Bácsi Péter: A Kozma István Magyar Birkózó Akadémiánál készülő gyerekek többségéből válogatottakat nevelnénk

Bácsi Péter kettős fronton teljesít. A világ- és Európa-bajnok magyar birkózó visszavonulása után a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) szakmai igazgatója lett, majd a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiánál (KIMBA) is betölti ugyanezt a tisztséget.

„A vb után hezitáltam azon, abbahagyjam-e a sportot; emellett 2019-ben határoztam el magam végleg. Az elsődleges célom az volt, hogy Budapesten jól szerepeljek, és ez a történteknél nem is alakulhatott volna jobban. Nyilván megfordult a fejemben, hogy megpróbálok kvalifikálni a tokiói olimpiára, de ahhoz, hogy ötkarikás súlycsoportban induljak, rengeteget kellett volna fogynom vagy sokat erősödnöm. Arról nem is beszélve, hogy alattam Lőrincz Tamással, felettem pedig Lőrincz Viktorral néztem volna farkasszemet a válogatottságért. Úgy határoztam, hogy a csúcson befejezem a pályafutásomat. Látva, hogy a koronavírus-járvány miatt egy évvel eltolták a játékokat, azt hiszem, kijelenthetem, jó döntést hoztam” – emlékszik vissza sportkarrierje végére a kötöttfogásban kétszeres világ- és Európa-bajnok Bácsi Péter, akit 2019 májusában kineveztek az MBSZ szakmai igazgatójának. Noha a KIMBA és az MBSZ egymástól különálló szervezetként működik, előbbi filozófiáját szorosan összefűznék a szövetségével. Ily módon szinte evidens, hogy a sportág új hazai fellegvárában Bácsi Péter a szakmai igazgató.

„Összhangban kell tartani a munkát, hiszen az Kozma István Magyar Birkózó Akadémiánál készülő gyerekek többségéből válogatottakat nevelnénk. Az éves terv és program összeállításáért, a mesterekkel való folyamatos kapcsolattartásért egyaránt felelek, de a munkám ennél jóval komplexebb. Nem csupán a birkózókat fejlesztenénk folyamatosan, hanem az edzőinket is, így tarthatjuk a legmagasabb szinten magunkat.” – nyilatkozta a kozmaakademia.hu-nak Bácsi.

A szakmai igazgató persze hozzáteszi: a gyerekeknek élniük kell ezzel a lehetőséggel, hogy ilyen környezetben pallérozódhatnak. „A minden birkózóigényt kielégítő feltételek mellett szükség van a kőkemény és alázatos munkára is” – hangsúlyozza. S ha valaki, ő tudja igazán, hogy a sportág iránt tanúsított alázat és odaadás megtérül: Péter 25 éves koráig küzdött az első igazán kiemelkedő nemzetközi eredményéért.

A Bácsi Péterről íródott anyag teljes terjedelmében elolvasható a www.kozmaakademia.hu – n.

Read More

Bacsa Péter: Fantasztikus eredményeket érhetünk el már tíz éven belül

Nem kell feltalálnunk a spanyolviaszt,  Mr. Tus (azaz Hegedüs Csaba) szellemi örökösei leszünk, csak épp jóval magasabb szintű körülmények között – hangsúlyozta Bacsa Péter, a Magyar Birkózószövetség ügyvezető alelnöke. A sportvezető a kozmaakademia.hu-nak adott interjújában rövid nemzetközi kitekintést is végzett a sportágban.

Szerinte több birkózó-nagyhatalomban, Grúziában, Azerbajdzsánban, Törökországban is hasonló szisztéma mentén dolgoznak, akadémiai rendszerben nevelik a tehetségeiket, míg például a lengyeleknek és a bolgároknak nincs ehhez hasonló intézményük.

„Ha a tervek szerint haladunk, akkor fantasztikus eredményeket érhetünk el már tíz éven belül – a felnőttválogatott gerincét alkotva. Nem szabad elfelejteni, hogy ez egyelőre csak tégla és beton, meg kell töltenünk élettel; olyan világszínvonalú szakmai és nevelési eszközöket alkalmazva, amelyek segítségével ismét a világ élmezőnyéhez zárkózhatunk.” – tette hozzá Bacsa Péter.

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia létrehozásának célja az volt, hogy benne helyet biztosítson a kiemelkedő képességű fiataloknak céljaik elérésében, valamint a szervezet mintául szolgálhat bármely birkózóklub számára működésében, szervezettségében és eredményességében. Az iskolai oktatás, valamint az erkölcsi és sportági nevelés fókusza a nemzeti és keresztény nevelés, mely határozott életcéllal rendelkező személyiségek kinevelésére törekszik.

