Pécs tagged posts

Férfi OB I: A Pécs bemutatta új játékosait

Török Viktor vezetőedző beszélt az új szerzeményekről. Fotó: nnfoto.hu / archív A mecsekaljai klubnál is nagy volt a jövés-menés, most a vezetőedző számolt be a várakozásokról és az új igazolásokról, Török Viktor a PVSK Füszért facebook oldalának, elmondta:  Sokan távoztak csapatunktól és sokan is érkeztek, emellett az utánpótlásból is többen stabilan játszanak az OBI-ben is, Vogel […] Tovább

Férfi OB I: teljesen új csapatot épít a Pécs a szezonra

Nagy volt a jövés-menés a mecsakaljai klubnál. Fotó: PVSK-Füszért / facebook Szezonnyitó sajtótájékoztatót tartott a Pécs, ahol Török Viktor vezetőedző elmondta: – Teljesen új csapatot kell építeni, ez szép feladat és nagy kihívás is egyben, az új játékosokon kívül öt fiatal is felkerül az első csapat keretéhez – mutatott rá. A pécsi csapatba érkezett többek […] Tovább

Férfi Ob I: hatalmas fogás – nagy halat fogott a Pécs vezetőedzője

Majd’ harminc kilós halat fogott Török Viktor. A képet a Pécs Aktuálon találtuk – Fogás után, mehet vissza a vízbe. Nem tétlenkedik a Pécs vezetőedzője, ugyanis Török Viktor a napokban egy 28 kg-os halat fogott. Gyönyörű, huszonnyolc kilós hal volt! – mesélte a Pécs Aktuálnak Török Viktor majd hozzátette: Meglepő, de nem kellett volna olyan […] Tovább

Iványi Dalma hátrébb lépett, hogy majd ismét előbbre léphessen

Iványi Dalma két éves győri kaland után visszatért Pécsre.

The post Iványi Dalma hátrébb lépett, hogy majd ismét előbbre léphessen appeared first on JochaPress.hu.

Tovább

Sem Szabó Fanni, sem a Cegléd nem adja fel

Szabó Fanni szereti a 3x3-as kosárlabda meccsek folyamatos lüktetését.

The post Sem Szabó Fanni, sem a Cegléd nem adja fel appeared first on JochaPress.hu.

Tovább

Férfi OB I: ketten is visszavonulnak a Pécsből

Két nagy távozója van a mecsekaljai klubnak. Fotó: nnfoto.hu Barát Ferenc és Csaba Márton sem húzza fel többet a többet a pécsi sapkát. A kapus így nyilatkozott a PVSK-Füszért facebook oldalán a nehéz döntésről: Szerencsére nagyon hosszú és szép pályafutást tudhatok magam mögött, amiben voltam külföldön légiós is. Az elmúlt pár évben már Józsa Ottó […] Tovább

Pécsen új szabályok léptek életbe a Hullámfürdőben

A koronavírus-járvány terjedése miatt szigorítottak a meccsrejáráson. Az üzemeltető Pécsi Sport Nonprofit Zrt. a következőkről döntött.: Az üzemeltető Pécsi Sport Nonprofit Zrt. döntése értelmében szeptember 1-től az uszodába való belépést megelőzően mindenki testhőmérsékletét megmérik a létesítmény dolgozói. 37,5 fok feletti testhőmérséklet esetén szigorúan tilos a belépés az intézménybe! 😷 A mérést követően a közösségi tereket […] Tovább

Koronavírus: A Pécs csapatánál is elvégezték a második tesztet

Megjött az eredmény is a mecsekaljaiaknál. Fotó: pvsk-füszért / facebook archív A második tesztje is negatív lett mindenkinél. ⚠️A PVSK-Mecsek Füszért együttesénél nemcsak a megelőzésre, hanem a biztonságra is nagy hangsúlyt fektetünk, ezért az “egy teszt nem teszt” gondolatmenetet követve a Pécsi Tudományegyetem munkatársai segítségével újra leteszteltük a csapatot és örömmel jelentjük, hogy MINDENKI NEGATÍV […] Tovább

Férfi OB I: bemutatták Pécsen az új vezetőedzőt

Másodedzője volt eddig a mecsekaljaiaknak felnőtt csapatnak, most trénerré lépett elő Török Viktor. Fotó: PVSK-Füszért / archív Lukács Gergely elköszönt és már meg is van az utódja, ma sajtótájékoztató keretében mutatta be Török Viktor. Az eseményen az is elhangzott, hogy ki marad a csapatban, de Domenico de Blasio, a PVSK-Füszért szakosztályvezetője azt is hangsúlyozta, hogy […] Tovább

Férfi OB I: új vezetőedzője lesz a Pécsnek

Lukács Gergely öt év után távozik a PVSK kispadjáról. 2015 tavaszán vállalta el Lukács Gergely a Pécs irányítását, a beugrás jól sikerült és bent tartotta a csapatot az OB I-ben, ezek után megkezdődhetett az építkezés és fiatal, elsősorban pécsi kötődésű játékosokkal stabil csapattá vált a gárda az első osztálynak. Most azonban távozik a kispadról – […] Tovább

Nyilasi elvette tőle a hatodikat

Szabó Ferencnek a Fradi máig is tartozik százezer (akkori) forinttal.

