Sztorizott és gitározott Wichmann Tamás a Magyar Színházban – videó

Folytatódott az “Amiről még nem meséltem…” sorozat a Pesti Magyar Színházban. A 16. est vendége Wichmann Tamás volt.

A legendával Dr. Elbert Gábor beszélgetett, és kiderült, hogy a kilencszeres kenuvilágbajnok – aki háromszor nyert Európa-bajnoki aranyat, olimpián pedig kétszer szerzett ezüstérmet és egyszer bronzérmet – jól érzi magát a színpadon.

Az “Amiről még nem meséltem…” sorozat az elmúlt években komoly elismerést vívott ki magának sportos berkekben. Korábban Balzsay Károly, Hegedűs Csaba, Kammerer Zoltán, Igaly Diána, Vajda Attila, Szuper Levente, Törökgyörgy Melinda, Jakabfi Zsanett, Imre Géza, Magyar Zoltán, Sors Tamás, Gergely István, Martinek János, Dr. Gyarmati Andrea és Balczó András volt Dr. Elbert Gábor vendége. A sorozat február 26-án folytatódik a Pesti Magyar Színházban.

Read More

Mozgalmas volt az év első elnökségi ülése

A Magyar Sport Házában tartott több mint kétórás megbeszélésen sok mindenről esett szó, a legfontosabbak az alábbiakban olvashatóak. Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke ahogy az évindító interjújában, most is kiemelte, hogy az eredményes versenyzők kinevelése mellett a szövetség fejlesztése is nagy hangsúlyt kap 2018-ban. Ennek eléréséhez nélkülözhetetlen a megfelelő infrastrukturális háttér kialakítása, ezért […]
Read More

Átadták az „Év Szkanderosa” díjakat

Az idei év utolsó országos bajnokságán átadták az „Év Szkanderosa” díjakat. Az ob-nak Csáfordjánosfa adott otthont, ahol a férfiaknál Kovács Péter és Károlyi András, míg a nőknél Kőváriné Ivánfi Brigitta vehette át az év legjobbjának járó díjat.

 

„A sportágunkban már hagyománynak számít, hogy az év utolsó bajnokságán adjuk át a díjakat, ilyenkor megünnepeljük a legjobbakat. 2017-ben ráadásul volt mit ünnepelni, hiszen a magyar szkander-válogatott tagjai kiemelkedően teljesítettek, és a hazai rendezésű világbajnoksággal a magyar szövetség is bizonyított” – mondta Csabai Attila.

A nőknél az év versenyzője lett Ivánfi Brigitta. A világklasszis magyar szkanderos Európa-bajnoki címet szerzett 2017-ben, a budapesti világbajnokságon pedig bronzérmesként zárt. „Sok izgalmas verseny volt idén, lehetett volna jobb is, ha a világbajnokságon jobban kijön a lépés. Most már csak előre tekintek. A jövő évem legalább annyira zsúfolt lesz, mint az idei volt. Már januárban megkezdődnek a nemzetközi versenyek számomra” – összegzett Ivánfi Brigitta a versenyzői státusza mellett elnökségi tagként is segíti a sportágat.

 Az Év Szkanderosai:

Női: Kőváriné Ivánfi Brigitta

Férfi: Kovács Péter, Károlyi András

Az Év edzője: Simon Tibor

U 18

Lány: Kulcs Dzsenifer, Verbóczki Luca, Gállfy Zsófi

Fiú: Mészáros Dominik, Németh Levente

U 21

Lány: Barzsó Henrietta

Fiú: Sztanek Sándor

Mozgáskorlátozott

Simon Dani, Farkas István, Rojkó Zoltán, Fenyvesi József

Senior Grand Masters

Józsa Mihály, Hollandi Pál, Kovács (Pepe) Péter

Grand Master

Simon Ferenc

Masters

Dobos Attila, Kollár Csaba

Read More

A Szolnok lehajrázta a Fradit a rangadón

Budapest, 2017. november 4.
Kis Gábor, a Szolnok (elöl) és Nikola Jaksic, az FTC játékosa a férfi vízilabda Európai Szuperkupa döntõjében játszott Szolnoki Dózsa-Közgép - FTC-PQS mérkõzésén a budapesti Komjádi Béla uszodában 2017. november 4-én.
MTI Fotó: Czagány BalázsA záróakkordban dőlt el a rangadó, mikor a Szolnok állva hagyta a Fradit. A legutóbb az Európai Szuperkupa mérkőzésen találkozott egymással a két együttes, akkor ötméteresek után a Szolnok emelhette magasba a trófeát. Nos, most nem a Komjádiban, hanem a Népligetben folytatódott a csata a férfi Ob I-ben. A mérkőzés első negyedében sokáig nem esett […]

