Még sosem szerzett pontot a DVSC ellen a Puskás Akadémia
Két mérkőzéssel zárul ma az OTP Bank Liga 2015–2016-os idényének második fordulója.
Két mérkőzéssel zárul ma az OTP Bank Liga 2015–2016-os idényének második fordulója.
Az OTP Bank Liga 2. fordulójának szombati játéknapján a Budapest Honvéd legyőzte az MTK-t, a Haladás három ponttal távozott Fehérvárról, a Békéscsaba Pakson, a Vasas pedig saját pályáján az Újpesttől kapott ki.
A Budapest Honvéd egy hajrában szerzett góllal legyőzte a vendég MTK-t a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójának szombat délutáni nyitómérkőzésén.
Négy mérkőzést rendeznek ma az OTP Bank Liga második fordulójában. Két fővárosi találkozó mellett bemutatkozik hazai pályán a Videoton FC és a Paks is.
A Videoton továbbjutása a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójából a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) eddigi legnagyobb sikere is egyben Orbán Viktor miniszterelnök, az utánpótlás-nevelő intézet alapítója szerint.
Szombaton négy, vasárnap két mérkőzést rendeznek az OTP Bank Liga 2. fordulójából.
Megváltozott a Honvéd-MTK második fordulós bajnoki labdarúgó-mérkőzés kezdési időpontja a 2018-as világbajnokság selejtezőjének sorsolása miatt. Az OTP Bank Liga hétvégi…
Szombaton két fővárosi derbi, a Vasas-Újpest FC és a Budapest Honvéd-MTK Budapest, vasárnap pedig a Ferencváros-DVTK összecsapást közvetíti élőben az M4 csatorna.
A Ferencváros immár sorozatban 21 bajnoki találkozón maradt veretlen, a Megyeri úton sorozatban az ötödik bajnoki találkozóján nem kapott gólt az Újpest.
Két mérkőzéssel zárult az OTP Bank Liga 1. fordulója: a DVSC némi szerencsével győzte le a Békéscsabát, a Ferencváros két góllal bizonyult jobbnak a Haladásnál.
Két, több szempontból is érdekes találkozóval folytatódik az OTP bank Liga 1. fordulója. Régi, jó ismerősök találkoznak.
Az OTP Bank Liga 1. fordulójának szombati játéknapján a Budapest Honvéd 1-0-ra legyőzte a Videoton FC-t a Bozsik-stadionban.
Négy mérkőzéssel megkezdődik ma az OTP Bank Liga 2015–2016-os kiírása, a magyar labdarúgó-bajnokság 114. idénye.
Szombaton kezdődik az OTP Bank Liga 2015-2016-os idénye, az mlsz.hu a résztvevő csapatok vezetőedzőit kérdezte az idénybeli várakozásaikról. Felvezető sorozatunk harmadik részében a négy nemzetközi kupainduló csapat vezetőedzője, Bernard Casoni, Thomas Doll, László Csaba és Kondás Elemér válaszol a kérdésekre.
Szombaton négy, vasárnap két mérkőzéssel veszi kezdetét az OTP Bank Liga 2015-2016-os idénye.
Az OTP Bank Liga közvetítési jogaival rendelkező televíziókkal történt egyeztetések után véglegessé vált, hogy fordulónként három mérkőzés kerül élőben a képernyőre az NB I-es bajnokik közül.
Szombaton kezdődik az OTP Bank Liga 2015-2016-os idénye, az mlsz.hu a résztvevő csapatok vezetőedzőit kérdezte az idénybeli várakozásokról. Felvezető sorozatunk második részében Csertői Aurél, Robert Jarni, Nebojsa Vignjevics és Bekő Balázs válaszol a kérdésekre.
Az MLSZ TV stábja a Haladás edzésén járt, ahol Király Gábor visszatéréséről faggatta a csapat játékosait és Mészöly Géza vezetőedzőt.
Szombaton kezdődik az OTP Bank Liga 2015-2016-os idénye, az mlsz.hu a résztvevő csapatok vezetőedzőit kérdezte meg az idénybeli várakozásaikról. Háromrészes sorozatunk első részében a két újonc, a Vasas és a Békéscsaba, valamint az előző idény 13. és 14. helyezettje, a Honvéd és a Haladás szakvezetője válaszol kérdéseikre.
A hétvégi bajnoki rajt előtt, a felkészülés utolsó állomásaként, ma délelőtt a Testnevelési Egyetem pályáján fizikai felmérő teszten vettek részt a NB I-es, NB II-es és NB III-as játékvezetők, illetve asszisztensek.