Zárás és nyitás

Erősebb mezőnyben remekül szerepeltek az öttusázók a prágai Olimpiai Reménységek Versenyen. Kállai Ákos utánpótlás-kapitány szerint a jó eredmény lendületet, a visszafogottabb pedig elszántságot adhat. reb • Pazarul szerepeltek a magyar fiatalok a Prágában rendezett, idényzárónak és szezonnyitónak is beillő Olimpiai … Bővebben

Read More

Éremeső Prágában

A korábbiakkal ellentétben népes és erős mezőnyben taroltak a magyar öttusázók a prágai Olimpiai Reménységek Versenyén, hiszen a két ifjúsági kategóriában kilenc érmet szereztek. UP-info • Nem egyszerű október közepén versenyezni. A fiatalok már túlvannak a nyári viadalok után megérdemelt … Bővebben

Read More

Pacsi a riválisnak

Elsősorban úszik, és másodsorban öttusázik a 12 éves Gáll András, aki kiemelkedőnek számít a sokoldalú sportágban. Az U13-as korosztályban egyéniben, valamint csapatban és a váltóval is győzött az országos bajnokságon. Nemcsak a fölénye, hanem a szertelensége miatt is emlékezetes lett az … Bővebben

Read More

Meg kell vívni a sikerért

A lányok szereplésével elégedett, a fiúktól nem számított többre, a váltóktól előkelőbb helyezést várt Kállai Ákos utánpótlás-kapitány az ifjúsági A korosztály Buenos Aires-i öttusa-világbajnokságán. Véleménye szerint a vívás stabilizálása lehet az előrelépés záloga. Lakner Gábor •Mindössze egyetlen pont választotta el … Bővebben

Read More

Nyolc per hét

A lányok közül mindenki, a négy fiúk közül pedig három jutott döntőbe a Buenos Aires-ben zajló ifjúsági A korosztályú öttusa-világbajnokságon. Kállai Ákos utánpótlás-kapitány szerint elképesztően erős mezőny gyűlt össze Argentínában. UP-info • Biztatóan kezdte meg a szereplését a magyar küldöttség … Bővebben

Read More

Elveszett a vagányság

A juniorválogatott két bronzéremmel tért haza Mexikóvárosból, az öttusa-világbajnokságról. Kállai Ákos utánpótlás-kapitány kiemelte: a vívás nagyon rosszul sikerült, ezért több nemzetközi megméretésre lenne szükség a képzés során. Nagy-Pál Tamás • „Nemcsak a csomagjaink vesztek el valahol a kalandos utazás közben, … Bővebben

Read More

Aranyra bronz

A májusi, a korosztályban aratott Európa-bajnoki sikerét követően bronzérmet szerzett az Ormándi Rebeka, Palkovics Karolina váltó a Mexikóvárosban zajló junior öttusa-világbajnokságon. A magyar küldöttség a zárónap előtt két dobogós helyezésnél tart. reb • „Ma is éremért futunk” – jelentkezett be … Bővebben

Read More

Váltóbronz

A harmadik helyen végzett a Bruckmann Gergő, Strobl Krisztián összeállítású férfiváltó a mexikóvárosi junior öttusa-világbajnokságon. A győzelmet a koreai páros szerezte meg. UP-info • Öt nappal a világbajnokság kezdete után megszületett az első magyar érem a junior öttusa-világbajnokságon. Kállai Ákos utánpótlás-kapitány … Bővebben

Read More