Szumó-vb: Végh Richárd junior világbajnok lett!

Fantasztikus magyar siker a Taipeiben zajló szumó-világbajnokságon! Végh Richárd a juniorok 85 kilogrammos kategóriájában világbajnoki címet szerzett.

Az érdiek 17 és fél éves klasszisa imponáló magabiztossággal versenyezett egész nap, a döntőben aztán az ukrán Makszim Csibulnyak ellen lépett küzdőtérre, ahol – döntetlen után – megismételt fináléban, kiélezett küzdelemben megszerezte az aranyérmet. Szilágyi Erik is közel volt az éremszerzéshez, de végül a junior mezőny 115 kilogrammos kategóriájában végül ötödik lett.

Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke elmondta, a Taipeiben jelenleg küzdőtérre lépő magyar válogatottban több olyan alapember van, akik a jövő magyar szumósai lehetnek.

„Végh Richárd teljesítménye fantasztikus. Ő is, és Szilágyi Erik is indult már korábban – többek között – felnőtt versenyeken is, ahol szintén letették a névjegyüket. Bízom benne, hogy Végh sikere erőt ad a többi magyar indulónak is, hiszen ne feledjük: Ázsiában egy nagyon népszerű sportágról beszélünk. Nagyon erős mezőny jött össze gyakorlatilag mindegyik súlycsoportban.” – nyilatkozta Ancsin László.

Kovács János aranyérmes tanítványán és Szilágyi Eriken kívül Forgó Fruzsina (65 kg), Kerstner Róbert (open kategória), Molnár Tamás (115 kg), Délceg József (85 kg) és Nemes Dávid (+115 kg) szerepel a világbajnokságon.

A szumósknál egyébként már zajlik a Világjátékokra kvalifikáló sorozat is, a magyar válogatott eddig több ilyen Európa-kupán vett részt, ahol több érmet szerzett. A következő Világjátékokat 2021-ben, az egyesült államokbeli Birminghamben rendezik meg.

Read More

Lengyelországban kvalifikálnak a Világjátékokra a szumósok​​​​​​​

Lengyelországban folytatódik a szumósok Világjátékok-kvalifikációja. Az előttünk álló hétvégén a Krotoszynban megrendezendő Európa-kupán négy magyar indul – tudtuk meg a Magyar Szumó Szövetségtől.

A szumósok már az év elején megkezdték Világjátékok-kvalifikációt. A világversenyeken kívül külön kvalifikációs viadalokat is rendeznek, az ott szerzett pontokat összesítik, és akkor derül ki, hogy kik indulhatnak a 2021-es birminghami játékokon.

Lengyelországban Berregi Bernadett (95 kg), Nemes Dávid (nehézsúly), Szilágyi Erik (92 kg) és Pap Arnold (+ 115 kg) képviseli a magyar színeket.

A magyar szumó-válogatott tagjai legutóbb a bradenburgi Európa-kupán vettek részt, ahol hét érmet, köztük Forgó Fruzsina és Molnár Tamás révén két aranyat nyertek. A brandenburgi EK is Világjátékok-kvalifikációs verseny volt.

Fotó: Vörös Nándor

Read More

Az olimpiai bajnok szerbekkel játszik a Szolnok vízilabdacsapata

blfinalsix0101Szeptember 2-án az olimpiai bajnok szerb válogatott ellen játszik gálamérkőzést a Bajnokok Ligája-győztes Szolnoki Dózsa-Közgép férfi vízilabdacsapata. A klub csütörtöki közleménye szerint ezzel a találkozóval szeretnék hazai környezetben is megünnepelni, hogy a Tisza-parti együttes megnyerte a legrangosabb európai trófeát, ugyanis tavasszal a budapesti Duna Arénában hódította el a kupát. A gálamérkőzésen a szolnokiak a BL-győztes […]

Read More

Biztonságos lesz az első budapesti Duna-átúszás

Szeptember 2-án második alkalommal rendezik meg a Budapest Urban Games (BUG) elnevezésű sporteseményt, melynek keretein belül először lesz Budapesten Duna-átúszás, a Szabadság híd pesti hídfője és a Műegyetem között.