The post Nyilasi elvette tőle a hatodikat appeared first on JochaPress.

Tovább

Két világbajnokságon is játszott, csak a Vasas nem hívta

Csapó Károly Tatabányáról csak a Vasasba kívánkozott, onnan viszont nem hívták.

The post Két világbajnokságon is játszott, csak a Vasas nem hívta appeared first on JochaPress.

Tovább

Jót tenni jó – a pécsi pólósok összefogtak

Több tucat fát ültettek a mecsekaljai pólósok. Fotó: PVSK-Füszért / facebook A bajnokság szünetel, ám Lukács Gergely tanítványai az edzések mellett a városra is gondolnak. “🌳🏫A Pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola osztályai Kertvárosban megnyitották az Élet fája 2019 közösségi faültetési programsorozatot, amelyhez ma mi is csatlakoztunk a Csikor Kálmán utca környékén. 🌳 Az ÖKOVÁROS-ÖKORÉGIÓ Alapítvány szervezésében […] Tovább

Férfi Ob I: bemutatták a Pécs keretét

A tavalyihoz képest kisebb változás van a pécsi csapatban. Fotó: pecsivizilabda.hu Bemutatták a mecseklajaiak a 2019/2020-as szezonra együttesüket. A keretben van némi változás, hiszen távozott:  Csacsovszky Erik, Opacak Toni, Palotás Sámuel, Sebestyén Balázs és Mijics Dávid. Érkezett: Kiss Kristóf Szeif, Kolozsi Marcell, Csorba Tamás. Sőt az utánpótlásból felkerült: Gaszt Roland, Gelencsér Máté, Reisz Patrik, Palatinus […] Tovább

Férfi Ob I: pécsi siker a nyitányon

Magabiztos győzelmet aratott a mecsekaljai gárda a férfi Ob I 7. körének nyitányán a Vasas ellen. A második negyednek köszönhetően, amit 6-2-re nyert meg Lukács Gergely csapata a Pécs végül 11-6-ra győzött, így megerősítette az alsóházban a második helyét. A további összecsapásokat szerdán rendezik a 7. fordulóból. Férfi Ob I, középszakasz 7. fordulójának nyitányán: PVSK-Mecsek […] Tovább

Rózsaszínbe borul a pécsi uszoda

pecsmellrak01A Magyar Kupa első fordulója különleges esemény lesz Pécsett. Mint ismeretes a pécsi vízilabda klub csatlakozott a mellrák elleni küzdelem figyelemfelhívó kampányához, így a játékosok egész októberben rózsaszín pólóba vonulnak fel a medencepartján, sőt, a fürdőgatyájuk is igazodik ehhez a színhez. Október legvégén pedig a Magyar Kupa 1. fordulójában az A-csoportnak a házigazdája lesz Pécs […] Tovább

Dobogós helyek a Heliopolisz Kupáról!

ksiheliopolisz01Idén két magyar együttes vett részt a 26. Heliopolisz Kupán.  (KSI ünneplés – Fotó: ksipolo.com) Minden évben részt vesznek a Helipolisz Kupán magyar csapatok. Idén a Pécs és a KSI kapott meghívót a kairói tornára. Nos, mecsekaljaiak a második helyen végetek, még a sportiskolások a dobogó harmadik fokára állhattak fel. Érdekesség, hogy a házigazda mellett […] Tovább

Különleges viseletben láthatók a pécsi pólósok októberben

pecsmellrak01Pink pólót és fürdőnadrágot fognak viselni a pécsi vízilabdázók október hónapban, hiszen a klub is csatlakozik a mellrák elleni kampányhoz. Mint ismeretes, októberben – amely az Amerikai Rák Társaság és egy gyógyszergyártó vállalat javaslatára 31 éve a mellrák elleni küzdelem hónapja – világszerte kampányokkal hívják fel a figyelmet a megelőzés és a rendszeres vizsgálatok fontosságára, […] Tovább

Gólyahír: elkésett a meccsről, senki sem bánta

golyahir01Örömteli eseményről adott hírt a mecsekaljai klub, hiszen megszületett a pécsi kapus gyermeke.   Furcsa eseménynek lehettek tanúi, akik tegnap a Pécs-Kaposvár meccsre kilátogattak -adott hírt róla a mecsekaljaiak hivatalos facebook oldala – ugyanis a csapat kapusát Barát Ferencet nem láthatták, és a mérkőzésre is késve érkezett. A hálóőr igazolva volt távol, hiszen megszületett kislánya. A pécsi […] Tovább

Férfi Ob I: még egy távozója van a Pécsnek

2018pecssafrankodonat01Utoljára húzhatja fel a pécsiek sapkáját a csapat 23 éves pólósa. A Pécs ma a 9. helyért játszik a Kaposvár ellen a férfi Ob I-ben, amennyiben Lukács Gergely együttese megnyeri a találkozót, úgy az alsóház bajnokai lesznek. A meccs előtt az együttes két távozóját állították a kamerák elé, hogy mondják el, milyen érzések kavarognak bennük. […] Tovább