Címke: Női válogatott
Belgrádi Eb: Mindkét válogatottunknak a döntő a tét – a mai nap programja
Kell a szurkolás ma, hiszen a nők az olaszok, míg a férfiak a montenegróiak ellen szállnak vízbe az Eb elődöntőjében. Nagyon a végén járunk a belgrádi Eb-nek, jó hír, hogy csapataink igen jól állnak a szerb fővárosban, hiszen mind a női, mind pedig a férfi csapataink – egyedüliként az európai válogatottak közül – ott vannak […]
Belgrádi Eb: Könnyű női negyeddöntők, a férfiaknál Szerbia már a döntőben – a nap történései
A hölgyeknél nem született ma meglepetés, hiszen az esélyes együttesek könnyen vették az akadályt. A férfiaknál pedig a szerbek besétáltak a görögökön keresztül a fináléba. Mint beszámoltunk róla, női válogatottunk tizenkét góllal verte a franciákat és jutott az elődöntőbe. Az ellenfele az az olasz csapat lesz, amely könnyen verte – hat találattal – a görögöket. […]
Bíró Attila: Odaértünk a híd elejére, holnap átmegyünk rajta
A kötelezőt letudta női válogatottunk, hiszen legyőzte a franciákat, Holnap már az elődöntőben az olaszok várnak Bíró Attila tanítványaira. A szövetségi kapitány szerint a védekezés lesz a kulcsa a mérkőzésnek. Bíró Attila: Ezt szerettük volna, hogy a könnyebb ágon kerüljünk az elődöntőbe, ez sikerült, még ha voltak is nehézségeink, de jó úton vagyunk. Egész nap […]
Belgrádi Eb: Magyarország – Franciaország ÉLŐ
Az elődöntő a tét, ehhez a franciákon át vezet az út. – a mérkőzés 15.45-kor kezdődik – December elején találkozott egymással a két gárda, akkor kilenc góllal 18-9-re győztünk. A mai játéknap programja illetve eredményei: Málta-Szlovákia 9-17 (1-4, 2-3, 4-5, 2-5) (13-16. helyért) – férfiak Románia – Németország (9-12. helyért) 14-13 (5-2, 1-1, 0-4, 4-3, ötméteresekkel: […]
Belgrádi Eb: A franciák kipipálva! Jöhet Olaszország az elődöntőben
Nem jelentett gondot női válogatottunknak Franciaország legyőzése. Keszthelyiék tizenkét góllal verték a taljánok. Holnap már a döntőért játszunk Olaszország ellen. A franciákkal nem is olyan régen, december elején játszott az együttes, akkor 18-9-re győztünk. A mérkőzést jól kezdtük, hiszen 1-1 után a miénk volt a pálya, ötöt is vágtunk ekkor Keszthelyi duplájához Csabai, Takács és […]
Belgrádi Eb: Kijutott az izgalmakból – a nap történései
A hétből három egygólos meccs, egy büntetőkkel eldőlt találkozó, a görögök és a szerbek már az elődöntőben. A helyzet fokozódik Belgrádban. Az első meccsen Romániának nem okozott gondot Málta. Raduék öt góllal verték soros ellenfelüket és életben tartották a kvalifikációs tornára álmaikat. A második összecsapást a szlovákok jól kezdték a németek ellen, hiszen vezettek 4-1-re. […]
Belgrádi Eb: Keszthelyi-parádé és győzelem
Női válogatottunk egyetlen góllal legyőzte az orosz csapatot a csoport zárótalálkozóján. A sikert azt is jelenti, hogy fél lábbal már a legjobb négyben vagyunk. Keszthelyi távoli lövésével már vezettünk a második percben. Sőt, nem sokkal később ismét Keszi volt eredményes, 2-0. A hajrában időt kértek az oroszok, ennek pedig egy gól volt az eredménye, […]
Belgrádi Eb: Parázs meccsek már a nap első felében
Egy sima, egy őrült, egy izgalmas meccsel nyitott a belgrádi Eb mai napja. Mint jeleztük, ma szinte az összes meccs tartogat izgalmakat. Bár az első találkozón a románok az első félidőben lerendezték a máltaiakat, a második összecsapás annál szorosabb volt. A szlovák válogatott a második negyed elején vezetett már három góllal is, amikor a németek […]
Belgrádi Eb: Fontos meccs jön az oroszok ellen, a férfiaknál már az elődöntő a tét
Elérkeztünk az izgalmasabb részhez az Eb-n. Belgrádban a nőknél zárul a csoportkör, míg a férfiaknál megkezdődik a negyeddöntő. Talán az első mérkőzés a Málta-Románia találkozó nem lesz olyan izgalmas, de aztán beindul az élet Belgrádban. A szlovák-németen két egyenrangú fél ugrik vízbe. Érdekesség, hogy a szervezés fura fintora miatt a fritzek gyakorlatilag fél napon belül […]
Belgrádi Eb: Káprázatos képek – Itt játszanak válogatottaink
A belgrádi Európa-bajnokság helyszínén, a Kombank Arénában nemcsak a vízilabda, hanem szinte az összes sportág megfordult már. Ennek néztünk utána… Kombank Aréna (Belgrád) Építés befejezése: 1991 Megnyitás: 2004. július 31. Befogadóképesség: 22.242 fő (kosárlabda), 25.000 fő (koncert), 12.000 fő (vízilabda Eb) Építési érték: 70 millió euró
Belgrádi Eb: A grúzok jönnek – a mai nap programja