 

„Körülbelül bő két héttel az esemény előtt ismét kikértük azon hatóságok véleményét, akiknek hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy több száz ember számára hatalmas élményt jelentsen a Duna átúszása Budapesten.” – mondta Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a BUG nagykövete.

“A Balaton átúszáshoz hasonlóan komoly mentőcsapat lesz, úgynevezett úszó folyosót fogunk kialakítani. 25 méterenként kapaszkodó hajók, 40 méterenként nagyobb hajók lesznek, így én azt gondolom, hogy teljes egészében biztonságos lesz az úszás, ráadásul az általunk javasolt szakaszon nyugodtabb a Duna.” – mondta Dr. Fülöp Tibor a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság alezredese.

A biztosítást a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat végzi, Balázs László elnök ezzel kapcsolatban elmondta: „Szeptember 2-án közel 10 mentőhajó lesz, amelyek mindegyike legalább 10-10 embert tud a fedélzetére venni baj esetén. A rajtnál és a célnál olyan vízimentő kollégák fognak dolgozni, akik szükség esetén azonnal a vízbe tudnak ugrani. Úgy tervezzük, hogy közel 40 fővel leszünk jelen a Duna azon szakaszán, ahol az átúszás zajlik, így minden indulónak garantálni tudjuk a biztonságát.”

Sokakban felmerül a kérdés, hogy vajon elég tiszta e a Duna Budapestnél. Ezzel kapcsolatban a szervezők Dr. Szentes Tamás, helyettes államtitkár, Országos tisztifőorvos véleményét kérték ki.

„A természetes vizeknek a minősítését egy kormányrendelet előírásai szerint végezzük, ennek alapján „kiváló”, „jó”, „tűrhető” és „kifogásolható” kategóriákba soroljuk őket. A Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. akkreditált laborja által végzett vizsgálatok az adott szakaszon “megfelelő” és „jó” eredményt hoztak, ezek alapján kijelenthetjük, hogy amennyiben ilyen vízminőségben történik a Duna átúszása, az fertőzési kockázattal nem jár, tehát a verseny biztonságban teljesíthető!”

„Örülök neki, hogy a hatóságok ismét mindent rendben találtak. Én is azt tervezem, hogy átúszom a Dunát és remélem, sokan kilátogatnak majd drukkolni, nem csak az úszásra, hanem a többi sporteseményünkre is, hiszen az egész rendezvény ingyenes. Célunk, hogy Budapest különleges helyein tudjunk közösen sportolni.” – tette hozzá Kiss Gergely.

A Budapest Főváros Önkormányzata jóvoltából megvalósuló esemény 2017-ben két helyszínen zajlik. A már említett Műegyetem előtti terület lesz a Duna-átúszás célja és egyben a focitorna helyszíne is. Utóbbiban amatőr 3 fős kispályás csapatok mérik össze tudásukat.  A Citadellánál rendezik a street workout versenyt és a futást.

A szakértőkkel készült interjú az alábbi linken tekintő meg:
https://www.youtube.com/watch?v=-eLB1syUb4Q

BUG időpont:

  • 2017. szeptember 2. szombat, 8:00 és 20:00 óra között

BUG nevezés:

  • www.budapesturbangames.hu

Helyszínek:

  • Műegyetem Rakpart
  • Citadella

Sportágak:

  • Duna-átúszás
  • Grundfoci
  • Futás
  • Street workout

További információk:

Együttműködő partner:

  • BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft.
Read More

Felnőtt vb-re készül Érdi Mária

Érdi Mária pár napja megszerezte első U21-es világbajnoki címét Belgiumban. A magyar vitorlázó most Hollandiában edzőtáborozik és az augusztus végi felnőtt világbajnokságra készül.

„Egész végig nagyon koncentráltam, de voltak rossz futamaim. Elsőre egy 31. helyet szereztem, ez volt a legrosszabb eredményem. Ezután viszont sikerült nyugodtnak maradnom, aminek nagyon örültem, mert így az első rossz futam után, amikor a 31. lettem, ugyan azon a napon sikerült megnyernem a 2. és a 3. futamot, és ez megmutatja, hogy fejben nagyon sokat fejlődtem. Medemblikben lesz a felnőtt világbajnokság augusztus végén, ahol a célkitűzés az első 10-be kerülés.” – nyilatkozta Érdi Mária.