A teljes interjú elolvasható itt!

Read More

Dedikáltak az olimpiai bajnokok a KIMBA VIP-páholyában

Ünnepélyesen megnyitották hétfőn a magyar birkózó olimpiai bajnokok arcképcsarnokát Csepelen, a szeptember közepén a felnőtt országos felnőtt bajnoksággal felavatott Kozma István Magyar Birkózó Akadémián. Az ünnepi eseményen Varga Jánostól kezdve Majoros Istvánig hét hazai ötkarikás bajnok látta el kézjegyével a portréját a létesítmény VIP-páholyában, ahol a sportág  mind a 18 magyar olimpiai aranyérmesének fényképe látható. Közülük az élő bajnokok egy-egy névre szóló széket is kaptak, egy másikat pedig képletesen a jövő olimpiai bajnokának tartanak fenn – írja az MTI.

Ezt követően Németh Szilárd, az akadémia alapítója, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke ünnepi beszédében emlékeztetett rá, hogy a járványhelyzet igényelte szigorú egészségvédelmi intézkedések miatt nem tarthattak avató ünnepséget, de szeptemberben már itt rendezték meg a felnőtt magyar birkózó bajnokságot, amely a nyitó rendezvény volt az akadémia falai között.

 „Csodálatos ez az épület és egy nagyszerű gondolat van mögötte, hiszen itt felnőve tudnak példaképpé válni azok a magyar birkózók, akik egyszer majd az egész országot fogják képviselni” – fogalmazott az alapító, aki mintaközpontnak nevezte a létesítményt, amely a kormány támogatásával, az önkormányzat és a szövetség összefogásával épülhetett meg.

 „A magyar birkózók egy olyan értéket teremtettek, amely a jövőben ugyanúgy hozzátartozik majd Csepel hírességeihez, mint a Weiss Manfréd gyár” – fűzte hozzá Németh Szilárd.

Hegedüs Csaba, az akadémia nagykövete és egyben szakmai tanácsadója arról beszélt, hogy Csepel mindig is ott volt, ott van és ott lesz a magyar birkózás térképén, a szakosztályvezető Maróti István munkájának eredményességét pedig az a rengeteg érem fémjelzi, amelyet a csepeli birkózók a hazai és nemzetközi versenyeken nyertek.

Az akadémia névadóját, a kétszeres olimpiai bajnok Kozma Istvánt a világ legnagyobb birkózójának nevezte, aki az ő pályafutására is rendkívül nagy hatással volt. Hegedűs azt mondta, hogy az akadémia és az árnyékéban később megépülő kollégium falai között olyan birkózók fognak felnőni, akik a magyar történelmet is kívülről tudják, és a sport mellett a tanulásban és nyelvek ismeretében is élen járnak majd.

„A magyar birkózósport szakmaiságával világ- és olimpiai bajnokokat fogunk itt nevelni” – tett ígéretet München ötkarikás bajnoka, a korábbi sikeres szövetségi kapitány, majd szövetségi elnök.

 Süle László, az akadémiát működtető alapítvány kurátora előadásában ismertette, hogy a három szintes, multifunkcionális épület alapterülete bruttó 4000 négyzetméter, többek között három szőnyeges edzőterem, hatszőnyeges küzdőtér, 500 fős lelátó, valamint számos kiegészítő létesítmény – többek között a lélek ápolására egy keresztény kápolna is – található benne. A megújult gépészettel, napelemekkel, hőszivattyú-rendszerrel és prémium anyagokkal megépített, alacsony energiafelhasználású létesítmény nettó 2,5 milliárd forintba került, ebben a közművesítés, a parkolóépítés és a tereprendezés költségei is benne vannak.

A kurátor ismertette azt is, hogy a következő két lépcsőben 120 férőhelyes, ötszintes kollégium, sportrehabilitációs és sportegészségügyi központ, valamint Hírességek Csarnoka épül az akadémia mellé, amely a magyar birkózás szentélye kíván majd lenni. A kollégium a tervek szerint 2022 szeptemberére készül el.

 

Read More

Lőrinczék a világranglisták élén

A nemzetközi szövetség (UWW) a napokban közzétette mindhárom szakág hat-hat olimpiai súlycsoportjának legfrissebb világranglistáját. A magyar szempontból hagyományosan legerősebb kötöttfogásban nagy örömünkre mindkét Lőrincz fivér ott van a saját kategóriája élén.