Read More

Férfi Ob I/B: nagy meccset húzott be az UVSE

alt201606A 8. forduló rangadóját az UVSE nyerte. Megerősítette vezető helyét az UVSE a férfi Ob I/b A-csoportjában. A lilák a Nagykanizsát verték. A hazaiaknál Konarik három gólt is szerzett, így a mérkőzés legeredményesebb játékosa lett. Férfi Ob I/b., 8. forduló, A-csoport: UVSE – Nagykanizsa 8-6 (1-2, 1-1, 3-0, 3-3) Gólszerzők: Konarik 3, Busa 1, Vámosi […]

Read More

Rangos védnökök a budapesti kick-box vb mellett

Megvannak a novemberi budapesti kick-box világbajnokság fővédnökei. A vb szervező bizottságának tájékoztatása szerint a világversenynek három fővédnöke lesz. A tisztségeket Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár és Tarlós István, Budapest főpolgármestere vállalta.

 Minden idők legnagyobb kick-box világbajnokságának három védnöke is lesz Schmitt Pál, korábbi köztársasági elnök, Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője és Keszthelyi Erik, a Keszthelyi Holding tulajdonosa személyében.

 A november 6. és 11. között a BOK (volt Syma) Sportcsarnokban sorra kerülő világbajnokság sporttörténelmi lesz a kick-box történetében, hiszen korábban soha nem fordult elő, hogy az összes szakág vb-jét egy helyen és egy időben rendezzék.

 A hatalmas sportolói létszámot – várhatóan 60 ország közel 2000 versenyzőjét – felvonultató vb november 6-án, hétfőn délelőtt 10 órakor a megnyitó ünnepséggel kezdődik, majd megindulnak a selejtezők. Az egész héten át tartó küzdelmeket szombaton 19 órától látványos gála zárja kiemelt döntőkkel.

 A világbajnokság valamennyi napjára vásárolhatók már jegyek az eventim.hu online felületén: http://www.eventim.hu/hu/jegyek/wako-world-kickboxing-championships-budapest-bok-csarnok-volt-syma-474084/event.html

Read More

Nagy megtiszteltetésben részesülhet a 14 éves úszó

nagyrekauszo2017eyof01A fiatal tehetséget jelölték a legjobb európai fiatal sportoló díjra. Fotó: EYOF 2017 A Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának beszámolója szerint a Piotr Nurowski lengyel teniszező nevét viselő elismerésre a BVSC 14 éves tehetsége egy cseh, egy görög, egy olasz és egy török sportolóval együtt van versenyben. A győztest Zágrábban, az Európai Olimpiai Bizottság november 24-25-én esedékes […]

Read More

Egy hónap múlva kezdődik a budapesti kick-box vb

Megkezdődött a jegyértékesítés a november 6. és 11. között sorra kerülő budapesti kick-box világbajnokságra. A BOK (volt Syma) Sportcsarnokban megrendezendő esemény egyedülálló lesz a sportág történetében, hiszen korábban soha nem fordult elő, hogy valamennyi szakág világbajnokságát egy helyen és egy időben rendezzék.

 

Májusban döntött a kick-box világszövetség, a WAKO arról, hogy sporttörténelmi „dupla” világbajnokságnak adhat otthont Magyarország. A hét szakág miatt a kétévenkénti vb-ket hagyományosan két helyszínen és időpontban rendezik meg, ám ezúttal – Brazília visszalépése okán – valamennyi szabályrendszer legjobbjai a magyar fővárosban találkoznak egy hónap múlva.

A Magyar Kick-Box Szakszövetség eredetileg a pointfighting, a kick-light és a full-contact világbajnokságot bonyolította volna le, ám a világszövetség vezetőinek felkérésére a szervezők elvállalták, hogy a light-contact, a low-kick, a K1 és a zenés formagyakorlat versenyszámait is programra tűzik.

A hatalmas sportolói létszámot – várhatóan 60 ország közel 2000 versenyzőjét – felvonultató vb november 6-án, hétfőn délelőtt 10 órakor a megnyitó ünnepséggel kezdődik, majd megindulnak a selejtezők. Az egész héten át tartó küzdelmeket szombaton 19 órától látványos gála zárja kiemelt döntőkkel.