A magyar vitorlázó így már ötszörös korosztályos világbajnok, egyszeres Európa-bajnok, továbbá van egy világ- és két kontinensbajnoki ezüstje, valamint egy-egy bronza is.

Read More

Bronz Marrákesből

Nagyszerű teljesítménnyel bronzérmet szerzett a 18 éves Orosz Viktor csigásíjász a Marrákesben rendezett felnőtt terem Világ Kupa-viadalon. A háromszoros korosztályos világbajnok csak a regnáló felnőtt vb-elsőtől kapott ki Marokkóban. reb • Néhány héttel ezelőtt, a MOL Új Európa Alapítvány jubileumi … Bővebben

Read More

Meglepő döntést hozott a görög kapitány

LEN European Water Polo Championships 2016
Hungary HUN (White) Vs Greece GRE (Blue)
Men
7 AFROUDAKIS Christos C GRE
Kombank Arena, Belgrade, Serbia Day02 11-01-2016
Photo P. Mesiano/Insidefoto/DeepbluemediaIdén két meghatározó játékosára sem számít Theodorosz Vlahosz. A görög kapitány kihirdette a horvátok ellen készülő világliga keretét. Csak úgy, mint nagy riválisuknál van változás a hellén csapatban is. Érdekesség, hogy nem került be az együttesben Manolisz Milonakisz. Sőt, Krisztosz Afrudakisz is hiányozni fog majd az idei két mérkőzésen. Mondani sem kell, mindketten meghatározó játékosai […]

Read More

Rajt a pástokon

Ezüstérmet szerzett a magyar vegyes csapat a budapesti junior tőr Világ Kupa-versenyen, amelyen egyéniben Kondricz Kata szerepelt a legjobban. A kardozók és a párbajtőrözők hazai válogatóversenyen léptek pástra. P. V. • A szeptember az utánpótláskorú vívóknak nemcsak az iskola, hanem … Bővebben

Read More

Játékban felülmúltuk Portugáliát 1966-ban – a teljes meccs audiókommentárral

Leleplező felvételnek is tökéletes az 1966-os Magyarország-Portugália vb-meccs 90 perce. Tudniillik olyan mérkőzésen szenvedett vereséget Baróti Lajos együttese Manchesterben, ahol a döntetlen is az ellenfélre nézve lett volna hízelgő. Hát még a 3:1-es győzelme. Az MLSZ Archív csatornája friss hangalámondással, az angliai világbajnokság találkozójával bővült. A válogatott kapusa, Szentmihályi Antal visszaemlékezésével.

Read More

Benedek Tibor keretet szűkített: Íme, az olimpiai csapat

Belgrád, 2016. január 21.
Benedek Tibor szövetségi kapitány magyaráz a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság elõdöntõjében játszott Montenegró - Magyarország mérkõzés szünetében 2016. január 21-én.
MTI Fotó: Koszticsák SzilárdJóval a határidő előtt Benedek Tibor döntött, és kijelölte a riói olimpiára csapatát. Férfiválogatuttunk riói kerete: Kapusok: Decker Attila, Nagy Viktor Mezőnyjátékosok: Decker Ádám, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Manhercz Krisztián, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton, Zalánki Gergő. Benedek Tibor így értékelt: „Természetesen nagy volt a harc a csapatba […]

Read More

Rangos torna előtt juniorválogatottunk

2015juniorvb14Horkai György tanítványai Belgrád felé veszik az irányt. A hétvége fárasztó lesz a csapat számára, amely foghíjasan utazik. Kemény tornán vesz részt hétvégén a csapat, amely a szeptember 11. és 18. között megrendezésre kerülő hollandiai Európa-bajnokságra készül. A magyar válogatott ellenfele a horvát, a montenegrói, a szerb, a görög és a német válogatott lesz. Ráadásul az […]

Read More