A tavalyi világbajnok Lőrincz Tamás (77 kg) megőrizte vezető pozícióját, noha ebben az évben nem indult az Eb-n, csak egy kubai nemzetközi versenyen, ahol a döntőtől visszalépve 2. lett. Öccse, Lőrincz Viktor (87 kg) idei római Eb-ezüstérmének köszönhetően előzte meg a sorban a 2019-es vb-döntőben őt legyőző ukrán Zsan Belenyukot. 77 kilóban még egy honfitársunk ott van az élbolyban, a szintén idei Eb-2. Lévai Zoltán a negyedik helyen.

A szabadfogásúaknál két honosított versenyzők szerepel a legjobbak között: a tavalyi vb-3., idei Eb-5. Muszukajev Iszmail (65 kg) a negyedik, az U23-as vb-5. és felnőtt Eb-5. Kuramagomedov Murad (74 kg) pedig az ötödik pozíciót foglalja el. A nőknél a 2013-as világbajnok, tavaly vb-5. Sastin Marianna (62 kg) a nyolcadik, érdekesség, hogy edző-férje, Wöller Ákos egy másik tanítványa, az indiai Vinesh Vinesh harmadik az 53 kilósok között.

Read More

Németh Szilárd: Közösen kell majd újra indítanunk a felkészülést, az edzéseket és a versenyeket

A világ sportja, összes sportága rendkívül nehéz helyzetbe került a koronavírus-járvány miatt, s ezen csak hatalmas kitartással, türelemmel, összefogással tud úrrá lenni, a felelős sportvezetők ezt hangsúlyozzák most a versenyzők felé. A Magyar Birkózószövetség (MBSZ) elnöke, Németh Szilárd ennek szellemében írt levelet a hazai birkózócsalád tagjainak.

 „Tisztelt Magyar Birkózók!

 A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a tokiói ötkarikás játékok szervezőbizottsága kedden közös nyilatkozatban jelentették be, hogy a 2020-as olimpiát elhalasztják legfeljebb egy évvel. Mindezt a koronavírus okozta világjárvány miatt, a versenyzők és az összes résztvevő, a világ sportjának egészségét előtérbe helyezve.

Nenad Lalović, világszövetségünk (UWW) elnöke, a NOB tagja így fogalmazott: „Megértem, hogy a halasztás befolyásolja az előkészületeket, és ebben a pillanatban még rengeteg a bizonytalanság, de a prioritásunk továbbra is az egészség és a biztonság. Amint bármilyen konkrétum kiderül, naprakészen reagálunk rá: az elkövetkező hetekben a UWW büró videokonferenciát tart, amely után a globális egészségügyi és sporthelyzetet értékelve döntéseket hoz az idei versenyszezonról.”

Ebben a nehéz és rendkívüli helyzetben teljesen megértem csalódottságotokat és kiszolgáltatottság érzéseteket, hiszen erre az olimpiára verejtékezve, sok-sok lemondás árán készültetek évek óta. Már megszereztétek vagy megszerezhettétek volna az indulás jogát, a nemzeti olimpiai kvótát. Többötöknek – életkoránál fogva – már-már az utolsó lehetőség a bizonyításra. A bizonytalan új időpont, sőt, az egyéni védekezés és az egymástól való távoltartás szabályai pedig az egy évvel későbbi olimpiára való felkészülést is nehezítik.

Viszont tudomásul kell vennünk, hogy első az emberek élete, egészsége. A sportolóké, edzőké, a szurkolóké, a rendezőké, az időseké és fiataloké egyaránt. Be kell tartanunk az egészségünk megvédésére és társas viselkedésünkre vonatkozó szabályokat: otthonmaradás, alapos kézmosás, védőeszközök használata, rendezvények tiltása, stb. Ezekről a Magyar Birkózószövetség is intézkedett.

Kedves Barátaim!

Büszke vagyok Rátok, és köszönöm Nektek, hogy ilyen intelligensen kezelitek a helyzetet, és fegyelmezetten veszitek tudomásul, hogy most nemcsak sportolói, de egész nemzeti közösségünk érdeke előbbre való, mint a személyes elképzeléseink. Mert csak együtt sikerülhet csökkentenünk a vírus terjedésének sebességét, csak összefogással, közös cselekvéssel juthatunk túl ezen a vészterhes időszakon.

