Férfi válogatott: Zárásként győzelem Németország ellen

ferfivalogatottduisburg01Gólgazdag mérkőzésen verte a magyar válogatott a házigazda németeket a duisburgi tornán. A duisburgi torna utolsó napján a németekkel küzdött meg a csapat. Érdekesség, hogy a fritzek tegnap győztek az amerikaiak ellen, akiktől mi héttel kikaptunk. A mai mérkőzésen a magyar csapat bekezdett, hiszen 1-1 után, Manhercz duplájával, majd Vadovics góljával már 4-1 volt ide. […]

Read More

U18-as vb: Japán kipipálva, jöhet Görögország

u18asvbpodgorica04Négygólos győzelmet aratott U18-as válogatottunk Japán ellen. A srácok a sikerrel ott vannak a negyeddöntőben, ahol a jól ismert görögökkel találkoznak.  Nehezen lendült játékba a csapat, hiszen az első negyed végén még Japán vezetett egy góllal. A második nyolc percben azonban megfordította a válogatott a meccset, Sugár góljával már 7-6-ra vezetett a nagyszünetben. A harmadik […]

Read More

Férfi Ob I: erősített a Szentes

szentes fedett uszoda03Nincs könnyű helyzetben a Szentes férfi Ob I-es csapata, de mindent megtesz az együttes a szeptemberben startoló bajnokságban, hogy bentmaradjon, ennek megfelelően erősített a gárda. Alaposan kicserélődött a Szentes gárdája. A vezetőedző és jó pár játékos távozott az együttestől. Érkezők oldalán is szép számmal vannak új nevek. Mint beszámoltunk róla, György Dávid (Honvéd), Takács János (Miskolc) […]

Read More

Elfogadható vereség

Kikapott a németektől az U19-es leány röplabda-válogatott a magyar-szlovák közös rendezésű junior Európa-bajnokság nyitónapján. A Győrött rendezett találkozón a 3-1-es vereség ellenére helytállt Horváth András csapata, a kapitány szerint nincs ok panaszra. Majer Dániel • Vereséggel kezdett a leány U19-es … Bővebben

Read More

U18-as Vb: Vereség a nyitányon

u18asvbpodgorica01Két góllal kikapott U18-as válogatottunk a podgoricai vb nyitányán Montenegrótól. A mérkőzésen végig vezetett a házigazda, végül 16-14-re győzött. Az első negyedben 1-1 után Saveljics majd Ukropina találataira nem volt válasz, azaz csak Nagy Ádám tudott rá felelni, így 4-2 volt az állás. A második nyolc percben Vadovics góljával 4-3-ra feljöttünk, de ezután jött két […]

Read More

Remek helytállás

A harmadik harmad feléig remekül tartotta magát a magyar U18-as jégkorong-válogatott a szlovákok ellen az Olimpiai Reménységek Versenyén. A meccs vége azonban nem sikerült jól, az ellenfél 4-1-re nyert. Pusztai Viola • A szlovákok néhány hónappal korábban még az U17-es … Bővebben

Read More

Rio 2016 – Del Potro szabadkártyát kapott a US Openre

A riói olimpia férfi tenisztornájának ezüstérmese, Juan Martin del Potro szabadkártyát kapott a US Openre, így 2013 után újra indulhat Flushing Meadowsban. Az amerikai szövetség kedden bocsátotta ki a szabadkártyákat a 136. alkalommal sorra kerülő versenyre. A világranglista 141. helyén álló argentin játékos az utóbbi két évben csuklóproblémái miatt volt kénytelen távolmaradni a tornától. A […]

Read More

Kemény Dénes: az ötméteres-párbaj nem orosz rulett

Kemeny DenesMTI01Kemény Dénes szerint az ötméteres-párbaj nem orosz rulett, vagyis a montenegrói férfivízilabda-válogatott nem a szerencsének köszönhetően búcsúztatta a magyar csapatot a Rio de Janeiró-i olimpia negyeddöntőjében.      “Az ötméteres-párharc nem orosz rulett. Be kell lőni, ki kell védeni, és aki többet értékesít, az megérdemli a továbbjutást. A magyarok ráadásul rendszeresen gyakorolják a büntetődobásokat” – nyilatkozta […]

Read More

Rio 2016 – Több ezer önkéntes nem jelent meg

Több ezer önkéntes nem jelent meg a riói olimpia versenyhelyszínein. A Folha de S. Paulo című brazil lap a szervezőbizottságtól származó adatokra hivatkozva arról számolt be, hogy az 50 ezer jelentkező 30 százaléka nem látja el feladatát. A legtöbb önkéntesnek az ötkarikás játékok első három napján lett elege a munkájából, főként a dühös nézők szidalmai […]

Read More

Rio 2016 – A keddi győztesek

A riói olimpia keddi versenynapjának aranyérmesei: KAJAK-KENU női K-2 500 m: SZABÓ GABRIELLA, KOZÁK DANUTA (MAGYARORSZÁG) férfi C-1 1000 m: Sebastian Brendel (Németország) férfi K-1 1000 m: Marcus Walz (Spanyolország) női K-1 200 m: Lisa Carrington (Új-Zéland) NYÍLTVÍZI ÚSZÁS férfi 10 km: Ferry Weertman (Hollandia) ATLÉTIKA férfi 110 m gát: Omar McLeod (Jamaica) férfi magasugrás: […]

Read More