A fiúk is a nyolcban

Az U18-as fiúválogatott mindkét csoportmérkőzését megnyerte a Debrecenben zajló 3×3-as Európa-bajnokságon, azzal követte a lányokat a negyeddöntőbe. Lakner Gábor • A fiúk is bemutatkoztak a Debrecenben zajló 3×3-as Európa-bajnokságon, és ők is szépszámú, ami pedig még annál is fontosabb, hangos … Bővebben

Read More

Történelmi arany Franciaországnak

Franciaország megszerezte azt az aranyérmet amelyre nagyon, de nagyon várt. Az Olimpiák történelmében díjlovaglásban, lovastusában már megvolt a csapat arany csak díjugratásban hiányzott a mai napig. Hiába sok sérülés, kólika, Philippe Guerdat által irányított gall csapat nem tudott hibázni Rio De Janeiróban. Penelopé Leprevost-Flora De Mariposa, Kevin Staut-Reveur De Hurtebise, és a két 50 év feletti szuper lovas Roger Yves Bost-Sydney Une Prince és az utolsó pillanatban, a világ első Simon Deleste, lovának sérülése miatt a csapatba kerülő, Philippe Rozier-Rahotep De Toscane három hibapontos összteljesítménnyel lett bajnok. Második helyen az Athéni és Pekingi olimpiákon is győztes Egyesült Államok végzett. A harmadik heylért összevetést rendeztek a két nyolc hibapontos csapat között, ahol a német válogatott már nem hibázott, így megszerezték a bronzérmet Kanada előtt.

14081120 10208273096483618 1671712371 n

A három kvalifikációs versenyszámban egyetlen lovas tudott hibátlanul lovagolni, a kanadai Eric Lamaze Fine Lady nyergében, megelőzve jó pár idő hibapontot begyűjtő lovast. Ennek az eredménynek azonban snincs nagy jelentősége, hiszen a olimpiai döntőbe kerülő 35 lovas, tiszta lappal kezdi meg a 160 cm magas döntő pályáit. Augusztus 19-én, magyar idő szerint 15 órakor az első, és 18.30-kor a második fordulóra kerül sor.

14031064 10208273096443617 412078840 n

Read More

Szünnap Udinében

Az U16-os leány A divíziós kosárlabda Európa-bajnokság szünnapján szemügyre vesszük, hogy áll a négy csoport két fordulót követően. A magyar csapat biztatóan kezdte a tornát, kedden a veretlen németek következnek. Lakner Gábor • Az U16-os leány kosárlabda-válogatott kifejezetten biztatóan kezdte … Bővebben

Read More

Magyarország – Ausztrália ÉLŐ

rio2016benedekcsapat03A Benedek-csapat a második játéknapon az ausztrálokkal találkozik. Legutóbb egy góllal győztünk ellenük. – kisebb csúszás van a programban, 6-8 perccel csúszik minden – a mérkőzés 18 órától kezdődik – a szerbek 9-9-es döntetlent értek el a görögök ellen, míg az olaszok 11-8-ra verték a franciákat. – Minden, amit tudni kell a riói olimpiáról! – […]

Read More

Rio 2016 – Szász Emese aranyérmes!

A párbajtőröző Szász Emese megszerezte a magyar csapat első aranyérmét a 2016-os riói nyári olimpia női párbajtőrversenye döntőjében. A szám egyetlen magyar indulója a legjobb 32 között kapcsolódott be a küzdelmekbe, és az észt Julija Beljajeva, valamint a dél-koreai Kang Joung Mi egyformán 15-11-es, továbbá a japán Szato Nozomi fölényes, 15-4-es legyőzésével jutott el az […]

Read More

Megvan a „kisarany”

KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSUNK JELENTÉSE POZSONYBÓL. Nagy küzdelmet hozott a Franciaország elleni helyosztó a pozsonyi ifjúsági leány kézilabda-világbajnokságon, de a magyar együttes 34-31-es győzelemmel és az ötödik hellyel jött ki a csatából. Roska Emese Boglárka • „Nagyon fegyelmezetten játszottak a lányok. Sajnálom, hogy nem … Bővebben

Read More

Bernek nem ígérget, de nagyon oda fogja tenni magát a 400-on

A világranglistán elfoglalt 17. helyével ugyan nem dicsekedhet, az viszont jókora adag önbizalom növelőt biztosíthat Bernek Péternek, hogy a májusi londoni Európa-bajnokságon különösebb rákészülés nélkül is bronzérmes lett a 400 méteres gyorsúszásban. A második éve a BVSC-Zugló kötelékébe tartozó 2010-es ifjúsági olimpiai bajnok az év elején Floridában alapozott, az olimpiai felkészülését pedig Győrben fejezte be. 

Read More

Akadémiai szemléletváltás

Szalai Lászlót nevezték ki a Puskás Akadémia utánpótlás-szakmai igazgatójának. Az elmúlt hetekben az U19-es Európa-bajnokságon tevékenykedett az UEFA szakmai csoportjának tagjaként, a hazaérkezése után pedig nyilatkozott honlapunknak a Felcsúton tervezett változásokról és a fiatal magyar labdarúgókról. Majer Dániel • Szalai László … Bővebben

Read More

Rajt, nagy pofonnal

Óriási pofonba szaladt első mérkőzésén a magyar válogatott a finnországi U20-as A divíziós kosárlabda Európa-bajnokságon. Pór Péter csapatának a célja nem lehet más, mint a bennmaradás. A lebonyolításból adódóan gyakorlatilag tét nélküli találkozón az első perctől óriási fölényben játszottak németek. … Bővebben

Read More

Bronzmeccs az A-ért

Kikapott az elődöntőben a női U20-as válogatott a podgoricai B divíziós Európa-bajnokságon, a szlovének győzték le 66-56-ra. Így a döntőről igen, az A divízióról azonban még nem kell lemondania, azt ugyanis a bronzmérkőzésen kiharcolhatja, a csoportkörben már legyőzött cseh együttes … Bővebben

Read More

Jön a BENU-Kupa!

benukupaplakatNagy csatákra és izgalmas mérkőzésekre lehet számítani a BENU Kupán. Indul az ötnapos pólóünnep a Margitszigeten.  Az első két nap teljes egészében a lányoké lesz. Bíró Attila csapata ekkor az olaszokkal és az ausztrálokkal fog megküzdeni. A két találkozón becsületkassza fog működni, de a belépés regisztrációhoz kötött, erről ezen a linken további információkat talál. Pénteken aztán […]

Read More