Néhány napja volt 99 éve, hogy 1921. március 16-án a magyar birkózócsalád hivatalosan is megalapította szövetségét. Pedig azelőtt legutóbb 1912-ben vehettünk részt az olimpián, az 1916-os berlini elmaradt az I. világháború miatt, az 1920-as antwerpenin pedig a háborúban vesztes országok nem indulhattak. Majd az 1940-es helsinkit és a négy évvel későbbi londonit sem rendezték meg a II. világháború okán. Mindezek ellenére 19 olimpiai aranyat szereztünk a nemzetnek, és a negyedik legsikeresebb hazai sportág vagyunk. Mindig jó példával jártunk elöl a jövő birkózónemzedéke, szurkolóink és más sporttársaink előtt a veterán bajnokok és mestereink megbecsülésével, edzőtársaink és ellenfeleink tiszteletével. A fegyelmezettségbe, a küzdelembe, az összekapaszkodásba és az elvégzett munkába vetett hit – előbb vagy utóbb – mindig meghozta a gyümölcsét.

Most is ezekre az erényekre van szükségünk, hogy túléljük, túltegyük magunkat a járványon, és újra kezdhessük, folytathassuk a normális sportolói életet. Közösen kell majd újra indítanunk a felkészülést, az edzéseket és a versenyeket. És közösen kell megnyitnunk a Kozma István Birkózó Akadémia csepeli csarnokát is. Addig is kitartást, hasznos otthoni időtöltést és jó egészséget kívánok mindannyiótoknak!

Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyar birkózók!”

Read More

Hidalj otthon!

A Magyar Birkózószövetség (MBSZ) a koronavírus-járvány közepette sem feledkezik meg a hazai birkózócsalád tagjairól, ezért közösségteremtő, valamint a jelenlegi korlátozott lehetőségek között is szakmai továbbképző céllal elindította a #hidaljotthon akciót.

Ennek első lépéseként elkészült egy videó a sportág korábbi és jelenlegi kiválóságai – Sastin Marianna, Varga János, Hegedüs Csaba, Sike András, Repka Attila, Ritter Árpád, Bárdosi Sándor, Lőrincz Tamás, Kiss Balázs –, valamint az MBSZ elnöke, Németh Szilárd részvételével, amely felhívja a figyelmet az otthonmaradás fontosságára, a higiéniai előírások betartására, és az idősebb korosztály védelmére.

A videó: https://www.facebook.com/magyarbirkozosport/videos/645513336018243/

Read More

A Puskásnál hidaltak

Március 19. és 22. között Budapesten, a BOK-csarnokban rendezik a birkózók európai olimpiai kvalifikációját.

E rangos verseny felvezetésére a Magyar Birkózószövetség flashmobot szervezett: március 7-én, szombaton fél tizenkettőtől fővárosunk új büszkesége és jelképe, a Puskás Aréna előtti területen mintegy kétszáz fiatal birkózó hidalt le egyszerre az olimpiai öt karika alakjában. Emlékezhetünk hasonlóra, a 2018-as budapesti világbajnokság előtt a Szabadság hídon hidalt rekord számú magyar birkózó.

A különleges kulisszák között zajló eseményt megtisztelték jelenlétükkel a válogatott versenyzői is, többek között a tavalyi világbajnok Lőrincz Tamás, öccse, a vb-2., Európa-bajnok Lőrincz Viktor, a 2013-as vb-győztes Sastin Marianna, a tavalyi Eb-nyertes Barka Emese, valamint a kétszeres világ- és Európa-bajnok Bácsi Péter, ő már a szövetség szakmai igazgatójaként. A példakép klasszisok sorra osztották az autogramokat és odaálltak közös fotóra a gyerekekkel, akik a flashmobra egyedi pólót kaptak a viadal szlogenjével: Legyünk minél többen! Ez természetesen vonatkozik a nézőtérre, illetve a tokiói szőnyegre egyaránt.

Fotó: MBSZ/Róth Tamás

Read More

Európai olimpiai birkózóverseny – Tatán készülnek legjobbjaink

Tatán hangolódnak a budapesti olimpiai kvalifikációs versenyre a magyar birkózók. Jelenleg a kötöttfogású válogatott a fővárosban készül, de a március 19. és 22. között Budapesten megrendezendő olimpiára kvalifikáló európai viadal előtt a Tatai Olimpiai Központban készülhetnek legjobbjaink.

A római Európa-bajnokságot többek között Lőrincz Tamás és Korpási Bálint is kihagyta, helyette Kubában edzőtáboroztak és versenyeztek.

„Nagyon hasznos volt a kubai túra. Remek ellenfelekkel készülhettünk” – mondja Korpási Bálint, aki a budapesti rangos viadalon 67 kilogrammban lép szőnyegre a tokiói kvótáért.

