Párizs 2024 – Drágább lesz a vízilabdások helyszíne

A tervezettnél lényegesen többe fog kerülni a 2024-es párizsi olimpia vizes központja. A kivitelezés, amellyel a Bouygues vezette cégcsoportot bízták meg, a legfrissebb kalkulációk szerint 174,7 millió euróba kerül, holott az előzetes költségvetésben 113 millió szerepelt. Az előző számítás 2016-ban készült, az akkori gazdasági, pénzügyi környezetben, az euró akkori értékére alapozva, de az is növeli […]

Read More

Olimpia 2024 – a budapesti pályázat visszavonását javasolják

Budapest, 2017. január 4. A Budapest 2024 által 2017. január 4-én közölt legfrissebb aktuális látványterv a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodáról, az esetleges 2024-es budapesti olimpia vízilabda-mérkõzéseinek helyszínérõl. A látványtervet a Brick Visual, az építési terveket a BORD Építész Stúdió készítette. A 2024-es olimpia rendezési jogáért a magyar fõváros Los Angelesszel és Párizzsal verseng, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szeptember 13-án, Limában dönt a helyszínrõl.
MTI FotóA 2024-es olimpiai pályázat visszavonását javasolja a kormány, a főváros vezetése, a Fidesz elnöksége és a Fidesz-frakció. A döntés azután született, hogy Tarlós István főpolgármester Orbán Viktor kormányfővel és a Magyar Olimpiai Bizottság vezetőivel egyeztetett szerdán. A döntés oka, hogy megbomlott a nemzeti egység a pályázat ügyében. A kormány határozatot hozott arról, hogy javaslatot tesz […]

Read More

Olimpia 2024 – A nemzetközi sajtó szerint Budapest lehet az alternatíva

olimpia202410A legnagyobb nemzetközi médiumok napokkal a magyar prezentáció után is kifejezetten pozitívan írtak a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázatról. Budapest kedden prezentációval és filmvetítéssel mutatta be elképzeléseit a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) dohai közgyűlésén, ami több mint tízezer sajtómegjelenést generált világszerte, ezek pedig több milliárd olvasót, hallgatót, nézőt értek el, és pozitívan említették […]

Read More

Dohában mutatják be a budapesti olimpiai pályázatot

olimpia202410Az ANOC közgyűlésén élesben debütál a budapesti olimpiai pályázat. Húszperces előadással és filmvetítéssel mutatkozik be Budapest 2024-es olimpiai pályázata kedden, Dohában, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) közgyűlésén. A prezentációra annak nyomán kerül sor, hogy az ANOC meghívta a kandidáló városokat, hogy a közgyűlésen bemutathassák pályázatukat a résztvevő nemzeti olimpiai bizottságok, nemzetközi sportszövetségi vezetők és […]

Read More

Olimpia 2024 – Bemutatták a budapesti pályázat logóját

olimpia2024logoAz ünnepélyes eseményen többek között Tarlós István főpolgármester, Fürjes Balázs, az olimpiai pályázat kormányzati felelőse, Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke és Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja leplezte le a nyílt pályázat útján kiválasztott logót. A budapesti pályázat emblémájának meghatározó elemei a Szabadság-szobor, a víz és az olimpiai ötkarika, utóbbi […]

Read More