Férfiválogatottunk a nyolcaddöntőben Grúziával mérkőzik délután. Este aztán izgalmas meccsek várhatók. Lassan ráfordulunk az Eb legizgalmasabb részére. A férfiaknál már az egyenes kieséses szakaszt rendezik. Tegnap nem történt meglepetés, hiszen az esélyes csapatok menetek tovább. Ma a mieink a grúzokkal mérkőznek meg, akik szerényebb játékerőt képviselnek. Ha ez az akadály megvan, jöhetnek a horvátok. Ami […]
Belgrádi Eb: Keszthelyiék magabiztosak, a délszláv vonat menetelt – a nap történesei
Női válogatottunk káprázatosan játszott a portugálok ellen. A férfiaknál a horvátok abszolválták a hollandok elleni találkozót, míg Montenegró és Szerbia is a legjobb nyolc között van, ahogy Szirányiék is. Sima délelőttünk volt, hiszen a spanyolok tizenegy góllal verték Máltát, majd Bíró Attila tanítványai 25-0-ra, habkönnyedén hozta a kötelezőt Portugália ellen. A görögök sem okoztak meglepetést, […]
Bíró Attila: Megtettünk mindent a győzelemért
Nehéz volt értékelni a mai portugálok elleni sikert a kapitánynak, aki már teljesen az orosz meccsre koncentrál. Bíró Attila: Sporttörténelmi pillanatnak lehettünk szemtanúi. A portugál válogatott még soha nem játszott a magyar válogatott ellen. Mi megtettünk mindent a győzelem érdekében. Még, ha ugye nem lőttek gólt, akkoris gratulálok a portugál válogatottnak, hogy itt vannak. Az […]
Belgrádi Eb: A portugálok jönnek lányainknak, a férfiaknál a nyolcaddöntő – a program
A nap második mérkőzése Bíró Attila tanítványaié a belgrádi Eb-n. Ma a portugálok vannak soron, a férfiaknál pedig megkeződik az egyenes kieséses szakasz. A tegnapi izgalmak után, ma egy kicsit könnyebb nap van az Eb-n. Lányaink a csoportban szerényebb játékerőt képviselő portugálok ellen szállnak vízbe. Nagy csatát ígér az orosz-holland találkozó, ahol megjósolhatatlan, hogy […]
Horvátország bombaformában, Szerbia a második félidőben kapcsolt rá! – Ez történt az 5. napon
A női válogatottunk nagyarányú sikerén túl peregtek az események szépen a belgrádi Eb-n. A nőknél sima győzelmek születtek, a nap meglepetését az utolsó meccs hozta, ahol a címvédő, és házigazda szerbek, bár győztek, de az első félidőt átaludták. A parádé ma a horvátok szereplésével kezdődött a férfiaknál, hiszen Máltát verték Suknoék húsz góllal. Folytatódott […]
Belgrádi Eb: Magyarország – Törökország ÉLŐ
Az oroszok, és a hollandok is magabiztosan verték mai ellenfelünket. Lássuk, mennyivel tudjuk megverni a törököket. – a törököknek -54-es a gólarányuk, eddig nem lőttek gólt az Eb-n. – a törököket az oroszok 29-0-ra, majd a hollandok 25-0-ra verték. – az M4 Sport élőben közvetít Január 14., csütörtök: 09.30: Horvátország – Málta – férfi 11.00: […]
Belgrádi Eb: Könnyed játszadozás – Sima győzelem Törökország ellen
A papírformának megfelelően habkönnyed győzelmet aratott női válogatottunk Törökország ellen. Az eddigi török eredményeket látva – 29-0-ra kaptak ki az oroszoktól, valamint 24-0-ra a hollandoktól – az volt a kérdés, vajon lő-e gólt ellenfelünk? A mérkőzésen fontos volt, hogy a lányok magas főfokon égjenek és minél jobban verjék meg a törököket. Ennek megfelelően kezdődött […]
Belgrádi Eb: Török-napok következnek – az 5. nap programja
Ma a nők, holnap pedig a férfiak fognak megküzdenie a török válogatottakkal. Egyik mérkőzésen sem lehet kérdéses a győztes kiléte. A könnyebb meccs(ek) mellett ma lesz egy rangadó is. Női válogatottunk a hollandok elleni kisiklást egy görög győzelemmel feledtette. Most itt a következő feladat, hiszen a törköket kell legyőzni. Azokat a törököket, akik még gólt […]
Montenegró nem bírt a spanyolokkal, Szerbia hengerelt – ez történt a 3. napon az Eb-n!
A hollandok megfricskázták a szlovákokat, Montenegró kétgólos hátrányból mentette X-re a meccsét, a szerbek pedig ismét varázsoltak. Az összes eredmény a harmadik napról. Már a harmadik játéknapon is túl vagyunk. Kell-e mondani, nem eseménytelenül zajlott a hét meccs a nap folyamán. Rögtön az első összecsapás nagy küzdelmet hozott, hiszen a szlovák válogatott feszült a hollandnak. […]
Belgrádi Eb: Görögország – Magyarország
A görögök ellen az Univer Kupán nyújtottakat kell megismételnie a lányoknak. – Bujka ellen fújtak kontrát – Czigány Dóri lövi rá, lepattan a blokkról, de ott van Kisteleki Hanna, aki bekotorja, 2-4 (7.41) Vége az első negyednek, 3-2 az állás – ez sem gól – nincs bent, Bíró Attila kér időt – görög fór, időkérés […]



