„Az utóbbi években folyamatosan figyeltem a súlycsoport mezőnyét. Igyekeztem a súlyomat is úgy hozni, hogy végül a lehető legkevesebbet kelljen majd fogyasztanom” – emelte ki Korpási Bálint, aki a legutóbbi kubai hagyományos nemzetközi versenyen győzni tudott a ’régi súlycsoportjában’, azaz a 72 kilósoknál.

A 77 kg-ban a világbajnoki címvédő és olimpiai kvótás Lőrincz Tamás ezüstig jutott Kubában. A világklasszis kézsérülése miatt lépett akkor vissza a döntőtől. „Az ujjam sérült meg, és nem akartam kockáztatni. Most már minden jól alakul. A tatai edzőtáborban az lesz a jó, hogy egy ütős nemzetközi mezőny jön majd össze.” – tette hozzá Lőrincz Tamás, aki arra utalt, hogy 16 országból több, mint 110 versenyző készül a mieinkkel együtt.

Read More

Érmekért mennek Tokióba a Lőrincz testvérek!

Két kiváló birkózónk, Lőrincz Tamás és Lőrincz Viktor volt az „Amiről még nem meséltem…” színházi est vendége. A Pesti Magyar Színházban elhangzott: akkor lennének elégedettek az olimpia után, ha mindketten szereznének egy-egy érmet a 2020-as nyári játékokon.

A két klasszis Elbert Gábor vendégeként hosszasan elemezte a kettejük alkotta erős egységet, amely minden nehéz időszakon átsegítette őket. „Mindkettőnk pályafutása tartalmaz mélypontokat. Ilyenkor az a kapcsolat, ami köztünk van, aranyat ér” – jegyezte meg az Európa-bajnok, vb-ezüst- és bronzérmes, olimpiai ötödik Lőrincz Viktor.

A vb- és háromszoros Eb-győztes, olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás kitért arra, hogy Magyarországon olimpia- és aranyéremcentrikus a sportos társadalom. „Vannak olyan országok, ahol egy vb-bronzérmes félisten lehet. Ez nálunk nem így van. És ez az egy dolog tud még motiválni engem is túl a harmadik ikszen, hogy felkészüljek a következő olimpiámra” – mondta az idén világbajnoki címet szerző birkózó.

Az „Amiről még nem meséltem…” színházi estre rendszerint olimpiai, világ- és Európa-bajnokok kapnak meghívást.  Lőrincz Tamás és Lőrincz Viktor voltak az utolsó 2019-es sportoló vendégei a Pesti Magyar Színháznak. A sorozat 30. estje 2020. február 3-án lesz.

Read More

Bárki használhatja a kondiparkot!

A csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) területén tízmillió forintból kialakított szabadtéri fitneszparkot adtak át.

Az ünnepi eseményen Németh Szilárd, a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) elnöke elmondta, a kondipark építési költségeit Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácstól pályázat útján nyerték el. A szervezet elnöke, Hatala József úgy fogalmazott, a sport a bűnmegelőzés egyik fontos formája, ezért támogatnak hasonló projekteket. Hozzátette, hogy a most átadott területet nem csupán a birkózók használhatják majd, hanem bárki eltöltheti ott hasznosan a szabadidejét.

Németh Szilárd a park átadását a majdani sportcsarnokavató „előszobájának” nevezte. Hangsúlyozta, az új aréna már szinte készen van, így hamarosan annak az átadására is sor kerülhet. Ez várhatóan márciusban fog megtörténni. Az átadást jelképező szalagátvágást Németh Szilárd és Hatala József mellett az idei nur-szultani világbajnokságon aranyérmes Lőrincz Tamás végezte el. A londoni olimpián ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok sportoló a jövő héten kezdi meg a felkészülést a kötöttfogású válogatottal a tokiói olimpiára, a kvalifikációt már a vb-arannyal megszerezte.

Az eseményt megtisztelték jelenlétükkel a szövetség vezetői, a magyar válogatott tagjai és szakvezetői, a korábbi legendák közül Klinga lászló és Csatári József, illetve a helyi birkózóklubok fiatal versenyzői. A Pénzügyőr birkózói rövid bemutatóedzést is végeztek az új fitneszparkban.

Fotó: MBSZ/Róth Tamás

Read More

Alakul a párizsi olimpia kemény magja!

A birkózóknál már körvonalazódik a 2024-es párizsi olimpiára készülő kötöttfogású válogatott. A közelmúltban megrendezett junior Európa-bajnokságon a fogásnemben a magyar csapat három arany-, továbbá egy-egy ezüst- és bronzéremmel zárt. Lévai Tamás a 77, Takács István a 82, Szőke Alex pedig a 97 kilósok között győzött.

