Jól sikerült a Masters vb érmes csapatai tiszteletére tartott fogadás

BVLSZvacsoramestersvbJó hangulatban telt a Budapesti Vízilabda Szövetség által szervezett fogadás. A nyári Masters vb nagy sikert aratott, hiszen négy arany (Millenium, YBL-Octopus, Budakalász, Bull’s Blood), három ezüst (Neptun, ESE, Vidám Vízilovak) és két bronzérmet (MAFC, Walrus) szereztek a magyar csapatok a viadalon, emellett még számtalan helyezés ütötte a magyar együttesek markát. Most pedig a Budapesti Vízilabda Szövetség […]

Read More

BRIDGESTONE FÉLMARATON

Több mint 400 ember áll rajthoz október 1-jén az ország egyik legfiatalabb hosszútávú futóversenyén, a Bridgestone Budaörs Félmaratonon. A népszerű sportesemény már a negyedik alkalommal mozgatja meg a várost és környékét. A vállalkozó kedvű versenyzők három távon is bizonyíthatnak majd és a felnőtt korosztály mellett a gyerekek is próbára tehetik a képességeiket. Az idei esemény érdekessége, hogy egy valódi olimpikon csapat is indul: Pulai Imre, Kótai Mihály és Vozár Attila együttesen vágnak neki a távnak. A rendezvényre a rendszeresen futókat is várják, és azokat is, akiknek inkább a volán mögött, vagy az irodában telik a napjuk, hiszen emiatt a magyar lakosság mintegy 50%-a napi szinten akár több mint 10 órát is ülve tölt. Ez a hétvége azoknak is mozgáslehetőséget kínál, akik kevésbé aktív életmódot élnek.

 

Sokakat vonz a kihívás

Évről évre egyre több ember vág neki a Bridgestone Budaörs Félmaratonnak. A futás az egyik legnépszerűbb sport a világon, így nem meglepő, hogy idén már több mint 400-an jelentkeztek a kihívásra. A versenyzők három távon teljesíthetnek: akik az egyéni Félmaratont vállalják, azoknak 21 km-t kell lefutniuk, csapatversenyben 3x7km vagy 1x14km+1x7km-es kihívásnak kell eleget tenniük a résztvevőknek, míg a legfiatalabbak 2 km-en bizonyíthatnak. Idén egy igazi profi csapat is rajthoz áll: Pulai Imre, Kótai Mihály és Vozár Attila közösen indulnak a budaörsi futóversenyen.

Nagy örömmel és izgalommal veszünk részt a Bridgestone Budaörs Félmaratonon” – mondta a csapat nevében Vozár Attila, Euróba Bajnok futó. „A nevezésünkkel szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a rendszeres mozgásnak milyen komoly szerepe van az egészségünk megőrzésében, emellett az is fontos, hogy a sport kellemes kikapcsolódás, ellazít és nagyon jó közösségépítő ereje van.”

A leggyorsabb futókat értékes nyereményekkel jutalmazzák a szervezők: a férfi és női első egy-egy 50.000 forint értékű ajándékcsomagot nyer, a második és harmadik helyezettek pedig egy-egy Bridgestone ajándékcsomagnak örülhetnek. Az eseményen a legjobban teljesítő csapatokat is jutalmazzák majd.

 

A Bridgestone Budaörs Félmaraton egy családias hangulatú, közösségépítő sportrendezvény. A jelentkezők közül sokan ismerik is egymást és együtt indulnak csapatversenyben, így az esemény egy remek közös program számukra, amely összehozza őket’’ – mondta Dalkó Beáta, a Bridgestone Budaörs Félmaraton event managere.

A legfőbb cél az egészség

A rendezvény amellett, hogy tartalmas családi programot kínál, a testmozgás jelentőségére, az egészség és fittség megőrzésére is szeretné felhívni a figyelmet. Amint az a Bridgestone tavalyi, az autótulajdonosok körében végzett felméréséből kiderült, nagyon kevesen fordítanak gondot arra, hogy a hosszabb üléssel járó munkanapokat sportolással ellensúlyozzák, ráadásul ők hetente több mint 5 órát töltenek az autóban. A rossz szokásokhoz ülő életmódunk is nagyban hozzájárul: statisztikák szerint Magyarországon megközelítőleg 50% a minimum 6-8 órában ülőmunkát végzők aránya, ezen felül pedig naponta átlagosan 4 órát töltünk a televízió előtt; e szerint a lakosság jelentős része összesen akár napi 11-13 órát is ülve tölthet.

Nagyon fontosnak tartjuk a rendszeres mozgást, a tudatos életmód fenntartását, és ezt igyekszünk a mindennapjainkba is belevinni” – fogalmazott Károlyi Katalin, a Bridgestone Magyarország marketingvezetője. „Örömmel állunk egy olyan kezdeményezés mellé, mint a Budaörsi Félmaraton, hiszen ez által mi is hozzájárulhatunk az egészséges életmód népszerűsítéséhez.” Mindezt a Bridgestone a helyszínen is bizonyítja, hiszen a vállalat munkatársai és partnereik közül többen is indulnak a versenyen.

A közösség szolgálatában

A Bridgestone Budaörs Félmaraton szervezői büszkék arra, hogy az ország egyik legfiatalabb hosszútávú futóversenyeként már a negyedik alkalommal hozza össze és lendíti mozgásba a környék lakóit. A rendezvény egyszerre kínál kellemes családi programot, valamint lehetőséget a mozgásra, képességeik felmérésére, és egészségük megőrzésére is.

Premier Kommunikációs Iroda

Read More

Sikernap, csetepatéval

Remekül folytatódott a prágai Torma-emlékverseny a magyar ifjúsági ökölvívóknak. A második napon rendezett elődöntőben a kilenc szereplőnkből hatan győztek. A három vereség közül az egyik viszont kishíján a verseny végét jelentette a válogatottnak. Hogy miért, azt Füzesy Zoltán szövetségi edző … Bővebben

Read More