A világbajnokság valamennyi napjára vásárolhatók már jegyek az eventim.hu online felületén: http://www.eventim.hu/hu/jegyek/wako-world-kickboxing-championships-budapest-bok-csarnok-volt-syma-474084/event.html

Read More

Színvonalas döntők, szoros összevetések

Öt versenyszámot rendeztek vasárnap a Kiskunhalason rendezett XXXIV. Országos Díjugrató Tenyészverseny utolsó, a döntők napján. Két betétszámmal indult a nap és aztán jöttek az 5-6 éves, majd az utánpótlás lovak döntői. Jellemzően az előző napokon is jól teljesítő párosok döntötték el a végeredményt. A kiskunhalasiak képviselői is szépen helytálltak. Az utánpótlás lovaknál a Fazekas István (Határőr Dózsa SE) lovagolta Cessna lett a legjobb magyar tenyésztésű ló.

tenyesz2

Négy hibátlan eredmény született a 120 cm-es alappályán az ötévesek döntőjében, így ők összevetésben döntötték el az első négy hely sorsát. Először egy kiskunhalasi lovas, Füzér Flóra (Kiskunhalasi LTSE) lépett pályára Chiarával. A páros hibátlanul, jó tempóban fejezte be a kört, de az utána következő Reischl Márton(Vajtai Elit LCSE) Heaven of Romance-szal jobb időt ment szintén hiba nélkül, akit még jobb idős hibátlan eredménnyel fölözött Kovács Henri (Morris Lovas SE) Qiuntero-val. Az utolsóként összevető Horváth Balázs összeszedett, gyors tempója és hiba nélküli lovaglása Licant, a 2012-es születésű pej mént (apa Legolas, anya Ranny) segítette az első helyre 2017-ben az ötévesek között.

tenyesz11 2

Horváth Balázs:„Két hónapja lovagolom Licant. Az alappályán azért előfordult szerencsénk is, de az összevetésben minden rendben ment. Nyilván ez egy kiszorított helyzetet teremtett, hiszen előttem jól kifutották az időt. A célba érkezés után rögtön az eredménykivetítőt néztem, mert éreztem, hogy szoros volt. Harminchatszázad másodperc kellett most a győzelemhez.”

PCDSC5980tenyesz3

A hatéveseknél is nagy verseny alakult, igaz az elsőség nem volt kérdéses, mert egyetlen hibátlanként a Czékus Zoltán (Kisteleki LE) lovagolta Ricola megszerezte az első helyet a 125 cm-es pályán. A páros mind a három napon hibátlan eredményt produkált így biztosan nyerte a 6 éves korosztályt a Chacas apaságú és Romania II anyaságú sötétpej kanca.

tenyesz6

Czékus Zoltán: „Nehezebbek a pályák, mint tavaly, de ezt nem csak a hatévesekre értem, hanem az összes korosztályra. A vonalvezetések nagyobb felkészültséget igényeltek az elmúlt esztendőknél. Ricola jó formában van és jellemzője, hogy nem hullámzó a teljesítménye, képes tartani, ha megy neki. Így történt ez most három napon át a kiskunhalasi versenyen. Természetesen nagyon örülök, hogy megkímélt az összevetéstől.”

tenyesz5

A másodiktól a nyolcadik helyig viszont nem voltak ilyen szerencsések a lovasok, ugyanis ott a helyezések eldöntésére összevetést rendeztek, mivel valamennyiüknek négy hibapontjuk volt. Ennek persze a közönség örült, hiszen kiélezett végjátékot látott a további helyezésekért. Ebből a ráadásból Jármy Vince került ki legjobban. A Némethy Bertalan Alapítvány lovasa ezüstéremhez segítette JB Koronaőr nevű lovát. A harmadik helyet Ziva érte el Marton András (Airvent LC) közreműködésével a hatéveseknél.

tenyesz13 2

Az utánpótlás lovaknál négyen maradtak talpon hibátlan eredménnyel a döntőben, ezért ők ráadásként összevetésben döntötték el a végeredményt. Először Kovács Henri (Morris Lovas SE) vetett össze Kyara van Het Netehof 16 nevű 7 éves sárga kancájával, korosztálya egyetlen hibátlanjaként. A párosnak 135 cm-en kellett menniük és ismét hibátlanok lettek. Az öt centis emelés után a három hibátlan 8 éves ló következett. Közülük Szentirmai Péter (Bábolna SE) 2009-es születésű pej kancája, Express (apa Tangelo van De Zuuthoeve, anya Olga)  volt a leggyorsabb hibátlan. A címképen a győztes páros eredményhirdetés közben látható. A harmadik helyre Faluhelyi Ádám (Ceglédi LK) Cariba Dam nevű lovát hozta. Az összevetés és a szám negyedik helyét Cessna szerezte, meg akit egy helyi lovas, Fazekas István lovagolt. Egy apróságon múlott csak az érem, az egyébként előző napokon mindig dobogós kettősnek.