 

Struhács György, a junior kötöttfogású válogatott szakvezetője elmondta, kétségkívül az öt év múlva esedékes párizsi olimpia szakági magja körvonalazódik már. „Tehetséges fiatalokkal dolgozunk, a magyar sportrajongóknak érdemes megjegyezniük ezeket a neveket, hiszen a 2020-as tokiói olimpia után ők szállnak majd harcba az ötkarikás kvótákért, és biztos vagyok abban, hogy a legtöbbjüket láthatjuk majd a 2024-es olimpiai közvetítéseket nézve” – fogalmazott a szakember.

„Még soha nem éreztem mentálisan olyan erősnek, mint az utóbbi időben. Remek eredmények előzték meg az Eb-t is, de Pontevedrában minden összejött. Bízom abban, hogy ilyen hozzáállással tudok küzdeni majd az előttem álló versenyeken is” – nyilatkozta Lévai Tamás.

Takács István a pihenés ellenére már a korosztályos világbajnokságra koncentrál: „Szeretném az Eb-n mutatott formámat átmenteni az észtországi vb-re, amely ősszel lesz. Oda is nyerni megyek.”

A magyar kötöttfogású birkózók egyébként az idei junior Eb-n az oroszok és a grúzok mögött a pontversenyben az előkelő harmadik helyen végeztek.

Read More

Lőrinczék is indulnak az Európa Játékokon

Országos bajnokságra készülnek a kötöttfogású birkózók. A bukaresti Európa-bajnokság után a következő nagy nemzetközi megmérettetés az Európa Játékok lesz, de az év főversenye továbbra is az őszi világbajnokság számukra.

 

Sike András, a kötöttfogásúak szövetségi kapitánya elmondta júniusban lehetőséget kapnak azok a rutinos versenyzők, akik kihagyták az Eb-t.

„A kontinensbajnokságon Szilvássy Erik révén egy bronzérmet szerzett a szakág. A fiatalok beépítése szempontjából egy fontos világverseny volt az Eb, most azonban már az Európa Játékokra koncentrálunk, amelyet Minszkben rendeznek meg júniusban. Ott már indul többek között Lőrincz Tamás (képünkön), Lőrincz Viktor és Kiss Balázs is” – mondta Sike András.

Az Európa Játékok előtt, május 11-én, a magyar bajnokságot rendezik meg a sportágban, ősszel pedig már olimpiai kvótákért utaznak a birkózók a világbajnokságra.

Read More

Fiatal kötöttfogású válogatott indul az Eb-n

Megfiatalított kötöttfogású válogatott megy az Európa-bajnokságra. A Romániában megrendezendő kontinensbajnokságon nem indul többek között Bácsi Péter, Lőrincz Viktor, Lőrincz Tamás, Korpási Bálint és Kiss Balázs sem.

 

Sike András, a kötöttfogású birkózó-válogatott szövetségi kapitánya elmondta mindezek ellenére bízik az éremszerzésben.

„Több fiatal lehetőséget kap a válogatottban. A kötöttfogású verseny április 11-én kezdődik az Eb-n és bízom benne, hogy lesz érmünk Romániában és több pontszerző helyet is begyűjtünk majd. Elsősorban Lám Bálinttól (130 kg), Torba Eriktől (60 kg), Szilvássy Eriktől (87 kg) és Szabó Lászlótól (77 kg) remélhetjük azt, hogy a dobogó közelében végeznek.” – nyilatkozta Sike András.

Az április 8. és 14. között megrendezendő birkózó Európa-bajnokságnak Bukarest ad otthont.

Read More

Testvére miatt váltott súlycsoportot és Európa-bajnok lett

Lévai Zoltán testvére miatt váltott súlycsoportot, ami végül eredményesnek bizonyult. A magyar birkózó ugyanis aranyérmes lett az újvidéki U23-as birkózó Európa-bajnokságon a 82 kilogrammosok között, míg testvére, Lévai Tamás a 77 kilogrammos súlycsoportban bronzérmet nyert – írja a Sportágválasztó Magazin.

„Az utóbbi hónapokban az öcsém akkorát nőtt, hogy kilóban utolért, ezért megpróbáltuk kihozni a helyzetből a maximumot. Egy súlycsoportban csak egy birkózó indulhatott az Eb-n, így én mentem 82 kilogrammban. Új helyzet volt, de megoldottuk. Sokat agyaltunk, és ez lett a vége” – mondta Lévai Zoltán, aki a súlycsoport-váltás miatt számára ismeretlen közegbe került.

