Európa Játékok – A Béke lángja Budapestet is érinti

Az Európa Játékok ugyan júniusban rajtol, de folyamatosan érkeznek a hírek a minszki viadal kapcsán. Egyre nagyobb divat önkénteskedni, ugyanis több mint 24 ezer ember jelentkezett erre a megtisztelő feladatra, illetve bemutatták a fáklya útvonalát is, amit a “Béke lángjának” neveznek és Magyarországon is áthalad. Ezt Nadezhda Anisovets, a minszki Európa Játékok önkéntes programjának vezetője […]

Read More

Tamás Ferdinánd bronzérmes a korosztályos karate vb-n

A dobogó harmadik fokára állhatott fel Tamás Ferdinánd az U21-esek (18-20 évesek) között a 67 kg-os súlycsoportban a Tenerifén megrendezett korosztályos karate vb-n. Minden idők legnagyobb kadet, junior és U21 világbajnokságán három másik magyar versenyző is eljutott a bronzmérkőzésig, de Baranyi Zsófia, Borbás Botond és Botos Botond végül ötödik lett.

 

A spanyolországi vb-n is éreztette hatását a sportág 2020-as olimpiai bemutatkozása: soha nem látott hatalmas létszám, 109 ország közel 1800 versenyzője – köztük 29 magyar – lépett tatamira.

Fiataljaink közül Tamás Ferdinánd szerepelt a legjobban, aki a 65 fős mezőnyben négy győzelemmel egészen az elődöntőig jutott. Az MTK versenyzője az egyiptomi Mohamed ellen is jól küzdött, vezetett is, ám egy utolsó másodpercekben bekapott rúgás miatt elúszott a döntő lehetősége. A harmadik helyért aztán a török Kacar ellen sikerült ismét nyerni, így Tamás Ferdinánd a két évvel ezelőtti vb-hez hasonlóan ismét bronzérmet szerzett.

A 20 éves karatés tenerifei eredményével azt is nyomatékosította, hogy számolni lehet majd vele az olimpiai kvalifikációs sorozatban. 

Tamás Ferdinánd eredményei: 

A 32 közé jutásért: -Omonov (üzbég) 6-0
A 16 közé jutásért: -Arteaga (venezuelai) 3-1
Nyolcaddöntő: -Valdivia (perui) 4-2
Negyeddöntő: -Primozic (szlovén) 4-1
Elődöntő: -Mohamed (egyiptomi) 1-3
A harmadik helyért: -Kacar (török) 2-0

Az ötödik helyen végzett a juniorok (16-17 évesek) között 59 kg-ban Baranyi Zsófia, Szintén ötödik lett a kadetek (14-15 évesek) mezőnyében az 52 kg-os Borbás Botond és a 63 kg-os súlycsoportban Botos Botond.

Read More

Női Magyar Kupa: Megvan a nyolc továbbjutó

ftcnoi201701Kialakult a negyeddöntő mezőnye a női Magyar Kupában, íme a mezőny. Fotó: ftc vízilabda / facebook Két napon át küzdöttek a csapatok a női Magyar Kupa második fordulójáért. Az A-csoportból elsőként a BVSC jutott tovább hibátlan mérleggel, mögötte azonos pontszámmal a Szentes, az Eger és a Szeged. A B-jelű ötösből a “kis UVSE” esett ki. […]

Read More