PCDSC9777tenyesz3 1

Szentirmai Péter: „Nagyon örülök a sikernek. Végig  jókat ment a három nap során Express. Ahogy a neve is utal rá, ő egy alapvetően gyors ló, úgyhogy nem nagyion kellett biztatni. Az összevetésben nagyon éles fordulókkal próbáltam rövidíteni a pálya vonalát. Ezeket a hirtelen fordulókat otthon jó néhányszor gyakoroltuk Expresszel. Egyébként jó rendezést produkált megint Kiskunhalas, öröm volt itt versenyezni, pláne így, hogy nyertünk.”

tenyesz17

A nap során két betét show-számot is rendeztek Kiskunhalason. Az első 110 cm-es számot Jován Richárd(Mezőhegyesi Ménes KH SE) nyerte Iringóval. A másik 120 cm-es pályát Burucs Barna (Castília Kft.) Chacco Bellával hozta első helyen.

A háromnapos versenyt szakmailag végig követte zsűritagként Szebényi Dániel, a díjugrató szakág elnökségi tagja.”Tudatosan emeltük a színvonalat és szakági szinten döntöttünk még az elmúlt évben erről. Mind magasságban, mind pedig a pályák vonalvezetésében nehezebbé tettük a lovak versenyét. Kell ez a sportág fejlődéséhez és a pályák építése jól lekövette a szakmai döntésünket. Az pedig örömteli, hogy az alappályákon történt hibátlan lovaglások sora és az összevetések színvonala igazolta döntésünket.”

Az utánpótlás lovak döntőjét a DigiSport TV rögzítette és az 1-es csatornáján, ma este (október 10.) 21 óra 45 perces kezdettel közvetíti. Aki erről lemaradna, annak pótlási lehetősége lesz október 11-én, szerdán a DigiSport 2-n 23 óra 05 perces kezdettel. A Halas Televízió kedd esti sporthíradójában számol be összefoglalóval az eseményről és a szerdán megjelenő Halasi Tükörben is olvashatnak a tenyészversenyről.

Fotó és szöveg: Kovács Iván

Read More

Hivatalos – Két játékos is megkapta az olasz állampolgárságot

molina01Az argentin balkezes biztos, hogy szerepet kap az olasz válogatottban… Hivatalos formát öltött, miután az Olasz Úszószövetség hivatalos oldalán megjelent a hír, hogy Gonzalo Echenique és Gulliermo Molina megkapta az olasz állampolgárságot. Az argentin balkezes a spanyol válogatottban is megfordult, de játszott a spanyol csapatban is. A jövőben pedig Alessandro Campagna számolhat vele, a hírek […]

Read More

Debrecen, Puskás Akadémia: három meccs, tíz gól

A Ferencváros az első csapat az OTP Bank Liga 2017–2018-as idényében, amely kétszer is öt gólt szerzett pályaválasztóként. A DVSC tíz bajnoki gólt szerzett a legutóbbi három bajnoki meccsén, erre 2014 tavasza óta mostanáig nem volt példa. A Puskás Akadémia tíz gólt szerzett a legutóbbi három fordulóban, ilyenre még nem volt példa a klub élvonalbeli történetében. A Haladás a hetedik idegenbeli bajnoki mérkőzését veszítette el sorozatban. Az OTP Bank Liga nyolcadik fordulójának érdekességei.

Read More

Sorsoltak a férfi Ob I/b-ben – szeptember végén indul a bajnokság!

vizilabda altalanos02Ismét húsz csapat részvételével indul a második vonal. Íme, a csapatok és a pártosítások. A Szombathely nélkül, de a Vasassal indul szeptember 30-án a bajnokság. Idén is húsz együttes nevezett be a pontvadászatban. Két csoportra bontották a mezőnyt, melynek sorsolását tegnap tartották. Íme, az 1. forduló párosítása illetve a csoportok! Férfi Ob I/b, első forduló […]

Read More