„Egyik birkózót sem ismertem az új súlycsoportomban, de szerencsére ott volt a videómegosztó portál. Végigvettük a lehetséges ellenfeleket, és mindenki ellen személyre szabott taktikával mentem fel a szőnyegre, és örülök, hogy minden bejött, amit terveztem, terveztünk” – tette hozzá Lévai. 

A klasszisnak egyébként ez volt a második U23-as Eb-aranyérme, de korábban szerzett már junior Európa-bajnoki címet is, a különböző utánpótlás világversenyeken pedig összesen 12 érmet gyűjtött.

Read More

Lőrincz Viktor: Mini vb lesz Győrben!

Jó előjelekkel várja a Magyar Nagydíjat Lőrincz Viktor. Az Európa-bajnok birkózó legutóbb a Zágráb Openen megnyerte a kötöttfogásúak 87 kilogrammos versenyét, és egyre jobb formában van.

 

„Óriási verseny lesz Győrben. Gyakorlatilag egy mini vb lesz a Magyar Nagydíj. Nagyon várom. Már most nemzetközi edzőtábor van Budapesten, és ilyenkor a felkészülés során új lendületet kapunk” – mondta Lőrincz Viktor.

„Természetesen számunkra az év legfontosabb versenye ősszel lesz. Szeptemberben Asztana ad otthont a világbajnokságnak, ahol már kvótát lehet szerezni a 2020-as olimpiára. A cél az, hogy jól összerakjuk magunkat addig” – tette hozzá az Európa-bajnok.

A 2019-es Kötöttfogású Magyar Nagydíjat február 23-án és 24-én rendezik meg Győrben.

Read More

Dvorák László nagy tervekkel vág neki a szabadfogású-válogatott irányításának.

„Örömmel megyek haza. Sok tennivalónk lesz, de bízom benne, hogy a szabadfogású válogatott ismét sikeres lesz az egyes világversenyeken. Jelenleg egy légtechnikai cégnél dolgozom, ahol a felmondásomat töltöm. A tervek szerint a Győrben rendezendő Magyar Nagydíjra hazamegyek” – mondta a szakember, aki a tavaszi Eb-n is ott lesz a válogatott mellett.

„A kontinensbajnokságon még csak akklimatizálódom, megismerem a válogatottat, az érdemi munka számomra utána kezdődik. Meggyőződésem, hogy ha az utánpótlásba jól nyúlunk bele, pár év múlva a szabadfogás újra a régi fényében tündököl majd, természetesen az edzőképzésen is változtatni kell” – mondta Dvorák László. A szakember Gulyás Istvánt váltja a poszton. Az idei Európa-bajnokságot április 8. és 14. között rendezik meg Bukarestben.

Read More

A Hősök Budapesten születtek

Film készült a budapesti birkózó-világbajnokságról, melyet október 20. és 28. között rendeztek a Papp László Budapest Sportarénában és amelyet Nenad Lalovic a Nemzetközi Birkózó Szövetség elnöke minden idők legjobb birkózó-világbajnokságának nevezett.

 

„A film elsősorban az aranyérmes Bácsi Péter, az ezüstérmes Lőrincz Tamás és Korpási Bálint, illetve a bronzérmes Barka Emese szemszögéből mutatja be az eseményt, de persze a filmből az is kiderül, mennyi ember áldozatos munkájára volt szükség, hogy 8 napon keresztül fantasztikus hangulatban Budapest legyen a világ birkózó fővárosa.” – mondta Világi Péter a világbajnokság sajtófőnöke. 

A 48 perces film karácsonykor, december 25-én 18:30-tól az M4Sport műsorán lesz látható.

Előzetes:

https://www.youtube.com/watch?v=i-mjjIrwNuI

Read More

Bácsi: Bízom benne, hogy edzőként és versenyzőként is lesznek sikereim még

Bácsi Péternek elsősorban a fiatalok felkészülését segíti a jövőben. Mindemellett a saját edzéseit is elvégzi. A kétszeres világbajnok birkózó a jövőbeli terveiről beszélt a DIGI Sport híradójának.

 

„A válogatottban vannak velem egyidős rutinos birkózók, akik saját maguktól is tudják, hogy mennyi edzésmunkát kell végezniük, így a jövőben nekem elsősorban nem Kiss Balázs, vagy Lőrincz Tamás felkészülését kell segítenem, hanem a fiatalokét.” – kezdte a budapesti birkózó-világbajnokság egyetlen aranyérmese.

