Címke: Öt
Hamilton: Schumacher talán túl sokáig maradt
A Mercedes világbajnoka elmondása szerint addig szeretné folytatni F1-es pályafutását, amíg élvezi a versenyzést, ugyanakkor arra is figyelnie kell, ne vegye el mások elől a bemutatkozás lehetőségét.
Továbbra is központban a magyar tehetségek
Tanácskozott az MLSZ elnöksége, amely továbbra is elkötelezett a magyar tehetségek szerepeltetésének ösztönzése ügyében. Közel száz hazai nevelésű játékos rendszeres pályára lépése várható.
„Hülkenberg megérdemelné a gyári ülést”
Otmar Szafnauer, a Force India F1-es csapatának műveleti igazgatója szerint a német versenyző előbb vagy utóbb ajánlatot fog kapni egy nagycsapattól. A szakember beszélt a 2016-os erőviszonyokról is.
Verstappen javulást vár a Ferrari motorjától
A Toro Rosso 2016-ban a Ferrari tavalyi erőforrásait fogja használni – de a holland pilóta szerint ennek ellenére jobbak lesznek, mint tavaly, a Renault aktuális motorjaival.











