Először steward képzés Magyarországon
Az idei évben vizsgáztak először nemzeti stewardok a díjugrató sport hazai történetében. Március 25.-én a Nemzeti Lovarda tudásközpontjában számukra szervezett képzésen a gyakorlatban is megtapasztalhatták a szakma jelöltjei, hogy milyen feladatok várnak majd rájuk, valamint egy kifejezetten kommunikáció fejlesztésre szakosodott csapat is tartott előadást. Összesen tizenheteken tettek végül sikeres vizsgát, akik felkerülhettek nemzetközi társaik mellé a steward listára.

Idén a kiemelt és országos díjugrató versenyeken dolgozhatnak majd. Sokrétű munkájukra szükség van, a még gördülékenyebben lebonyolítható versenyek érdekében. A kurzusvezető Katona Linda segítsége ezúttal Pintér Zsófia nemzetközi steward volt, aki a gyakorlatban készítette fel a jelölteket az akadályok szabályszerű használatára a melegítőpályán.
Gratulálunk a stewardoknak!

Alessandro Campagna döntött, három változást eszközölt a riói csapathoz képest az olasz mester. A siracusai tornagyőzelem után, az olaszok mestere kihirdette a vb-csapatát. Stefano Tempesti és Christian Presciutti visszavonult Rió után, még Andrea Fondelli sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot a vb-n, így három változást eszközölt a kapitány a riói olimpiához képest. Bekerült a […]
A női válogatott szövetségi kapitánya, csapatot hirdetett a franciák elleni világliga meccsre. Nem várt tovább Bíró Attila, a keddi mérkőzésre kijelölte csapatát. A kapuban ezúttal Kasó mellett Doroszlai is szerphet juthat, míg a mezőnyjátékosok között túlsúlyban vannak a Dunaújváros játékosai. A mérkőzést kedden rendezik a Hajósban. A franciák elleni csapat: Kapusok: Doroszlai Vanda (BVSC), Kasó […]
Drámai csatában győzött a hétvégén Düsseldorfban megrendezett német kupán a Wapo ’98 Hannover csapata. A hannoveri a gárda a döntőben az ASC Duisburgot 10-9-re legyőzve vetett véget egy 14 éven át tartó szériának, az alsó-szászországi csapat ugyanis eddig kétszer nyert kupát, az elsőt 1998-ban, majd 2003-ban Esslingenben. Az ASC Duisburg 2013-as kupagyőzelme óta először jutott […]