A Magyar Birkózó Szövetség a közelmúltban jelentette be, hogy Bácsi Péter és Módos Péter segíti a jövőben Sike András szövetségi kapitányt a kötöttfogású válogatottnál.

„Ha jól számolom, akkor 1995 óta dolgozom együtt Sike Andrással. Igaz, eddig edző-versenyző munkakapcsolat volt közöttünk, a jövőben ez egy picit megváltozik. Igyekszem mindenben segíteni a közös munkát.” – mondta Bácsi Péter.

A Ferencváros versenyzője úgy gondolja, még nem dőlt el, hogy a következő világversenyekre milyen minőségben utazik majd. „Bízom benne, hogy edzőként és versenyzőként is lesznek sikereim még” – fogalmazott a kétszeres világbajnok, aki többek között két Európa-bajnoki arannyal is büszkélkedhet.

Read More

Főztek és sztoriztak a birkózók

Lőrincz Tamás a magyaros ízek megszállottja. A 2018-as budapesti birkózó-világbajnokságon ezüstérmet szerző klasszis kedveli a fűszeres ételeket, és az édesanyja főztjét, így nem meglepő, hogy a hazai birkózó-világbajnokság alkalmából a hazai könyvesboltok polcaira került kiadványban a paradicsomos húsgombóc elkészítését választotta. „Sok helyen megfordultam világszerte, de a magyar gasztronómia rabja vagyok. Azon belül is édesanyám főztje az, ami nálam az etalon. A vb előtt megjelent könyvben a paradicsomos húsgombóc receptjét taglalom” – mondta Lőrincz.

 

Az „Így főznek a magyar birkózók” című könyv Őszy-Tóth Gábriel szerkesztésében ezúttal 44 híres magyar birkózó mutatja be kedvenc ételét, illetve mesél gasztronómiai élményeiről. Az egyes fogásokhoz pedig neves magyar borászok ajánlanak borokat.

A kiadványban az elmúlt évek klasszisai mellett többek között a budapesti világbajnokság hősei is megjelentek, így kiderül az is, hogy az immár kétszeres vb-aranyérmes Bácsi Péter édesszájú, és kedvence a pisztáciás bejgli, valamint a somlói galuska, az ezüstérmes Korpási Bálint pedig már a norvég bálnasonkát is tesztelte, míg Barka Emese, aki bronzérmes lett a hazai világbajnokságon, az olasz konyháért rajong.

A kötet magyar-angol nyelven jelent meg az „Így főznek…” sorozat 14. részeként. A korábbi kötetekben – többek között – a kézilabdázók és az olimpikonok is fakanalat ragadtak.

Az „Így főznek a magyar birkózók” című könyvben neves sportolók és sportvezetők receptjei találhatóak. Többek között Bacsa Ferenc, Bacsa Péter, Bácsi Péter, Dr. Bakanek György, Barka Emese, Bárdosi Sándor, Farkas Péter, Farkas Tibor, Németh Szilárd, Németh Zsanett, Növényi Norbert, Repka Attila, Dr. Réczi László, Ritter Árpád, Sastin Marianna kedvenceit tartalmazza a könyv.

Read More

Barka Emese a Duna Arénában sárkányhajózott

Barka Emese sárkányhajóba ült. A világbajnoki- és Európa-bajnoki bronzérmes birkózó a hétvégén ugyanis részt vett a Vizesgálán. A Duna Arénában megrendezett vízisport-fesztiválon Barka többek között a cselgáncsozó Ungvári Miklós és a vízilabdázó Drávucz Rita társaságában lapátolt.

 

„Nagyon kíváncsi voltam a sárkányhajóra, ugyanis mindeddig nem volt szerencsém kipróbálni ezt a sportot, de nagyon élveztem. Ráadásul illusztris társaságban lapátolhattam, és fantasztikus hangulatot varázsolt a közönség a Duna Arénába” – mondta Barka Emese, aki már tud örülni a budapesti vb-n szerzett bronzérmének.

„Most, hogy eltelt pár hét, másképp látom a vb-szereplést. Ahogy véget ért a versenyem, csalódott voltam, de most már tudom, hogy egyike vagyok azoknak a sportolóknak, akik minden idők legjobb birkózó-világbajnokságán dobogóra állhattak, és nagyon büszke vagyok” – összegzett Barka Emese.

A Budapesten harmadik helyen záró Barka Emesének ez volt a harmadik vb-bronza. Ezenkívül az Európa-bajnokságokon összesen négyszer állhatott fel a dobogó harmadik fokára, 2015-ben Bakuban pedig Európa-játékokat nyert.

Fotó: Szabó Kriszta

Read More