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között a Papp László Budapest Sportarénában rendezik meg.

Read More

Férfi Ob I: A Debrecen a legnépszerűbb, a lista végén a KSI

nezok dvsevizilabdaVége a férfi Ob I alapszakaszának, így honlapunk összegezte a nézőszámokat is. A tavalyi szezonhoz képest kevesebben járnak ki a mérkőzésekre. Továbbra is a Debrecen vezet, mögötte az Eger, a lista végén pedig a KSI. Lehet böngészgetni… Némiképp emelkedtek a 10. forduló után vizsgáltakhoz képest a nézőszámok a férfi Ob I-ben. Már tavaly is megfigyelhető […]

Read More

Vezet a Debrecen – Nézőszámok a férfi Ob I-ben

OSC_Eger_OBI_60Honlapunk megnézte, hogy a nézőszámok alapján, hogyan szerepeltek a férfi vízilabda-bajnokság elmúlt 10 fordulójában a csapatok. Élen az Debrecen, mögötte az Eger, a lista végén az UVSE és a KSI. Lehet böngészgetni! Eltelt tíz forduló a férfi Ob I alapszakaszából. Olvasóink még emlékezhetnek rá, hogy tavaly is foglalkoztunk a bajnokság nézőszámaival. Nos, visszanézve és összehasonlítva […]

Read More